2017. januar

 

 

Gyöngyös - zeneváros

New Version Fest & Street food címmel új rendezvény indul útjára 2017. szeptember  9-én Gyöngyösön a  tánc- és zeneBarátok terén. Dénes-Worowski Marcell karmesternek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. szeptember 8.

 

- Karnagy úr, Gyöngyös zenei élete az 1960-as évektől fölpezsdült. Miért kell újabb zsongással tovább eleveníteni?

 

- Minden régiónak és városnak van egy-egy olyan személye, aki éleslátásával és küldetéstudatával útjára indít bizonyos kulturális, szellemi folyamatokat. Gyöngyösön ez nem volt más, mint Záborszky József, akinek emléke előtt adózunk minden olyan rendezvénnyel, ami művészeket inspirál alkotásra. Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül! Kölcsey örökérvényű gondolata ma is aktuális, így minden olyan rendezvény, mely ezt a célt szolgálja, hozzátesz kultúránk éltetéséhez.

- Az Önök kezdeményezése nemzedékeket köt össze a közös zenei értékalkotással és élménnyel. Ez a küldetés mennyire erőt adó?

 

- Az efféle kezdeményezések lehetőséget adnak egyfajta alkotói szemle megvalósítására, ahol ki-ki megmutathatja saját termékét, alkotását és ezzel együtt magát. Szerintem egy ilyen szemlén a legizgalmasabb egymás és egymás alkotásának megismerése, meghallgatása, kit milyen út vezetett oda, ahol éppen van, mi ösztönözte arra, hogy éppen olyat alkosson, 

hiszen mindez jele annak, hogy van, aki gyarapítani kíván, s ennek a tudata termékektől függetlenül erőt adó. Az, hogy aztán melyik lesz az, amire emlékezni fogunk és melyik, ami feledésbe merül, azt az idő eldönti.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamatjelmondata. Ennek sodrásába hogyan ragadja be Gyöngyöst az, hogy a most fölfedezett kincsek új ragyogást kapnak? 

- A Balassi-folyamat értékfeltárási folyamatként is érthető, ám a kultúra fejlődése párhuzamosan a folyamatos felfedezés mellett a kulturális kincsek őrzésén is múlik. Ennek a fesztiválnak elsősorban az utóbbi a szerepe, melynek során progresszív módon teremt teret a már a kultúra szerves részeként ismert és a még fel nem fedezett vagy még meg nem alkotott művészeti értékek találkozásának. 

 

 

 

 

 

Demokratikus tudomány...

 

Az MTA honlapján Trump és a tudomány címen olvasható lapszemle, amelyben „mértékadó tudományos, illetve tudományos-ismeretterjesztő fórumok” írásait idézik. Többek között a Scientific American néhány címét közlik: „A National Labsnél fokozódik az aggodalom a klímakutatás jövőjét illetően – a kutatók kijelentik, nem fogják hagyni, hogy a munkájukba és eredményeikbe beavatkozzanak”. „Aki a tényeket támadja, a demokráciát támadja – Olyan időkben, amikor a tények nem számítanak, és a tudomány szájkosarat kap, az amerikai demokrácia a valódi vesztes”. Járosi Mártont az Energiapolitika 2000 Társulat elnökét kérdezte a Présház Hírportál.

 

- Elnök úr, a Széchenyi István alapította tudós testület a pártpolitikával szemben a tudomány tisztaságát védi. A Legnagyobb Magyar valószínűleg büszke lenne erre.

 

- Szerintem nem bölcs dolog ilyen testület honlapján olyan nem tudományos híreket közzé tenni, amely a világ első szuperhatalmának vezetőjét igyekszik lejáratni, miközben a hírekben hivatkozott „tudományos tények” is erősen vitathatóak. A klímaváltozás okán a széndioxid-hisztériát alátámasztó tudósokkal szemben sok tudós vitatja a széndioxid klímaváltozásra gyakorolt hatását. Ezt bizonyítja az is, hogy Dr. Richard Lindzen, légkörkutató emeritus professzor petíciót küldött Trump USA‐elnöknek azzal a felszólítással, hogy lépjen ki az ENSZ‐klímavédelmi megállapodásból, amint ezt kampánya során ígérte. A petíciót több mint 300 jelentős tudós, illetve szakember írta alá, számtalan szakterület képviselőiként, a világ minden tájáról, köztük magyarok is. Ez nem olvasható az MTA honlapján, a hazai médiafelületeken is alig jelent meg.

Sokatmondó az MTA közlemény által idézett megállapítás: „Aki a tényeket támadja, a demokráciát támadja – Olyan időkben, amikor a tények nem számítanak”. Sajnos a valódi tények ma tényleg nem számítanak, sőt nem is ismerhetők meg, mert már azokat is a demokrácia szabályai szerint készítik. Ezeket a „demokratikus tényeket” közvetíti a világmédia, ezzel manipulálják, félemlítik meg a megfelelő ismeretekkel nem rendelkező tömegeket. Tapasztalati tény, hogy melegszik a bolygó, de nem bizonyított tudományos tény, hogy ehhez köze van a széndioxidnak. A klímaváltozást a levegő széndioxid tartalma gyakorlatilag nem befolyásolja. A széndioxid nem szennyezi a levegőt, ez a földi élet egyik nélkülözhetetlen feltétele. A hivatalosan támogatott és terjesztett széndioxid-alapú klímahisztéria nem tudományos tévedésen alapul, hanem tudatosan kidolgozott megtévesztési kampányról van szó. Az is tény, hogy amikor füstölgő kéményekkel szemléltetik a széndioxid kibocsátást, az nem más, mint az emberek szándékos becsapása. A széndioxid ugyanis színtelen, szagtalan, tökéletesen átlátszó, és ezért láthatatlan gáz. A széndioxid-hisztériára alapozott „klímavédelem” értelmetlen és hatástalan szélmalomharc a természet működése ellen, amelynek során, globális szinten a környezetterhelés nem csökken, inkább növekszik. Klímavédelem helyett alkalmazkodásra, életmódváltozásra lenne szükség.


- A klímavédelem a közbeszédben rokonértelműjévé lett a környezetvédelemnek. Szinte azzal azonosítják. A zöld mozgalmaknak is ideológiájává vált. A párizsi klímakonferencián is ez történt. Ez a politikai látszategység bomladozik? 

- A növekedés határaira vonatkozó szakmai felismerések felerősítették az emberiség lelkiismeretére hivatkozó környezetvédő mozgalmakat, szakmai ideológiát adtak számukra. Sajnálatos, hogy ezek a nemes törekvések is egyre inkább a globális hatalmi manipuláció áldozataivá válnak. A környezetért őszintén, jóhiszeműen aggódó állampolgárok szimpátiáját,

 jelentős részben az ál-civil zöld szervezetek közreműködésével és a média hathatós támogatásával, a közösség életszínvonalát kedvezőtlenül befolyásoló (energia)politika szolgálatába állították. A környezetvédelem, a zöld energia a „média-energiapolitizálás” fő témájává vált. A zöldek politikaformáló tényezőkké váltak Európában és hazánkban is, és ebben szerepet játszik a tudatlanság.

Tény, hogy az emberiség hatalmas mértékben károsítja a természetet, szennyezi a környezetet, a talajt, a levegőt és az élővizeket, de ennek semmi köze a klímaváltozáshoz. A klímapolitika valójában elfedi azt az alapvető ok-okozati összefüggést, ami a természeti folyamatokba való emberi beavatkozás és annak következményei között fennáll. Hogy ez így elfajulhatott, abban szerepet játszik a tudatlanság. Így jutunk el az energiaellátás alapproblémáihoz. Minden energiaátalakítás entrópia-növekedéssel, a rendezetlenség fokozódásával, veszteséggel jár. Az energetika természeti környezetre gyakorolt hatása a megtermelt és felhasznált energia mennyiségétől, és nem az energiaforrás fajtájától függ. Az őskáoszból létrejött/hozott rendezett világot a civilizációs hajtóanyag, az energia előállítása (átalakítása) elhasználja, tönkreteszi, a fejlődésnek nevezett folyamat a rendezettségből a rendezetlenség felé halad; ha így folytatódik, a világ menthetetlen, de az élet nevében üzemeltetni kell. Ez civilizációnk paradoxonja. Az emberiség fennmaradásához társadalmi tudatváltozásra, a jelenleginél etikusabb emberi magatartásra, globális paradigmaváltásra lenne szükség. A tudománynak is ezt kellene segíteni.

 

- Hírek szerint április 22-én, a Föld napján „Felvonulás a tudományért” jelszóval utcára vonulnak az amerikai kutatók, hogy a Trump-kormányzatnak a tudomány eredményeit kétségbe vonó intézkedései ellen tiltakozzanak. Szervezik más államokban is az utcai tiltakozást?

 

- Remélem, hogy a magyar tudósok nem csatlakoznak. A modern demokráciákban az utcai demonstrációknak politikai kérdésekben van helye. A szakmai-tudományos kérdéseket tudományos műhelyekben, az egyetemeken, akadémiákon kellene politikamentesen tárgyilagosan megvitatni. Sajnos azonban a globalista világunkban a politika mindenhová behatol, a politika és a tudományosság teljesen összekeveredett. A finanszírozás révén a szakmai „civil” szervezetek is egyre inkább a politika szolgálóleányaivá válnak, egyes esetekben a globális politikai háttérhatalom hozza őket létre a politikájának alátámasztására. Jól szemlélteti ezt a friss hazai példa: a Paksnak adott zöld jelzés óta szaporodnak a „szakmai- tudományos” rendezvények. Reméltem, hogy az uniós „döntés” után, nem kezdődik elölről a Paks körüli hisztéria. Sajnos úgy látszik, hogy „fokozódik”.

Példaként említhetem, hogy egy extrém „Intézet” hirdette meg az „Energiaforradalom vagy Paks? Mivel világítunk 20 év múlva?” című rendezvényt. Honlapjukon olvasható küldetésükben hazánkról(!) ezt írják: „Nincsenek valós válaszaink a mindent átható globalizáció kihívásaira, nem találjuk igazi helyünket és lehetőségeinket Európában, és szenvedünk a régóta kísértő gazdasági válság szorításában.” A program szerint a Paks II. fejlesztéssel és a hazai energiafogyasztás körüli kérdések komplex feltárásáról beszélgettek. Megvizsgálták, mit tanulhatunk azoktól az országoktól, akik „jobban állnak a megújuló energetika terjedésében”. Már a rendezvény címe is félrevezető provokáció. Azt a látszatot kelti, mintha a hazai villanytermelési kapacitás fejlesztésével volna időnk várni. Sajnos nincs, mivel a legközelebbi jövőről van szó, már jelenleg is késében vagyunk. A látszatviták, a bizonytalanság hamis érzetének elhintésével és napirenden tartásával csak nehezítik a cselekvést, amelynek a feltételei most végre adottak. Felmerül a kérdés: miért van ilyen rendezvényekre szükség, amikor végre cselekedni kellene az elfogadott Nemzeti Energia Stratégia és parlamenti döntés szerint? Kinek az érdekét szolgálja ez? Szerintem nem a nemzetét.

A hozzáértőknek ehhez nem szabad asszisztálni, ezeket az álrendezvényeket nem szabadna legitimálni. Ez az eset is arra hívja fel a figyelmet, hogy nem kielégítő a nemzeti energiapolitika nyilvános kormányzati és civil szakmai kommunikációja: átengedjük a teret az epigonoknak. A kommunikációs ipar felerősíti, többségi véleménynek igyekszik feltüntetni az epigonok hangját. Sajnos nem eredménytelenül. Elég átnézni a napilapokat, a fontos vidéki újságokat, megnézni a sajtószemléket. Ezekben a „többségi látszat” érvényesül. A „hírportálokról” már nem is beszélve.

Hol vannak, mit csinálnak a valódi hazai civil szakmai szervezetek? Az igen drága, gyakran többnapos, kellemes, szakmai belterjes konferenciák üzenetei gyakorlatilag nem kerülnek a médianyilvánosságba. A civil szakmai szervezetek nem hallatják hangjukat, nem törekszenek a médianyilvánosságra, pedig a mai „demokratikus” világban sajnos ez az alapvető harcmodor. Ha bölcsen hallgatunk, akkor nem tudunk hatni. A mesterségesen kialakított és gondosan ápolt „demokratikus tudatlanság” ellen természettudományos felvilágosítással kellene felvenni a küzdelmet. Itt az ideje, hogy a védekező pozícióból offenzívába menjünk át. Újjá kellene szervezni a nemzeti Tudományos Ismeretterjesztő Társulatot (TIT). Ingyenes, természettudományos hetilapot kellene kiadni, műsorokat készíteni a közmédiában, összejöveteleket szervezni szerte az országban. Iskolákban, közösségi létesítményekben.

 

A szavak valódi értelmének helyreállítása

 

Bogár László szerint a globális véleményhatalmi rendszer által „egész világként” bemutatott liberális beszédtér követeli a szabadság mámorában, hogy a magyar kormány vonja vissza törvényjavaslatát, hogy ezt követően a CEU, azaz a Soros-egyetem, e győzelemtől megdicsőülve, zavartalanul folytathassa tevékenységét. A közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. április 24.

 

- Professzor úr, Ön szerint az egész uralkodó társadalomtudomány, benne főként a „mainstream” közgazdaságtan, ma ugyanolyan birodalmi hatalomideológia, mint annak idején a szocializmus politikai gazdaságtana volt. A különbség csupán annyi, hogy akkor még volt remény, hogy az a birodalom megbukik (meg is bukott), de most már ez a remény sem maradt. A remény apró jele-e, hogy a hazugságkormány évei alatt egy volt MSZMP-s cenzor az „utcai politizálás” kigúnyolásával harcolt a polgári értékrend ellen, most pedig ugyanez a szélsőbal fanyalodik – felbérelt szellemi proletárokat bevonva – az utcai politizálásra?

- A minket körülvevő, és persze mindeközben bennünk is örvénylő világ ma egy permanens háború színtere. Ennek a háborúnak a tétje az, hogy ki és hogyan uralja a valóságot. A globális véleményhatalmi diktatúrát gyakorló planetáris dimenziójú média sikeresen épített fel egy olyan hamis „valóságot”, amelynek segítségével a korlátlan kiszolgáltatottság állapotában tarthatta a világ társadalmait. A helyzet azonban megváltozóban van, és ez fokozza a háború brutalitását. A szavak jelentése feletti korlátlan hatalom zavartalan gyakorlása elbizakodottá tette a világ urait, és az olyan lokális ügynökeiket is, mint az Ön által említett volt MSZMP-s cenzor, és úgy vélték, hogy az általuk ily módon üzemeltett „demokrácia” úgyis lehetetlenné teszi a kiszolgáltatott döntő többség lázadását, vagyis a „választónak úgy sincs választása a választásokon”. Ám az utóbbi évtized során az általuk eddig korlátlanul uralt beszéd-tér átalakulóban van. Elkezdődött az a nehéz, ellentmondásos és kiszámítatlan küzdelem, amelynek során a világ eddig korlátlanul alávetett lokalitásai elkezdték „szabadságharcukat” a szavak jelentése feletti hatalom visszaszerzése érdekében. Eddig azért lehetett kigúnyolni őket, mert elkeseredettségük és kiszolgáltatottságuk miatt mindig ők kényszerültek arra, hogy utcai tűntetésekkel próbálják a beszédtér feletti uralomból való kiszorítottságukat valahogy ellensúlyozni, többnyire persze sikertelenül. Most azonban azt látjuk, hogy azokban a lokalitásokban, mint Magyarországon is, ahol már sikerült némi eredményt elérni ebben a nyelv visszaszerzésért folytatott szellemi polgárháborúban, éppen ez a rejtett globális hatalmi szuperstruktúra kényszerül az eddig pontosan általa gúny tárgyává tett „utcai politizálásra”. Ez, ahogy Ön is említette, akár biztató jel, hiszen arra utal, hogy a világ urai a nyilvánvaló tudatos felforgató tevékenységen kívül már nem nagyon látnak más eszközt a szavak jelentése feletti korlátlan uralmuk visszaállítására. Mindez tehát reménykeltő fejlemény is lehetne, részben persze az is, de ne becsüljük le a veszélyeit sem. Ebben a tudatos diverzióra épülő törekvésnyalábban ugyanis sikeresen kapcsolhatják össze a két leginkább veszélyes társadalmi szegmens aktivizálható rétegeit. Az egyik ilyen elem a globális uralmi struktúrák lokális elitjei többnyire húszas éveikben járó „gyerekeinek” nemzedéke, akik valóban el is hiszik, hogy a liberális elvek és az arra épülő társadalmi gyakorlat az egyetlen elfogadható megoldás a világ minden problémájára. Ez a Soros-féle „nyitott társadalom” hamis és pusztító eszmevilágának terméke, amely a „szabadságot” a rend teljes felbomlásával, a káosz és anarchia korlátlan uralmával azonosítja, ahol a „szabadság” a rend korlátlanul „szabad” felszámolásának „szabadsága”. Aligha véletlen, hogy éppen ezért mozdult meg a Nobel díjas amerikai közgazdászoktól olyan világhírességekig bezárólag, mint Noam Chomsky, vagy Mario Vargas Llosa, szinte mindenki a Soros birodalom korlátlan globális uralma apró kis korlátozásának már a kilátásba helyezésétől is. Olyan ez az egész CEU-ügy, mint egy oktatófilm, ha eddig nem tudtuk volna, szerencsére tudtuk, de most már látjuk, is, hogy miként működik ez a rejtett világdiktatúra. A tűntetések másik elemét azonban azok a vesztesek adhatják, akiket egy mégoly sikeres lokális átalakulás során sem lehet történelmileg ilyen rövid idő alatt kiemelni a vesztes létükből. A szuper-nyertesek és az abszolút vesztesek összekapcsolása, egy „csinált forradalomban” való egyesítése, akár öngyilkosságba is kergethet egy népet, mint azt Ukrajna esetében is láthatjuk. A globális ellenfél, pozícióinak megromlásától, csak még veszélyesebb lesz, így nem árt az óvatosság a Magyarország nevű lokalitás népe számára sem, sőt Nyugat Európa és Amerika népei is ilyen célponttá válhatnak. 

- Aki a szavak jelentése feletti korlátlan uralmat gyakorolja, az tetszés szerint minősíthet tudássá bármit, ami a korlátlan hatalom gyakorlásához szükséges – mondja Ön. Valóban: a bűnözőt „fiatalnak” nevező, a keresztnevet „utónévre” változtató, a Mindenszentek ünnepét halloweenre torzító szélsőség lehetetlenné teszi a társadalmak szellemi önvédelmét. Segíthet-e, ha az újabb hazugságkurzus ellen nem védekezik, hanem ellentámadást indít az európai kultúra?

- Csak ez segíthet! Pontosabban csak ez segíthetne, de ettől sajnos még távol vagyunk. Az európai kultúra magára-találása, és ahogy Ön mondja, ellentámadásba lendülése egyelőre inkább csak vágyként van jelen, és ha el is indul, felfoghatatlanul nehéz út áll majd előttünk. Örüljünk persze annak, hogy legalább már vágyként jelen van, de az Ön által itt elősorolt önsorsrontó-önfelszámoló lépések, a szavak feletti uralmunk önkéntes átadása már inkább csak egy félezer éve zajló önfelszámolási dráma utolsó felvonását jelenítik meg. Ez a történet a reneszánsszal kezdődött és a magát „felvilágosodásnak” nevező mindmáig tartó tudatos elsötétítéssel fejeződött/fejeződik be. Ebben a hihetetlen erejű és mélységű szellemi pusztításban-önpusztításban az élet kultúrájának helyét, fokozatosan átvette a halál civilizációja, ahogy azt II. János Pál pápa mondta drámai pontossággal. Ráadásul mindez úgy ment végbe, hogy e hanyatlási folyamat minden egyes állomását, mint a fejlődés, haladás, felemelkedés újabb stációját ünnepeltették meg és ünnepeltetik meg ma is velünk. Elég csak arra gondolni, hogy e hosszú korszak talán legiszonyatosabb tömeggyilkosságát, amit a világ urai francia forradalomként emlegetnek, máig is párás szemekkel ünnepli Európa tökéletesen félrevezetett népe. De nyugodtan említhetnénk az állam és egyház szétválasztását is, amit szintén önfeledt mámorban kell ünnepelnünk, holott teljesen nyilvánvaló, hogy a lelki, erkölcsi, szellemi talapzat tudatos szétzúzásáról van szó. Ha pedig ehhez azt is hozzátesszük, hogy mire erre sor került, az addigra már széthasogatott keresztény egyház olyan erkölcsi süllyedés után volt, mint a Medici pápák uralkodása, ami „mindössze” annyit jelentett, hogy a Jézus által korbáccsal kivert „kufárok” ülhettek Szent Péter trónusára. Szóval ezt a kulturális ellentámadást először azzal kellene kezdeni, hogy helyreállítjuk az elmúlt félezer év során éppen általunk európaiak által megsemmisített szellemi-erkölcsi talapzatunkat. Ha ugyanis erőt akarunk kifejteni, ez fizikai és fiziológiai axióma, meg kell támaszkodnunk valamin, és ez a „valami” aligha lehet más, mint a „tiszta erkölcs”. Most, amikor e szavakat írom, éppen Nagy Péntek este van, és nem tudok nem Berzsenyi Dánielre gondolni, aki ezt írja a „Magyarokhoz”, „Most lassú méreg, lassú halál emészt. Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki szélvész le nem dönt, benne termő férgek erős gyökerit megőrlik, s egy gyenge széltől földre teríttetik! Így minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely, ha megvész: Róma ledűl, s rabigába görbed.” Így járt Európa népe is! Hagyta és egyelőre hagyja, hogy férgek őröljék fel lelki, erkölcsi, szellemi energiáit, és tette/teszi mindezt a „kényelem és biztonság” a „jólét” hamis igézetében. Most ugyanis azzal kénytelen szembesülni, hogy aminek oltárán mindent feláldozott, az nemcsak, hogy nem hozta el számára ezeket az oly áhított, ám hamis értékeket, de helyette most végpusztulással fenyegeti. A régi keleti bölcsesség, miszerint, „ha változást akarsz, a változás légy te magad”, itt és most szó szerint értendő. Változást akarsz, Európa népe? Akkor legelőször is változz meg te magad”. Ahogy a Szentírás mondja „az ki megvallja és elhagyja a bűnt, irgalmasságot nyer ennek általa”. De csak az után jöhet az irgalom, ha már megvallottuk és elhagytuk a bűnt. Mindezzel persze nem akarom senkinek a kedvét szegni, de ne kergessünk illúziókat, ez az „ébredés” és kulturális „ellentámadás” felfoghatatlanul nehéz feladat lesz, és mi előtt neki vágunk, módfelett kényelmetlen és kellemetlen kérdések, kihívások drámai sokaságával kell szembesülni. De nincs más kigázolás!

- A kormány álláspontja ellen tiltakozó Nobel-díjas amerikai közgazdászok között volt George Akerlof. Egyik alapműve szerint „A profitjuk növelése érdekében az eladók rendszerszerűen kihasználják lélektani kiszolgáltatottságunkat, tudatlanságunkat, csalnak, és manipulálnak minket.”  Éppen a lélektani kiszolgáltatottság ellen, tudatlanságunk enyhítésére kik tudják egybevonzani a szabadság kis köreit?


- George Akerlof személyes drámája is, hogy miközben egy olyan világhatalmi szuperstruktúra adományozta neki a Nobel díjat, amely pontosan az éppen általa, életműve által leleplezett szerveződési mód, a csalás és manipuláció gigantikus hozadékának legfőbb haszonélvezője. Ráadásul Akerlof felesége az a Janet Yellen, aki a FED (az amerikai jegybank szerepét betöltő hatalmi struktúra) vezetőjeként egyik legfőbb üzemeltetője ennek az Akerlof által megsemmisítő elméleti kritikával illetett szerveződési módnak. És ez az Akerlof most élesen elítéli azt az Orbán Viktort, aki mindössze arra tett módfelett óvatos és illedelmes kísérletet, hogy legalább a Magyarország nevű lokalitásban megpróbálja mérsékelni e pusztító szerveződési módnak éppen Akerlof által feltárt romboló következményeit. Na, erre mondhatnánk fanyar öniróniával, hogy „innen szép győzni”. Hát persze, logikailag hibátlan következtetés, hogy mint Bibó István nyomán Ön is teszi, a „szabadság kis köreinek” megszerveződésétől reméljük a kiutat. De mielőtt ennek az útnak neki vágunk, először arra kellene válasz, hogy miként szabadulunk ki a minket fogva tartó „zsarnokság kis köreiből”. Mert, ahogy Illyés Gyula írja az „Egy mondat a zsarnokságról” című megrendítő erejű versében. „eszmélnél, de eszme csak az övé jut eszedbe, néznél, de csak azt látod, mit ő eléd varázsolt…hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban, belőled bűzlik, árad, te magad is zsarnokság vagy” Vagyis legelőször saját magunkban kellene helyreállítani azt a lelki, erkölcsi, szellemi egyensúlyt, amit éppen mimagunk engedtünk felborítani. Ilyenkor Nagy Pénteken különösen éles fénybe kerül mindez, hisz arra emlékezünk, hogy miként vállalt kínhalált értünk a Megváltó, így aztán nem tudunk nem arra gondolni, hogy vajon méltónak bizonyultunk/bizonyulunk-e mai életünk során erre a Megváltásra. Reményik Sándor, bár húsz évvel Illyés Gyula zsarnokságról szóló versének létrejötte előtt írta meg az Ahogy lehet című költeményét, de mintha válasz lenne Illyés sors-dilemmájára, amikor azt írja „Testvéreim, bizony nem élünk jól mi, nem apáinknak tetsző életet, de aki másképp tehetne helyünkben, az vesse reánk az első követ, minden percünk kínzó kiegyezés, ahogy lehet.” Akárhogy is van és lesz, mi vagyunk itt. Más helyettünk ezt sem végiggondolni, sem megcselekedni nem fogja. Ez a dráma adjon mindnyájunknak erőt és elszántságot, mert, ahogy Szabó Dezső mondta: „Minden magyar felelős minden magyarért”

 

Újra kulcsszerepben a magyarság

 

Bogár László közgazdász szerint az európai keresztény fehér ember ébredezőben van, de egyelőre még reménykedik abban, hogy talán lesz valamilyen könnyű, gyors és olcsó megoldása mindennek, ám minél tovább ringatja magát ebben a végzetes illúzióban, annál gyorsabban rombolja le az utolsó esélyeit is. A magyarságnak, mint már többször is, kulcsszerepe lehet ebben a felébredésben. Az egyetemi tanárnak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2017. május 8.

- Professzor úr, elképzelhető-e, hogy a tömeges migrációt segítők egyfajta különleges rasszizmustól inspirálva végzik törvénysértő tevékenységüket. Arra gondolok, hogy hazánkban már két évtizeddel ezelőtt nyilatkozott erről egy híres értelmiségi, s azt mondta, hogy isteni küldetés „az emberiség összekeverése”…

 

- A mai értelemben vett ember a közel százezer évnyi történetének döntő többségét olyan legfeljebb néhány százfős kisközösségekben élte, amelyeknek alig-alig esett találkozása más emberi közösségekkel. És amíg ötszáz évvel ez előtt nem kezdődött el a modern Nyugat világ „nagy földrajzi felfedezések” néven említett akciósorozata, addig az a gondolat, hogy az egész emberiséget egyetlen „szuper-civilizációban” lehetne, pláne kellene egyesíteni, nem is volt értelmezhető, és a Nyugaton kívül nem is fogalmazódott meg soha egyetlen emberi közösségben sem ilyen perverz gondolat. Persze, ha volna kellő bátorságunk, akkor feltehetnénk azt a kérdést is, hogy a modern értelemben vett Nyugat vajon milyen szellemi folyamatok nyomán jutott el ahhoz a végzetes elképzeléshez, hogy nemcsak lehetséges, de szükséges is az „emberiség összekeverése”, egyetlen civilizációként való üzemeltetése. Annyit mindenesetre előrebocsáthatunk, hogy ez azoknak a „mélyben dolgozó” erőknek lehetett a lét-stratégiája, akik számára az emberi világ legfőbb célja nem más, mint a fizikai élvezetek kielégítésére alkalmas anyag-tömeg minden áron, horribile dictu, akár az egész világ elpusztítása árán való végtelen növelése. Így aztán feltehetőleg nem az emberiséget, akarták összekeverni, hanem a számukra e folyamat során hasznosítható „munkaerő-állatok” globális „tenyésztési” és „hasznosítási” rendszereit akarták a Föld egészére nézve egységesíteni. Ez a logika legszívesebben az egész világot egyetlen óriás városban összpontosítaná, mert számára a globalitás város-szörnyei csupán szuper-hatékony „munkaerő-raktárak”, ahol tőke-tulajdonos a lehető legkisebb helyre összesűrítve, és így a legolcsóbban jut hozzá minden „termelési tényezőhöz”, közte a termelés biológiai leágazásaként értelmezhető munkaerő-állathoz is. Az áru, a tőke és a munkaerő „szabad áramlása” (amire az Európai Unió olyan büszke) valójában nem más, mint a világot meghatározó gigantikus tőke-struktúrák profit-maximalizáló eljárása, amit az elmúlt évszázadok során véres kegyetlenséggel végig is vitt. Ami viszont most „migrációként” végbe megy, az már a globális veszélyes-hulladékként 

értelmezhető, a techno-evolúció következtében felesleges salakká vált (azzá tett!), embernek látszó tárgyak százmillióinak, vagy akár milliárdjainak fegyverként való felhasználása. A célpont az európai keresztény fehér civilizáció maradéka. Azért kell ezt minél gyorsabban felszámolnia, mert ez ma az egyetlen olyan emberi kultúra, amely képes lehetne arra, hogy szellemileg szembeforduljon ezzel a „rejtőzködő”, de egyre inkább láthatóvá váló pusztító világerővel.

- A küldetéstudatos mentális sérülteket nagyon is hidegfejű háttéremberek tüzelik. De ezek az utóbbiak is egy lakhatatlan Európát alakítanak ki: saját jövőjüket, és gyermekeik, unokáik jövőjét is tönkreteszik – kivéve persze azt a német nagypolitikust, akinek nincs gyermeke. Ők milyen menekülési célpontokra számíthatnak?

- Igen, azt hiszem, hogy van abban valami megrendítően szimbolikus, hogy Európa legmagasabb rangú uralmi szereplője ma egy terméketlen és gyermektelen elvált nő, akinek a neve, az alapvetően általa uralt Európai Unió rövidítésével egybe olvasva tragikomikus módon EUAngéla vagyis evangélium, „jó hír” is lehetne, de Merkel asszony most már nagy valószínűséggel a lehető legrosszabb hír Európa számára. Azon Európa számára, aki a legenda szerint olyan szépséges nőről kapta a nevét, (Európé, vagy görög betűkkel írva: Ευρώπη), aki magának Zeusz főistennek szült három gyermeket. Az most már nem nagyon lehet vitás, hogy megkezdődött Európa végfelszámolása, és ebben a kancellárasszonyra vár a végfelszámoló legdicstelenebb és legkegyetlenebb feladata. Az európai keresztény fehér emberre a jelek szerint most már nemcsak, hogy nincs szükség, hanem kifejezetten „útban van” a megnevezhetetlen világerő számára. Ötszáz éve az volt a feladata, hogy e világerő számára elvégezze a történelmi „piszkos munkát”, vagyis, hogy kegyetlenül alávesse, és kifossza a világ Nyugaton kívüli részét, „nyugatosított” egységes civilizációként gigantikus munkaerő és nyersanyag raktárrá tegye a Föld egészét. És hogy közben szellemi energiáit a világerő rendelkezésére bocsátva elindítsa, és a végletekig gyorsítsa azt a techno-evolúciós folyamatot, amelynek nyomán most már rohamos gyorsasággal válik teljesen feleslegessé az emberiség döntő többsége. Az európai keresztény fehér ember tehát túl sokat tud, hiszen ő maga is bűnsegédi bűnrészes mindebben, másrészt pedig túl igényes, és így fenntartása, további tenyésztése túlságosan költséges, mi több veszélyes és kockázatos, hisz ő az egyetlen olyan kultúra, amelynek van reflexív viszonya ehhez a felfoghatatlan történelmi tragédiához. Ma még teljesen megjósolhatatlan ennek az apokaliptikus összecsapásnak a kimenetele. Az európai keresztény fehér ember ébredezőben van, de egyelőre még reménykedik abban, hogy talán lesz valamilyen könnyű, gyors és olcsó megoldása mindennek, ám minél tovább ringatja magát ebben a végzetes illúzióban, annál gyorsabban rombolja le az utolsó esélyeit is. A magyarságnak, mint már többször is, kulcsszerepe lehet ebben a felébredésben.

- Hazánkban számos olyan nyugat-európai ember él és dolgozik, akik már évekkel a tömeges migránsözön előtt idejöttek, mert már az akkori migránstömeget is elviselhetetlennek érezték hazájukban. A Nyugatról Magyarországra érkező – egyelőre nem tömeges – menekülthullám milyen kihívások elé állítja a magyar társadalmat és a gazdaságot?

- Szeretném előrebocsátani, hogy bár mi magyarok örömmel látunk mindenkit, aki Magyarországot ebből a szempontból is a béke és nyugalom szigetének tartja, ezért Nyugat Európából ideköltözik, ám azért nem árt hangsúlyozni, hogy mindez érthető, de nem menthető, mert nem a menekülés a megoldás. Ezekre az emberekre a legnagyobb szükség most éppen hazájukban volna, hisz ott kellene az egész uralmi rendszert úgy megváltoztatni, hogy szervezett átfogó ellenállás alakulhasson ki Európa „végfelszámolásával” szemben. Persze Európáért innen Magyarországról is lehet és nem magyarként is küzdeni, ezért én a legnagyobb kihívásnak azt tartom, hogy miként lehetne ezeket a szellemileg ép és egészséges embereket a földrészünkért folytatandó küzdelembe itt bevonni. Amint azt a minapi európai parlamenti összecsapásból is láthattuk, gigantikus szellemi küzdelem, globális szellemi és nyelvi polgárháború zajlik. Ebben a háborúban végleg eldőlhet Európa sorsa. Nekünk, magyaroknak nem először kell vállalni azt a nem túl hálás küldetést, hogy Európa szellemi ébresztői és megmentői legyünk. Most sem térhetünk ki a küldetés elől, még akkor sem, ha tudjuk és látjuk, hogy milyenek is a valóságos erőviszonyok káoszban vergődő világunkban.

 

Trump-döntés - lefagyott klímabiznisz

 

Donald Trump USA-elnök választási ígéretének megfelelően bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép a tavaly novemberben hatályba lépett párizsi klímaegyezményből, amit a klímaváltozás elleni nemzetközi összefogás eredményeként 2015. december 12-én fogadtak el a francia fővárosban. Erről kérdeztük dr. Járosi Mártont, az Energiapolitika 2000 Társulat elnökét, aki több írásában és előadásában kétségbe vonta a széndioxid kibocsátás csökkentésére alapozott hivatalos klímapolitika megalapozottságát.

2017. június 7.

 

- Elnök úr, a társadalmak először a klímahisztériát élték túl, most a klímaegyezményből való kilépés körül kavarognak az indulathullámok. Mi rejlik a felszín alatt?

 

- Szokatlanul bátor politikai döntés, ami újfent bizonyítja, hogy a „klímapolitika” a világpolitika része. Trump fellépése óta tudjuk, hogy így tekint erre. Trump az amerikai népet megterhelő magas költségekkel és a gazdaság védelmével indokolta a párizsi klímavédelmi egyezményből való kilépést, szerinte az egyezmény több ezer milliárd dollárral károsítaná meg az USA-t. Úgy fogalmazott, hogy ő egy jobb és tisztességesebb üzletet kíván tető alá hozni. Világossá tette, hogy a széndioxid hisztériára épített klímapolitika szerinte elsősorban üzlet. Ezt erősíti a döntést elutasító első német-francia-olasz közös közlemény is, amely szerint a párizsi egyezmény végrehajtása fontos gazdasági lehetőségeket teremt a globális növekedéshez. A Trump döntés belpolitikai szempontból is fontos: munkahelyek, hagyományos energiatermelő ágazatok fenntartása, amivel az USA valóban versenyelőnybe kerülhet. Mindez az amerikai „nemzetállami” érdek elsődlegességének deklarálása. Ugyanakkor a döntés természetesen ma még teljes körűen nem megítélhető, de minden bizonnyal jelentős hatással lesz Amerika világbirodalmi szerepére is. Mindenesetre az eddigi hivatalos nemzetközi „klímapolitika” léket kapott, ami változásokat indíthat el, az sem zárható ki, hogy más országok is követhetik a példát.

- Miért használja a klímahisztériát a tömegek manipulálására a pénzügyi oligarchia?

- A mai közkeletű, politikailag korrekt felfogás szerint, a felmelegedéstől kell félni, pedig, alig néhány évtizede még az új jégkorszakkal rémítették az embereket. Egy-egy civilizáció életképességét alapvetően befolyásolja, hogy miként tud alkalmazkodni a kihívásokhoz, közöttük a klímaváltozásokhoz. Ma legnagyobb „közellenség” a széndioxid kibocsátás, amelyre hivatkozás fontos politikai eszköz lett: az energetikát és rajta kívül úgyszólván mindent a széndioxid emisszió tükrében ítél meg a hivatalosság.

Ezzel szemben a valóság az, hogy amióta a Föld létezik, az éghajlat állandóan változik. Tudomásul kell venni, hogy az éghajlatot, vagyis a klímát hatalmas természeti erők irányítják, az ember nincs azonos súlycsoportban a természettel. A klímaváltozást a levegő széndioxid tartalma gyakorlatilag nem befolyásolja. A széndioxid nem szennyezi a levegőt, ez a földi élet egyik nélkülözhetetlen feltétele. A hivatalosan támogatott és terjesztett széndioxid- alapú klímahisztéria nem tudományos bizonyítékokon alapul, hanem tudatosan kidolgozott megtévesztési kampányról van szó. Amióta létezik emberi civilizáció, a mindenkori hatalom fontos eszköze a félelemkeltés. A birodalmak félelemben tartják a kiszolgáltatott gyengébb államokat. A második világháború után ezt a funkciót az atomháborútól való félelem oldotta meg. Most ezt a célt a klímahisztériával valósítják meg. A klíma alkalmas mindenféle klímamese alapanyagául. Arra is kiválóan alkalmas, hogy irányított átalakítási magatartási tippeket adjon a társadalmi változtatások „politikailag helyes” mederbe való tereléséhez. A széndioxid elleni küzdelmet a karbon-mentes, „tiszta energiatermelés” forradalmának, a megújuló energiatermelésnek az ideológiai alapjává tették. A zöld eszme sajnos üzleti körök kiszolgálójává lett, mert elfedi azt az alapvető ok-okozati összefüggést, ami a természeti folyamatokba való emberi beavatkozás és annak következményei között fennáll.

 

- A klímavédelem és a környezetvédelem propagandisztikus összezagyválása milyen károkkal járhat?

 

- Az emberiség hatalmas mértékben károsítja a természetet, szennyezi a környezetet, a talajt, a levegőt és az élővizeket, de ennek semmi köze a klímaváltozáshoz. A „klímavédelem” értelmetlen és hatástalan szélmalomharc a természet működése ellen, amelynek során, globális szinten a környezetterhelés nem csökken, inkább növekszik. A világméretű közbeszédben, s így a párizsi konferencia propagandájában is, a világot meghatározó globális gazdasági-politikai erők az éghajlatváltozást az emberi tevékenység következményének állították be, mintha az demokratikusan, konszenzussal elfogadott intézkedésekkel, megváltoztatható lenne. Ezzel sikerült szétteríteni, személytelenné, megfoghatatlanná tenni a tőke felelősségét az emberi társadalmat valóban fenyegető veszélyek kialakulásáért. Az emberi felelősségnek ez az értelmezése eltereli a figyelmet a valódi okokról. Az emberiség hatalmas primerenergia-teljesítménnyel alakítja a kontinensek felszínét, szennyezi a vizet, földet, levegőt, folytatja a természeti kincsek (nyersanyagok és energiahordozók, a talaj, az édesvíz, az érintetlen természet) felélését, növeli a természetinek mondott katasztrófák számát, összeomlasztja a biodiverzitást és az ökoszisztémákat. Világrészenként más-más hatások dominálnak. Miközben az emberiség nagy része egyre nagyobb nyomorban kénytelen élni, a nyugati ember olyan kényelmi szintet ért el, hogy az számára már testi és lelki károsodást okoz, de még több termékre és szolgáltatásra tart igényt. Ez teljesen független a Föld éghajlatváltozásának éppen aktuális tendenciájától. A problémák igazi oka a fenntarthatóság ideológiája, ami alatt a fogyasztás fenntarthatóságát értik. Az emberiség fogyasztásának megállíthatatlannak tűnő növekedése a véges Föld bolygón nem tartható fenn, mert a rendelkezésre álló természeti erőforrások és az ember földi élettere végesek. Ezért a gazdasági növekedés – ha növekvő energia- és anyagfelhasználással folytatódik – elkerülhetetlen katasztrófa felé halad: vagy az erőforrások kimerülése, vagy a földi természet tönkretétele miatt. Ebből következően az emberiség eddigi életmódja tartósan nem folytatható. A kérdés: van-e esélye egy más értékrendű világ felépítésének, megvalósíthatók-e a szükséges változások? A változáshoz, vagyis a lehető legkisebb veszteségű üzemeltetéshez, mozgósítanunk kellene, elsősorban magunkban, a világot fenntartó szeretet-energiát.

 

- A párizsi dogma megrepedésének lehet-e kedvező hatása a magyar energiapolitikára?

 

- A hazai energiahordozóra alapozó Mártai Erőmű bővítését az uniós dekarbonizációs politika eddig blokkolta. Hasonló problémával küszködnek Európában a lengyelek is, ahol a szénerőművek hosszabb távon sem nélkülözhetők. A párizsi dogma politikai megingása új fejleményeket indíthat el, aminek lehet hozadéka számunkra is.

 

Gazdag, európai POSZT-program

 

Számos produkció szerepel a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) idei versenyprogramjában június 8. és 17. között. A versenyprogram köré szerveződik a több tucatnyi előadásnak otthont adó fesztivál, amelyen különböző műfajú darabok láthatók a monodrámáktól kezdve a zenés darabokig az összes játszóhelyen. Magyar Attilának, a szervező POSZF Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. május 15.

 

- Igazgató úr, miért fontos, hogy a magyar színházi életben egy vidéki márka, a POSZT évről évre magasabb színvonalú, nagyobb vonzerejű, minden szempontból erőteljesebb legyen?

 

- A magyarországi színházi élet központja egyértelműen Budapest (csak a fővárosban annyi színház van, mint amennyi az ország többi pontján összesen), így amikor Vámos László 1982-ben megalapította az Országos Színházi Találkozót, majd Jordán Tamás 2001-ben Pécsett "röghöz kötötte" azt, és így megszületett a POSZT, a szervezők célja az volt, hogy egy színházi szempontból minden tekintetben ideális vidéki városban alakuljon ki egy találkozóhely, ahol a határon túli, a szakmai szempontból egyre inkább feltörekvő, sok esetben egy-egy évad kiemelkedő előadásait színpadra állító vidéki, és a budapesti színházi élet színe-java évről évre találkozhat egymással és a nézőkkel.

Ehhez mindenképpen "semleges" terepre volt szükség, Pécs csodálatos, mediterrán városa ideális döntésnek bizonyult. Olyannyira, hogy mára Pécs neve összeforrt az ország legnagyobb színházi találkozóval, és egyre több néző kíváncsi az előadásokra.

 

 

- A versenyprogramban két határon túli előadás is szerepel, valamint az idén először a Budapesti Operettszínház is képviselteti magát a Chicagói hercegnővel. Hogyan fogadtatható el a szélesebb közönséggel, hogy államhatáron túli - de nemzethatáron belüli - színházak, illetve fővárosi színházak "vidéki" megmutatkozása a lehető legtermészetesebb a XXI. századi művelődési, művészeti folyamatban?

 

- Mondhatjuk, hogy a színházszerető közönség immár hazajár Pécsre a POSZT ideje alatt: a verseny- és a fesztivál-előadásokra szerencsére minden évben gyorsan elfogynak a jegyek. Mindez többek között épp annak köszönhető, hogy a közönség, aki akár az ország másik feléből, a fővárosból, vagy határon túlról is ellátogat a Találkozóra, megszokta, hogy a program a teljes magyar nyelvű színjátszás keresztmetszetét nyújtja a versenybe beválogatott legjobb előadásokkal. Épp ezért talán az okozna csalódást, ha egy évben a versenyben nem lennének határon túli, vidéki, és fővárosi előadások is, hiszen mindhárom területen születnek kiemelkedő produkciók. A kísérőprogramokba pedig minden évben igyekszünk szintén a minél több magyar ajkú régióból meghívni népszerű, kiemelkedő színvonalú, műfajilag is sokszínű előadásokat.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Pécs hogyan zárkózik fel ehhez a sodráshoz azáltal, hogy a POSZT kísérőprogramjai a belvárosban lesznek, több koncertnek és előadásnak a Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ ad otthont, illetve kaszkadőrök és utcaszínházi produkciók is gazdagítják a programokat "kint, a terepen": a sétatéren, a Széchenyi téren és a belvárosban?

 

- Azzal, hogy a POSZT az egész városban várja programokkal a látogatókat, azt is igyekszünk elérni, hogy a látogató megismerkedjen Pécs történelmi nevezetességeivel, utánozhatatlan szépségű értékeivel. A Zsolnay Negyed éppúgy egyedülálló, számos játszóhellyel rendelkező helyszín, mint a Színház tér, ahol a színházon kívül is folyamatosan ingyenes programokkal várjuk a látogatókat, a Király utcán, a Széchenyi téren, és a Sétatér Fesztiválon egymást érik majd az utcaszínházi-, artista, és cirkuszi előadások, a Széchenyi téren plakátkiállítást rendezünk, a kávéházakban pedig legkedvesebb színészeikkel találkozhatnak és dedikáltathatnak a látogatók. Célunk, hogy amikor júniusban tíz napra egész Pécs fesztiválvárossá alakul, a látogatók a színes forgatagban játszva ismerkedhessenek meg a színházi szakma mellett a város kiemelkedő értékeivel is.

 

Visszaszerezni az áram-önrendelkezést

 

Lapinformációk szerint több vevőjelölttel is tárgyaltak a Mátrai Erőmű Zrt. eladásáról a német többségi tulajdonosok, a legesélyesebb jelöltnek az egység negyedét tulajdonló állami vállalatot, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-t tartják. Az örvendetes, hogy az erőművet 1995-ben a Horn-Kuncze garnitúra kótyavetyélő privatizációjában megszerzett tulajdonos kivonul, de szörnyű lenne, ha ezt a nemzeti kincset másoknak passzolnák tovább. Erről kérdeztük Járosi Mártont, az Energiapolitika 2000 Társulat elnökét, aki a rendszerváltozástól a villamos ipar elkótyavetyéléséig az MVM Rt. általános vezérigazgató-helyettese volt.

 

2017. április 21.

 

 

 

- Elnök úr, miért különösen nagy érték nekünk a Mátrai Erőmű?

 

 

 

- A szocializmusban Gagarinra keresztelt Mátrai Erőmű mindig is a magyar villamosenergia-rendszer fontos eleme volt, ma is a hazai termelés 20 százalékát adja. Stratégiailag legfontosabb jellemzője, hogy a Mátraalján elterülő lignitmezőből külfejtéssel bányászott szénből, az egyedüli hazai energiahordozóból termeli a villanyt. A privatizálással nemcsak az erőművet, de az erőmű által tulajdonolt bányajogot is elvesztettük. Szerencsére az új tulajdonosok megtartották az erőmű rendszerváltozás után kinevezett zseniális vezérigazgatóját, a magyar szívű Valaska Józsefet, aki csodát tett, s a haza javára fejlesztette a rá bízott erőművet. A Mátra az egyedüli privatizált erőmű, amely folyamatosan fejlődött, s alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. Csökkentette a levegőszennyezést, növelte az erőmű gazdaságosságát, növelte a foglalkoztatottságot, szinte egy ipari komplexumot hozott létre. 

Kéntelenítőkkel látták el a kazánokat, a füstgázból leválasztott gipszből értékes falazóelem és gipszkarton gyárat hoztak létre. Pernyét értékesítenek a hazai és a szlovákiai cement ipar számára. Az erőmű hatásfokát gázturbinák beépítésével növelték. Az erőműben részleges hulladék és biomassza tüzelést vezettek be. 2015-ben a felhagyott zagytér rekultivációja keretében 15 MW-os naperőművet létesítettek. A jövedelmezőség javítására ipari parkot hoztak létre.

 

- A parlament által elfogadott Nemzeti Energiastratégia (NES) a szén- atom-megújuló hármasára épít. Hogyan illeszthető be ebbe a Mátrai Erőmű?

- A 2010-ben elkészült stratégia meghatározta a 2030-ig szóló optimális fejlesztési irányokat, de a 2050-ig tartó időszakra is megfogalmazza az alapvető kérdést: az atom-szén-megújulók hármasán alapuló villamos energetikai fejlesztés igényét és lehetséges elérési útjait is. Mivel 2030-ig mintegy 8600 megawatt új erőműkapacitás létesítése szükséges, ez azt jelenti, hogy a két új paksi blokk 2400 MW kapacitásán kívül még további 6200 MW kapacitást (szén, gáz, megújuló) szükséges beépíteni a rendszerbe, a hazai fogyasztók jövőbeli biztonságos villamosenergia-ellátása érdekében. Most, hogy a Paks kettő Atomerőmű létesítése végre jó vágányra került, foglalkozni kell a Nemzeti Energiastratégia harmadik pillérével, a szénalapú villanytermeléssel is. Rekonstrukció és fejlesztés nélkül az erőmű nem üzemeltethető, sok ezer ember munkahelye szűnne meg. A jelenlegi blokkok termelése a tervek szerint 2025-2027 között fejeződik be. Egy új 500 megawattos blokk létesítése jelentheti a perspektívát az erőmű számára, és biztosítja a szénalapú termelés fennmaradását, ami már 2008-ban is napirenden volt. Ez egyúttal lehetővé teszi, hogy az ipari parkba betelepült cégek működőképessége fennmaradjon. Mára azonban kiderült, hogy a német többségi tulajdonosok már nem akarnak fejleszteni, eladják tulajdonrészüket. A kialakult helyzet kényszerít bennünket a cselekvésre. Elérkezett az alkalom az erőmű és a hazai lignitvagyon visszaszerzésére, s a szükséges fejlesztések állami megvalósítására. A blokk létesítése mintegy 5 évet igényel, tehát lépni kell, ha nem akarjuk elveszteni ezt a stratégiai jelentőségű erőművet.

 

- Meddig elegendő a mátraalji lignit?

 

- Az új blokk tüzelőanyag- (lignit és biomassza - ellátása hosszú távon biztosított. A visontai és a bükkábrányi bányákban ugyanis 800 millió tonna lignit áll rendelkezésre. Az a villamos energia, amit itt lignitből termelünk, nincs kitéve egyéb energiahordozók – például a gáz – világpiaci ármozgásainak, hiszen a lignit ára csak a kitermelés költségeitől függ, s ez hosszútávon kiszámítható és stabil tüzelőanyagárat eredményez. Ebből kifolyólag tehát itt nagyon stabil villamosenergia-termelési önköltség szavatolható. A villamosenergia-rendszer igényli az olcsó szabályozási kapacitást, vagyis a szivattyús tározót. A Mátrai Erőmű telephelye ebből a szempontból is fontos nemzeti érték, mert környezetében felépíthető egy 600 megawattos, nagy esésmagasságú szivattyús tározó is, amelynek hálózati csatlakozása a Mátra telephelyén garantált.

A Mátrai Erőmű részt vesz a lakosság szénellátásában is, mintegy 100 ezer családot lát el. Az erőmű és az ipari park 5000 munkahelyet nyújt. Ennek megtartása, a villanytermelésen túlmutató nemzetgazdasági jelentőségű.

 

 

 

 

Tavaszi napok művészeti csúcsokkal

 

Tizennégy eseménnyel, koncertekkel, előadásokkal és gyermekprogramokkal várja a közönséget az április 16-ig tartó 34. Soproni Tavaszi Napok. Kóczán Péternek, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. kulturális csoportvezetőjének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. március 22.

 - Szervező úr, Önök a második alkalommal tartanak Drón- és Robotika műsort március 31-én és április 1-jén, amelyen a legmodernebb ipari, mezőgazdasági és versenydrónokat mutatják be. Miből merítették a bátorságot ahhoz, hogy egy eredendően művelődési, művészeti programsort műszaki különlegességekkel színezzenek? 

- Intézményünk nemcsak koncerthelyszín, kiállítási helyszín, előadó-művészeti szervezeteknek otthon adó épületegyüttes,  

 hanem egyben közművelődési intézmény, melynek feladatai között szerepel az ismeretterjesztés is. Városunk kulturális, közművelődési kínálatát elemezve a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. mindig is kereste azokat az úttörő programokat, amelyekkel új témákat, új trendeket (WAMP, Ritmusfesztivál, Add elő magad!) tudtunk közelebb hozni a soproni polgárokhoz, soproni családokhoz. A drónok és robotok világa is egy ilyen izgalmas terület, és szervezőként nagyon fontos számunkra, hogy ki tudjunk lépni a művelődési házak koncert-kiállítás-gyerekprogram-színház-folklór sablonjaiból és új rétegeket szólítsunk meg, illetve házaink törzsközönségének újdonságokat mutassunk be.

(Azt, hogy a technikai kultúra hogyan kapcsolódik általában a kultúrához, gondolom nem kell magyarázgatnom.)

 

-  Április 5-én Handel Messiás című oratóriumát adja elő a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar és a Fidelissima Vegyeskar. Miért látják fontosnak, hogy a Tavaszi Napok könnyedségét kulturális csúcsokra emeljék?

 

- A fesztiválok kavalkádszerű hangulatához hozzá tartozik, hogy különböző műfajú és különböző stílust képviselő programok kerülnek egymás mellé. Népművelőként ez az egyik legfontosabb missziónk, hogy a „magas” kultúrát népszerűsítsük. Ennek egyik klasszikus eszköze, hogy a könnyedebb, szórakoztatóbb programok mellé tartalmasabb programokat állítunk.

A Messiás előadását egyébként 2017. áprilisában húsvét közelsége és a Reformáció éve is aktuálissá teszi.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamatjelmondata. Az Orlai Produkció április 13-án a Várj, míg sötét lesz című előadása miként mutat rá a térség kulturális jelenének értékeire?

 

- Országosan elismert színészek mutatkoznak be egy vidéki városban. Más nincs. Mi ennek örülünk…

 

 

DERMESZTŐ IDŐ VOLT

 

Írók az Írószövetség történetéről

 

Hiánypótló könyv jelent meg 2016-ban a RETÖRKI Könyvek 18. kiadványaként, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum szakmai támogatásában. A 18. kötet az Írók és az Írószövetség történetéről, ténykedésének 1982-83-as időszakáról készít összefoglaló anyagot a két év 3 eseményének jegyzőkönyvei, magnófelvételei alapján.

A feladat egyszerű kérdéssel kezdődött: összegezni akarja valaki és írói- szerkesztői elhivatottság alázatában meg akarja-e  írni az 1945-ben alakult szövetség történetét? Ebben a Szövetségben -  szövetségben és lelki közösségben- volt jelen az akkor még pályakezdő Lezsák Sándor is.

1982! Miért éppen 1982? A válasz egyszerű: mert egy nagy korszakos idő volt az, amikor már mögöttünk volt a fiatal írók lakitelki és szentendrei találkozása, Csoóri Sándor szilenciuma és megannyi nagy esemény. És jelen volt ’56 kibeszéletlensége  a megmerevedett frontokon. (Nem elhanyagolható az Élet és Irodalom 1957. szeptember 13-i számában közzétett írói levél, mely szintén a kibeszéletlenség dobozában hevert: (251 magyar író követelte, hogy az ENSZ Közgyűlése ne tárgyalja az ún. Ötös Bizottság jelentését, amely az 1956-os magyar forradalom vérbe fojtásának körülményeit tárta volna fel.)

Jelenvaló probléma volt, hogy ki volt kommunista és ki nem a forradalom idején, és kinek farzsebében kopik még a pártkönyv azóta is?

Feltupírozva ott feküdt mindenkinek emlékezetében az a kérdés: ki, mikor és miért írt dicsőítő verset a népnyúzókról. Ezen a találkozón nagyjából minden  író ott volt és: a korszakváltók, a Csengey-típusú „függetlenek” is.

 

A történelmi háttérre érdemes kicsit rávilágítani!

1980. december 9-én született a Politikai Bizottság első határozata az ellenzékről, Kornidesz Mihály,az MSZMP KB Tudományos-, Közoktatási és Kulturális Osztályának vezetője jelentésének alapján, amelyben megfogalmazzák, hogy „felerősödtek a nacionalista tendenciák”; a népi ellenzéket a „Csoóri Sándor és a körülötte tömörülők”, illetve a „nacionalista törekvéseket, eszméket kifejező értelmiségi csoport” elnevezéssel illetik. A határozat lényege, hogy bár a pártvezetés a kérdés politikai kezelését részesíti előnyben, de amíg „ a társadalom alapvető érdekei megkívánják”, adminisztratív eszközök alkalmazását is megengedhetőnek tartja. Ennek jegyében a határozat előírja, hogy azoknak a szerzőknek a munkáit,  akik emigráns lapokban vagy szamizdatokban is publikálnak, a legális kiadók, folyóiratok, egyéb sajtóorgánumok, csak előzetes konzultáció alapján közölhetik. Ezek a pontok legalizálták Csoóri (és később Csurka!) szilenciumának „jogi” alapját.

A Politikai Bizottság második, ellenzékre vonatkozó, 1982. március 30-án hozott  határozata szigorúbban fogalmaz a népi ellenzékkel kapcsolatban, s ebben szerepet játszhatott  Csoóri Sándornak az Írószövetség ’81-es közgyűlésén elmondott igen kritikus beszéde, amelyben a hatalom által gyakorolt „különalkus” politika helyett az irodalom és a politika partneri viszonyát szorgalmazta, az írók szavának, magának az Írószövetségnek politikai súlyt követelve!

Kornideszék jelentése erről a közgyűlésről - a forró hangulatot némileg bagatellizálva és a többség lojális magatartását kiemelve-  írt, de a PB-határozat szigorú hangvétele elárulja, hogy Csoóri politikai igénybejelentése felkavarta a pártvezetés kedélyét.  E megnyilvánulásokban  a „nyugati fellazító központokhoz és kémszervezetekhez kötődő”ellenséges szándékot vélik felfedezni,amelynek veszélyességét növeli a szemükben,  hogy, mint megállapítják, „az értelmiség szélesebb köreiben a nacionalista csoportnak van nagyobb bázisa”.

Ekkor már néhány renitenskedő lap, leginkább a Mozgó Világ, a Tisztatáj  és a Magyar Nemzet a politikai érdekeitől    eltérő, azokkal ellenétes megnyilvánulásai is foglalkoztatják a pártvezetést,  s ennek következménye fél év múlva ( októberben) be is érik: Aczél György, Knopp András és Tóth Dezső lemondásra szólítják fel a Tiszatáj és a Mozgó Világ főszerkesztőit.

A határon túli  magyar kisebbség ügye a nyolcvanas évek elejére már beszivárgott a köztudatba, és nem csak a népi ellenzék szűk körének a vesszőparipája volt. Ezt jól észlelte a pártvezetés.

1982 novemberében letartóztatják a Felvidéken Duray Miklóst, a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága elnökét. Ezt olyan csendben tették, hogy ahol Duray élt, barátai, tisztelői sem tudták. 1983. január végén kezdődött a tárgyalás, ahol  tüntetően megjelent egy illusztris magyarországi írócsoport: Mészöly Miklós és Cseres Tibor, akik nem tartoztak a népi ellenzékhez, és Csurka István, aki akkor már állást foglalt fontos kérdésekben. Februárban a népiek kezdeményezésére 350 aláírással tető alá hozta a szövetkező ellenzék a tiltakozást.

1983-ban New Yorkban a 82. utcában, a Püski Kiadónál megjelent Duray Kutyaszorító című könyve,amelyhez Csoóri Sándor írt előszót. Csoóri lelkiismerete parancsára tette, amit tett, tudván, hogy ezzel tudatosan  megsérti a legalitás határait. Ezt vallja is előszava elején. Ez felkavarja a pártvezetést. Csoóri itt már nem abból indul ki, hogy a vezetésnek és az értelmiségnek közös érdekei vannak az ország, a nemzet szolgálatában, hanem kimondja:  a magyar kormányok folyamatosan hibás külpolitikát követtek, amikor a magyar kisebbségekkel való bánásmódot az egyes szomszéd országok belügyének tekintették.

Csoóri rámutat, hogy kellett volna tegyenek valamit a kialakult helyzetben, ami valami keveset  számított is volna, de azt se tették meg. A helyzetért élesen a nagyhatalmakat teszi felelőssé, és elítéli Amerikát „jóhiszemű dilettantizmusa” miatt. Ám „ezek az őrületbe csúszó torzulások nem egyszerű félreértések. Ott van mögöttük a törvény: a szocializmus végiggondolatlan eszmerendszere és gyakorlata.”

Csoóri felsorolja, hogy mi minden vezetett ahhoz, hogy a magyarság végveszélybe került. Elsőként az adott országok egypártrendszerét említi, amelyben semmi sem fékezi a diktatórikus nacionalizmust, míg többpártrendszernél valamelyik párt szükségképpen fel kell vállalja a kisebbségek érdekképviseletét. Második okként a magántulajdon felszámolását jelöli meg, miáltal végletesen kiszolgáltatott lett az egyén. Harmadik ok Csoóri szerint az egyházak megroppantása volt.

Csoórinak átmenetileg megtiltották, hogy politikai oppozíciót fejtsen ki nyilvános fórumon és egyetlen írását sem közölhették a lapok.

(1990 után szilenciumot már nem lehetett kihirdetni, de sok évre persona non gratavá lehetett tenni épp e kettőt: Csoóri Sándort és Csurka Istvánt és a belső emigráció ma is érvényes modellje „működik” egyes kritikus szellemet képviselő értelmiségi esetében.)

Ilyen előhang és előjátékok sorozata után került sor a Lezsák szervezte összejövetelekre, mondhatni talán találóan: kibeszélő show-kra, melyről ez a kiadvány - Lezsák Sándor előszavával megerősítve és reflektorozva - az egyik legfelelősségteljesebb és legkockázatosabb időszakban tett tanúságot: a Bajza utcai székházban be kellett járni az 1945-től 1956-ig terjedő időszakot és kíméletlenül szembesülni ezzel az időszakkal, meg az azt követő megalkuvásokkal. Egyeseknek ismerkedő volt a találkozó, de másoknak tisztelettel adózás egy feledésre ítélt kockázatos időszak előtt.

Cetlik, hangfelvételek, fényképek, jegyzetek alapján kellett dokumentálni egy megterhelt időt, amiről már hajlamosak vagyunk elhinni, hogy az egy mindennapos és legyőzhető időszak volt, pedig nem egészen, hiszen ott csattogott felettük a kommunista rezsim minden ollója és cenzorrimája.

Pattanásig feszült idő volt az, benne a ma is fellelhető arcokkal, cenzorokkal, hatalmi arrogánsokkal, élet-halál urakkal, kik azt hitték, hogy senkijánosok a nemzeti irodalom messiásai. Pedig ők voltak a lámpások, akik tudtak: alkotásokkal ébreszteni és a túlélés aktivált öngyötrésével ébredni a bizonytalan, de  megváltható jövőre.

Múltidéző, értelmező és értéknövelő kiadvány ez, amelynek sorozatszerkesztője Bíró Zoltán, támogatója pedig az ’56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára  létrehozott Emlékbizottság.

 

A történelmi hétköznapok át voltak itatva árulásokkal, megfigyelő tisztekkel és ócska kis árulókkal. Ebben egy nemzedéki- nemzeti magyarnak sokszor úgy tűnt, be van kódolva a bolsevikok minden trükkje, jelenvalóságaikkal az 1957-ben Leningrádból, Rosztovból hazavezényeltek, Moszkvában kiképzett ügynökök összes nyamvadt hazaárulói lesnek a nemzet minden írójára, mert erre hajlamosak-rávehetőek voltak a magyarok. Nem szabad feledni, hogy ezek a hitvány dezertőrök mindenre képesek voltak, hogy a szovjetek igénye szerint a magyar, a jellegzetes szeleteiben áruló magyar-lélek felforrósítása közepette a legcsúfabb nemzetárulást elkövethessék.

 

Sok-sok érdekes sorsú és nézőpontú alkotó ember személyiség jött össze Lezsák invitálására 1982-83-ban, akik a politikai nézet két oldalán vállaltak ideológiai szerepeket. Afféle kibeszélő show volt, amely a mai olvasónak némiképpen eligazodást ad arról a - sok esetben ma is forró - kérdésről: forradalom vagy valami más indult el1956. október 23-tól? Szocializmust vagy kapitalizmust akartak a szereplők? Az Értelmiség kiáltványa e kérdésben tömören, néhány mondatban szólt az ország népéhez 1956 november 12-én, de kifejező, erős álláspontot fogalmaztak meg már 1955.október 18-án is (124.oldal). Majd valami egészen mást produkált az írói elit és más művészeti ágak is 1957-ben:

Az ENSZ Közgyűlésének 1957. január 9-i ülése döntött egy bizottság felállításáról, amelynek feladata a Magyarországon történtek kivizsgálása volt. 1957 júniusában készült el a bizottság jelentése, amelyet 1957 szeptemberében terveztek a Közgyűlés elé vinni. Kádárék propagandakiadványokkal, tendenciózus filmekkel és központilag irányított tiltakozó akciókkal készültek a magyar kérdés vitájára. Az ENSZ-jelentés ellen tiltakozó nagygyűléseket szerveztek a bolsevikok, közben az üzemi kollektívákkal tiltakozó leveleket írattak, valamint a magyar tudomány és irodalom jeleseivel aláíratták a tiltakozó leveleket. A  Népszabadság 1957. szeptember 5-i és az Élet és Irodalom 1957. szeptember 13-i száma közölte a magyar írók nyilatkozatát (A magyar írók tiltakozása az ENSZ ötös-bizottsági jelentés közgyűlési tárgyalása ellen):

Mélyen átérezve azt a felelősséget, amelyet hivatásunk, a nemzeti közvélemény formálásában betöltött szerepünk ránk ró, egyben általános emberi felelősségünk tudatában is, felemeljük tiltakozó szavunkat az ellen, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése a magyarországi események ügyét napirendre tűzze….

A nyilatkozatot több mint kétszáz író írta alá. Magyarországon az írókat egyebek mellett azzal vették rá a tiltakozó ív aláírására, hogy ebben az esetben letartóztatott társaik enyhébb ítéletre számíthatnak, illetve a bebörtönzötteket hamarabb szabadon fogják engedni, másfelől azzal fenyegették őket, hogy ha nem írják alá a tiltakozást, további letartóztatások lesznek.

A nyilatkozatot több neves író mégsem írta alá: (Jékely Zoltán, Áprily Lajos, Kálnoky László, Berda József, Tatay Sándor, Benedek Marcell , Mándy Iván, Mészöly Miklós,  Fekete Gyula,Tersánszky-Józsi Jenő, Zelk Zoltán, Sánta Ferenc, Hamvas Béla, Nemes Nagy Ágnes, Kuczka Pétert, Fekete István, Ottlik Géza, Szabó Magda, Szentkuthy Miklós, Várkonyi Nándor, Rónay György, stb.). Rájuk, mint akkori bátor hősökre tekinthetünk, bárkiből bármi is lett később.

Meghasonlás volt? Félelem? Erről több értelmezés is megjelent  a Lezsák-féle három találkozón.

 

A színházi világban is más színezetű problémák uralták a portálok mögötti kulisszákat. Bessenyei MDP-s, majd folytatólagos szocialista munkáspárttagsága, hatalom által való támogatottsága került szóba, továbbá Kállai Ferenc és más jeles művészek pártlojalitása, pártszervezet vezetése:  1953 elején Feri már a színház pártvezetőségének agilis tagja, aminek a párt nagyon örül. Major Tamás elvtárs részletesen megismerhette az Ember tragédiája ügyében Rákosi elvtárs álláspontját, de ő maga alig vett részt abban, hogy az intézkedés körüli zavart, értetlenséget csökkentse. Így az intézkedés szinte egyetlen »magyarázata« Lukács elvtárs cikke volt, ami véleményem szerint erre nem volt elég alkalmas.

 

Nem lehetett megkerülni a Rákosi-dicsőítő költők problematikáját sem!

Érdekes kordokumentum az is, ahogyan a találkozón Csoóri védelem alá helyezi azon erdélyi írókat, akik megírták Ceausescu dicsőítő verseiket, ami érthető számára, mert maga is felemelte kisebb csasztuskájával Rákosi elvtársat (Egy dalos ajkú kismadár köszöntőverse---Rákosi Mátyás elvtársnak 60. születésnapjára), de ez kissé visszás a beszédében, hogy azokról nem szól, akik nem írták meg a diktátor-dicsőítő csasztuskákat!

Közismert, hogy megjelent Magyar írók Rákosi Mátyásról- antológia (Rákosi Mátyásnak, népünk szeretett vezérének hatvanadik születésnapjára), melybe dicsőítő anyagot küldött:

Gyárfás Miklós, Sőtér István , Somlyó György , Veres Péter , Benjámin László , Devecseri Gábor , Képes Géza , Illyés Gyula , Juhász Ferenc, Hegedűs Géza, Gellért Oszkár,

Darvas József , Örkény István , Bella István, Darázs Endre ,  Háy Gyula , Rényi Béla, Vészi Endre, Gergely Sándor , Illés Béla , Kónya Lajos , Nagy Sándor , Rákos Sándor , Zelk Zoltán

Urbán Ernő , Szabó Pál , Máté György , Mesterházi Lajos , Rideg Sándor , Aczél Tamás , Morvay Gyula , Hegedüs Zoltán , Szüdi György , Asztalos Sándor , Cseres Tibor

 

"Rákosi elvtárs hatvan éves –
Nem kell keresnem a szavakat.
Ha így, egyszerűen leírom,
tudod már mit jelent e nap."

 

Ma így hirdetik:Több, mint 620.000 könyv van belőle raktáron. Előrendelés, országos kiszállítás! Ha ennyi remittenda maradt, akkor hány példányban jelenhetett meg a vörös bőrbe kötött, szovjet címeres, arany betűs antológiából?

 

Számtalan kérdést hoz felszínre ez a Lezsák Sándor-Elek István- Márton Gyöngyvér szerkesztette jegyzőkönyv.

Kordokumentum-összesség ez a kiadvány, amely nélkül csonka lelkiismeret- egyezmény lenne a hiteles magyarság részéről és helyett, melyből le kel számítani minden időkben a legaljasabb árulásra szakosodott, megbokrosodott honpolgárokat is.

A Bajza utca történelmi emlékhely ma már. Ennek megerősítésére tesz próbát e kiadvánnyal Lezsák Sándor és csapata is. És hogy hogyan, azt csak akkor tudja meg minden idők nemzeti képviselője, a valódi magyar állampolgár, ha fellapozza és elmélyül ebben a  280 oldalnyi fantasztikusan izgalmas jegyzőkönyvben.

 

Dermesztő idő volt (Tamási Lajos), lélegzetelállító kijelentések, megfagyott lelkek ideje volt, mikor a katedráról ilyenek hangzottak el: „A Párt előtt pedig alázattal kell állni.” Ezt a félelmetes mondatot lökték egykor a szemébe mindazon íróknak, akik ott voltak ezen a három összejövetelen és akkor is, amikor a Berecz-féle kommunista dumát hallgatták, majd a végén egy be nem jelentkezett bolsevik figura mocskolódásait. Lezsák úri ember módjára viselte el ezeket a provokációkat, hiszen nem lehet feledni, hogy 1982-t írtunk akkor, amikor nagyon virultak még a despoták. Sajnos azután is, ami pedig már a politikai elit mérhetetlenül nagy és megalázó hibája!

 

A bolsevik anyaemlőn felnőtt vezérkar és ócska kis csicskásai egyaránt bátran megtehették az árokásást még ebben az időben is, mert érezték és tudták, hogy a megjelent írók között ortodox-kommunisták,  régi pártkönyvesek is ott feszítettek, de alkalmi pártkönyvesek is, akik inkább voltak bélyegragasztók, mint hívő szocialisták. De már ott volt a harmadik  csoport, akiket sem megvenni, sem beterelni nem tudtak  sem az MDP-be, sem ’57-től az MSZMP-be.

 

Hallatlanul izgalmas olvasmány e jegyzőkönyv mindazok számára, akik egy-egy sorsfordító esemény hátterét szeretik értelmezni, értékelni vagy akár nagyító alá helyezni. Valóságos lélekháború sorozat bontakozik ki, amely nem ért véget ezzel a néhány találkozóval, folyamatos átalakulás és megkövesedett szemlélet-vállalás kettős harca folyt és folyik ma is.

Az összejövetelek koordinátora, szervezője-kérdezője áll a kiadvány élén,Lezsák Sándor. Bár megjelentek, fotóval igazoltan is ott voltak ezen üléseken Buda Ferenc, Csurka István is, de sajnálatos, hogy az ő beszédük nincs rögzítve. Nem  szólaltak volna fel példának okául Berecz János különösen provokatív és messzemenően kommunista beszéde után? Lehetséges, hogy a jegyzőkönyv ezen részletei a cenzúra áldozataivá váltak? Valakik bedarálták? Sok még a kérdés e lenyűgöző nagy munka után is. Folytatod? Írták egy fecnire a szervezőkhöz (255.oldal). Folytassátok!!! - ez a mai napok kívánsága a szerkesztőkhöz. Folytassátok!

( Dermesztő idő volt ----Antológia Kiadó, Lakitelek, 2016)

 

Szíki Károly

Kép: tveger.hu

 

 

A pénzügyi oligarchia igájában

 

A Százak Tanácsa szeptemberben tartott találkozóján a jelenlevők Győrfi Károly Keresztényüldözés a 21. század elején című könyvét taglalták. Nyilatkozatban fejezték ki, hogy az üldözött keresztények védelmében sokkal határozottabb fellépésre kérik az állami és az egyházi vezetőket, dacolva az európai keresztényellenes kormányok többségi véleményével. Dr. Szijártó István ügyvivő elnöknek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. október 5. 

- Elnök úr, a Százak Tanácsa helyesli keresztény gyökereink hangsúlyozását. Ma a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása. Nigériában több száz keresztényt égettek meg elevenen, s noha fényképek készültek a szörnyűségről, ezek nem járták be a világsajtót, sőt a hazai médiát sem. A Százak Tanácsa a nyilatkozat kiadásán kívül mit tesz azért a gyakorlatban, hogy a keresztények elleni kettős mérce eltűnjön legalább Magyarországon?

- A Százak Tanácsa a figyelem-felkeltésen, egy-egy fontos kérdés megfogalmazásán túl keveset tehet, s nem vállalkozhat a gondok megoldására. Tagjaink szabadon fejtik ki mindenről a véleményüket, de együtt mint Százak Tanácsa ragaszkodunk ahhoz, hogy néhány alapkérdésről – ilyen az élet tisztelete, a termőföld sorsa, a kultúra, mely szerintünk a nemzet igazi alkotmánya, az iskolaügy, a népegészség, egyáltalán a nemzet lelki állapota – közelítően egységesen gondolkozzunk, s azt mindig, mindenütt hirdessük. A kereszténység helyzete ilyen kérdés. Főpap tagjaink, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége vezetői, vagy éppen a Magyar Katolikus Rádió – melynek műsoraiban az utóbbi öt évben harminc tagunk mondta el véleményét, s ezeket Sorskérdéseink címen két kötetbe szerkesztettük –, vagy a Mária Rádió, ahol Naszlady Attila professzornak volt önálló műsora, a Magyar Egészségügyi Társaság orvos-vezetői  rendszeresen tájékoztatták a közvéleményt a gondokról, s tudatosították, hogy Isten a legnagyobb értékeket közösségeinkre bízta: családjainkra, iskoláinkra, a felnevelő szülőföldre, anyanyelvi közösségünkre, nemzeteinkre. Azt gondolom, hogy a politikai elit akkor tudja betölteni igazán a küldetését, ha legitimitását a szakrális szférából kapja. Nem az a kérdés, hogy mit érdemes adni-venni, hanem az, hogy érdemes-e élni? Ma a világ a pénzhatalomra bízta a sorsát. Sokan gondoljuk, hogy helytelenül, mert Európa és Hazánk is mindig több volt annál, mint amit a gazdasági erő jelent. Ellenállni csak a kultúra képes. Márai és Klebelsberg szerint is csak a kultúrája mentheti meg a nemzetet. A kultúra eredeti értelme: Colere Deos – szabadon fordítva: hódolni az isteneknek. Egy társadalom erejének vagy erőtlenségének meghatározója mindenekelőtt a lelki élet színvonala, és csak másodsorban az iparé. Szolzsenyicin is úgy látta, hogy a mögöttünk hagyott század legszörnyűbb öröksége a lelkek szétrombolása volt. A kérdésre válasz, hogy az utóbbi évtizedben kilenc ország hetvenkilenc településén 167 rövidebb-hosszabb előadást tarthattam arról, hogy a hit a keresztény lét alapvető aktusa, és éppen Európában érte el a maga történetileg  leghatásosabb kulturális és intellektuális arculatát, s hiszem, Mohács óta a Hunyadiak örököseként Toldi Miklós, Kukorica Jancsi, tudósaink, művészeink, dolgos kétkezi munkásaink és hő imáink őrzik nemzetünket. Ezt persze majd nekem írják jóvá a purgatóriumban – de tudom, hogy a Százak Tanácsa tagjainak – csak néhány halottunk nevét idézem : Fekete Gyula, Püski Sándor, Csoóri Sándor, Nemeskürty István, Sütő András, Hegedűs Lóránt, Makovecz Imre, Sinkovits Imre, Mádl Ferenc – hasonló, hatásosabb üzenetei húsz év alatt milliókhoz jutottak el, s hiszem egyre többen gondolják, hogy életünket nem a lélegzetvételek száma határozza meg, hanem az, hogy hányszor akad el a lélegzetünk... 

 

- Önök kitűnőnek tartják a magyar családpolitikát, ez azonban csak pénzügyi jellegű állami lépésekben mutatkozik meg – ami természetesen nagyon fontos -, milyen szellemi kezdeményezésekkel siet az állam segítségére a Százak Tanácsa?

- Sokan emlékeznek az idősebbek Fekete Gyula Éljünk - magunknak? című szociográfiájára - akkor még az MSZMP Központi Bizottságával hadakozott, hatvan évvel később utolsó munkájában, az SOS Európa! címűben már a kontinensünkre szakadt nagy romlásról szól. Pozsgay Imre gyakorlati tanácsaitól

 

Andrásfalvy Bertalan tanulmányain, Albert Gábor esszéin, Balassa Sándor zeneművein, Kocsis István drámáin, Kellermayer Miklós előadásain át Böjte Csaba gyermek- és egyben lélekmentő munkájának kiemeléséig hivatkozhatok tudós és művész tagjaink, sportolóink, egyházi főméltóságaink életművére, s arra, hogy mindnyájan ezt tartjuk a legfontosabb kérdésnek, s őszintén gratulálunk Novák Katalin államtitkárnak, a felügyelő Balog Zoltán miniszternek s a Miniszterelnöknek, hogy meghozták a szükséges első döntéseket, s bízzunk abban, hogy a társadalom megteszi majd a második- harmadik lépést, s hogy "gyengeségeinkben majd segít minket a Lélek".

Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Hogyan segíti fiataljainkat művelődési, művészeti fölfedezésekhez, ha a Százak Tanácsának követelése szerint: visszaállíttatik a hivatásrendek becsülete?

- Természetesen megosztottak vagyunk a módszerek tekintetében, de a lényegben egyetértünk. A kereszténység kétezer év óta a szellem, a művészet globalizációja – korunk uralkodó globalizációja a pénzembereké, a multinacionális vállalkozásoké. Az értelmiség feladata az lehet, hogy hivatásaink parancsainak engedelmeskedve szegüljön szembe a pénzuralom nemkívánatos mellékhatásaival. A tanár ma nem beszélhet őszintén a szülővel a gyermekről, a legbizalmasabb orvos-beteg kapcsolatot beárnyékolja a jog és pénzügy beavatkozása, az információt birtoklók és hivatásos terjesztők egy része erkölcstelen, többsége zsoldos.  Közhely, hogy jogszolgáltatás folyik sok helyen igazságszolgáltatás helyett, s folytatható a sor...Tanárként természetesen igyekszem keresni múltbéli adatokat is. Ovidius írt arról, hogy "a mi urunk a pénz", s hogy "hűséget tör arany, s aranyért eladó az igazság." "Ábécére tanítod a gyermeket Galeotto. Oktass hajfestést, s fölvet a pénz mihamar" – így Janus Pannonius. Cs. Szabó László, Németh László s a legmesszebb látó magyarok írtak a "műveltség szabadságharcáról", hogy korunkban a szellemiség csak a tudomány a művészet világában érvényesül, de gyengének bizonyul a nemzetépítésben, sorsalakításban, politikában. Tizenhét kiadott könyvünk több ezer oldalán fejtették ki tagjaink, mint vélekednek sorskérdéseinkről, nemzeti önállóságunkról, a vezetői felelősségről. Például a Százak Tanácsa "Iskola a magasban" előadás-sorozatában több városban 32 tagunk tartott előadást fiataloknak olyan kérdésekről, melyek tankönyveinkben nem, vagy rosszul szerepelnek. És természetesen olyan életvezetési kérdésekről, amelyek segítenek tisztázni, hogy pénzért nem vásárolható sem egészség, sem barátság, sem szerelem. Ebben mi valamennyien mindig egyetértettünk. Fekete Gyula a java erők összefogását, Csoóri Sándor a mozaikjaira töredezett nemzet egyesítését akarta. Ránk maradt megannyi végezni való, s Andrásfalvy Bertalantól Zétényi Zsoltig mindnyájan valljuk, hogy tudásunk mellett a hitünket is tovább kell adnunk, hogy szeretethiányos fiataljaink érezzék a közösség titkos sugallatát, a "mégis morálját", s amit Széchenyi is tudott: hogy "nem utolsó dolog magyarnak lenni." És hogy  még ifjan  megtanulják: nincs mód kitérni a hűség elől... "Légy bátor, amikor csődöt mond az ész, légy bátor, mivel csak ez számít a végső számadáskor.."(Zbignew Herbert)  

 

Kánonjogi szemlélettel

 

Beszélgetés Kuminetz Géza professzorral életéről és a rossz jelenlétéről a világban

Kuminetz Géza a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Hittudományi Karán a Liturgika és Lelkipásztorkodási Tanszék, valamint a Kánonjogi Posztgraduális Intézetben a Szentségi és Dologi Jogi Tanszék vezetője. Isten görbe vonalakkal is egyenesen ír, mondja egy portugál közmondás. A teológus professzor életútja jól példázza ezt. S talán azt sem tudja mindenki, hogy Kuminetz Géza a tudományos munka és az oktatás mellett költői tevékenységet is folytat. Vele beszélget Elmer István.

2017. május 16.

 

Professzor úr, honnan indult az élete?

 

         Csokonyavisontán születtem 1959-ben. A települést két községből vonták össze az ötvenes években: Somogyvisontából és Erdőcsokonyából. A múlt század első évtizedeiben – miközben olaj után kutattak – termálvizet fedeztek fel a falu határában, amely körül később üdülőtelep alakult ki.

         A környék a Széchenyi grófok birtoka volt, a falu a tatár kortól lakott helynek számított. Erdőcsokonyán született Nagyatádi Szabó István, az 1920-as évek református agrárpolitikusa. Még egy közismert személy származik a faluból: Xantus János, természettudós, néprajzkutató, az Állatkert első igazgatója. Mi a csokonyai részen laktunk, a házat szüleim halála után eladtuk.

 

Merre vezetett az útja az általános iskola elvégzése után?

 

         A csurgói – az államosítás előtt református – gimnáziumba kerültem, ahonnan havonta egy alkalommal mehettünk haza. Érdekességként említem meg: a református gimnáziumból számos katolikus pap került ki, s ez az államosítás előtti intézmény ökumenikus jellegét mutatja.

        

A család vallásos életet élt?

         Általános iskolásként naponta ministráltam, nagymamám és édesanyám eljárt a templomba, édesapám azonban nem. Ebben közrejátszott, hogy 1956 után – a forradalom alatti szereplése miatt – kénytelen volt belépni a pártba, ez volt az ára, hogy ne essék bántódása. Azt rótták fel „bűnéül”, hogy elmenekített néhány olyan pártembert, akiket különben meggyilkoltak volna. Gépészember lévén műhelykocsival járt, s így tudta az említett személyeket feltűnés nélkül elszállítani.

 

Milyen benyomások érték az iskolában?

 

         Nagy hatást gyakorolt rám az általános iskola, majd a gimnázium is. Mintha hihetőbb lett volna világnézeti szempontból, amit ott tanítottak. Ez oda vezetett, hogy szakítottam a vallással. Az érettségit követően még két évig, húszéves koromig tartott ez az időszak.

 

A gimnáziumban milyen irányba fordult az érdeklődése?

 

         A természettudományok érdekeltek, érettségi után felvettek a keszthelyi egyetem növényvédelmi szakára. A tudomány embere szerettem volna lenni, bár ahhoz nem volt bátorságom, hogy tudományegyetemre jelentkezzem.

 

A keszthelyi években miért változott meg világnézeti meggyőződése?

 

         Nem találtam a helyemet az egyetemen. Nem a tanulmányokkal volt bajom, hanem azt éreztem, nem ez a sorsom; de hogy merre forduljak, még nem tudtam.

 

Megszerezte az üzemmérnöki diplomát?

         Nem, bár a három évet abszolváltam. Közben azonban történt valami. Harmadik év elején évfolyamtársaimmal moziba mentünk. Akkor már egyre erősebben éreztem, valami mást kellene kezdenem. A filmvetítésre várva beszélgettünk, s ennek során derült ki, hogy egyik évfolyamtársam bátyja, aki frissen diplomázott az általános mérnöki karon, utána a papság mellett döntött. Találkoztam én papokkal az utcán, de olyankor – ezzel a kifejezéssel élve – inkább átmentem a másik oldalra. Évfolyamtársam közlése azonban „eltalált” engem. S megszületett bennem a gondolat: lehet, hogy ez lesz az én életfeladatom is?

 

Egyetlen pillanat alatt, szinte villámcsapásszerűen érte a felismerés?

 

         Igen, előtte soha nem fordult meg a fejemben hasonló gondolat. De ettől kezdve a vallással, a kereszténységgel kapcsolatos könyveket kezdtem el olvasni, s egyre inkább hanyagoltam az egyetemi tanulmányokat. Végül is nem készítettem el a szakdolgozatot.

 

Fordult-e valakihez, vagy csak az olvasmányok maradtak?

 

         Egyelőre csak olvasgattam.

 

S a templomba járás?

 

         Még az sem vált rendszeressé. Egy alkalommal, amikor hazamentem hétvégére, vasárnap közöltem, hogy elmegyek a templomba. Meglepetten néztek rám, mi történt ezzel a gyerekkel? Ekkor már Milhoffer Miklós plébános atya szolgált a faluban, aki később egyengette az utamat. Évtizedek múlva ő lett a veszprémi szeminárium spirituálisa. Miklós atya szépen, okosan beszélt, de csak ennyi.

         A három év elteltével az egyetemen halasztást kaptam a szakdolgozat megírására, de én inkább munkahelyet kerestem magamnak. Szülőfalum általános iskolájában képesítés nélküli napközis nevelő lettem, mondván, nem tudom, mihez kezdek a jövőben; őszintén szólva még nem volt meg bennem a kellő bátorság, hogy előálljak papságra vonatkozó tervemmel a plébános atya előtt.

         Az iskola közelében emelkedik a templom, láttam, a plébános milyen nagy szeretettel tevékenykedik a falusiak körében. Egy-két alkalommal fölkerestem, ilyenkor hosszasan beszélgettünk. Egyre inkább szerettem a közelében lenni, egyéniségének kisugárzása mindjobban hatott rám.

         Becsülettel végeztem a munkámat az iskolában, de láttam, ez sem nekem való; akkori énemhez sehogyan sem illett. A tanév végén aztán beállítottam Miklós atyához, s bejelentettem neki a szándékomat.

 

Meglepődött?

 

         Nem tudom; egyáltalán nem voltak még vallási, egyházi ismereteim, ennek ellenére hosszasan elbeszélgettünk. Abban az évben már megvolt az egyházmegyében a felvételi, a konkurzus, így én egy másik jelentkezővel pótkonkurzuson vettem részt. A főpásztor, Paskai László veszprémi püspök atya 1981. július 15-én fogadott, s felvett a kispapjai közé.

         A konkurzus tulajdonképpen alkalmassági vizsga, a kérdések inkább arra irányulnak, hogy kiderüljön, a jelentkezőnek van-e hivatása, alapvetően helyes-e a motivációja; nem az érvényesülés eszközének, netán pórcselekvésnek tekinti-e a papságot, hanem valóban a Jóistent akarja szolgálni?

 

Hittani kérdések is előkerültek?

 

         Azokból bizony megbuktam. Nem is értettem a kérdéseket. Erre azt mondták, a szükséges ismereteket pótolni lehet. Paskai püspök atya közölte, a katonaság következik, utána pedig a győri szemináriumban folytatom tanulmányaimat. Augusztus végén bevonultam Lentibe katonának.

 

Lentinek rossz híre volt, büntetőhelynek számított. Ide vitték a kispapokat, ahol igyekezetek „meggyúrni” őket.

 

         A másik hírhedt hely a marcali laktanya volt. Amikor jelentkeztem a kaposvári kiegészítő parancsnokságon, s átadtam az iratomat, az őrmester mindjárt elrikoltotta magát: – Nézzék, ez a hülye papnak megy! Odahaza plébános atya jól felkészített, mi minden várhat rám, de ne aggasszam magam.

         Néhány óra alatt elosztották a több ezer újoncot. Lentibe talán tizenhatan kerültünk, többnyire előfelvételisek. Az volt a szokás, hogy az alegységektől tisztek, tiszthelyettesek érkeztek, akik elkísérték az újoncokat a laktanyába. Hozzánk egy alhadnagy érkezett, körbenézett rajtunk, majd magához szólított: – Ugye, maga atyus? – Jelentem, igen. Erre halkabban hozzátette: – Meglátja, nem lesz semmi baj. A kétféle emberi megnyilvánulás mindvégig érezhető volt. Szép emlékként őrzöm a katonaidőt.

 

Mert...?

        

         Az emberség, a szolidaritás nagy iskolájának bizonyult, próbára tette az állóképességet, a belső tartást. Megosztani a másikkal a kenyeret, amikor nekem is jól esne, vagy vizet adni a kulacsból, amikor a társnak már elfogyott, s ha úgy alakult, valaki helyett vállalni a szolgálatot. Egyik vegyész körlettársammal különösen jó barátok lettünk. A fiúk többsége nem volt vallásos, de jó nevelést kaptak. Szolidáris közösség alakult ki, sosem magányosodott el senki.

 

Mennyi ideig tartott a szolgálat?

 

         Mi voltunk az elsők a kispapok közül, akiknek a korábbi két évvel szemben már csak másfél évig tartott a katonaidő. A honvédségnél – azzal együtt, hogy jól éreztem magam – azért mi, kispapok megkaptuk a magunkét. Büdös csuhások, szoknyás csődörök és hasonló kifejezések hangzottak el. Mégis, a jó társaságban nagyszerű beszélgetésekre került sor. Előfordult, hogy az öreg katonák rendszabályozták az újoncokat. Ilyenkor azt gondoltam, bűn lenne elvonulnom valahová imádkozni, szolidárisnak kell mutatkoznom a többiekkel.

 

A hivatásában idézett-e elő kérdőjelet ez a másfél év?

 

         Nem. Ellenkezőleg: megerősített. Próbálkoztak, hogy megkörnyékezzenek, de amikor látták, hogy nem tudnak kikezdeni, felhagytak vele.

         Leszerelésem után új főpásztor érkezett. Paskai püspök atyát kinevezték kalocsai koadjutor érseknek, helyébe Szendi József atya, az esztergomi szeminárium spirituálisa került. Ő úgy rendelkezett, nem Győrbe küldi a kispapokat, mert ott szerinte erős a bulányisták befolyása. Így kerültem az esztergomi szemináriumba.

         Nemigen örültem ennek, menet közben ugyanis – a katonaidő alatt rendszeresen látogattak minket – jó viszonyba kerültem a győri elöljárókkal: Németh László spirituálissal, Galavits József prefektussal. Gondoltam, milyen jó helyem lesz ott. Az esztergomi atyákat is ismertem valamelyest, látogatáskor igyekeztek minden kispappal törődni, nem csak a saját egyházmegyebeliekkel.

         Február közepén szereltünk be, s tíz nap múlva az esztergomi szemináriumban találtam magam. Akkor már egy hónapja folyt a második félév, de ezt be lehetett hozni.

 

Esetleg az előző félévet is?           

Erre nem került sor, a hadseregben töltött idő után nehéz volt újra ráállni a tanulásra. Természettudományos érdeklődésemmel egyébként is nehezebben birkóztam meg a humán ismeretekkel. Pálos Iván püspök atya volt a rektor, Pákozdi István a prefektus. Tanított Erdő Péter, Ladocsi Gáspár, Gaál Endre és Beer Miklós professzor.

         A félév végén hivatott a prefektus atya, és közölte, ha beleegyezem, a további tanulmányokra Budapestre küldenek.       Amikor elköszöntem Esztergomban, összetalálkoztam Erdő Péter professzor úrral, aki történelmet és egyházjogot adott elő. Kedvesen köszöntött, s azt mondta: – Parádésan le kell doktorálni, és meg kell maradni egyszerű pásztornak. Meglátja, jó szellemi légkör uralkodik a Központi Szemináriumban. Tanuljon, tanuljon!

         Főpásztoromat arra kértem, hogy az első évet – az előzmények miatt – megismételhessem.

 

Öt év után felszentelték.

 

         Újmisésként egy évre visszakerültem doktorálni a Központi Szemináriumba, majd 1989-től Rómában, a Gergely Egyetemen kánonjogot tanultam, s szokás szerint a Pápai Magyar Intézetben laktam.

Korábban az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) engedélye kellett a római tanulmányokhoz. Miért az egyházjogot választotta?

 

         Ekkoriban, bár az ÁEH formailag még létezett, de már nagyon érződött, hogy a végét járja a korábbi politikai rendszer. Plébánosom azt mondta: mindegyik teológiai tudományban Krisztus arca fénylik fel, de azért mégis a biblikus ismeretek a legérdekesebbek. Tetszett is nekem a Biblia szelleme, de nem tudtam elsajátítani a keleti nyelveket, akárhogyan küzdöttem is velük, s inkább a bölcseleti gondolkodásmód izgatott.

         Megkérdeztem Erdő Péter professzor urat, melyik egyetemen folytassam római tanulmányaimat. Ő többféle lehetőséget felvázolt előttem, de elsősorban a Gregorianát (Gergely Egyetemet) javasolta, ahol latin az oktatás nyelve. Ez váratlanul ért. Egy évig tanultam csak latint, elsős szeminaristaként, heti két órában. – Nem baj, bele kell vágni! – biztatott a professzor úr, aki időközben a Hittudományi Akadémia tanára lett, s akkor már évek óta tanított a Gergely Egyetemen. Két kurzust ott is hallgattam nála.

         Egy másik esemény is hozzásegített a választáshoz. Akkoriban még a Központi Szeminárium káptalani termében folytak a püspökkari ülések, s a tavaszi általában József nap tájára esett. Megérkezett Szendi püspök atya, két kanna jó vörös bort hozott a kispapoknak, igyák meg az ő egészségére. Közben elbeszélgetett velünk, lehettünk vagy tízen Veszprémből. Egyszer csak azt mondta: kellene neki egy jogász. Nem kényszerít rá senkit, de jó lenne, ha valaki vállalkozna ilyen irányú tanulmányokra.         

Néhány héttel korábban egyik – szintén Esztergomból érkezett – társammal visszalátogattunk korábbi szemináriumunkba. Szívesen fogadtak bennünket, felkerestük az atyákat, bekopogtunk Erdő Péter professzor úrhoz is. Nagyon megörült nekünk, előkerült a pogácsa, a pálinka, élénk beszélgetés kezdődött. Professzor úr nagyszerű mesélő, kiváló pedagógus, majd rátért, mennyire érdekes a kánonjog, ehhez azonban jó teológusnak is kell lenni.

         Visszatérve a Szendi püspök atyával való találkozásra: gondoltam, ha a kánonjogi tanulmányokkal szolgálni lehet, akkor vállalom. Nem sokkal később felkeresett a szobámban Erdő Péter professzor úr. – Hallom, kanonista lesz. Csütörtök a szabadnapom, tartok magának különelődást. Már kezdhetjük is...

         Ebből a csütörtöki kurzusból született professzor úr kánonjogi kisszótára, a latin szakkifejezések gyűjteménye. Én meg igyekeztem követni, amit mondott. Rendkívül lelkesen magyarázott! Egyedül kezdtem, majd két társam csatlakozott hozzám.

         Rómából is írt nekem levelet: nem felejtsem el az ígéretemet, tanuljam a kanonisztikát. Engem azonban a bölcselet jobban érdekelt, ezért disszertációmban Horváth Sándor természetjog tanánál kötöttem ki. Megírtam ezt neki, mire azt válaszolta: a téma jó megalapozás lesz a tételes joghoz. S hosszú szakirodalmi listát küldött. De egyik sem volt magyar nyelvű. Gondoltam: a kánonjogot magyarul is alig értem, nem hogy más nyelven.

         1988-ban nyugdíjba vonult Borovi József professzor, s Paskai László prímás hazahívta utódjául Erdő Péter professzor urat, aki Rómában továbbra is vendégprofesszor maradt.

 

Az itthoni doktori cím megszerzése után tehát két évet Rómában töltött.

 

         A kánonjogi licenciát 1991-ben szereztem meg. Közben püspököm újra megindította Veszprémben a hittudományi főiskolát, azzal az elképzeléssel, hogy a szemináriumot is hazaviszi. Szüksége volt tanárokra. 1991. július 15-én jelentkeztem nála. Előtte néhány nappal éppen akkor tértem haza, amikor az ország a szovjet csapatok kivonulását ünnepelte. Ünnepi hangulatot éreztem mindenfelé.

         A főiskolán filozófiát, latint tanítottam, később kánonjogot is. Közben a püspökségen szertartó, titkár lettem, s folyamatosan helyettesítettem a környék plébániáin.

         Három évvel később, 1994-ben nyílt meg a veszprémi szeminárium. A régi épületet nem adta vissza az állam, mondván, abban az Államigazgatási Főiskola működik, helyette az Antall-Boros kormány egyik utolsó intézkedéseként az egyházmegye megkapta a „pártcsúszdát”, alakjáról így nevezték a korábbi pártbizottsági épületet. Itt kapott helyet a főiskola és a kollégium, s a közeli kormány vendégházból alakították ki a szemináriumot. Úgynevezett propedeutikus, előkészítő évfolyam indult, s ez három éven át működött. Két évfolyamnak én lettem a spirituálisa.

         A harmadik évben kineveztek a főiskola rektorává, de ez csak rövid ideg, két hónapig tartott. 1995-ben indult ugyanis a PPKE-n a jogászképzés, s Erdő Péter rektor úr felkért a kánonjog előadására. Az ő jóindulatával rövidesen habilitáltam.

         Közben rektor úr életre hívta az egyetemen a Kánonjogi Posztgraduális Intézetet, ahol a tanítványai vezették az egyes tanszékeket. Így kaptam én is kinevezést 1996-ban.

         Az új megbízatás miatt – Márfi Gyula, az új érsek atya beleegyezésével – Budapestre költöztem. Kezdetben egy kisebb, később egy kétszobás lakótelepi lakást sikerült vásárolnom, amelyben azóta is lakom.

         Nagyon jó papi közösséget hagytam Veszprémben, de a tudományos munkához kellett az egyedüllét. Erdő Péter professzor úr folyamatosan biztatott: publikálni, publikálni... Minden időmet erre fordítottam a tanításon és papi kötelezettségeimen kívül.

                  

Az utóbbi években a lelkipásztorkodástan felé fordult. A Klerikusok kézikönyve két kötete jelentős mű ezen a téren. Felhagyott a kánonjoggal?

 

         Szó sincs erről. Az említett műben is megtalálható a kánonjogi szemlélet. Erdő Péter püspök atya érseki kinevezését követően én lettem az utóda a Hittudományi Kar Kánonjogi Tanszékén. Később, 2008-ban megkérdezte tőlem: vállalkoznék-e a megüresedett Liturgika és Lelkipásztorkodási Tanszék vezetésére? Szívesen ráálltam, igaz, közben újabb feladatot is kaptam: a Központi Szemináriumban elláttam a rektori teendőket. Akkor indult az OTKA kutatóprogram, ennek köszönhető a Klerikusok kézikönyve és a Boldoggá avatás kézikönyve.

 

Legutóbb megjelent publikációi közül két tanulmányra szeretnék kitérni. Az ördögűzés és liturgiája címet viseli az egyik. Az ördögűzés kifejezést olykor még a katolikus ember is meseszerűnek, kissé idejétmúltnak tartja.

 

         Ezzel szemben mit látunk? A gonoszság erői egyre erőteljesebben jelentkeznek a világban, s ezért az ördögűzést nem utalhatjuk régi korok homályába. Ez a szentelmény egyébként magára Krisztusra megy vissza.

         Említett tanulmányom egyik forrása Horváth Sándor Angyalok, démonok című cikksorozata, amelyet néhány éve kötetben is kiadtunk, én írtam hozzá az előszót. Másrészt Gabriele Amort, a nemrégiben elhunyt római ördögűző atya munkáira támaszkodtam. Ő kijelenti: elhalványodik a katolikus identitástudat, ha nem foglalkozunk a rossz jelenlétével a világban. A személyes gonosz ugyanis jelen van. A megváltás is az ember bukása miatt vált szükségessé.

 

A rossz, a világban tetten érhető gonoszság személyben ölt testet?

 

         A személyes gonosz idézi elő a démoni megszállottságot, s bűnös struktúrákat épít ki. A bukott angyalok intellektussal, akarattal rendelkező lények.

         Egy kispap prédikációjából vettem a következő történetet: ördögékhez küldöttség érkezik, s végigvezetik a művükön. A nagyvárosokban, megapoliszokban egy-két unottan lődörgő ördöggel találkoznak, ugyanakkor a pusztában, ahol alig élnek emberek, szinte regimentnyi ördög keményen dolgozik. Érzik a látogatók az ellentmondást, s megkérdezik, mi ennek az oka? Mire azt a választ kapják: a nagyvárosokban már az történik, amit ők akarnak. De a pusztában van egy remete, akit nem lehet megtörni.

 

Igen, érthető a példabeszéd... Egy másik tanulmányát szeretném idézni: Megfontolások a szólásszabadság alapvető jogáról. Ez ugyancsak fontos témája mai világunknak.

 

         Ebben az alapvető jogokat és kötelezettségeket kívántam kidolgozni, tehát jogbölcseleti írásnak tekinthető. Bemutatom benne a propagandaipar, a tudatipar működését. Az első generációs alapvető jogok a személyes szabadság kivívására irányulnak a hatalommal szemben, tehát politikai jogok. Miután sikerült ezeket kivívni, kiderült, valójában a nagytőkének kedveznek, amely élni tudott ezzel a szabadsággal. A végeredmény nem az lett, hogy a „láthatatlan kéz” mindent igazságosan intézett, hanem egyre nagyobb igazságtalanságok születtek. Kitermelődött a rossz körülmények között élő proletariátus. Erre azt mondták: az államnak kötelességei vannak: biztosítsa minden polgárának a tisztességes megélhetést, gondoskodjék a közjóról. Ekkor – a szociális piacgazdaság bevezetésével – születtek meg a második generációs politikai jogok. De a problémák továbbra sem oldódtak meg, mert a nagyvállalatok elköltöztek a harmadik világba, s ott megint csak embertelen körülmények között dolgoztatják az embereket. A harmadik generációs jogok azt artikulálták: minden népnek, minden államnak legyen joga a tisztességes élethez.

         S ma hol tartunk? Egyre inkább visszatértünk a politikai jogok korlátozódásához.

Kép: magyarkurir.hu

 

 

 

 

 

Mit kínál a történelmi regény?

Beszélgetés Botos Máté történésszel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárával

A történelmi regény funkciója hogyan változott a tizenkilencedik század utolsó harmadától?

 

         Magyarországon a közírók a tizenkilencedik-huszadik század fordulójától számos társadalmi-politikai kérdésben nem közvetlen módon, hanem áttételesen fogalmazták meg – áttételesen kellett megfogalmazniuk – mondanivalójukat. Igaz, ennek korábbi hagyománya is ismert, gondoljunk csak Arany János Walesi bárdok című balladájára. Az irodalmárok műveiket sokszor politikai pamfletek helyett írták meg, s ilyen módon kívántak állást foglalni.

         Az ismert régi mondás szerint: minden könyvnek megvan a maga sorsa, és ehhez hasonlóan minden írásnak megvan a maga önmagán túlmutató üzenete is. A lengyel Henryk Sienkiewicz, azon túlmenően, hogy talán legismertebb történelmi regényében, a Quo Vadisban egyetemes kérdést fogalmazott meg, a Tűzzel-vassal című munkájában az akkor nem létező lengyel állam múltjáról írt – 1795 és 1918 között az ország területét felosztotta egymás között Poroszország, Oroszország, és az Osztrák birodalomnak is jutott egy rész –, s ezzel igyekezett fenntartani a nemzettudatot. Honfitársa, Bolesław Prus A fáraó című regényében – a történetet az ókori Egyiptomba helyezve –  a korabeli elnyomó cári rendszer kritikáját írta meg. Érdekességként említem, hogy a háború előtti kiadások után 1956-ban, illetve 1957-ben látott napvilágot újra a magyar fordítása. Vajon mire asszociálhattak a magyar olvasók 1956 után?

 

Milyen szerepet töltött be a történelmi regény a magyar huszadik század első felében?

         Az első világháború előtti időszak történelmi regényét a nemzeti-históriai gondolkodás hatotta át. Ami a Feszty körképen vizuálisan jelenik meg, az kelt életre Jókai, később Gárdonyi műveiben: nagyok voltunk, hősök voltunk, ez a közösség fontos dolgokat vitt véghez. 1918–20 előtt valóban mondhattuk ezt, hiszen középhatalomnak számítottunk.

        

Az 1919-es kommunista puccs, majd Trianon szétzúzta ezt a tudati állapotot...

 

         Az első világháborút követően elveszítettük történelmi nagyságunkat, azokat a történelmi helyszíneket, ahol a magyarság múltjának jelentős eseményei zajlottak; nem kizárólag a magyar nyelvű és identitású lakosságra gondolok, hanem a Szent Korona országaihoz tartozó etnikai csoportokra is. A Trianonnal bekövetkezett hatalmas veszteséget igyekezett pótolni a történelmi regény által teremtett virtuális tér. Móricz Zsigmond Erdély trilógiája nemcsak azért gyönyörű olvasmány, mert hitelesen mutatja be a magyarság történetét az erdélyi fejedelemség virágkorában, hanem visszaadja annak tudatát is, ami a valóságban elveszett. Kós Károly Varjú nemzetsége és mások művei hasonlóan a magyar történelmi múltat konstruálják újra; valamit menteni igyekeznek abból a közösségi identitás-tudatból, amely sajnos már egyre kevésbé létezett. S itt jegyzem meg, sajnálatos, hogy a mai fiatalabb nemzedékek nagy része számára Zólyom, Garamszentbenedek, Óbecse és hasonló földrajzi nevek – a hozzájuk kapcsolódó tudással – már semmit nem jelentenek.

         A történelmi regény mellett új könyvek is születtek ebben az időben, mint például Tormay Cécile Bujdosó könyve. Nem történelmi regénynek íródott – az írónő a kommün idején átélt eseményeket rögzítette –, mára azonban történeti dimenziójúvá vált. Hasonló átalakuláson ment át számos mű az elmúlt évszázad alatt. Szabó Dezső a trianoni traumát dolgozta fel az Elsodort faluban, ahogy Móra Ferenc az első világháború tehertételének állított emléket az Ének a búzamezőkrőlben. Az akkori közelmúlt érdekesebbé vált, hiszen nemrég vált visszahozhatatlanná az elveszett nagyság. Ezt az életérzést a korban sikeresen adta át Tormay A régi ház című múltidéző művében.

         1919-1920-tól kezdve a magyar történelmi regénynek új szerep jutott; nemzeti történelmünk heroizálásával, a tűnt nagyság ábrázolásával 1920 és 1945 között hozzásegítettek az egyébként érthető revizionista szemlélet fenntartásához.

 

A második világháború után nyilván megint változott a történelmi regény feladata.

 

         A kommunista hatalomátvétellel végbement társadalom- és történelemkritikai újraértelmezés érintette a regényt is. Ennek ideológiai alapját az jelentette, hogy a múltat nem önmagában kell tekinteni, hanem a kizsákmányoltak és kizsákmányolók ellentétében és harcában. A múltat feldolgozó irodalmi művek – ezt a kifejezést kell használnom – borzalmas voluntarizmusnak lettek az eszközei. Megmagyarázták nekünk például, hogy Dózsa György paraszti (egyébként kisnemesi) származású, kiemelkedő hős volt, miközben az árnyaltabb szemlélet egészen más módon vélekedik a Dózsa-féle lázadásról. Az erőltetetten ideologikus, a fejlődés, a társadalmi igazságosságért folytatott küzdelmet marxista alapon bemutató, vagy antiklerikális, vallásellenes művek iránt érthetően visszaesett az olvasók érdeklődése.

 

Ugyanakkor – az ideológiai nyomás ellenére – olyan művek is születtek, amelyek nem illeszkedtek bele ebbe a sorba.

 

         Hamvas Béla Karnevál című regényét – bár nem történeti, hanem családregény – korszakos alkotásnak tekintem, noha csak az 1980-as évek vége felé jelenhetett meg.

 

Irodalmi szempontból – erényei mellett – kissé túlírtnak tűnik...

 

         Ehhez nyilván hozzájárult, hogy Hamvas kénytelen volt az íróasztalfióknak dolgozni, hiányzott a nyilvánosság visszajelző szerepe. Voltak olyan alkotók, aki ugyancsak nem illeszkedtek bele a korszellembe – az Aczél György-i három T, „támogatott, tiltott, tűrt” kategóriák szerint ez utóbbiba tartoztak –, s éppen különállásuk miatt népszerűségnek örvendtek az olvasók körében. Napjainkban sajnos nemigen olvassák Passuth Lászlót. Veretes stílusa, széleskörű történelmi tájékozottsága miatt a hatvanas, hetvenes években nagy sikere volt – ma mintha nem is létezett volna. Belátom, művei kevésbé cselekményesek, fordulatosak ahhoz viszonyítva, amihez napjainkban hozzászoktunk, de képei, leírásai, párbeszédei majdnem ugyanolyan hitelesek, mint Kodolányi János regényeiben, aki teljes történeti hűségre törekedett. Passuth műveiben jobban érzem az alkotó személyiségét és szemléletét. Kodolányi olvasását kissé nehezíti nyelvi archaizmusa. A vájtabb fülű olvasónak nem okoz ez problémát, de elfogadom, sokkal könnyebb befogadni az olyan szövegeket, amelyek a mai szerzők stílusában íródnak.

 

Passuthot tehát megtűrték, de a hivatalos kultúrpolitika ellenszenvét talán abban kereshetjük, hogy szellemtörténeti felfogásban írta műveit, mint a történelmi szakmunkák terén Dümmerth Dezső?

 

         Passuth, a katolikus ember sem intellektuálisan, sem egzisztenciálisan nem illeszkedett bele abba a korba. Polgári értékrendet, konzervatív eszményeket követett, számára idegen volt a marxista-leninista szocializmus. Ahogyan sokan mások, ő is pályát módosított a fordulat éve után, kényszerből fordító lett, írói tevékenységét mintegy „mellékesen” végezte.

         A Passuth-féle olvasmányokat a hatalom – egyfajta szelepszerepet szánva nekik – megtűrte. Akinek erre volt igénye, ilyen módon kielégíthette. Ma azt mondhatnánk, olyan formája volt ez a szamizdatnak, amelyet az állam engedélyezett. A gondolkodás számított szamizdatnak, nem pedig a tevékenység.

         Fekete Istvánnak – Zsellérek címmel – nagy sikerű társadalomkritikai könyve jelent meg a háború előtt. Mivel a kommunista hatalom ismerte gondolkodásmódját, értékrendjét, félreállították, s Fekete ekkor fordult az állatregények felé. De amikor fölkérték egy történelmi kalandregény megírására – a kalandregényen van a hangsúly – a Koppányi aga testamentumával olyan, kevésbé történelmi, mint inkább érdekfeszítő történetet alkotott, amelyet még ma is kézbe vesznek a gyerekek.

 

1990 után milyen változás figyelhető meg a történelmi regények terén?

 

         Már a nyolcvanas években megjelentek Szentmihályi Szabó Péter történelmi regényfolyamának egyes darabjai (Avarok gyűrűje, A látó és a vak, Édua és Kun László, stb.). Olyan művek születtek, amelyek a nemzeti múltat, a nemzeti történelmet más szempontból próbálják bemutatni. Ekkoriban a marxista-internacionalista hivatalos kultúrával szemben kialakul egy nemzeti ellenkultúra. A nemzeti múlt iránti megújuló érdeklődésbe beleillik a kortárs magyar dráma történeti témaválasztása is: Szabó Magda: Az a szép fényes nap, Weöres Sándor: A kétfejű fenevad c. drámái, de ide köthető az István, a király című rockopera is. Ennek a megújulásnak egy újabb hulláma következik az 1990-es évek első felében. A történelmi regény azonban ekkor – az elfojtás évtizedei után érthetően – nehezen tud vetélkedni a frissen megjelenő, sokszor történelmi „intimitásokat”, addig elhallgatott tényeket közlő dokumentációs irodalommal. Kedveltek a szovjet korszakról, Erdélyről, híres emberek szerelmi viszonyairól szóló könyvek. Újdonságként hat Ferdinandy Mihály: Kun László siratása című munkája.

         Kétezer után felfutás figyelhető meg, egymás után jelentek meg külföldi kurrens szerzők művei. A magyar írók is elkezdtek régi korokkal foglalkozni. A 2010-es évektől robbanásszerű fejlődést látunk: megjelentek Bán Mór Hunyadiakról szóló regényei, Nemere István egymás után adta ki történelmi regényeit. A hirtelen felfedezett piaci résben megjelenő könyvek már mást akarnak, mint korábban: főleg szórakoztató irodalommá alakulnak. A színvonallal,    

történelmi hitelességgel kapcsolatban ezért aztán okkal lehetnek fenntartásaink. Ekkor látnak napvilágot Urbánszki László honfoglalás-kori, Árpád-kori történelmi regényei. Népszerűek Kondor Vilmos könyvei, a Szent Korona trilógia vagy a Bűnös város ciklus.      Ezek a kalandregények vagy inkább bűnügyi regények, amelyek történelmi korokban játszódnak, újabb változatai annak, ahogyan a múltat megpróbálják közelebb hozni az olvasóhoz. Kalandos regény az említett Koppányi aga testamentuma, de ma már hozzászoktak az olvasók, hogy valami nagyon izgalmas, nagyon fordulatos legyen, ami leköti őket. Amikor a múltat a bűnözéssel és bűnüldözéssel ötvözik, ebből valami izgalmas jön létre. A külföldi szerzők közül Paul Doherty katolikus iskolaigazgatót, képzett egyiptológust említhetem. Művei elsősorban krimik, történelmi múltba ágyazva, hiteles korképpel. Nagyon jók és hitelesek Steven Saylor, Harry Sidebottom, vagy épp Simon Scarrow római korban játszódó, hasonlóan kalandos regényei.

 

A történelmi regény hitelessége és a regényes fantázia. Hol húzódik a határ?

 

         Bán Mórral sokat beszélgettünk erről. Szerinte nem lehet ilyen kritériumot megfogalmazni. A bemutatott környezetnek hitelesnek kell lenni. Ha valaki nem folytat hadtörténeti tanulmányokat, mielőtt egy háborúról vagy csatáról ír, biztosan félrecsúszik, hiteltelenné válik az írása.

         Egy mindenki által ismert csata leírása bizonyos mértékben költött elemekből áll. Gondoljunk az Egri csillagokra. Az egri vár ostromáról szóló regény – miközben ragaszkodik a történelmi hűséghez – nagyrészt költött elemekből áll. Málta ostromáról is készült történelmi regény. Annak egy része természetszerűleg költött, ami azonban nem teszi feltétlenül hiteltelenné az egész művet.

         Wilbur Smith sikeres huszadik századi – kissé ponyvaízű, de azért nem rossz – történeti regényeket írt Afrikáról, majd érdeklődése az ókori Egyiptom felé fordult. Ezekben az utóbbi műveiben rengeteg tárgyi tévedés, naivitás fordul elő, ami hiteltelenné teszi nemcsak a regényeket, hanem sajnos a szerzőt is. Az más kérdés, hogy a sebtében végzett fordítások is sokat ronthatnak a hitelességen. Például, amikor a fáraó harci szekere helyett harckocsiján érkezik meg... Vagy amikor nem azt fordítják, hogy Hatsepszut fáraó megkérdezi a vezérét, hanem azt, hogy „megkérdezi a tábornokot”. Az anakronizmusok többet rontanak a hitelességen, mint bármilyen kritika.

A regény a maga dramaturgiai igényei szerint bonyolódik. Meddig feszítheti a történelmi valóság kereteit?

 

         Ahogy az életnek, a történelemnek is van egy látható és egy nem látható menete. A történelmi regényt – szükségszerűen – az az illúzió hatja át, mintha a történetet ott érne véget a valóságban is, ahol a mesélő abbahagyja. Ha valós történelmi szereplőkről írunk, ezzel kissé hamisítunk. Gondoljunk az Egri csillagok szereplőink valós sorsára az ostrom után: Dobót felségsértési perbe fogták, Bornemisszát felakasztották, Mekcseyt – útban hazafelé – parasztok megölték. Az illúzió érdekében – hiszen példaadó hősöket kívánt Gárdonyi elénk állítani –, a történet dramaturgiai lezárásával a törökök elvonulásakor, valamelyest „manipulálta” a valóságot.

 

Mennyiben megengedett ez?

 

         Úgy kell tekinteni a történelmi valóságra, mint egy keretre. Mint ahogyan műfordítás esetén a versre. A szótagszám, a hangsúlyok, a rímek ugyanúgy megfeleljenek, mint az eredeti nyelven, tartalmilag is azonos legyen – a fordítással mégis egy másik mű születik. A történelem olyan keret, olyan zsák, amelyben meg kell tanulnia futni az írónak, különben nevetségessé válik az igyekezete. De mindenképpen mesélnie kell. Azok a történelmi munkák, amelyek nem mutatják be a személyiséget, annak változásait, az emberek egymás közti érzelmi-akarati viszonyait, nem tekinthetők regénynek.

 

Ezek inkább ismeretterjesztő munkák?

 

         Igen, történelmi olvasókönyvek, amelyek azért persze lehetnek izgalmasak. A történelmi regénynek azonban olyan funkciója is van, mint a szépirodalmi regényeknek. Ahogyan a szépirodalomban megkülönböztetjük az úgynevezett szórakoztató irodalmat a magas irodalomtól, a történelmi regényen belül is létezik ez a fajta megkülönböztetés. A Passuth és Kodolányi könyvek vagy Mika Waltari művei a történelmi regény kvintesszenciái. Szépirodalmi jellegű, sőt, kimondottan szépirodalmi művek.

         A mai olvasói ízlést és szokást tudomásul véve azt látjuk, hogy azok az írások, amelyekben nincs erőszak, vér, egy kis szexualitás, kevésbé vonzóak. Ugyanakkor vannak, akik ezeken, s nem a tankönyvek tételszerűségein keresztül értik meg könnyebben a múltat. Egy jól megformált szereplő vonzóvá, érthetővé teheti régmúlt idők eseményeit.

 

Történetfilozófiai kérdés: megérthető-e a múlt?

 

         A történelemre sokszor valóban úgy tekintünk, mint amit meg lehet érteni. A jelenkort sem értjük, élünk benne, ezzel kapcsolatban különféle érzéseink támadnak, amelyeket olykor nehéz megfogalmazni. A történelmet úgy kellene felfognunk, ahogy John Lukács tette Évek című munkájában. Meséljünk történeteket róla, hogy az emberek ennek segítségével át tudják élni az elmúlt időket, az akkor élt emberek cselekedeteit, ugyanakkor tudjuk, a történelem egésze mégsem érthető meg. S ha nem érthető meg, legalább átérezhetővé kell tenni. Ebben a történelmi regények – és a filmek vagy különböző játékok – eminens szerepet játszanak.

 

A kistörténelem vagy a nagytörténelem bemutatása a múlttal foglalkozó könyvek célja?

 

         Az a jó könyv, amely a nagytörténelmet is be tudja mutatni, s ezáltal szélesebb körű üzenetet fogalmaz meg. Olyan korjellemzőket ragad meg, amelyek a mi számunkra is fontosak.

 

A történelmi regény olvasóinak hősökre van igényük, már-már emberfölötti emberekre?

 

         Úgy látom, Heller Ágnessel vagy Gyáni Gáborral egyetértve, hogy mostanában humanisztikusabbá válnak ezek az alkotások. A hősök esendőek, sokszor tévednek, megbotlanak, majd igyekeznek kikeveredni ebből a helyzetből. A cél, hogy sorsukat átélhető, emberközeli személyiségek legyenek. Aki folyamatosan hős, arra kissé cinikusan tekint az olvasó, hiszen ilyen ember nem létezik.

 

Jól értem, a történelmi regényt meg kell különböztetnünk a szépirodalmi regénytől? Két különböző műfaji kategóriát jelentenek?

 

         Ken Follet A katedrális című könyvét például hogyan olvassuk? Szépirodalmi műként vagy történelmi regényként? Van, amikor a kettő fedi egymást, más műveket semmiképpen nem neveznék szépirodalomnak. Szórakoztató irodalomnak tekintem a krimiket, amelyek között akadnak klasszikusnak számítók, mégsem tartoznak a szépirodalom körébe. S vannak regények, amelyekben előfordul bűnügy – sőt, központi téma lehet –, mégis szépirodalmiak. Ezekben megjelenik a történelem filozófiája, értékes gondolatokkal, gazdag érzelemvilággal, lélekrajzzal és némi cselekménnyel találkozunk. A történelmi regényben ezzel szemben a cselekmény a fontosabb.

Elmer István

Kép: btk.ppke.hu

 

 

 

Jász mozi a kibertérben

 

A Jászok Egyesülete felkérésére Szőrös  Zoltán szerkesztő csaknem egyéves előkészítő  munkával létrehozta az egyesület Youtube közösségi csatornáját. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
2017. március 28.

- Szerkesztő úr, céljuk a videómegosztó csatorna létrehozásával, hogy korunk eszközeivel kiterjesszék az érték- és hagyományápoló munkát a világhálón is. Miért szükséges a jász értékek elevensége?

- A jász értékek, hagyományok csupán múzeumokba, gyűjteményekbe zárva is őrizhetőek lennének, anélkül, hogy bárki is követné őket. De ez önmagában zsákutca. Mindenképpen szükségesek, hiszen a gyökereit kereső új generáció ma már nem feltétlen tudja az előző nemzedékektől átvenni a hagyományainkat, de ha csak tárlatok vitrineibe és nyugdíjasklubokba mint valami elefántcsonttornyokba zárjuk a tudást, akkor idővel a feledés homályába vész. Kellenek a fiatalok, ifjúsági tagozatok, akik elmennek, és megtanulják, majd átélik a jász szokásokat, hogy majd az ő gyermekeik már a szülőktől vehessék át őket, mert ebben nőnek fel. Tehát az  

eddigiekben, és ezután összegyűjtött tudás akkor tud felértékelődni, és elérni a célját, ha azt hatékonyan tudjuk megosztani. A hatékonyan megosztott, könnyen elérhető tudás sokkal könnyebben válik eleven tudásanyaggá. Az oldal szerkesztésébe is eleve azért kezdtem bevonni nálam 20 évvel fiatalabbakat is, hogy legyen, aki tovább viszi utánam.

 

- Az oldal gazdája szeretné önzetlen fiatal és örök fiatal segítőivel közösen a felületet  további videókkal gazdagítani. Hogyan érik el, hogy a jász emberek, családok körén túl is kíváncsiságot keltsen a videómegosztó csatorna? 

- Saját tapasztalatom, hogy ha bármerre is megyek a világban, és magyarral futok össze, aki hozzám hasonlóan gondolkodik a világ dolgairól, a végén kiderül, hogy jász gyökerei vannak. Ugyanakkor a csatorna nem csak nekünk, jászoknak szól. Igyekszünk olyan anyagokat bemutatni, amelyek a nem jász emberek számára is érdekesek lehetnek, és nem csak akkor, ha néprajzkutatók. Egy adott magyarországi népcsoport hagyományai, népszokásai, motívumai adott helyzetben teljesen más emberek számára is érdekes, szép, trendi lehet, gondoljunk csak a kalocsai hímzés néhány évvel ezelőtti nagy divatjára. Az ellen ugyan az összes kalocsai hímzőkör ágált, de maga volt az élő hagyomány és népviselet. Azt tudomásul kell venni, hogy ma már a cifraszűr ritka, a tornacipő viszont gyakori viselet, ha azon él tovább egy népi motívum, akkor az nem feltétlen giccs még, inkább csak a hagyomány továbbélése. Ráadásul annak a divathullámnak köszönhetően lehet, hogy több ország tudta meg, mi az a kalocsai minta, mint ahány 30 év alatti jelentkező volt az adott évben a kalocsai hímzőkörben... Tehát ha könnyen elérhető, hiteles tudásanyagot nyitunk, az magában hordozza az elterjedés reményét.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. 2015-ben a jásszal rokon oszét nép költője, Muzafer Dzaszohti vehette át a magyar alapítású nemzetközi műfordítói díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot a budai Gellért szállóban. Hasonló események, rendezvények videójának kibertérbe emelését hogyan tervezik?

- Egymagam nem tudok ott lenni mindenütt, sőt. De az internet korában nem is szükséges. Ha egy adott eseményt valahol rögzítenek, és hajlandóak azt megosztani az interneten, akkor már csak szervezés kérdése, hogy mi tudunk majd róluk, vagy ők rólunk. Videót lehet beküldeni, elküldeni, vagy önállóan feltölteni, és a linkjét elküldeni, számtalan megoldás van a technikai és fizikai akadályok leküzdésére. Cél az, hogy ha valahol jászokkal kapcsolatos művelődési, művészeti esemény történik, akkor a szervezők tartsák evidenciában, tartsák fontosnak, hogy a Jászok Egyesületének csatornáján is elérhető legyen az anyag előbb vagy utóbb. Természetesen ezt a csatorna szerkesztése folyamán a csatorna is ki kell érdemelje, ami nem várható el néhány nap alatt, de néhány év alatt mindenképp. Várjuk tehát az elmúlt évek archív anyagait is, de várjuk napjaink eseményeit, rendezvényeit is nagy örömmel, hiszen egy adott eseményem lehet hogy részt vettek mondjuk százan, de a róla készült videót a későbbiekben ennek többszöröse tekintheti meg. Tehát várjuk a programszervezők, vagy a programokat rögzítők jelentkezését a szoeroes@jaszlajosmizse.hu e-mail címre, és számítunk azon önkéntesekre is, akik ha tudnak a csatornánkról és tudnak egy eseményről, segítenek összeköttetésbe kerülni a szervezőkkel, hogy megoszthassuk a rögzített videófelvételt. Minden segítséget előre is köszönök!

 

Veszélyes szabadgondolkodók 

Pozsgai Zsolt új történelmi filmje

 

SZABADONCZOK címmel mutatja be az M5 csatorna először Pozsgai Zsolt legújabb tévéfilmjét március 11-én, este 21.50 -kor. A szerző-rendezővel beszélget Major Tamás.

 

 

-Véletlen, hogy pont márciusban?

 

-Nem, hiszen az 1848/49-es szabadságharc a téma.

 

-Ezen belül mikor játszódik a film?

 

-Nem játszódik, történik. Egy végállapotban. Petőfi teste egy friss tömegsírban rohad, Arany mélydepresszióban sír Nagyszalontán, Kossuth az emigráció felé tart. A hideg, téli Magyarország útjai tele vannak temetetlen halottakkal, a magyar családok várják a messziből hazatántorgó fiúkat és férfiakat. Mindeközben Haynau katonái és kutyái kutatnak a túlélő „felelősök” után. 1849 december. „Csak csönd, csak hó, és halál.”

 

-Ennek ellenére nem egy depresszív filmről van szó.

 

-Nem, mert az emberi természet védekezik. A legmostohább körülmények között is igyekeznek a hormonok a túlélésért küzdeni. Még nevetni is kényszerítnek olykor.

 

-Czuczor Gergely a főszereplője a filmnek. Ki is ő?

 

-Tavaly Czuczor emlékév volt, nem hiszem, hogy sokan észrevették. Kiváló nyelvész, költő, nótaszerző volt, az első magyar értelmező szótár megalkotója, a szabadságharc egyik „bűnöse”, akire szintén a várfogság elől bujkál, ahogy Vörösmarty is, a film másik főszereplője. Aki szintén sokat tett a magyar nyelvért. Kettejük, és a hozzá hasonlók nélkül most lehet, hogy németül készülne ez az interjú. Ja, és Czuczor bencés szerzetes, akadémiai tag, de a legtöbb verse a női test szépségéről szól. Szeretem ezt az alakot.

 

-Hogy keveredik ide Vörösmarty? Hiszen ők híresen nem voltak jóban…

 

-Czuczort egy felvilágosult püspök bújtatja a sümegi püspöki palota befalazott kápolnájában, Vörösmarty a környéki erdőben esik össze a fáradtságtól….

 

-De egy rejtélyes fiatal nő megtalálja, és a püspöki várhoz hurcolja éjjel. Ez a női alak az egész film alatt nem szól semmit, csak cselekszik. A végén.

 

-Mert ő már az új generáció. Nem beszél, mert tudja, minden szó abban a korban áruló. Mindenhol besúgók, a bujdosók feladásával kereskedni próbálók. Minden szavunk árulónk lesz. És ez a fiatal generáció ne beszéljen feleslegesen, cselekedjen. Már alig várom.

 

-Ez a mai fiatal generációra is igaz?

 

-Igen. Alig várom az új fiatalokat, akik végre rendet tesznek ebben a szellemi káoszban.

 

-Térjünk vissza 1849-re.

 

-A megtorlóknak nagyon fontos, hogy begyűjtsék a gondolkodó, tehetséges, bujkáló értelmiséget. Mert ők bárhol vannak, bármilyen nyomorban, képesek arra, hogy másokban is ébren tartsák a szabadság iránti igényt, azt a mámort, amiben a magyar nép a forradalom idején élt. Ez a független, a szabadságért bármire kész értelmiség veszélyes. Likvidálni kell őket. Új világrend készülődik, mely a gazdasági és politikai rabszolgaságra épül. Ezekre nincs szükség.

 

-Keserű szavak. De nem lehet örökké bujkálni…

 

-Nem. Vörösmarty és Czuczor a végén feladják magukat Haynau emberének. Mert igazi férfiak.

 

-De a hallgatag lány mégis megteszi, „amit kell”.

 

-Igen, de ez maradjon a film meglepetése.

 

-És szólnak a versek…

 

 

-Vörösmarty és Czuczor verseiből több elhangzik a filmben, maga a film egy vers tulajdonképpen. Egy állapot felmutatása a költészet eszközeivel.

 

-Ehhez, gondolom, képi költészet is kell.

 

-Felkértem Oláh László Olivért, a tapasztalt operatőrt, aki eljött, de elhozta a nagyon fiatal és nagyon tehetséges Kovács Claudiát, akinek ez első ilyen jellegű munkája volt. Azt mondta, vele csináld, ő legyen a vezető operatőr, én majd segítek. Nagyszerű munkát végzett, bár az elején nehezen csiszolódtunk össze.

 

-Miért?

 

-Mert az az operatőri technika, a kameramozgatás, az élességgel való játék egy új filmes generáció látásmódja, nehezen álltam át erre. Van köztünk némi korkülönbség. De nagyon megszerettem, mindent nagyon szeretek mostanában, ami a tehetséges fiatalokból jön. Boldogan bízom rájuk a filmet, és magamat. Még fel is találtunk egy új körfahrtot, „Kovács-féle körfáhrtnak” neveztem el.

 

-Hány napig forgattak?

 

-Négy nap alatt kellett felvenni az egy órás történelmi filmet. Ennyi pénz volt rá.

 

-Mennyi?

 

-Tizenkét millió.

 

-Ehhez képest a technikai stábban csupa tapasztalt, ismert szakember…

 

-Igen. Szendrő András fővilágosító, vagy Novák Béla a hanggal nem ma kezdték, igazi filmes technikát hoztak. Később még egy stábvetítést sem tudtam összehozni, mert állandóan forgatnak valahol.

 

-Őket meg lehetett fizetni ebből a kis költségvetésből?

 

-Nem, ők vállalták. Kevés az önálló, értelmes tévéfilmes munka. Ezért mindenki meghozza a maga áldozatát. Az egész stáb.

 

-Nem tudunk kikeveredni ebből a keserű hangulatból.

 

-Nem keserűség, öröm. Hogy vállalják. Az, hogy a valós emberi értékek tévéfilmes felmutatása ma ilyesféle dolgokkal jár, nem az én felelősségem. Annyit tehetek, hogy mivel magam voltam a producer, a stábot szinte teljes egészében kifizettem az utolsó forgatási napon. A ma már elterjedt, értelmetlen és embertelen kilencven napos határidő helyett.

 

-Producerként hogy lehet rendezni?

 

-Úgy, hogy volt mellettem egy szintén sokat próbált, gyakorlott gyártásvezető, Merczel Attila, aki a forgatás alatt minden gondot levett a vállamról. A sümegi kastélyban és a városban fel-alá futkosva intézkedett, külön szobában Húros Annamária díszlet és jelmeztervező irányításával dolgoztak a varrónők, a sümegiek hordták a nagy hidegben a teát és a forralt bort, mi pedig dolgoztunk, minden percet kihasználva.

 

-Hogy alakult ki a szereposztás?

 

-Szabad voltam ebben a tekintetben. Nem kellett megfelelnem senki kívánalmainak, olyan színészeket hoztam, akiknek tehetségében nem kételkedem, és akik az adott figurát a legjobban tudják hozni. Viczián Ottó a legjobb Czuczor, Vörösmarty figurájához telitalálat volt Quintus Konrád. A jelenleg Esztergomban élő Maronka Csillát még fiatal korom óta ismerem és szeretem, a most a kaposvári színi egyetem hallgatója, Kovács Ági saját felfedezés még Békéscsabáról, ugyancsak onnan jött a színház oszlopos tagja, Mészáros Mihály. És átkerült a szinkronból, a film „másik oldaláról” Szabó Sipos Barnabás.

 

-Ezeket a színészeket ritkán láttuk filmen, vagy még egyáltalán nem.

 

-Mert az utóbbi húsz évben a producerek meghatározott színészi körrel dolgoztak csak, és ettől rendkívül sok tehetséges ember nem került vászonra, miközben elment velük az élet.

 

-Ez az eddigi filmjeiben is törekvés volt.

 

-Igen, minkét nagyjátékfilmemben, az eddigi tizenkét tévéfilmemben elsődleges szempont volt a szereplő válogatásnál. A tehetség és nem az ismertség elsődlegessége.

 

-Egy érdekes helyzet a forgatáshoz kötődően? Szoktak ilyet kérdezni.

 

-Volt. Még a forgatás előtt közöltem a sümegi barátainkkal, hogy január 3-tól forgatunk, és nekem hó kell, sok. Az első este még nem, mert akkor egy aradi kivégzésről szóló, un. „flaschback”et veszünk fel, de másnaptól már igen. Kinevettek, Sümegen tízen éve nem esett rendes hó. De mégis így történt. Harmadikán leforgattuk, amit kell, éjjel hatalmas hó esett, ettől kezdve ebben a csodában forgathattunk tovább.

 

-Vannak olyan égi hatalmak, amelyek még segítik a magyar történelmi filmet, úgy tűnik.

 

-Igen.

 

-Milyen lett a film?

 

-Szép. Barátság, szabadságvágy, megbocsátás, versek, költészet, koncentrált, szép színészi munkák sora. Fogyó emberi értékek, amelyekben végtelenül hiszek. És örülök, hogy az M5 felvállalta, mint kulturális csatorna, hogy ősbemutatóként vetíti le a filmet.

 

-Ezt valakinek „fel kellett vállalnia”? Hogy bemutat egy új magyar történelmi filmet?

 

-Igen, de erről nem akarok beszélni. Ez az alkalom az ünnepé, az örömé. Legyen ennyi elég.

 

Kép: Bezdán István felvétele

 

Mikor lesz béke a Közel-Keleten?

II. Ignác Efrém szír ortodox pátriárka előadása

Az üldözött keresztények megsegítésére létrejött helyettes államtitkárság szervezésében – az eseménysorozatot befogadó Pázmány Péter Katolikus Egyetemen – II. Ignác Efrém, szír ortodox pátriárka ismertette február 22-én a szép számú közönséggel a közel-keleti háborús övezetben, elsősorban Szíriában és Irakban a keresztények és más vallási közösségek, illetve népcsoportok sokszor drámai helyzetét. A pátriárka kíséretében volt Nicodemos Daoud Sharaf, moszuli érsek. Az előadáson megjelent Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius.

 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bevezetőjében hangsúlyozta: „Ökumenikus szellemben találkozunk itt: római katolikusok, görögkatolikusok, ortodoxok és protestánsok, mert mindannyiunk számára fontos, mi történik napjainkban a kereszténység bölcsőjében. A nyugati keresztények XXI. századi szégyene, ami a Közel-Keleten folyik: az ott élő keresztények soha nem álltak még ilyen közel a megsemmisüléshez, mint manapság.” Világméretű közöny, elhallgatás veszi körül a közel-keleti tragédiát. Hogyan lehetséges – tette fel a kérdést –, hogy süket fülekre talál, nemcsak az emberek szenvedése, hanem az az üzenet is, amelyet a magyar kormány migránspolitikájában meghirdet. „Amikor mi határozott nemet mondunk arra, hogy Európa és más térségek problémáit azzal a fajta migrációval oldják meg, amelynek tanúi vagyunk a Közel-Keletről Európába, azonközben keresztényi, állampolgári, emberi kötelességünknek tartjuk, hogy segítsünk. Ez a keresztény hit lényegéhez tartozik.”

A segítségnyújtás módjával kapcsolatban kiemelte: elsősorban azokat szükséges megkérdezni, akik szülőföldjükön maradtak, vállalva az üldöztetést, a belső migrációt. A miniszter emlékeztetett a tavalyi, Frascatiban rendezett találkozóra, ahol a közel-keleti keresztény vezetők ahhoz kértek segítséget, hogy a keresztény és nem keresztény lakosság továbbra is szülőföldjén élhessen.

Balog Zoltán figyelmeztetett: miközben segítséget nyújtunk, önvizsgálatot is kell tartanunk. „Amikor Európában a keresztény gyökerekről, a keresztény alapokról beszélünk, meg kell vizsgálnunk, mennyire érvényesek ezek ma, mennyi erő van ebben a kereszténységben.”

Majd a konkrét segítségre irányította a figyelmet. A magyar kormány egymillió euró közvetlen humanitárius támogatást nyújt a szír ortodox egyháznak, s ugyancsak egymillió eurót juttat a szír katolikus egyháznak. Ezen kívül Magyarország vállalja, hogy Irakban felépít egy, az ISIS nevezetű terrorszervezet uralma alól felszabadult települést. Ezzel nemcsak a lakhatási feltételeket teremtik meg, hanem munkalehetőséget is nyújtanak az ott élőknek.

„Amikor a közel-keleti keresztényekről van szó, rólunk van szó. Ott vannak ugyanis a mi gyökereink. Ha ők nem lennének, mi sem lennénk. Onnan jöttünk, onnan ered a tanítás, a keresztény kultúra, az a szeretet, amelyet tőlük tanultunk. Mi nem adományozunk most nekik, hanem valamennyit visszaadunk abból, amit évszázadokon, évezredeken keresztül kaptunk tőlük. Attól a szír ortodox egyháztól is, amelyben ma is Jézus nyelvét, az arámit beszélik. Szent II. János Pál pápa azt mondta, a XX-XXI. században kevésbé tanítókra, sokkal inkább tanúságtevőkre lesz szükségük a keresztényeknek. Ez a tanúságtétel teszi oly értékessé – fordult II. Ignác Efrémhez – az önök közösségét, egyházát.”

A pátriárka előadásának címét a következőben adta meg: – Lehet-e jövőjük a közel-keleti keresztényeknek? Köszönetet mondott a magyar miniszterelnöknek, a magyar kormánynak a segítségért. „Mert kevesen segítenek konkrétan és közvetlenül, hogy megmaradhassunk szülőföldünkön” – hangsúlyozta.

Egy rövid filmet mutatott be 2016. december 30-a és január 1. közötti aleppói látogatásáról. A videofelvételeken először a Szent Szűz nevét viselő görög ortodox templomot láthattuk. Mindenütt romok, pusztulás. Utána a maronita katolikus templom tűnt fel, ugyancsak romokban. Az ott élő keresztények a törmelékekből készítették el a betlehemi istállót... A pátriárka felkereste az aleppói Omajjád-nagymecsetet is. Ugyancsak súlyosan megsérült ez a nyolcadik században épült muszlim vallási központ. „A mi egyházunk tagja, Gabriel atya itt szenvedett mártírhalált, amikor a mecsetben próbálta megmenteni muszlim testvérét, s a terroristák mindkettőjüket megölték” – hangzott II. Ignác Efrém drámai magyarázata. A nemzeti evangélikus templomnak csak a helyét kereshette fel, teljes egészében a földdel tették egyenlővé.

A jelen megrendítő képei után népük, a közel-keleti keresztények történelmi múltjára emlékeztetett. „Az üldöztetés egyik jele az egyháznak, hiszen Jézus Krisztus mondotta: ahogyan őt üldözték, minket, követőit is üldözni fogják. Ezért ez nem újdonság számunkra, különösen azoknak, akik a Közel-Keleten élnek. Történelmünk első századaiban a keresztények mindenhol szenvedtek. Egyetlen bűnük az volt, hogy Urukat követték. Az egyház sok mártírt adott. Ismerjük a mondást: mártírjaink vére hitünk magját jelenti. Az egyház nemcsak az egységes, hanem az üldözött egyház is, amit a vér egységének nevez Szent Ferenc. Szíriai Szent Efrém pedig azt mondja: a mártírok a fához hasonlítanak, amelyek gyümölcsöt teremnek – a vértanúk példája is gyümölcsöt terem.”

A más népekkel, más vallású emberekkel való együttélésnek voltak hosszú, viszonylag békés időszakai is. „Az első világháborúban bekövetkezett genocídium, népirtás után békében éltünk muzulmán hitű testvéreinkkel, egészen az elmúlt néhány évben bekövetkezett tragédiáig. Olyan ideológiák eredménye az ellenségeskedés, amelyek kívülről lopakodtak be társadalmunkba; s amelyeket a szélsőségesség táplált: a szalafizmus például, amely az Öböl térségéből származik vagy a szaúd-arábiai vahabizmus. Ezek az ideológiák idegenek voltak a szír népességtől, sőt, az egész régiótól. De mégiscsak követőkre találtak.”

A legnagyobb üldöztetés – a jelent nem tekintve – az Oszmán Birodalom idején, a XIX. század végén, a XX. század elején érte a közösséget. Több ezer keresztényt öltek meg 1895-ben a hitük miatt. Ezután sokan elhagyták azt a vidéket, ahol korábban szinte kizárólag keresztények éltek, s ez mára szinte tisztán kurdok lakta területté vált.

Az 1915-ös nagy örmény népirtás ténye valamelyest ismert a világ közvéleménye előtt, „de az ezzel együtt járó szíriai keresztény népirtásról kevésbé beszélnek. Az ortodoxok, a kaldeusok, a katolikusok és a kis számú protestánsok egyaránt megszenvedték a kurdok és a törökök által megindított üldözést. Több mint 500 ezer arámi nyelvű, az eredeti közösség kétharmada vesztette életét a genocídium idején. Egyszerre folyt vallási és etnikai tisztogatás.”

A száz évvel korábbi eseményekkel vont párhuzamot a pátriárka. Az ISIS, az Al-Káida és más terrorszervezetek ma hasonlóan járnak el: nyomukban halál, erőszak, fosztogatás. „Fontos számunkra, hogy ezeket a mostani eseményeket genocídiumnak nevezzék, amint ezt a magyar parlament is elfogadta.”

A keresztények és muszlimok kapcsolatáról II. Ignác Efrém a következőket mondta: a szírek már Krisztus előtt őslakosai voltak a régiónak, nem pedig valahonnan érkeztek oda. S itt, Antiochiában jöttek létre az első keresztény közösségek. „Amikor az iszlám terjeszkedés megindult az Arab-félszigetről, üdvözöltük muszlim testvéreinket, felszabadítóknak tekintettük őket a bizánci keresztények elnyomása alól. Együttműködtünk velük, közös államot hoztunk létre. Népünk magasan képzett tagjai segítették az Omajjád dinasztiát és utódaikat. Testvéreink számos tudományos művet fordítottak görögről szíriaira, azaz arámi nyelvre, arról pedig arabra. Népünk jelentősen hozzájárult az arab államok létrejöttéhez és fennmaradásához. Tisztelet övezett minket a muszlimok részéről, s mi is tiszteltük őket, ám ez nem jelenti azt, hogy ne jelentkeztek volna nehézségek akkoriban is.”

Megemlítette az első évezred fordulóján élt Al Hakim uralkodásának idejét, amikor több ezer templomot semmisítettek meg Egyiptomban és Szíriában. Élete végén, folytatta a pátriárka, ez a nagy hatalmú uralkodó „egyszerűen eltűnt a sivatagban. Egyes források úgy tudják, remetének állt, sivatagi szerzetesnek...”

Az észak-indiai iszlám birodalom harcosai, a mogulok eljutottak a szír területekre is, ahol több ezer keresztényt mészárolták le. „Sőt – folytatta II. Ignác Efrém – a keresztesek uralmát is meg kellett szenvednünk.” Az említett példákkal jellemezte, hogy a térségben mindig nehéz, szeretet-gyűlölet kapcsolat jellemezte az együttélést.

Az arámi nyelvet beszélő szír nép mindig a híd szerepét töltötte be az arabok, a muszlimok és a nyugati kultúra között. „Számunkra ez ma is az egyik legfontosabb feladat, nemcsak saját, hanem az összes, térségben élő nép és népcsoport érdekében is.”

A jelenlegi közel-keleti helyzettel kapcsolatban hangsúlyozta: az ISIS, az Al- Káida és más terrorszervezetek, illetve csoportok nemcsak a keresztényeket támadják, az áldozatok legnagyobb része muszlim vallású, miközben ugyanúgy etnikai alapon tisztogatnak, mint 1915-ben. „Szunnitákat szunniták ölnek meg, a síiták a terrorista csoportok kereszttüzébe kerültek, a harcok során számos várost és települést romboltak le.” Majd iraki tapasztalatairól beszélt. Már pátriárkaként kereste fel Moszult és környékét 2014-ben. Ebben az észak-iraki városban élt az iraki keresztények többsége. Rövid idő alatt hatalmas tömegek kényszerültek elmenekülni, igen mostoha körülmények közé jutottak, majd a harcok kiújulása miatt újra csak menekülni kényszerültek. Sátrakban, élelem és ivóvíz híján, az alapvető higiéniai feltételeket nélkülözve, összezsúfolva tengetik életüket. „Egy megkérdezett férfi legnagyobb vágyaként külön sátrat említett, amelyben egyedül élhet a családjával... Attól tartottunk, ezek az emberek elveszítik hitüket. De nem, ma is kitartanak.”

Két és fél éve ilyen állapotok uralkodnak Moszul környékén. Az időközben felszabadult területeken valamivel jobb a helyzet, de a családokban sok a halott, s várta magára az újjáépítés.

A pátriárka néhány történettel még közelebb hozta az emberek szenvedését.

„A török határ mellett fekszik Qamishli, ahol magam is születtem. Leginkább arabok élnek ezen a területen. 2015-ben, miközben az új évet ünnepelték, egy öngyilkos merénylő mintegy 30 keresztény fiatalembert ölt meg. Tavaly meglátogattam szülővárosomat. Éppen a templom melletti iskolába tartottunk, amikor hatalmas robbanás következett be. Halottak, sebesültek, gyerekek és felnőttek... 35 méterre voltam az öngyilkos merénylőtől...” 2013 áprilisában a terroristák elraboltak két aleppói érseket. Azóta sem tudnak a sorsukról, csak reménykednek, hogy még életben vannak.

Mit tesz, mit tehet az egyház a nép érdekében? – tett fel az egyházfő a kérdést.

A keresztény egyházak mindenkit segítenek, „a többségben lévő iszlám, muszlim testvéreinket is”. Ugyanakkor nem elégedhetnek meg kizárólag a segélyezéssel. Az ENSZ és más szervezetek segítségével olyan programokat indítanak – példaként egy bútorüzemet mutatott be –, ahol az emberek saját munkájukkal teremthetik meg a család napi betevőjét. Létrehozták fejlesztési bizottságukat, ám nevükből elhagyták az egyházra vonatkozó utalást, mert „ha megtudják, hogy egyházi szervezet vagyunk, sok partner nem működik együtt velünk”. Azt gondolják ugyanis, hogy a szír kormány szolgálatában állnak. „Pedig mi csak a szükséget szenvedőknek segítünk.”

Ösztönzik a párbeszédet a különböző vallási vezetőkkel a jövő érdekében. Ha egyszer véget ér a háború, a nagyhatalmak, s az Egyesült Államok, szövetségesei, valamint Oroszország nem tekintik felvonulási területnek a Közel-Keletet, meg kell teremteni a különféle vallású és népcsoportú lakosság békés együttélését. Ez elengedhetetlen kényszer. Ezért tartja a pátriárka fontosnak, hogy keresztény és muszlim fiatalok mindinkább megismerjék egymást, közös munkaprogramokban vegyenek részt. „A párbeszéd nem lehetőség, hanem kötelesség. Nem tudunk a muszlimok nélkül élni, s a muszlimok sem tudnak nélkülünk élni.”

A politikai vezetőktől a pátriárka azt várja, hogy „tegyék lehetővé a békét, akadályozzák meg, hogy a terrorista szervezetek továbbra is fegyverhez jussanak, illetve ne támogassanak bizonyos lázadó csoportokat. Ha Irakot szövetségi alapon felosztják, a keresztényeknek sajnos nem jut hely saját hazájukban. Irakban – sajnálatos módon – a muszlim lakosság többsége csatlakozott az ISIS-hez. Moszul térségében a keresztények nemzetközi garanciák nélkül félnek visszatérni lakóhelyükre. Ha Irak egységes marad, akkor nem lesz szükség külön nagyhatalmi garanciákra, a központi kormányzat ugyanis képes lesz megvédeni a lakosságot, köztük a keresztényeket is. Szeretnénk, ha Irak és Szíria nemzeti hadserege támogatást kapna, hogy elég erős legyen ahhoz, hogy megvédhessen mindannyiunkat, etnikai és vallási hovatartozásra tekintet nélkül. Ez akkor következhet be, ha békés megoldás születik. Ezért ösztönözzük a békefolyamatot, amely Genfben és Asztahánban elkezdődött.”

A pátriárka bemutatta azt a dokumentumot, amelyet a három damaszkuszi pátriárka – köztük ő – írt alá, s amelyben a Szíria elleni szankciók megszüntetését sürgették, hiszen a megszorításokat elsősorban a nép sínyli meg. De a nemzetközi, nyugati sajtó – tette hozzá – a füle botját se mozdította ebben az ügyben. Bírálta az elfogult nyugati médiát – bár nem vádként fogalmazta meg –, amely nem közvetíti hitelesen a Közel-Keleten történteket.

Összegezésként elmondta, a vallási alapú konfliktus és feszültség mellett, amelyet az ISIS és más terrorszervezetek idéznek elő, az események másik vetülete politikai jellegű, amely a nagyhatalmak mértéktartása nélkül aligha oldódhat meg.

 

 

 

 

 

 

 

A képi világ – és azon túl

 

Találkozás Dér András tanár-filmrendezővel

Filmrendező, operatőr. 2000 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Kommunikáció és Médiaintézetének adjunktusa. Vele beszélgetett Elmer István a hallgatók képi látásmódjáról, s hogy kommunikációs szakemberként (PR-os, rádiós-televíziós, nyomtatott sajtós újságíróként vagy éppen filmesként) milyen képet közvetítenek nemzedékük gondolkodásáról, érzelmi világáról.

        

Az elméleti előadások mellett tanári munkájában jelentős szerep jut a gyakorlati képzésnek. Mely területeket öleli ez fel?

 

         Elsősorban mozgóképes médiaszövegek elkészítését jelenti. Ez magában foglalja a riportoktól kezdve interjúk, dokumentumfilmek készítését, illetve a fikciós műfajt. Hangsúlyozni szeretném, nem művészképzés folyik nálunk – elsődleges célunk a készségfejlesztés. Döntsék el a hallgatók, a mozgóképes médiaszövegek „gyártása” során mely terület iránt éreznek leginkább affinitást: a kamera előtt vagy mögött, vagy éppen háttérmunkásként, a szervezésben vesznek-e részt szívesebben. Ezzel együtt belekóstolnak a rendezői, operatőri, szerkesztő-riporteri feladatokba, majd az utómunkálatokba, a vágásba. Közben egymást segítik, egymás kiszolgálói olyan módon is, hogy viszik az állványt, a lámpát, felveszik a hangot, s egymás munkáiban színészként is megmutatják – megmutathatják – magukat.

 

Közelmúltban a Pázmány.com filmfesztivál jelenlegi és korábban végzett hallgatók munkáiból nyújtott áttekintést. Az itt bemutatott kisfilmek – filmetűdök – alapján milyen gondolatok jelennek meg elsősorban az alkotásokban?

 

         A fiatalokat is az általános emberi problémák érdeklik. Jó részüket persze elsodorják a divatáramlatok, az akciófilmek képi megfogalmazási módja, a vizuális effektekkel megterhelt közlés. Mostani és korábbi hallgatóim ezzel együtt érzékenyen reagálnak az emberi történésekre. Többen a Színház- és Filmművészeti Egyetemen képezték magukat tovább, vagy éppen most járnak oda. Vannak olyanok, akik alkalmazotti területen dolgoznak: reklámokat, klipeket készítenek. Ott elsősorban a műfaji szabályoknak kell megfelelniük. S amint láthattuk, nagyon jó színvonalon művelik ezt, izgalmas, jó munkákat láttam. Mások televíziós és online felületen próbálkoznak, fiataloknak szóló magazinműsort készítenek például. Érzékenyen reagálnak az ifjúságot érintő problémákra, ez megmutatkozik a témaválasztásban is: a drog, az alkohol, a szerelem, elhelyezkedési, érvényesülési lehetőségek... Mindezt friss, eleven nyelven tárják elénk.

 

A filmművészet viszonylag szűk területe a képi fogalmazásnak.

 

         Az utóbbi évtizedekben erőteljes vizuális jelenlét figyelhető meg, felértékelődött a képi fogalmazás. Elegendő az Internet-felhasználókra gondolni. Visszatekintve a filmművészet történetére, a képben való fogalmazás mindig együtt járt a technikai fejlődéssel, s ez ma a digitális korszak beköszöntésével még inkább igaz. Olyan elektronikai eszközökkel veszik körül magukat a fiatalok, amelyek mind valamilyen képi tartalmat közvetítenek. Ebben a világban otthonosan mozognak, rendkívül gyorsan összekapcsolják a különböző multimédiás rendszereket – s ebből mindig valami új, valami érdekes jöhet elő. Vannak persze, aki formális módon használják ezeket, mások a bennük zöngicsélő gondolatokat és érzelmeket fejezik ki segítségükkel.

 

A képi világ eluralkodása nem vezet-e oda, hogy olyan, virtuálisnak nevezhető világ jön létre, amelyet ugyanakkor elsődleges valóságnak tekintenek?

 

         A képi világ egyfelől elszigetelődést von maga után, a kommunikációnak olyan új ágazatai nyíltak meg, amelyek nem igénylik a személyes kapcsolatot. Valóban virtuális közösségi terek formálódnak, amelyekben a fiatalok felszabadultabban élik meg önmagukat és a kapcsolatteremtés lehetőségét. Az anonimitás ugyanis oldja a gátlást. Nincs szükség különféle ajzószerekre, hiszen itt van ez az új stimuláló. Lehet, hogy olyan értelemben nem ártalmas, mint a hagyományos, klasszikus gátlásoldószerek, ugyanakkor ez is előidézhet függőséget, akadályozhatja a személyiség lelki, pszichés fejlődését. A virtuális térben gátlástalanul – gátlástalanabbul – viselkedhetnek, csakhogy amikor belekerülnek egy valóságos helyzetbe, nem tudnak annak megfelelően reagálni, hiszen nem ezt tanulták meg – miközben számos előnye is mutatkozik a virtuális térben való mozgásnak.

 

Miben segítheti ez a tér a fiatalokat személyiségfejlődésükben, világra való nyitottságukban?

 

         A kulcsszó a nyitottság. Paradoxonnak tűnik: egyrészt bezárkóznak a szobájukba, az eszközök világába, ugyanakkor a virtuális tér, a világháló lehetőséget nyújt, hogy kinyíljon számukra a világ – ha jól tudják magukban tematizálni problémáikat, tudásvágyukat, érdeklődési körüket. Kényelmes módon jelentős tudásanyagot halmozhatnak fel, miközben ki sem mozdulnak a lakásából.

         Néhány évtizeddel ezelőtt hosszadalmas, bonyolult folyamatot jelentett a könyvtárazás. Igaz, hogy abban a kulturális térben sok hasonló gondolkodású és érdeklődésű fiatal fordult meg, s az ismeretek szerzése együtt járt a közvetlen kommunikációval, másokkal valóságos együttlétet kínált. Ezt most elveszítik, ugyanakkor rengeteg időt nyernek – nem beszélve arról, hogy néhány gombnyomással New-York-i, kínai, moszkvai könyvtárakat kereshetnek fel. Ez a lehetőség nyelvtanulásra ösztönzi őket, mert különben lemaradnának. Mindez egészséges versenyhelyzetet teremt: önmaguk ismerik fel – akár a vizuális játékokon keresztül is –, hogy akkor tudják igazán használni ezeket, ha jól beszélnek angolul, vagy akkor képesek megtekinteni az olasz képtárakat és tájékozódni a művészettörténetben, ha megtanulnak olaszul. Nem vitathatjuk, fantasztikus inspirációs közeg ez a képi világ.

 

Hogyan hat ez a személyközi kapcsolatokra? Társadalmi jelenség: a fiatalok sokkal későbbi életkorban kötelezik el magukat, vagy akár alkalmatlanok is a felelős párkapcsolatra. A virtuális tér mennyiben járul hozzá ehhez?

 

         Semmiképpen nem szabad az eszközöket hibáztatni. Be kell látnunk, viszonylag rövid idő alatt elszakadtunk bizonyos hagyományoktól. A világ minden szempontból erőteljesen szekularizálódik. A liberalizálódás folyamata magával hozza azt is, hogy ma sokkal több család bomlik fel, sokkal több konfliktushelyzet adódik. Nem gondolom, hogy a múltban nem jelentkeztek konfliktusok. Csakhogy akkor a társadalmi szabályrendszer szigorúbb volt, nehezebben engedte meg – fogadta el – például a válást. Maradt a kényszerű együttlét, amely terhelve volt ugyan konfliktussal, de megtanultak ezekkel együtt élni, megtanulták elviselni egymást.

         Ma kevésbé próbálnak megküzdeni a konfliktusokkal, könnyebben feladják a nehézségeket. Mi a jobb? Ha azt látja a gyerek, hogy huszonöt éven keresztül viaskodik egymással az apa és az anya, vagy pedig elválnak a szülők – békésen vagy békétlenül –, s csonka családban nő fel a gyerek?

         Szüleim, nagyszüleim családja sem volt konfliktusmentes, mégis kitartottak egymás mellett, kompromisszumot kötöttek, megbékéltek egymással, s nekem ez biztonságot adott. A gyorsan felbomló családok esetében a gyerek megkapja-e azt a komfortérzést, amellyel aztán kiléphet a világba?

 A fiatalok által készített filmekben megjelenik-e személyes, illetve nemzedéki bizonytalanságuk? 

         Nagyon erős lenyomatok ezek az alkotások. Nyári filmes táborunkban a szerelmet adtam meg témának. Dolgozzák fel minél szélesebb összefüggéseiben, a lírai megközelítéstől a melodrámán át a groteszkig minden belefér. Tíz-tizenegy rövidfilm készült, s mindegyikből bizonytalanság, félelem áradt, függetlenül attól, hogy groteszk vagy lírai módon fogalmaztak-e. Félelem az ismeretlentől, a lekötöttségtől; ha elköteleződik a másik mellett, milyen következményekkel jár ez? De más témájú alkotásaikban is érezni lehet a világgal szembeni gyanakvásukat, tartózkodásukat. Ugyanakkor kíváncsian keresnek, szembe mernek nézni kétségeikkel. Őszinték, és ezt nagyra becsülöm bennük.

         Mindez azt jelzi, hiányoznak életükből az igazodási pontok. Hová, merre, mi felé halad az életük? Egyik feladatunk itt a Pázmányon, hogy igyekezzünk tájékozódásukat segítő értékeket kijelölni.

Értékorientáció – az értékrelativizálás korában.

 

         A posztmodern szemlélet valóban azt közvetíti: semmi nem értékes és minden értékes. Ez a relativizálás elfogadhatatlan, egy fiatalt, aki keres és tájékozódik, könnyen befolyásolhatja. A megállapodott világlátású ember gondolkodásmódjában már úgy jelenik meg ez: igen, az asztal nagyon értékes, mert le tudunk mellé ülni, egyébként meg értéktelen tucatáru. Tehát nála már működik a megkülönböztetés képessége. De amikor mindenhez hozzáteszik a kétélűséget, s ezáltal mindent megfosztanak az értékeitől, ezzel egy fiatal nemigen tud mit kezdeni. Nem kapja meg azokat a kulturális támpontokat, amelyek alapján választhat az értékek közül.

         Ehhez el kell sajátítani valamiféle erkölcsi normarendszert. Mi azt mondjuk, ez a zsidó-keresztény hagyomány, amelyet folyamatosan támadnak, minden módon igyekeznek megkérdőjelezni érvényességét. De mit tudnak adni helyette?

         Ezt a fajta bizonytalanságot érzem a fiatal nemzedékek életében. Keresgélnek, fuldokolnak, belekapaszkodnak minden szalmaszálba, amelyek pedig nem tartják fenn őket a víz felszínén.

 

A fiatalságnak mindig is jellemzője, hogy egészséges humorral közelít a valósághoz, ezen belül önmagához is. A filmekben megnyilvánul-e ez?   

                          

         Bátran, nagy kísérletező kedvvel alkotnak, minden eszközt kipróbálnak. A groteszk elég markánsan megjelenik náluk. A humort, az iróniát inkább védekezésként használják. Egyesek szégyellik kimutatni a tiszta érzelmeket, s ezért erőteljes idézőjelbe teszik. Emögött talán az a gondolkodásmód húzódhat meg: ha vállalják tiszta érzelmeiket, biztosan gyengének látják őket. S talán ki is nevetik, mert nem elég korszerűek. Miközben vágynak a tiszta, szép érzelmekre.

         Vannak persze olyanok, aki szembemennek a kordivattal: igen, ilyen vagyok, erre vágyom, erre van szükségem. Jó, hogy megjelennek ezek a gesztusok, kissé talán hatást is gyakorolnak a környezetre. Ha valaki bátran, kellő öntudattal vállalja őket, a másik, aki tudja, hogy álarcot visel, de legbelül ugyanerre vágyik, elkezd mellé felnőni.

 

A filmkészítés folyamata segíti-e, befolyásolja-e a fiatalok önértékelését?

 

         A feladat és a hozzá tartozó eszköz – a kamera – lehetőséget nyújt számukra, hogy kissé elbújjanak mögé, s onnan őszintébben, tisztán nyilatkozhassanak meg. Ugyanakkor tartózkodnak gondolataik elmondásától. Talán attól félnek, butának tartják őket, nem tudnak intelligensen fogalmazni. Tele vannak gátlással, kisebbrendűségi érzéssel.

         A gyakorlati foglalkozások során igyekszem oldani ezt bennük, a feladatok segítségével tudatosítani: mindegyikük értékes, különös és egyéni. Sokfélék vagyunk, sokféle a világ, sokféle ízlés van jelen, s ezeket el kell mondani. De ha nem merik, megmaradnak zárt világukban, nem ütköztetik gondolataikat – miközben pedig a gondolatok ütköztetése révén lehet előbbre jutni.

 

A film, a képi megfogalmazás így válik az önkifejezés terepévé.

 

         Többnyire azért jelentkeznek hozzánk a hallgatók, mert önkifejezésüket artikulálni kívánják, s ehhez jó eszköznek gondolják ezt a szakot. S valóban hozzásegíti őket, hogy önmagukra reflektálva a világot is értelmezni tudják.

 

Az ön művészi tevékenységére hatással van-e a hallgatókkal végzett közös munka?

 

         Frissen tart. Nem szakadok el a napi divatos trendektől, a fiatalok formavilágától, nyelvhasználatuktól, problémáiktól. Munkámban fölhasználom a tőlük kapott impulzusokat, amelyek izgalmasak, érdemes figyelemmel kísérni őket.

 

 

 

 

 

 

 

Dr. Marossy Endre írása a hős Antal Köz Béláról

 

Újsághír:Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

A péntek éjszakai tragédiáról másnap értesültem.  Szívszorító érzés fogott el, hiszen az első pillanattól világossá vált, ez a tragédia minden korábbi magyar balesetnél borzalmasabb. A máglyává változó autóbusz, a  máglyában elhamvadó, többnyire fiatal utasok, a túlélők némelyikének válságos állapota olyan sokkoló volt, mint még soha.

Ehhez járult a TV által közvetített látvány, az egyik a még lángoló máglyáról, feledve a családtagok, barátok és a szenvedők személyiségi jogait, a kegyelet írott vagy íratlan szabályait.

Kezdettől hírt adtak a tanulóikat menteni próbáló testnevelő tanárokról, akik közül az egyik olyan önfeláldozással ment vissza a  lángoló autóbuszba, hogy őmaga is súlyosan megégett. Az első hírek szerint még élt.

A szerencsésen kimenekülők mobil telefonjukon tudósították szüleiket, családjukat. Így szinte

azonnal  ismertté vált a tanulókat mentő  hős tanár neve: Antal Köz Béla, aki ekkor már belehalt sérüléseibe.  Engem fiam értesített, hogy „.a hős tesi tanár a volt tanítványod... Béla, Antal Köz Béla....”

Nem hittem el, nem akartam elhinni. Béla nem tesi tanár volt, hanem történelem tanár. Bíztam abban, hogy tévedés történt. De nem sokáig áltattam magam: a facebookon megkerestem Béla oldalát  és azon sorra olvastam a tőle búcsúzó  tanulók  méltatásait. Ekkor már csak egyetlen remény maradt: a két ismeretlen és sokáig beazonosíthatatlan túlélő egyike talán mégis ő volt. De nem: a baleset túlélői egységesen számoltak be arról, hogy Béla többször is visszament a lángoló autóbuszba, hogy mentse, akit még lehet. Bár kijutott a buszból, de sérüléseibe belehalt.

Antal Köz Béla történelem-orosz szakos hallgatóm volt az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán. Az átlag tanár-hallgató kapcsolatnál azonban sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Kis tanulókörre emlékszem és arra, hogy Béla hatalmas termetével fölém magasodott, bár nem vagyok alacsony. Termete erőt, tekintélyt sugárzott. Az igazán erős emberek módjára szelíd, csendes fiatalembernek ismertem meg, mosolygós, barátságos volt. Évek óta volt egy kosárlabda körünk, Párdányi Miklós kollégámmal ketten szereztük meg az ELTE BTK tornatermét fakultatív foglalkozásra, és gyűjtöttünk magunk köré kosarazni szerető fiúkat-lányokat. Béla mellett két nálam is magasabb hallgatónő ült. Amikor megkérdeztem Bélát, hogy lenne-e kedve kosarazni, ő mindjárt hozta a két kolleginát is, valamint egy, nem történelem szakos barátját . 

Fiam is lejárt közénk, ő innen ismerte Bélát. Ezekre a hónapokra szívesen emlékszem vissza. Arra is, hogy ez a három hallgatóm minden vizsgára úgy készült fel, hogy soha nem kerültem kellemetlen helyzetbe.

Sok évvel később ismét nem a történelem tanárral, hanem a sportolóval találkoztam. Akkoriban saját  csapatunkkal a Budapest bajnokság valamelyik osztályában játszottunk, amikor a Radnóti Gimnázium Öregfiúkkal kerültünk szembe. A center, örömömre, Béla volt. Semmit nem változott, kiegyensúlyozott, mosolygós maradt és sokkal erőteljesebb, mint amilyenre emlékeztem.

Tanárként csak futólag találkoztam vele, még nem a Szinyeiben tanított. Azonnal látszott, hogy nagyon jó a kapcsolata tanulóival, úgy tud szinte baráti közvetlenséggel és humorral fordulni hozzájuk, hogy kétség nem fért tekintélyéhez. Ezt írja egy volt tanítványa: „sohasem látszott rajta a tanári hivatás terhe, amely pedig sok magyar pedagóguson nyomot hagy.”

Biztos vagyok abban, hogy ott, a veronai autópályán sem érezte  tehernek, amit tett.  Hatalmas erejében bízva fordult vissza, hogy egy, még egy, még egy életet mentsen.

Nyugodjék békében.

 

 

 

 

Iszlám, -izmus, ideológia

 

Figyelemre méltó könyv jelent meg a közelmúltban Jany János, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Nemzetközi és Politikatudományi Intézet intézetvezető docense tollából. A cím azonnal napjaink egyik sokat emlegetett témakörére utal, az arab – iszlám – világban végbemenő, egyre inkább Európát is érintő folyamatokra. A szerző az Előszóban két fontos megállapítást tesz: műve nem az iszlámról, az öt világvallás egyikéről szól, illetve: „A jelen munka kizárólag tudományos célból íródott, nem célja senki vagy semmi mellett vagy ellen érveket felhozni, különösen nem a kérdés hazai belpolitikai vagy külpolitikai vonatkozásaiban.” Jany Jánossal Elmer István beszélgetett Az iszlamizmus című könyvéről.

 

Tanár úr, az elején arra kérem, tisztázzuk a fogalmakat, az iszlám és az iszlamizmus viszonyát.

 

         Az iszlám – Helmuth von Glasenapp idevonatkozó művét idézve – az öt világvallás egyike. Egy másik megközelítés az iszlámot civilizációs értelemben fogja föl, amikor az iszlám civilizációjáról beszél. Ez újabb kérdéseket vet fel, hiszen ebben az esetben meg kell fogalmaznunk az egyes al-civilizációkat, illetve további megkülönböztetéseket tehetünk, gondoljunk csak a síita és szunnita muszlimok elkülönülésére.

         Az iszlamizmus – művem témája – mintegy százéves múltra visszatekintő politikai ideológiát jelent. Ez az -izmus az iszlám vallást igyekszik saját politikai küldetéséhez igazítani. Részben tehát az iszlámból nőtt ki, részben politikai ideológia. Ezért az iszlám és az iszlamizmus viszonya igen ambivalensnek tekinthető.

 

A huszadik század elején milyen történelmi körülmények között jelent meg ez a politikai ideológia?

 

         Mindenképpen összefügg a gyarmati rendszer bomlásával. A muszlimok évszázadok óta küzdöttek a műszaki-technikai, társadalmi és politikai lemaradás érzésével. Katonai vereségeket szenvednek el, s az európai hatalmak gyarmatosították – más területek mellett – az iszlám világ jelentős részét.

         Az Oszmán Birodalom végső veresége, majd szétesése mindenki számára világossá tette, hogy a nyugati világ mennyivel fejlettebb az övékénél. S elkezdődött az útkeresés. Ennek gyökerei már korábban, a tizennyolcadik században megjelentek – gondoljunk a vahabizmus mozgalmára –, de a huszadik század elején vált egyre fontosabb gondolattá.

         Több eszme jelent meg egymással párhuzamosan az iszlám világban ekkoriban. A modernizáció gondolata azt fogalmazta meg, hogy azon ideológiákat és intézményeket, amelyek a Nyugatot fölemelték, az iszlám világba is át lehessen ültetni.

        

Ide sorolható a Musztafa Kemal Atatürk vezette új Törökország?

 

         Ő valóban európai mintát követő modernizációt kezdeményezett. Ezzel szemben áll az iszlamizmus korai képviselőinek gondolata, akik az iszlám vallásban találták meg a megoldást. Nem nevezhetők modernizáció elleneseknek, inkább nyugatellenesség jellemezte őket.

 

A nyugatellenesség tehát már az iszlamizmus kezdeteinél megjelenik?

 

         Még állt az Oszmán Birodalom, amikor megjelentek az „első fecskék”, akik a Nyugattal szemben az iszlámban véltek megoldást találni.

 

A politikai ideológiák megjelenése együtt járt a szekularizálódással?

 

         Nem feltétlenül. A modernizáció hívei szerint aki modernizálni akar, az szekularizálni is akar. Kemal Atatürk egyértelműen szekulárisabb világot képzelt el Törökországban. Az iszlamizmus ideológiája számára ez föl sem merült. Az állam, a politika és a vallás egységéből indultak ki, sokkal hangsúlyozottabban, mint azt az Oszmán Birodalom tette.

 

A hétköznapi élet, a hatalom és a vallás egységében gondolkodó iszlamizmus eszméiben az iszlám ősi jogra támaszkodik?

 

         Az iszlamizmus számos ágra, irányzatra bomlik, korántsem tekinthető egységesnek. Ha meg akarnánk ragadni egyetlen elemet, amely minden irányzatra érvényes, akkor ez a saría. Az iszlám jognak túldimenzionált fontosságot tulajdonítanak. Ez jelentette mindenki számára a meghatározó élményt, s azt gondolták, a saría bevezetésével a problémák jelentős része is megoldódik.

 

A saría a mohamedi időkre visszatekintő vallási, erkölcsi alapelveket és az ezekkel összhangban lévő törvényeket jelenti?

 

         Ennél kissé összetettebb a kérdés. Az iszlamizmus különböző irányzatai mást és mást értenek saríán. A szalafiták Mohamed első nemzedékének világát tekintik aranykornak, oda nyúlnak vissza. Ezzel szemben a konzervatívok inkább a későbbi középkor erkölcsi normáira támaszkodnak. A kettő között óriási különbség van, hiszen Mohamed idején a saríából szinte még semmi nem létezett, a Koránt is csak Mohamed halála után kezdték el összeállítani. Ezzel szemben a későbbi középkorban a saría meghatározó tudománnyá vált, iskolákra bomlott, hatalmas írott anyagot hozott létre. Ennek megfelelően eltérő saría-képet képvisel az iszlamizmus egyik és másik ága.

 

Kérem, tekintsük át – az ön könyvének alapján – az iszlamizmus legfőbb irányzatait és jellemzőit. Kezdjük a korai iszlám reformmozgalommal. Ez képviselné – politikai céljait tekintve – a nyugat felé való nyitást?

 

         Inkább úgy fogalmaznék, a korai iszlám reformmozgalom kritikusan viszonyult az iszlámhoz. Az iszlámot fontosnak tartották ugyan, de azt sem tekintették tökéletes rendszernek, így a muszlim társadalmak sem azok. Következésképpen nagy szükség van a belső reformokra, az iszlám nem kínál minden esetre tökéletes megoldást. Meghirdették az oktatás reformját, ez az egyik leghangsúlyosabb elem ebben az irányzatban. Az itt feltűnő személyek kiváló intellektuelek. Európai szalonokba jártak, két-három európai nyelvet beszéltek, miközben vezető szerepet töltöttek be a muszlim társadalmakban. A későbbiekben soha nem tűnnek fel hozzájuk mérhető egyéniségek.

 

Földrajzi értelemben hol jelenik meg a kezdeti iszlamista irányzat?

 

         Elsősorban Egyiptomban és Törökországban.

 

A korai iszlám reformmozgalom kötődött-e valamiképpen az agresszivitáshoz – mai kifejezéssel, a terrorizmushoz?

 

         Az egyiptomi Muhammad Abduh-féle korai reformmozgalomban, a tizenkilencedik-huszadik század fordulóján ez még nem jelenik meg. A közel ugyanekkor élő perzsa Al-Afghaninál valamelyest megjelenik az erőszak gondolata, de ez sem mérhető a mai világ rettenetéhez.

 

A másik iszlamista irányzat a restitutív univerzalizmus. Ennek mi a politikai célja?

 

         Előbb érdemes tisztázni az univerzalizmus fogalmát. Az iszlám univerzalisztikus, térítő vallás. A restitutív univerzalizmus azonban nem a külvilág felé, hanem befelé fordul. Az iszlám világ politikailag rendkívül megosztott. A nemzetállamok mellett – például Irán vagy Egyiptom – olyan mesterséges államok jöttek létre, amelyekre nem alkalmazható a nemzetállam jelző, ilyen például Szaúd-Arábia, Jordánia, Irak, Líbia. Ennek negatív következményeit mindmáig tapasztaljuk.

         A restitutív univerzalizmus a kalifátust szeretné visszaállítani. Al-Baghdadi, az Iszlám Állam vezetője kalifának nevezteti magát. A kalifátus volt az a politikai intézmény, amelynek sikerült többé-kevésbé közös politikai identitás és entitás alá vonnia a muszlimokat, nem nemzetállami, hanem vallási alapon. Ahol muszlim vallású emberek élnek, ott hoztak létre politikai egységet.

 

Ez az irányzat mikor jelent meg?

 

         Már az említett első generáció idején, Al-Afghaninál is kimutatható, s máig jelen van. Inkább egyes személyekhez kötődik mint egy-egy ország politikai rendszeréhez. Egy észak-indiai gondolkodó, Maududi például azért ellenezte Pakisztán létrehozását, mert ő is univerzalisztikus iszlám világban gondolkodott. Mint említettem, az Iszlám Állam is kalifátus megteremtését tűzte ki célul – ez a törekvés azonban már a regresszív – romboló – univerzalizmushoz sorolható.

 

Erről közvetlen tapasztalataink vannak, de mit értsünk a progresszív iszlamizmus irányzatán?

          Ez a progresszivitás egészen különbözik az előbb említettektől; ha nem tennénk mellé az iszlamizmus kifejezést, nem is gondolnánk arra, hogy bármi közük lehet egymáshoz. A progresszív iszlamizmus nem akar kalifátust létrehozni, nem foglalkozik a mohamedi aranyidőkkel. Modern gondolatokat képvisel, elfogadja a nemzetállami kereteket, s ezen belül kíván olyan társadalmi és politikai rendet kialakítani, amely megfelel a modern világnak, miközben figyelemmel van az iszlám szempontjaira. Nézzünk egy példát. Elfogadja a bankrendszer szükségességét, de nem a nyugati, úgymond kizsákmányoló kapitalista tőke szerinti modellt, hanem a sajátos iszlám szabályoknak megfelelőt. Eszerint olyan bankrendszert kellene működtetni, ahol természetes a kamattilalom. A közélet, az oktatás és a nők viszonyában a Koránból és a próféták cselekedeteiből igyekszik levezetni olyan gondolatokat, amelyekkel alátámaszthatja saját elképzeléseit. 

Ez melyik országban jelent meg?

 

         Elsősorban Egyiptomra jellemző. A Muszlim Testvérek mozgalma ennek megnyilvánulása.

 

Az iszlamizmuson belül megkülönbözteti könyvében a kozmopolita dzsihádizmust. Ennek politikai célja a legradikálisabb.

 

         Már az elnevezésből is ez következik. A dzsihadizmus folyamatos szellemi hanyatlás következménye; amint egyre kevesebb mondanivalója van egy irányzatnak, úgy növekszik az erőszakpotenciálja.

 

A vallási alapok és eszmei előzmények eltűnnek, s marad az erőszak...

 

         Pontosan így van. Marad az iszlámra  – alaptalanul – hivatkozó erőszak, s ezzel szembesülünk napjaink tragikus eseményeiben.

 

A dzsihád, a szent háború feltétlenül a mások ellen irányuló agresszió kifejezése?

A dzsihádnak a kezdetektől többféle jelentése van. A prófétának tulajdonított mondás szerint a nagyobb dzsihád önmagunk legyőzése, és a kisebb dzsihád jelenti mások fegyverrel való legyőzését. A fegyveres erőszakot egymás között is használják, miközben muszlim a muszlimra nem emelhetne fegyvert.

 

Eddig a muszlim világról mint egységes tömbről beszéltünk. Ez nyilván nem így van, ha csak az alapvető síita és szunnita különbséget, illetve ellentétet említjük.

 

         A síita – szunnita megosztottságban is megjelenik az iszlamizmus. A síizmus és a szunizmus az iszlám két különböző vallási ága, amely mára átpolitizálódott. Az eredeti muszlim közösség hatalmi kérdés mentén esett szét, s erre épült egy sor vallási és egyéb különbség.

        

A mai iszlám világban – Irántól Marokkóig és Szudánig – hogyan oszlik meg a síiták és a szunniták jelenléte?

 

         Számbeli arányukat tekintve a szunniták kilencszer többen vannak. Az egyetlen síita állam Irán. Irak fele részben szunnita, fele részben síita. Irakban törzsi és vallási háború egyaránt folyik a két irányzat között. Pakisztánban, Afganisztánban, Jemenben, Libanonban is jelentős síita kisebbség él.

 

A többség üldözi őket?

 

         Igen. Ez – mint Irak esetében említettem – részben vallásháború, részben törzsi háború, ugyanakkor gazdasági erőforrásokért folytatott harc, tehát sokkal összetettebb, minthogy egyszerűen vallási ellentétnek láthatnánk, bár a vallásháború igen erősen jelen van a felszínen.

 

Mindezek fényében azok a folyamatok, amelyek ma végbemennek az iszlám világban, hogyan értelmezhetők? A külső szemlélő számára nehezen lehet kiigazodni, mi is folyik – tragikus módon – a világnak ebben a térségében?

 

         Valóban nehéz megmondani sokszor, milyen folyamatok játszódnak le, nem beszélve arról, hogy mindez nem választható el a nemzetközi vagy világpolitikától. Az arab tavasznak nevezett polgárháborús, háborús események sem érthetők világpolitikai összefüggések nélkül.

 

Az arab tavasz kifejezés eszerint eufemizmusnak tekinthető?

 

         A kezdetektől az volt. Líbia és Irak összeomlása krízist idézett elő, Afganisztán lassan negyven éve háborús terület. Irakba kétszer vonultak be az amerikai csapatok – jelentős károkat okozva. Az erőszakos iszlamizmus ott bukkant fel nagy erővel, ahol a háborús események következtében ha nem is de jure, ám de facto uralom nélküli területek jöttek létre a bukott államokban, és megszűnt az intézményes kontroll. Irak bombázása után megjelent az Iszlám Állam. Szíriában ugyanez ment végbe, hasonlóan Szomáliához és Líbiához. Az Iszlám Állam részt vesz a törzsi háborúban, az olajért való küzdelemben. Ahol a nemzetközi erők lebombázták a muszlim társadalom intézményrendszereit, ezzel olyan táptalajt teremtettek a radikális iszlamizmusnak, amelyből már nehéz kitépni azt.

 

Az iszlamizmus és ennek különféle megnyilvánulásai idézték-e elő azt az állapotot, amely nemzetközi katonai beavatkozáshoz vezetett, vagy a nemzetközi politikai és katonai beavatkozás erősítette fel az iszlamizmus egyre radikálisabb irányzatait?

 

         Ennek megítélése attól függ, melyik oldalról ítéljük meg a történteket. Ha visszatekintünk száz évvel korábbi időkre, a gyarmatosítás olyan élményt jelentett, amely az iszlámhoz való visszafordulást erősítette. Manapság az olyan állítás, s amellyel több muszlim társadalom is egyetért, miszerint mindenért a nyugati világ, a nyugati gyarmatosítás, a nemzetközi kapitalizmus a felelős, és ők csak áldozatok – nyilván a másik végletet jelenti. Azt kijelenthetjük, ha Irakot nem bombázzák szét rövid időn belül két alkalommal is, akkor nem jött volna létre az Iszlám Állam. A szíriai polgárháború a nyugatiak részvételével vált tragikussá az elmúlt években. Nem állíthatjuk tehát, hogy a kialakult helyzetben a nyugati társadalmak ártatlanok.

 

Szeptember 11. után az Egyesült Államok meghirdette, hogy a terrorizmus ellen – amit ő annak tart – bárhol, bármilyen módszerekkel, bárki ellen háborút folytathat. Ez milyen hatást gyakorolt arra a folyamatra, amely ma Európában egyre inkább terrorista megnyilvánulásokban ölt testet?

 

         Mindenképpen fölerősítette. Az iszlám világában több politikai erő találkozása idézte elő a 2001-es amerikai merényletet. Afganisztán legfeljebb terepet adott az Al-Kaidának. A tálibok, akik Afganisztánt uralták, nem voltak alkalmasak egy ilyen terv végrehajtására. Az afgán tálibok befelé forduló törzsi világban, alacsony műveltségi szinten élnek, sokan közülük talán azt sem tudják, hol található az Egyesült Államok. Ugyanakkor befogadták Ibn Ladint, aki a kozmopolita dzsihadizmus élharcosa volt (a világ tévesen Bin Laden néven emlegeti). Két teljesen különböző politikai erő furcsa együttélése következett be. Ladint üldözte saját országa, Szaúd-Arábia, amely a térségben az Egyesült Államok legfőbb katonai szövetségese, miközben társadalmi és vallási téren a legkonzervatívabb iszlám irányzatot képviseli.

 

Milyen kibontakozás képzelhető el ebben a térségben a rendelkezésre álló ismeretek alapján?

 

         Minél tovább tart a fegyveres konfliktus, minél inkább elhúzódik a nyugati hatalmak beavatkozása, annál rosszabbá válik a helyzet. A terrorizmus elleni küzdelem jól hangzik, de lássuk be, ha a nyugatiak nagy nehezen legyőznek egy szervezetet, születik helyébe egy másik. Tizenöt év alatt megbénították az Al-Kaidát, helyébe megszületett a sokkal kegyetlenebb, sokkal brutálisabb Iszlám Állam, amely ugyanakkor lényegesen hatékonyabb, területtel is rendelkező szervezet. Nem jutunk előbbre a terrorizmus elleni harcban, amíg nem szűnnek meg a kiváltó okok, s addig a katonai beavatkozás felületi kezelésnek tekinthető.

 

A kiváltó okokat hogyan határozhatnánk meg?

 

         Részben külső, részben belső tényezőkről beszélhetünk. Ha a nemzetközi hatalmak nem tekintenék felvonulási terepnek a térséget, az minden bizonnyal segítene, de nem nyújtana végleges megoldást. Iszonyú rommező marad, nemcsak fizikai, hanem szellemi, intézményi és más szempontból is. Ilyen körülmények között kell az érintett társadalmaknak belső problémáikra megoldást találniuk. Nyilván az iszlamizmus – annak valamilyen megnyilvánulása – is jelentkezni fog a megoldás igényével. Az adott pillanatban dől majd el, hol és melyik irányzat talál visszhangra: a modernistább, iráni változatú iszlamizmus, vagy egy kevésbé modernebb megoldás.

 

Nem kerülhetjük meg a kérdést: a nemzetközi katonai beavatkozás mennyiben járult hozzá az Európába irányuló migrációhoz?

 

         A migrációt a katonai beavatkozások idézték elő. Meg kell azonban különböztetnünk a menekülteket, a migránsokat, nem beszélve a terroristákról. S ne feledjük, a terminus használata befolyásolja mondanivalónkat. A menekülő embert nem a végleges lakhelyelhagyás szándéka vezérli. Ezzel szemben a migráns lehet, hogy ugyancsak a háború elől menekül, de nem a visszatérés szándékával. A közbeszédben mintha menekülőkről beszélnénk, miközben migránsokkal szembesülünk.

 

 

 

 

Rejtett érdekek bújnak meg az atomblokk mögött

 

Az illetékes EU-testület a múlt év novemberében jelentette be, hogy a versenyjogi bizottság mélyreható vizsgálatot indít a paksi bővítéssel kapcsolatban. A magyar fél nem szeretné, ha Brüsszel korlátozná Magyarország elemi szuverenitását. Így a beruházás továbbra is a megvalósítás fázisában van. A Présház Hírportál Járosi Mártont, az Energiapolitika 2000 Társulat elnökét kérte, irányítson fényt a mögöttes, rejtett üzleti érdekekre.

2016. január 20.

- Mivel a magyar kormány már két éve egyeztet az Európai Bizottsággal, a szakma egy része úgy látja: ismét szakmai köntösbe bujtatott politikai – illetve ezek mögött nyugati üzleti - nyomásgyakorlásról van szó. Hogyan tudjuk mégis megvédeni a magyar társadalom elemi érdekeit?

 

- A bürokrácia szemszögéből nézve a kérdés az: joga van-e Magyarországnak jelentős üzletet kötnie Oroszországgal. Kiderült ugyanis, hogy az uniónak, illetve a héttérből befolyásoló euró atlanti gazdasági-politikai oligarchiának nem közömbös egy ekkora üzlet. Másrészről — az előzményeket figyelembe véve — a vizsgálat a Magyarország ellen az immár folyamatos politikai nyomásgyakorlás része. Ismét kiderülni látszik, hogy egy ilyen nagy horderejű beruházás piacilag akkor EU-konform, ha arra az euro-atlanti oligarchák kapnak megbízást, ha pedig nem, akkor „piactorzításra” hivatkozva indulnak a

vizsgálatok. Szemléletes példa erre az Északi Áramlat EU által támogatott, nyugat európai cégek által építeni tervezett második gázvezetékének ügye, szemben az ellehetetlenített Déli Áramlat gázvezetékkel, ami a közép-európai országok energiabiztonságát szolgálta volna.  Formálódik azonban a közép-kelet-európai országok közös fellépése az Északi Áramlat bővítésével szemben. Jó hír, hogy a bővítést nem tartja összeegyeztethetőnek az EU energiaügyi szabályaival Donald Tusk, az Európai Tanács lengyel elnöke sem.  

 Sajnos a szakpolitikai színben feltüntetett fenyegetések hozzátartoznak a brüsszeli bürokrácia „politizálásához”. Friss példát szolgáltat erre az új lengyel kormány intézkedéseire beindult hisztériakeltés. Biztató fejlemény, hogy a lengyelek elleni fellépésben egyelőre az Európai Bizottság meghátrált, amiben az EU általános tekintélyvesztesége mellett Lengyelország és a visegrádiak növekvő politikai súlya is szerepet játszik. Az EU (még) szuverén nemzetállamok közössége. Ezért nemcsak lehetséges, de eredményes is lehet a nemzeti érdekekért történő következetes kiállás. A brüsszeli eljárás „piacilag” jól hangzó, megjelölt célja a megtérülés, és az állami támogatás gyanújának vizsgálata. Az azt felerősítő hazai ellenzéki hisztéria szerint a paksi bővítés csak a jelenlegit két-háromszorosan meghaladó áramárak mellett térül meg...

 

- De ugyanez a kör nem féltette a társadalmat akkor, amikor 1995-ben a Horn-Kuncze garnitúra elkótyavetyélte az energiaszektor nagy részét, és a családok a rezsicsökkentésig háromszoros árat fizettek az áramért a nyugati tulajdonosoknak! Most le lehet-e leplezni a mögöttes érdekeket?

 

- Globalizálódó világunkban hosszabb távon csak a bizonytalanság a biztos. Az évtizedekre való előrelátás, a hagyományos piaci szemlélet alkalmazása, különösen az igen hosszú megtérülési idejű, nagyon tőkeigényes energetikai beruházásokban szinte lehetetlen. A kereslet-kínálat és árak 20-30 évre előre való becslése nem lehetséges. Ezért a hosszú távú döntéseket csak közösségi/kormányzati felelősséggel, a tényleges társadalmi szükségletek kielégítésének a szándékával, a szükséges cselekvés időpontjában rendelkezésre álló információk alapján lehet és kell meghozni. A kockázatot az ellátásért felelős állam kénytelen vállalni, mivel az ellátásért felelősséggel nem tartozó piaci szereplők azt nem vállalják. Ami az erőműépítési szükségletet illeti: erőműparkunk leromlott, importra hosszú távon nem lehet alapozni, megújulókkal a szükséges kapacitások nem valósíthatók meg. Azért bővítjük az atomerőművet, mert nincs más reális alternatíva az ország villamosenergia-ellátására. A Nemzetközi Energia Ügynökség és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által publikált tanulmányok egyértelműen bizonyítják, hogy az atomerőművek teljes üzemidőre számított költségei a gáz- és szénerőművekkel és a megújulókkal összehasonlítva a legkisebbek. A Rothschild bankház szakvéleménye is ezt erősíti meg. Természetesen — a nemzetközi hitelminősítőkhöz hasonlóan — ők sem a magyar érdekek képviselői, mégis a nyilvánvaló tényekkel kapcsolatban a saját hitelképességük fenntartása érdekében is kénytelenekvalós megállapításokat tenni.   

- A paksi bővítést ellenzői még mindig felvetik a „tendereztetés” hiányát. Megbújhatnak-e nyugati 

sugalmazások is e mögött, amely sugalmazásokat átutalások is kiegészítik?

 

- A formális tendereztetés célja a megvalósítást garantáló, legkedvezőbb megoldás kiválasztása. A legkedvezőbb megoldás kiválasztása azonban igen sok tényező együttes mérlegelését jelenti. Ilyenek: a technológia korszerűsége, a meglévő rendszerhez, a hazai nukleáris kultúrához való illeszthetősége, a hazai tulajdon biztosítása, az üzemanyag-ellátás garantálása, a megvalósításhoz szükséges kedvező hitel nyújtása, a hazai beszállítás lehetősége, a foglalkoztatás elősegítése s a többi. Mindezen tényezők felelős mérlegelése után döntött a kormányzat az orosz Roszatom ajánlat mellett.

Azonban lényegében már 2007-ben eldőlt, hogy Magyarországon atomerőművet kell építeni, és a helyszín nem lehet más, mint Paks. 2009-ben, még a Gyurcsány-kormány idején az Országgyűlés előzetes, elvi hozzájárulást adott a paksi atomerőmű telephelyén új blokkok létesítéséhez. Mindenki tudta, hogy ha Paks, akkor nem kérdés, hogy oroszokkal kell együttműködni, vagyis egy hivatalosan nem deklarált MSZP-Fidesz egyetértés jött létre. Az 1983-ban beindított paksi erőmű ugyanis orosz technológiával működik, és műszakilag ugyan lehetséges más típusú blokkot építeni Paksra, de a sokszorosára emelné a költségeket és a szakemberigényt, ha a most működő mellé egy teljesen más technológiát telepítenének.

Lenka Kovačovská cseh ipari miniszterhelyettes a minap kijelentette: „Ténylegesen mi voltunk az egyedüli ország a világon, amely nyitott versenyeljárás keretében kereste partnerét az atomerőmű építéséhez”. Mivel az eddigi, ilyen próbálkozásunk kudarcba fulladt, nem fogunk nyilvános tendert hirdetni a saját atomerőművük megépítésére.

 

- Kimondhatjuk-e, mi húzódik meg a paksi bővítést ellenző, úgynevezett „civil” környezetvédők által támogatott ellenzéki hisztériakeltés mögött?

 

- A szakértelem nem konszenzus kérdése. A hivatásos hitelrontók által alkalmazott, a globalistáktól átvett taktika azt a hamis feltevést sulykolja, mintha szakmai kérdésekben is lehetne demokratikusan dönteni. Jó példa erre a közvéleménynek az ellenzéki politikusok által alkalmazott tipikus félrevezetése: az atomerőmű bővítésével kapcsolatos szakmai és szakmapolitikai dokumentumok nyilvánosságra hozatalának követelése, „jogállami” eszközökkel való kikényszerítése, ami azt sugallja, mintha ezekben a kérdésekben demokratikus döntéseket lehetne hozni.   

 

 

A nagy amerikai jövendőmondó

 

Donald Trump meglepő választási győzelme nemcsak az USA-ban jelent vízválasztót, hanem az egész világpolitikában – írja a Financial Times című brit napilapban az ismert amerikai politológus, Francis Fukuyama. Szerinte a populista nacionalizmus veszélyes korszakába léphet a világ. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. november 14.

 

- Professzor úr, „Nagy a veszélye annak, hogy mérges, és egymással versengő nacionalizmusok világába süllyedünk, s ha ez így történik, az legalább olyan fontos csomópont lesz, mint a berlini fal 1989-es leomlása” – véli Francis Fukuyama. Félreértette-e a helyzetet az amerikai tudós? "Mérges, és egymással versengő nacionalizmusok" régóta jelen vannak, számosan ennek tüneteként jegyzik ma is az "SZDSZ" nevű garnitúra húsz éven át tartó magyarországi szereplését is.

 

- Francis Fukuyama valójában önmagával vitatkozik most. Azzal az önmagával, aki 1989-ben megjövendölte a „történelem végét”, ami az ő olvasatában azt jelentette (volna), hogy a liberális globális kapitalizmus teljes győzelme elhozza az örök béke és jólét korszakát, így az emberiség története ezzel a „happy enddel” le is zárul egyben, hisz ennél nincs, és nem is lehet jobb berendezkedés, ami felé törekedhetne. Érdemes zárójelben hozzátenni mindehhez, hogy a már elhunyt Samuel Huntington, aki egyébként Fukuyama tanára volt a Harvard egyetemen, éppen volt tanítványával vitázva írta meg néhány évvel később a Civilizációk összecsapása című tanulmányát, majd könyvét. A tanár és tanítvány aztán több mint két évtizeden át vitatkozott egymással arról, hogy milyen erők is mozgatják az emberiség történetét. Fukuyama makacsul ragaszkodik ahhoz az ultra liberális doktrínához, mely szerint a hagyományos identitások csupán egy sötét történelmi korszak maradványai, amelyeket a liberális világdemokrácia „felvilágosodásának fénye” gyorsan felszámol majd. Nem így történt, és most minden újabb fordulat, amely egyre drámaibb módon cáfolja az emberi történelmet mozgató erőkről vallott nézeteit, értelemszerűen mély aggodalommal tölti el. Nem hajlandó szembesülni azzal, hogy amit ő a mérges, és egymással versengő nacionalizmusok világának vél, az valami egészen más. Mindez megrendítő bizonyítéka egyébként annak, hogy a liberalizmus felsőbbrendűségét és persze végtelen türelmét hirdető személyiségek, mint ő maga is, valójában milyen intoleránsak, amikor azt tapasztalják, hogy a valóság nem akar a doktrínáik ketrecében illedelmesen nyugton maradni. Amit ugyanis ő a globalitás „szép új világaként”, a liberális demokrácia planetáris megdicsőüléseként ír le, az egy önmaga létezést is tagadó „szuperstruktúra” brutális diktatúrája. Olyan „láthatatlan” diktatúra, amely anyagilag a globális szabad kereskedelemnek álcázott kifosztással, kulturális értelemben pedig a „politikailag korrekt beszéd” globális véleményhatalmi terrorjával tartja fogságában a világot. És amely elleni lázadások egyre szélesebb körben mutatkoznak meg. Vagyis a dolog pontosan a fordítottja annak, aminek ő láttatni igyekszik. Nem a szabadság ellen, hanem éppen a szabadság visszaszerzéséért folyik a globális küzdelem, amelynek Donald Trump megválasztása kétségkívül fontos eleme. Amikor a berlini fal leomlásához, tehát a globális liberális demokrácia 1989-90-es győzelméhez hasonlítja a most történteket, akkor paradox módon igaza van, csak fordítva mint ahogy ő gondolja. A most zajló folyamatok ugyanis a globális SZDSZ lokális osztagai által létrehozott, „rendszerváltásnak” és „felszabadulásnak” álcázott diktatórikus berendezkedés ellen való világméretű lázadás. És e lázadásnak éppen Amerika áll az élére, ami megdöbbenti Fukuyamát.

- „Azért győzhetett Trump, mert az Amerika naggyá tételét, s az elvesztett ipari állások újrateremtését ígérő republikánus jelölt megnyerte magának az ipar eltűnése miatt válságos helyzetbe került munkásokat." Lehet, hogy Fukuyama az elemi információknak sincs birtokában? Nem tudja, hogy Clintonra több ember szavazott, mint Trumpra, ez utóbbi a győzelmét az államok elektorai révén szerezte? Fukuyama érve akkor lenne igaz, ha Trumpra tíz-tizenöt millióval többen szavaztak volna, mint Clintonra.

- Az amerikai elnökválasztási rendszer logikája kétségtelenül eléggé eltér a nálunk szokásos rendszertől. Ez a logika a győztes 

mindent visz elvre épül, tehát az állam elektorai nem szavazhatnak másra, csak arra, aki az adott államban a „népi szavazatok” többségét megnyerte. Előfordulhat tehát, hogy valaki az egész országra nézve kisebbségben van ugyan, mint most például Donald Trump, de ha az elektori szempontból meghatározó „nagy államokban”, mint például Texas, vagy Florida, többséget szerez, akkor az elektori szavazatokkal mégis ő nyerhet, mint ahogy megtörtént. (A legnagyobb elektorszámmal bíró Kaliforniában történetesen éppen Clinton nyert.) Ettől még van némi igazság abban, amit Fukuyama állít. Az történt ugyanis, hogy főként éppen azokban az államokban tudott győzni Donald Trump, amelyek valaha a demokraták fellegvárainak számítottak, vagyis a valaha nagy, de már régóta hanyatló iparvidékek világában. Mert elhitték a diagnózisát és a terápia-javaslatát. Még pedig azt, hogy a globalizáció és szabad kereskedelem nem általában Amerikát gazdagította, hanem szinte kizárólag az „amerikainak látszó” globális tőkestruktúrákat. Az amerikai alsó középosztály, ahová azok nagy része is tartozik, akiket valaha „munkásosztály” néven emlegettünk volna, ösztönösen érzi, hogy miközben a nagy multinacionális vállalatok gigantikus profitokat realizálnak a globális térben, őket mint a folyamat kárvallottjait sorsukra hagyták. És hogy a cinikus politikai osztály és a média szép szavakkal nyugtatgatja őket, miközben lecsúszásuk napnál világosabb tény. Hogy éppen a fordítottja megy végbe annak, amit 1933-ban Roosevelt elnök New Deal, vagyis Új Egyezség néven létrehozott. És Trump most pont ezt ajánlotta a magát cserbenhagyva érző Amerikának, egy új egyezséget. És a cserbenhagyott Amerika elfogadta. Hogy aztán persze lesz-e ereje és elszántsága az új elnöknek végigvinni ezt a stratégiát, az már más kérdés. Nem lesz könnyű dolga, az biztos. Ez a globális „szuperstruktúra” sokkal nagyobb erejű szereplőket is brutálisan letarolt már, úgyhogy igen kiélezett, mi több, módfelett drámai küzdelem várható.

 

- Fukuyama zavaros érvelése szerint „Vlagyimir Putyin orosz elnök változatlanul népszerűtlen Moszkva és Szentpétervár tanult szavazói között, viszont hatalmas tömegek támogatják őt az ország más körzeteiben, s hasonló a helyzet Magyarországon is, ahol Orbán Viktor nem Budapesten, hanem az ország többi körzetében népszerű.” Megbújhat-e valamiféle szofisztikált rasszizmus az amerikai tudós agytekervényeiben? Szavai szerint ugyanis az úgynevezett "tanult szavazók" és "az ország többi körzetében" élő emberek között magasabb rendűségi és alacsonyabb rendűségi különbség van, s ezzel Fukuyama belerúg az ENSZ emberi jogi nyilatkozatába, amely szerint minden ember egyenlő méltósággal születik.

 

- Ez az utalás talán az elmúlt évszázadok egyik legkényesebb tabukérdésére irányítja rá a figyelmet. A világ most már legalább háromszáz éve a Nyugat anyagi és kulturális globális rendjében, valójában planetáris diktatúrájának keretei között él, amit a világ nagy része persze nem egészen önként követ. Ám ez a világot uraló nyugatias létszerveződési modell a legmélyebb rétegeiben egy meghasított létmód. Ennek oka az, hogy az elmúlt 1300 év a Nyugat szempontjából két nagyjából egyenlő hosszúságú korszakra oszlik. Az első korszak egy szépreményű szakrális kísérlet volt, ami nagyjából az XIV. századig tartott. Ez a korszak még az ősi szakrális tudásokra épült, és lételméleti értelemben vett „célfüggvénye” a létminőség emelése, méltó emberi élet, az „üdvösség” volt, benne a mai értelemben vett gazdasági és népességnövekedés nem is nagyon létezett. A máig tartó második korszak viszont egy deszakrális lételvre, a profitra épül, amelynek „célfüggvénye” a közvetlen rövidtávú fizikai élvezetek kielégítésére alkalmas anyagtömeg mennyiségének minden határon túli, egyre gyorsuló ütemű bővítése. (Ezért nevezi önmagát a XIX. század óta kapitalizmusnak, ami a gyorsuló tőkefelhalmozási képességére utal.) Míg az elsőt az élet-újrateremtő szeretet-gazdaság, addig a mostani másodikat a halál-újratermelő hatalomgazdaság működteti. Ám ez az utóbbi valójában csak úgy tudja üzemeltetni saját magát és világdiktatúráját, hogy az elmúlt évszázadok során, és persze ma is, „abból” él, amit az általa alávetett, mindig „lét alatti létbe” szorított élet-újrateremtő szeretet-gazdaság kifosztásából szerez. A globális nagyváros („megacity”), a maga kereskedelmi, pénz és médiahatalmával valójában a kifosztott „vidék” lét-energiáin élősködik. „Tudása” tehát a „világ-élősködő” cinikus hamis tudása, és azért képes ezt az univerzális tudás egyetlen lehetséges megnyilvánulásaként ünnepelni és ünnepeltetni, mert kezdetektől magához ragadta a tudás-meghatározás alapvető intézményeinek ellenőrzését. (Hogy mi a tudás, azt én mondom meg, mondhatnánk Goebbels után szabadon.) Clinton, Fukuyama és az egész liberális világ-elit addig képes ezt a nyilvánvalóan önfelélő és lét-pusztító planetáris berendezkedést fenntartani, amíg az saját súlyánál fogva össze nem omlik.  Talán a magyar népmesék egyik legismertebb metaforája a Kisgömböc. E mese tanulsága alapján két lehetőség adódik. Az egyik, hogy a Kisgömböc elpusztítja az egész világot és a pusztasággá vált világban végül éhen pusztul. A másik azonban az, ami végül a mesében is történik, hogy vesztére a Kiskanászt is felfalja, de mint tudjuk, nincs Kiskanász bugylibicska nélkül, és volt Kisgömböc, nincs Kisgömböc. Azt persze nem tudhatjuk, hogy világunk sorsa is ilyen egyszer derűs és tiszta logika mentén alakul-e, de a jövő, ami most elkezdődni látszik, a Kiskanászok ideje. Bármit gondoljon erről Fukuyama, és a globális „szuperstruktúra” elbizakodott Kisgömböce.

 

 

 

 

Görcsölő szuperstruktúra

 

Bogár László szerint az sem zárható ki, hogy hatszáz év után nem újabb nemzetállam válik majd világbirodalommá, hanem egy olyan komplex egyezségrendszer lép az Amerikai Birodalom helyére, amire eddig még nem volt precedens. Obama történelmi lehetőséget kapott arra, hogy előkészítse ezt a várható átalakulást, annak érdekében, hogy minél kisebb legyen a megrázkódtatás mind a nemzetállam Amerika, mind a világ számára. Lehetett volna egy korrekt „felszámolóbiztos” is, akit késői korok áldanak majd azért, mert segített megőrizni a békét egy háborútól terhes tér-időben. Korai lenne még mérleget vonni, de a most leköszönő elnök alighanem elpuskázta ezt a nagy történelmi lehetőséget. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. február 2.

- Professzor úr, a baj nagyobb, mint az Ön elemzéséből látszik. A washingtoni Igazságügyi Minisztérium becslése szerint a mexikói kartellek az ország már több mint 1200 városában működnek, míg alig egy évtizede ez 230 volt. A mexikói drog egyre erőteljesebb beáramlása pedig nemcsak egyes emberi életeket tesz tönkre, hanem teljes közösségeket is szétzilál. Azaz a liberálisok nem „csak” elpuskáztak lehetőséget, hanem lezüllesztették az országot – mint mindenütt a világ más térségeiben. Hol alakulhat ki erőközpont, amely megvédi az emberiséget az USA erkölcsi összeomlása után?

 

- Az Amerikai Egyesült Államok, bár egyike a világ legnagyobb területű országainak, mégis az egy Kanadán kívül, aki igazi világrekorder, mert óriási területe ellenére mindössze egy országgal határos (természetesen az USA-val) az Egyesült Államok is mindössze kettővel, Kanadával és Mexikóval. Ha létezik azonban különbség, akkor az éppen e két határ, az USA-Kanada és az USA-Mexikó határ között van. Ennek az az oka, hogy az USA-Kanada határon két olyan teljesen egyforma ország érintkezik, amelyek a nyugatias civilizáció leggazdagabb államai közé tartoznak, így az ember észre sem veszi, ha átmegy a határvonalon. Az USA-Mexikó határon egészen más a helyzet. Ez ugyanis nem egyszerűen egy államhatár, hanem két nagy civilizációs tömb határa. Samuel Huntington híres könyvében, amely a Civilizációk összecsapása címet viseli, a világ nyolc nagy civilizációs tömbjét különbözteti meg. Ezek a nyugati és keleti (ortodox) kereszténység, az iszlám, három olyan civilizáció, amely egyúttal egy-egy nemzetállam, Kína, India és Japán, valamint a fekete afrikai és a latin amerikai civilizációs tömb. Az USA-Mexikói határon tehát nem egyszerűen két nemzetállam találkozik, hanem a nyugati civilizáció (annak ráadásul világbirodalmi központja) és a latin amerikai kultúrák világa. Bár itt nincs tér és idő ahhoz, hogy részletesen kifejtsük azt a tragikus találkozást, ami az ősi dél amerikai civilizációk és a nyugati civilizáció között ötszáz éve végbement. A legkevesebb, amit mondhatunk, az az, hogy az európai, magát kereszténynek valló, de igazából önmagát akkorra már minden szakralitástól megfosztó fehér ember bevándorló terrorista rablóbandaként fosztotta ki és pusztította el Amerika őslakóit, és azok kultúráját. Félreértés ne essék, ez semmilyen ma létező pusztító visszacsapásra nem mentség, de olyan magyarázat, amit azért kell mégis előrebocsátani, mert a nyugati civilizáció addig nem fog kiutat találni történetének eddigi legmélyebb most zajló válságából, amíg nem szembesül saját történetének ezzel a valóságával. (Tegyük hozzá, a fehér embert már akkor is valójában fegyverként használta a világot irányító szuperstruktúra a többi kultúra kifosztására, mostanában pedig itt a mexikói határon, vagy éppen az európai „bevándoroltatás” segítségével, a kifosztott kultúrák veszélyes hulladékká tett maradványait használja fegyverként a fehér ember elpusztítására.) Latin-Amerika és benne a nyugati világgal, sőt annak központi globális birodalmával közvetlenül érintkező Mexikó minden ellenkező híreszteléssel szemben anyagilag, kulturálisan ugyanolyan reménytelenül távol van attól, ami az USA-t jellemzi, mint az elmúlt kétszáz év során bármikor volt. Vagyis látnunk kell, hogy a két világot elválasztó anyagi és kulturális szakadék legalább olyan mély, ha nem mélyebb, mint mindig is volt. E mögött természetesen az az evidens összefüggés húzódik meg, hogy a tényleges anyagi erőforrás áramlás iránya is változatlan. Az elmúlt kétszáz év során a szegény Latin-Amerika felől sokkal több anyagi erőforrás áramlott a gazdag USA-ba, mint fordítva. A gazdag tehát gazdagabb, a szegény pedig szegényebb lett, és ez zajlik ma is. És mivel mindez nem valóságos emberi teljesítményekből, hanem a többnyire rejtett hatalomgazdasági erőforrás-szivattyúk működéséből származik, így egyre nagyobb feszültség keletkezik a két világ határán. Az illegális bevándorlás, a bűnözés és a rohamosan növekvő kábítószer-csempészet ennek a növekvő feszültségnek a patologikus megjelenési formái. Nem árt persze rögzíteni, hogy maga az egész kapcsolati rendszer, ami a két civilizációt összekapcsolja, az beteg, és ezt a betegséget kellene feltárni, és meggyógyítani. Donald Trump határozott fellépése, amivel el akarja szigetelni hazáját ettől a fertőző góctól, helyes, mint ahogy a szigorú karantén is az járványos betegségek idején.

Ám e „betegség” genezisének és terjedésének, az átfogó epidemiológiai okoknak a feltárása, megértése, és ezen kiváltó okok felszámolása nélkül a helyzet nem fog javulni. És van még egy kényes kérdés, és ez az, hogy ha nem lenne óriási kereslet az USA-ban a kábítószer iránt, akkor nyilván kevésbé volna súlyos a kérdés. Eddig tabu volt, de most már lehet beszélni róla, hogy a középkorú, alsó középosztálybeli amerikai fehér népesség halálozási rátái meredeken emelkedtek az elmúlt évtizedek folyamán. És a leggyorsabban emelkedő és most már legfőbb halálozási ok a „mérgezés” (angolul poisoning), ami csak kisebb részben kábítószer túladagolás, nagyobb részben recept nélkül is kapható nyugtatók, fájdalomcsillapítók nagy mennyiségű alkohollal való együttfogyasztásából adódik. Az okok legmélyén pedig az húzódik meg, hogy az amerikai társadalom nagyobbik felét ugyanolyan gátlástalan cinizmussal fosztotta és fosztja ki a „birodalmi Amerika”, mint az egész világot. A feladat, ami Donald Trumpra vár, tehát sokkal nagyobb és költségesebb, mint amilyennek első pillanatra látszik. Falak kellenek, ám ez szükséges, de nem elégséges feltétel, mert ahogy Kosztolányi írta: „Csodálkozol a kokainistán, nem érted, gondolkodj el az okain is tán, s megérted.”. Mindez természetesen nem egyedül Amerika problémája, hanem az egész nyugati civilizációé, és mivel, ez az emberi történelem első univerzális civilizációja, így rajta keresztül az egész világé. Hogy ebből a rendkívül súlyos lelki, erkölcsi, szellemi leromlásból hogyan fogunk kiszabadulni, azt még senki sem tudja, de azt igen, hogy bátor szembenézés, a dolgok néven nevezése nélkül ez elképzelhetetlen. Persze sokat elárul a helyzetről, hogy a világot irányító erők, és a politikai osztályon belüli kollaboránsaik azért igyekeztek mindenáron megakadályozni Donald Trump elnökké választását, és igyekeznek majd munkáját megnehezíteni, mert nem tudják megbocsátani neki, hogy meghasította azt a hamis és hazug beszéd-teret, amit ezek az erők éppen azért hoztak létre, hogy a dolgok néven nevezését lehetetlenné tegyék.

 

- Az USA több tízmillió lakója semmiféle egészségbiztosítással nem rendelkezik. „Obama megméretett és könnyűnek találtatott” – írja Ön. Ugyanez elmondható Kennedy óta minden amerikai elnökről – sőt a Kennedy előttiekről is: nem véletlenül kereszteltük át az egykori Roosevelt teret Széchenyi István térré, a „nagy elnök” erkölcsileg is megkérdőjelezhető volt. A behemót állam titkosszolgálata demokratikusan megválasztott elnököket buktat meg szerte a földkerekségen, és henceg is vele. Megformálódhat-e Földünkön olyan civil hálózat, amely hatásosan védi meg a társadalmakat az atlanti zülléstől?

 

- Az elmúlt hetven év során az USA mindig a világ leggazdagabb országainak egyike volt az egy főre jutó anyagi javak fogyasztását illetően, az első helyek egyik mindig az övé volt. Ám a komplex egészségmutatói zavarba ejtően rosszak voltak eddig is, és az elmúlt egy-két évtized folyamán még tovább romlottak. A világ országai között legfeljebb a huszadik helyen állt ezen a téren, jelenleg a 34. a sorban, ami különösen azért megdöbbentő, mert az egy főre jutó egészségre fordított kiadások terén minden országot messze megelőz. Talán kicsit érthetőbbé teszi ezt a furcsa paradoxont, hogy a világ leghatalmasabb, leggazdagabb országa, aki ráadásul messze a legtöbbet költ az egészségére fajlagosan is, legfeljebb a közepesen fejlett országok egészségmutatóinak szintjén áll, ha megnézzük az egészségre költött összegek eloszlását is. Ebből az derül ki, hogy az amerikai népesség legszegényebb harminc százaléka, vagyis közel százmillió ember az összes egészségre fordított összeg mindössze 0,3 százalékával rendelkezik, viszont a leggazdagabb egy százalék, tehát alig több mint három millió amerikai használja fel az egészségre fordított összegek 22 százalékát. Ez azt jelenti, hogy a két népességcsoportban az egy főre eső egészségügyi kiadások között több mint kétezerszeres a különbség. A legalsó jövedelmi egy százalékba tartozók egészségmutatói nagyjából Szudán vagy Banglades szintjén állnak, míg a leggazdagabb jövedelemtized egészségmutatói a legjobbak a világon. Vagyis az egészen szélsőséges, nem is latin-amerikai, hanem inkább afrikai országokra emlékeztető különbségekből adódik az USA általában vett egészségmutatóinak zavarba ejtően alacsony szintje. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a leszakadóban lévő alsó harminc-negyven százalék, amely számára az „amerikai álom” egyre inkább „rémálommá” válik, egyre brutálisabb önpusztítást folytat. Obama egészségügyi programja azonban nem tett egyebet, mint hogy rendszerével drága és pazarló módon előzékenyen megfinanszírozta és ezzel szinte ösztönözte is a további önpusztítást. Tette ezt ráadásul úgy, hogy ehhez éppen azoktól a társadalmi csoportoktól vont el jelentős összegeket, amelyek így emiatt szintén a reménytelenségbe és önpusztításba látszanak sodródni. Ezzel a csapdával már Roosevelt, Kennedy, és Bill Clinton is szembesült, ám intézkedéseik nagyjából ugyanolyan hatástalanok maradtak, mint Barack Obama elnökéi. Donald Trump most történelmi esélyt kapott a teljes összeomlásba vezető úttal való szembesülésre. A szembesülés azonban egyúttal azt is jelenti, hogy maga az egész nyugatias létmód és az erre épülő globális civilizáció van történetének legmélyebb válságában. Így Amerika önmagában nem képes megoldani még saját súlyos problémáit sem, nem hogy a világ előtt álló kihívásokat. Ez is azt látszik megerősíteni, hogy egy olyan új globális egyezség-háló létrehozására van szükség, amely képes lehet a nyugatias modernitás létmódjának komplex globális átformálására.

 

- Obama Ön szerint némi hezitálás után kiszolgálta a globális szuperstruktúrát, így aztán ma a világ sokkal veszélyesebb és kaotikusabb hely, mint nyolc évvel ezelőtt volt. Ez a globális szuperstruktúra most görcsös rángásokat mutat, s noha már figyelmeztettek irodalmárok arra, hogy az utolsókat rúgó ló nagyokat tud belebuhantani a közelállókba, eleven a félsz: ezek nem utolsó rúgások. Hogyan emelkedhet ki mégis erkölcsös erő a káoszból?


- Ahogy már említettem: globális létmód-váltás nélkül a világ mai berendezkedése kikerülhetetlenül az összeomlás felé halad. A legsúlyosabb kihívást az okozza, hogy az a saját létét is tagadó globális „szuperstruktúra”, amely a világot ellenőrzése alatt tartja, éppen saját létének görcsös tagadása okán nem hajlandó a nyílt párbeszédre, ami ugyebár egy „nem létező” erővel persze eleve lehetetlen is volna. Így aztán csak találgathatjuk, hogy mennyire van tisztában a világ és benne a saját helyzetével. Hogy mutat-e egyáltalán némi hajlandóságot az esetleges korrekcióra. Sőt azt sem tudhatjuk, legfeljebb sejthetjük, hogy homogén, sőt monolitikus struktúraként kell-e szemlélnünk, vagy éppen ellenkezőleg egy nagyon is tagolt belső struktúrával rendelkező komplexumnak kell látnunk. És, ha vannak ilyen belső törésvonalak benne, akkor ez hogyan jelenik meg e szuperstruktúra világra vonatkozó döntéseiben. Számos jel utal arra, hogy létezik ilyen törésvonal, sőt akár több törésvonal is. Talán Donald Trump megválasztása is éppen e szuperstruktúrán belüli összeütközéseknek tulajdonítható. A minap Németországban láttam egy falfirkát, amelyen ez állt: „Aki azt akarja, hogy a világ ne változzon, az lényegében azt akarja, hogy a világ ne is létezzen.”. Az jutott eszembe erről, hogy már Metternich herceg is úgy érvelt az ifjú Ferenc Józseffel zajló vitái során, hogy „Mindennek meg kell változnia ahhoz, hogy minden a régiben maradhasson.”. Az előttünk álló rendkívül veszélyes évek, vagy talán évtizedek során eldől, hogy a világ sorsát kezében tartó hatalmi komplexum mutat-e bármilyen hajlandóságot arra, hogy ezt az egyszerű igazságot felfogja. De talán ennél is kényesebb kérdés az, hogy mi magunk készen állunk-e ezekre a változásokra. Ha mindenki úgy szeretne méltóbb és emberségesebb világot maga körül, hogy ezért neki semmit ne kelljen tennie, pláne ne kelljen megváltoznia, szóval, hogy „jöjjön már valaki és csináljon már valamit, hogy nekem jobb legyen, de persze úgy, hogy nekem ehhez megmozdulnom sem kelljen”, akkor a világnak vége. Ahogy az ősi keleti igazság mondja: „Ha változást akarsz, a változás légy te magad”.

 

 

Korrupt kollaboráns kártevők

 

Akarva vagy akaratlanul, de az "iszlám államot" segítik azok a politikusok, "civilek" és médiumok, akik, amelyek a tömeges, törvénysértő migrációt támogatják. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2017. február 9.

- Professzor úr, azok a politikusok, akik humanitárius lózungokat sulykolva a törvénysértő migránsok befogadását erőltetik, szándékosan vagy szándék nélkül az embercsempész bűnözőkkel működnek együtt, az "iszlám államot" támogatják. Hogyan szervezhető az alkotmányosság keretei között olyan politikai erő, amely ezeket a kollaboránsokat  kivonja a rendszerből?

 

- A világ ma egy sajátos nyelvhatalmi küzdelem, egyfajta globális szellemi polgárháború színtere. Az emberiség létkérdéseinek elbeszélését, és a megoldások felé vezető utakból adódó teendők megbeszélését az teszi szinte teljesen lehetetlenné, hogy a planetáris dimenziójú véleményhatalmi diktatúraként üzemeltetett globális média tetszés szerint építhet fel olyan hamis valóságokat, amelyek aztán csapdába ejtik a társadalmak nagy részét. A fő kérdés természetesen az, hogy van-e „alanya” ennek a csapda-építő globális szuperstruktúrának, és az egyetlen logikus válasz az, hogy van, vagy inkább kell, hogy legyen, mert spontán módon aligha jöhetne létre és erősödhetett volna fel ilyen mértékben az emberiség önfelszámolási folyamata. Az emberi jogokra hivatkozó kollaboráns politikus ugyanis ebben az önfelszámolásban segédkezik, és ezt aligha tenné csak saját elhatározásból. Az elmúlt két év során több millió ember sok ezer kilométeres „utaztatását” kellett megszerveznie e szuperstruktúra migráns-ipari részlegének. Ehhez sok milliárd dollár, valamint fedett személyként tevékenykedő operatív tisztek ezreinek a globális bűnözői hálózatokkal való diszkrét és hatékony együttműködésére volt szükség a frontvonalon. A „hátországban” viszont főként az ezt a globális szuperstruktúrát kiszolgáló korrupt kollaboráns politikusok, a globális szuperstruktúra által a lokalitásokba telepített szintén ügynöki feladatokat ellátó „civilnek” álcázott szervezetek valamint a globális média lokális fiókintézményei alkotta hálózat adja ennek a pusztító folyamatnak a mélyszerkezetét. Az első ágens, a kollaboráns politikus romboló hatásának kiterjedése döntően attól függ, hogy az adott lokalitás emberi közössége mennyire képes a fent leírt folyamatok átlátására. A nyugati világ, benne Európa népe szellemileg sokat hanyatlott az elmúlt évtizedek folyamán, így most hatalmas erejű spirituális energiákat kell összpontosítania, ha valóban meg akarja érteni a körülötte örvénylő folyamatokat. Márpedig meg kellene értenie, mert mint választó polgárnak egyedül neki van felhatalmazása arra, hogy, amint Ön fogalmazott, „kivonja a rendszerből” a kollaboránsokat. A feladat nem egyszerű, mert az emberek igen jelentős része az elmúlt évtizedek során egy sajátos „negatív hallucináció” áldozatává vált. Ezen azt értem, hogy míg aki hallucinál, az lát valamit, ami valójában nincs, most viszont Európa népe nem lát valamit, ami életveszélyes fenyegetésként nagyon is ott van. A kollaboránsok hatástalanításának tehát az lenne a legfőbb feltétele, hogy az európai polgár végre „színről színre” lássa azt a világot, ami körülveszi, a köréje szőtt hamis-valóságok végzetes hálója helyett. Ez felfoghatatlanul nehéz feladat, tudást, bátorságot, becsületet, sok türelmet igényel.

- Több szándékosság feltételezhető azokról "civil" szervezetekről, amelyeket külföldről pénzelnek, és propagandaanyagokkal biztatnak a törvények kijátszására. Milyen demokratikus stratégiával lehet ezeket a bűnpártolókat semlegesíteni?

 

- Egyre több olyan mű jelenik meg mostanában, amely világunkat a rákos burjánzás analógiájaként írja le. Ezek egyike például John McMurtry angol származású kanadai egyetemi professzor The cancer stage of capitalism – A tőkeuralom rákszínjátéka (A szerk.)  - című kitűnő könyve. A kutatók számára régóta evidencia, hogy a ráksejtek molekuláris szinten „trükkök százaival” vezetik félre a szervezetünk védekező rendszerét. Az egész történet egy hihetetlenül komplex, bonyolult és persze hallatlanul izgalmas biokémiai krimi, ahol óriási szerepe van az előretolt különítményeknek, amelyeknek az a feladata, hogy részben „felderítőként” kikémleljék a védelem gyenge pontjait, részben pedig, hogy ezeken a gyenge pontokon azonnal előkészítsék a behatolást. A rák kizárólag úgy tud elterjedni az amúgy egészséges szervezetben, ha meg tudja győzni a szervezet energiaellátó rendszereit, hogy ő is nélkülözhetetlen eleme a szervezet működésének, neki is jár a támogatás, sőt, hogy valójában csak ő méltó a támogatásra. A ráksejtek „szabad és büszke” népe állandóan a „szabadság” hiányára panaszkodik, arra, hogy nem érvényesülnek kellőképpen a „szabadságjogok”, ami természetesen kizárólag az ő korlátlan szaporodási „szabadságát” jelentené.  Korrekt beszédet, türelmet, tárgyilagos, udvarias, egyszóval a liberális demokráciához illeszkedő bánásmódot követel magának, ami egyet jelent az ő korlátlan és pusztító diktatúrájával. A végzetes folyamat megfékezése csak akkor és csak úgy képzelhető el, ha a védekező-mechanizmusok épek és egészségesek maradnak. Ennek az első és legfontosabb feltétele az, hogy a szervezet felszámolja e diverzáns folyamat „utánpótlási” vonalait. A feladat hallatlanul bonyolult, mert a liberális demokrácia csalárd szabályai főként éppen a „burjánzás” szabadságának biztosítására irányulnak, így esetenként elkerülhetetlen az ezekkel a hamis szabályokkal való ütközés. Lehet finomkodni, de a közösség pusztulását kockáztatja az, aki az elvont és hamis „emberi 

jogok” feltétlen tiszteletben tartását előbbre valónak tartja, mint a közösség létének elemi feltételeit egyáltalán: megmaradását. Közeleg a pillanat, amikor világossá válik majd, hogy a liberális demokrácia a biztos pusztulásba viszi az ezt ma még szentként tisztelő közösségeket. Ma ez a nyugatosodott világ számára a legsúlyosabb kihívást jelenti, és sajnos egyelőre nincs megnyugtató és pláne egyszerű és könnyű válasz erre a kérdésre. Gyáva népnek nincs hazája, tarja a régi magyar mondás, és valóban, hazája csak bátor és erős népeknek van, ezt a magyarság elmúlt ezeregyszáz éve elég meggyőzően és megrendítően bizonyítja. Helyre kell tehát állítani ez egészséges védelmi rendszerünket, ez most mindennél fontosabb, a liberális demokrácia hamis és csalárd értékeinél mindenképpen.

- Felbérelt médiaszakemberek fogják vissza a közérdekű adatok közlését, és terjesztenek hamis tartalmakat. Miként finomíthatók olyan módszerek, amelyekkel politikailag korrekt módon a társadalmakhoz eljuttathatók a közérdekű adatok, s leleplezhetők a tartalomhamisítók?

 

- A korrupt kollaboráns politikusok és a civilnek álcázott szervezetek mellett legfőképpen a véleményhatalmi fegyverként működtetett globális média lokális fiókszervezetei jelentik annak a „hálózatnak” a legfőbb elemét, amely a lokalitások anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi és szellemi lepusztítását véghezviszi. A helyzet azért nagyon nehéz, mert a legtöbb fontos társadalmi-gazdasági probléma igen komplex rendszerként jelenik meg. A magyar népesedési kérdés megoldása, az oktatási vagy egészségügyi rendszer átalakítása, a nyugdíjrendszer jövőjének kérdése, vagy az energetikai rendszer és benne Paks bővítésének az ügye átláthatatlanul bonyolult az emberek, vagyis a választópolgárok, többsége számára. Ez egyúttal szintén jelzi azt, hogy a liberális demokráciának az az előfeltevése, hogy a választópolgárok mindegyike egyformán és igen magas szinten járatos minden létező kérdésben, nem állja meg a helyét. Ha viszont nem járatos, mert nem lehet járatos, akkor csak egy lehetősége marad, a médián keresztül próbál tájékozódni. Meghallgatja az egyes, számára fontos kérdésekről szóló különböző politikai „elbeszéléseket”, és megpróbál választani közülük. Ám ez a választás sokszor nem igazán racionális megfontolások nyomán történik, hanem sokkal inkább érzelmi-indulati alapon. Ami viszont megnehezíti a korrekt tájékoztatás esélyeit, illetve tág teret nyújt a „csúsztatásoknak”, sokszor apró, ám annál alattomosabb torzításoknak, hamisításoknak. Ezt esetenként egyetlen jelentéktelennek látszó „hangulatfestő” szóval is elérhetik az ezt művelők. Amikor például most Donald Trump bejelentette a hosszú távú infrastruktúra-fejlesztési tervét, ezt a magyar liberális média többnyire úgy tálalta, hogy az amerikai elnök ezermilliárd dollárt ölne bele az amerikai infrastrukturális rendszerbe. Látszólag nem közölt valótlanságot, de az olvasó számára mégis azt sugallta, hogy az egész csak értelmetlen pénzpocséklás. És vajon hány olyan magyar olvasó van, aki professzionális ismerője az amerikai infrastrukturális rendszer minden fontos összefüggésének? Vagyis azért olyan hallatlanul nehéz ennek a nagyon is létező alattomos fenyegetésnek a kezelése, mert az emberek nagy része teljesen kiszolgáltatott helyzetben van. Sem ideje, sem ereje, sem energiája nincs arra, hogy mindennek utána járjon, ami a médián keresztül eljut hozzá, a valóságos tudások megszerzése tehát rendkívül nehéz feladat, amit sokan ezért nem is vállalnak. Akkor sem mondhatunk azonban mást, mint azt, hogy a világ megértése, noha elképesztő „luxus”, mégis a méltó emberi élet egyik legfőbb feltétele. Ne sajnáljuk hát az energiánkat, hogy sajátmagunkat és mindazokat, akiket a környezetünkben elérhetünk, segítsük ebben a küzdelemben, ami sokszor sziszifuszi munkának látszik (talán az is), de akkor is az egyetlen esély arra, hogy legyen kiút a világ jelenlegi veszélyes káoszából.

 

 

 

Egyre ízletesebb magyar kenyerek

 

Markánsabb lehet a pékáruk, elsősorban a kenyerek íze a Magyar élelmiszerkönyv módosítása révén - erről a Magyar Pékszövetség szakmai titkára beszélt a köztelevízióban. Werli József elmondta, az élelmiszerkönyv hatályba lépett változásai leginkább a sütőipart érintik, a módosításokat két év előkészítő munka előzte meg. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. december 25.

- Titkár úr, a most megújított élemiszerkönyvben egyértelműsítették a fogalmakat, például, hogy mit lehet búza- és rozskenyérnek, vagy rozsos, illetve teljes kiőrlésű kenyérnek nevezni, valamint változott az ezekben a termékekben a kötelezően használt liszt minimum mennyisége. 

Ezek a változások mennyiben szakmai alapúak, és mennyiben határozta meg ezeket a hivatal, a bürokrácia?

- A változások szakmai megalapozásúak, sütéspróbákkal ellenőrizve. Az Élelmiszerkönyv Bizottság tagjai termékmintákkal és kóstoltatással fogadták el a változtatásokat. Az Ön által leírtakkal egyetértve.

- Az Ön reményei szerint a fogyasztó markánsabb ízű termékeket fog kapni, hiszen például a rozsos kenyereknél használt rozsliszt arányának kell érnie a 30 százalékot, a rozskenyérnél pedig a korábbi alsó 40 százalék rozsliszt arányát 60 százalékra emelték. Miért fontos, hogy a XXI. században - miközben az Európai Unió brüsszeli bürokráciája minden eredetiséget öl - a magyar polgárok ízes kenyeret fogyaszthassanak?

- A liszt arányainak változtatása azért jelentős és fontos, mert karakteresebbé teszi a terméket, és jobban elkülöníthetők a termékek. A magyar fogyasztók számára akarjuk a minőséget, a változatosságot, a választás lehetőségét szavatolni. Az Európai Unió Bizottsága nem emelt kifogást.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A Pékszövetség miket tesz azért, hogy a fiatal nemzedékekben tudatosuljon: a kenyér hazánkban nem "csak" élelmiszer, hanem művelődésünk legendákkal, sőt mítoszokkal is átjárt értéke?

- A Magyar Pékszövetség támogatja a hagyományok ápolását, bevonva a fiatalok lelkesebb részét is. Rendszeres bemutatók, versenyek szervezésével, ezek támogatásával próbáljuk népszerűsíteni a hagyományos termékeket, a technológiákat, az ízvilágot. A múltat megbecsülni kell, ápolni kell, ez a példamutatás alapja.

 

 

Jó szóval oktasd, játszani is engedd...

 

Új oktatási törvény megalkotását követelték a Tanítanék mozgalom hétfői budapesti demonstrációján. Jöjjön létre önálló, független, szakmai alapokon álló oktatásügyi tárca, és kezdődjön meg az új közoktatási törvény kidolgozása szakmai, demokratikus elvek mentén - szorgalmazzák az akcióban részt vevő pedagógusok. Pilz Olivér, a Tanítanék képviselője úgy fogalmazott: "szégyen", hogy a korábban magas színvonalú magyar oktatás színvonala "a sereghajtók közé süllyedt". A Miskolcon dolgozó pedagógusnak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. december 28.

- Tanár úr, az Ön információi szerint a gyerekek negyede funkcionális analfabétaként kerül ki az iskolából. Olyan térségekben, amelyekben tanárok fizikai fenyegetettségben végzik áldozatos munkájukat, alkalmazhatnak-e olyan módszereket, szakmai eljárásokat, amilyeneket még sehol a földkerekségen nem találtak ki, és nem dolgoztak ki, ennélfogva a tanítóképzőkön és a tanárképzőkön sem oktatnak ilyen fortélyokat?

- A PISA jelentés szerint a teszteket kitöltő 15 éves magyar diákok, vagyis akik már 8 osztályt elvégeztek, negyede nem érti amit olvas. Az eredmények tekintetében azonban óriási a különbség attól függően, hogy ki milyen iskolatípusban tanul, illetve hogy milyen a gyermek és családja társadalmi helyzete. Ráadásul az is kiderül, hogy a kettő között szoros kapcsolat van - a magyar oktatási rendszer az egyik legszegregálóbb a vizsgált országok között. (Pont ebben a témában az Unió el is marasztalta hazánkat.) Pedig az iskolák (és óvodák) egyik nagyon fontos feladata lenne a társadalmi integráció. Azt hiszem, mindenki érzékeli, hogy ez nagyon rosszul működik nálunk. Pedig vannak jó példák is! Igaz más társadalmakban, ahol ez szintén probléma vagy probléma volt, sokkal előrébb járnak, s eredményeket is fel tudnak mutatni. Ezek az eredmények azonban lassan, hosszú idő után kezdenek megmutatkozni össztársadalmi szinten, de nincs más lehetőségünk, mint az együttélés szabályait elsajátítani, ha a jövőnkre gondolunk. És itthon is rengeteg jó kezdeményezés van, de ezek még csak lokálisan jelennek meg. Egy ilyet ismertem meg pár héttel ezelőtt Ózdon is. De ez a célja sok tanodának is (melyeket, most éppen a támogatások szétzilálásával véreztet ki az oktatásirányítás). Ehhez azonban újfajta tartalmakat is fel kell vállalni az eredetileg alapvetően tudásátadásra koncentráló pedagógusi hivatás során. A lexikális adatok a mai világban a másodperc töredéke alatt megjelennek egy gombnyomásra, így ezek elsajátítása helyett a gyerekeket problémamegoldásra, önállóságra, ugyanakkor csapatban való együttműködésre és kreativitásra kell felkészíteni, hogy megállják a helyüket a gyorsan változó világban.  És a tanárok szerepköre így inkább a mentori funkció felé kell, hogy elmozduljon. Ez pedig, visszatérve az integráció problémájához, sokszor nem állhat meg a gyerek szintjén, hanem kiterjed a családra is. Szóval léteznek ilyen eljárások, „fortélyok”, de a felsőoktatás még mindig csak a hagyományos feladatkörre készíti fel a pedagógusokat. Tehát nem feltételes módban, mint lehetőségben kell gondolkoznunk ezeknek a módszereknek a tanárképzésben való oktatásakor, hanem, mint elemi szükségletre. Óriási a lemaradásunk; szemléletváltásra, gyökeres fordulatra van szükség - és mihamarabb!  A teljes oktatási rendszert az óvodától az egyetemig új alapokra kell helyeznünk.

- A Civil Közoktatási Platform kidolgozott egy koncepciót, amelyet az úgynevezett Kockás könyvben bárki elolvashat a szervezet honlapján. Koncepció helyett rendkívül gyakorlatias lélektani, pedagógiai módszerek kellenének. Hatalmas és jól fizetett apparátusok ügyködnek különböző kutatóintézetekben. Ezek hogyan bátoríthatók arra, hogy azzal foglalkozzanak, ami a mai magyar valóságban ténylegesen fontos?

- Koncepciótlan átalakításokból kaptunk elég példát az elmúlt években. Kell lennie egy víziónak arról, hogy merre szeretnénk haladni, milyen célokat akarunk elérni az oktatásban. (Zárójelben jegyzem meg, hogy csak remélem, hogy az elmúlt években nem éppen az volt a cél, amerre haladunk, illetve ahová jutottunk.) És ha a (demokratikus) társadalmi egyeztetések lezajlottak, s eldöntöttük az irányt, akkor jöhet annak átültetése a gyakorlatba.  

Ez a keretektől (azaz a törvényi szabályozástól) egészen a megvalósításig, a pedagógiai módszerekig, a napi munkáig terjed. Egyébként készültek nagyon hasznos kutatások, melyek ahelyett, hogy a fiókok mélyén végezték, megvalósulnak, akkor már ma jobban állnánk. De olyan program is volt, mely be is indult (például a kompetenciafejlesztés keretében, mely révén javuló tendenciát mutattak ki a szövegértés területén), de az új oktatásirányítás egy huszárvágással véget vetett neki.  A kérdésben említett hatalmas apparátusnak pedig mára már csak a romjai maradtak, a pedagógiai kutatások is lassan elhalnak. Például január elsejétől megszűnik az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet is…

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A magyar iskolák mit tehetnek azért, hogy éppen a magyar költészet és prózairodalom kincsesbányájának föltárásával a magyar gyerekek ne "csak" írni és olvasni, hanem szépen, jó, tiszta kiejtéssel, gazdag szókészlettel beszélni is megtanuljanak, tudjanak?

- Ez is oktatás-nevelés kérdése. Persze kell hozzá pedagógiai szabadság, iskolai-intézményi autonómia és tantervek adta lehetőség. Jelenleg a szakmai munkát megfojtják a kötöttségek: túlméretezett, rossz összetételű tananyag, irdatlan mennyiségű adminisztrációs teher. A kollégáknak sem időbeni lehetőségük, sem energiájuk nem marad sokszor még csak gondolni sem ilyesmire. Persze ebben a témában is vannak üdítő kivételek. A magyar irodalom senki által nem vitatott kincsestár. De meg kell tanulni felismerni ezeket az értékeket, mert ahogy egy igazi kincseskamrában is az avatatlan csak fényes lomokat lát, úgy a kultúra élvezetéhez is kedvet kell ébreszteni. Bele kell kóstolni, hagyni kell, hogy a gyerekekhez közel kerüljenek ezek a művek. Vegyük éppen Balassit. A nyelvezete még azok számára is okozhat nehézséget, akik egyébként értően tudnak olvasni és eszmerendszerének megítélése is sokat alakult azóta. Ezért élővé kell tenni az „anyagot”. Úgy gondolom (bár nem vagyok magyar szakos), hogy jó út az, melyet a 19-ei tüntetésen Sulyok Blanka (a Tanítanék Mozgalom másik képviselője) felvillantott egy Villon-parafrázissal, amit szakgimnáziumi diákjaival írt irodalomórán.  A gyerekeknek élményekre van szüksége. És a jó oktatás lényege az élményadás és -szerzés. A fiatalok alapvetően fogékonyak ezekre a benyomásokra, de idejében kell elkezdeni, és fokozatosan, az életkoruknak megfelelően folytatni. Bábszínház, mozi, színház, olvasás… És akkor fejlődik a szókészlet, az igényes beszéd és tovább él a magyar kultúra.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

 

 

A Magyar költészet napja 2016

 

Több mint fél évszázada április 11-én ünnepli a magyar irodalmi élet a Magyar költészet napját. Ezt az alkalmat József Attila születésnapjához kötjük: a mai nemzedékek egyik legnagyobb irodalmi élményüket e poétának köszönhetik. Három költőnek: Agócs Sándor friss Balassi Bálint-emlékkardosnak, Szikra Jánosnak és Léka Gézának tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. április 11.

 

– A „hivatalos” József Attila-rajongók nem szokták idézni: „magyarnak számkivetve, / lelkem sikoltva megriad – / édes Hazám, fogadj szivedbe, / hadd legyek hűséges fiad!” Miért fontos ez a négy sor?

Agócs Sándor: Ezek szerint még mindig vannak „hivatalos” és „nem hivatalos” József Attila-rajongók. Borzalom! Innen kezdődik minden. A költőt csak szeretni kellene, ha már életében nem becsülték túl sokra ezt a hatalmas zsenit! És olvasni a verseit, s legalább akkora verseket írni, mint ő!... Nálam mindenütt van egy-egy József Attila-kötet, bárhová nézek. Itthon is van kettő, a nyomdában is több helyen, hogy mindig kéznél legyen, ha szükségem van rá… Ebben az idézett négy sorban szinte minden benne van. Sokak szerint ez semmi, de neki a Minden volt! És nekem is az. József Attila félelmetes egyszerűséggel, mély fájdalommal tudta ábrázolni az akkori valóságot – bravúros, néhol már-már hátborzongatóan tökéletes verseit mintha tegnap írta volna. Már huszonöt évvel ezelőtt leírtam ezt a keserű sort: április 11-e hosszú évek óta a költészet napja Magyarországon. Sajnos – láthatjuk –, nem a költőé… Ettől függetlenül nem véletlenül létezik már 66 éve az állami elismerés, a József Attila-díj… Akkoriban még valóban a fiatal írók-költők elismerése volt. Erre áhítoznak ma is a fiatal versírók, már néhány vers-féle megírása után… Az életsorsára nem! Itt manapság sokaknak csak maga a díj számít, sajnos.

 

Szikra János: József Attila Hazám című költeményének értelmezését segítheti, ha tudjuk: tartósan ingatag érzelmi állapotban írta a szerző 1937 májusában. Mint életében nem egyszer, a lét és a nemlét határán egyensúlyozva hónapok óta. Miért fontos ez a négy sor? Fontos valakinek? Nekem, ha fontos, a benne rejlő ellentét miatt, amit (részletezés nélkül) magam is megéltem évtizedeken át és megélek ma is, 79 évvel a költő verse után. Ez az ellentét a „magyarnak számkivetve”. Sosem fogsz ugyan a szívedbe fogadni, virtuális hazám, s én enélkül is hűséges fiad vagyok, de keserűségem, szégyenem, minden búm-bajom legnagyobbika: számkivetettségem a saját hazámban. Nekem ebben a négy sorban ez a legfontosabb. De fölidézhetjük Nagy László pár évtizeddel későbbi rokon-döbbenetét is, amely szintúgy az én megalázó lét-élményem is: „Úristen, én nem vagyok itthon?” Válaszom erre: nem, nem vagyok itthon, nem lehetek.

Léka Géza: József Attila személye egyedülálló a magyar irodalomban, hiszen sem előtte, sem utána nemigen találunk hozzá hasonlítható alkatú és hangú lírikust. Ez persze még korántsem a költői minőségre és nagyságrendre vonatkozó kijelentés, csupán egyszerű tényközlés. Ám miután magam igencsak irtózom mindenfajta esztétikai rangsorolástól (mert ezen a szinten már kifejezetten olcsó és pitiáner játszadozást érzek benne), helyesebbnek, és főleg hasznosabbnak tartanám, ha helyette nagyjaink egyediségének mibenlétét próbálnánk megfogalmazni, hangsúlyozni, illetve tudatosítani. E tekintetben én azok közé tartozom, akik József Attila életművét evangéliumi szintű költészetként tisztelik és élik át, a léptékhez mérhető, s az abból fakadó mindennemű következtetésekkel egyetemben. A szóban forgó gondolat is ebben, a szakralitásában is egyetemes értelmezési keretben mutatja meg igazán önmagát, és hitem szerint sokkal inkább jelent örök érvényű és feltétel nélküli evidenciát, mintsem bizonyos történelmi helyzetekben fölkínálkozó alternatív magatartást. Vörösmarty Szózatát éppúgy eszembe juttatja, mint Németh László Szárszói beszédét, és a sor még hosszan folytatható. Azt is el kell azonban mondanom, hogy természetesen nem mindig voltam ezzel így, mert a Kádár-rendszer közoktatása – amelyben felnőttem – egymás után és biztos kézzel farigcsálta tovább identitása szánalmas gnómjait, hiszen gondoljuk meg, ha még Petőfiéket is sikerült a „munkásmozgalmi hagyományok előharcosaivá” átminősítenie, dicstelen művét éppen a Hazám költője kapcsán koronázhatta meg. De szerencsére éppen a „mindenséggel mérd magad” elve segíti az embert abban, hogy ezeket a bornírtságokat egyszer és mindenkorra kivethesse magából.

 

– Több mint három évszázaddal Balassi után József Attila, a „magyarságot a magyarnak” követelő költő is leírta az „édes Hazám” jelzős szerkezetet. Miért modern ma is a hazafias költészet?  

Agócs Sándor: Egyesek szerint nem az, sőt… Hazafias költészetnek sem nevezném, inkább talán közéletinek, hiszen ebből áll az életünk. Ezt azonban nemrég igencsak lejáratták az Édes hazám (Magvető Kiadó, 2012) című kötet megjelentetésével… A benne szereplő versek közül nagyon sokat nem lehet hányinger nélkül elolvasni. Ebben a könyvben többek között neves költők is pocskondiázzák rendesen a hazát. És névtelenek is szép számmal… És tehetik… Hát tegyék, lelkük rajta. Érdekes, hogy manapság már a kezdő versírók – költő leginkább az lesz, akit mások neveznek annak! – meg akarnának élni a publikációikból, ami már önmagában is nevetséges. Én azt mondom: soha NE lehessen belőle megélni, mert az csak a silányabbnál silányabb művek további elszaporodását eredményezné. 

 

Szikra János:Balassi Bálint is, József Attila is ezt írja: „édes Hazám”. Ha jön egy kegyelmesebb korban egy új lángész, leírhatja-e újra: édes hazám? Leírhatja. Azt, hogy édes hazám, egy módon fogalmazhatom csak meg pontosan: édes hazám. Mi a modernitás? Egyik ismérve talán az, hogy nem akarok modern lenni, én itt és most merészen őszinte szeretnék lenni. S így szólni: édesanyám, édes hazám. A szeretet nem modern és nem ódon. A haza sem. Ezekkel a semmitmondó fogalmakkal nem sokat kezdhetünk. Ám Martin Heidegger szavaival közelebb kerülünk önmagunkhoz: „…minden lényeges és nagy dolog csak abból származott, hogy az embernek volt hazája, és gyökeret vert egy hagyományban.” Ha Balassi Bálint saját korában merészen őszinte, isten neki: valóban modern volt, akkor ma is az. A nyelv kophat, de minden újszülöttben újra kezd az emberiség szíve dobogni. 

Léka Géza: Maradjunk még egy pillanatra a konkrét versnél. A Hazámat József Attila 1937 májusában írta – felkérésre. Pontosan ugyanúgy, mint esztendővel korábban a Dunánált is. Mindként esetben a Szép Szó szerkesztői, Ignotusék kérték föl, s jószerével még a témát is megszabták a számára. 1936-ban – egyebek mellett – történelmi dichotómiáinkra próbálták ráirányítani a költő figyelmét, minek kapcsán konkrét ajánlásuk egy része szó szerint bele is került a műbe: „Árpád és Zalán, Werbőczy és Dózsa”. 1937-ben viszont

már szinte minden gondolatot áthatott a nácizmustól, a gyarmati sorstól való félelem érzése. A mai magyar költészetben is jelen van e történelmi-poétikai (ha úgy tetszik, hazaszerető) szemlélet, ha nem is pontosan az említett jelzős szerkezet által, de tartalmában mindenképpen, s ami értéket létrehoz, az mindig az is marad, de a félreértések elkerülése végett, azért azt is mondjuk el, hogy mindez nem kritériuma a modern versnek. Ha az irodalom és a modernség viszonyát naprakészen próbáljuk láttatni, a helyzet ennél jóval bonyolultabb. Az nem vitás, hogy a nagy költőkultuszok kora egyszer s mindenkorra lejárt, sőt, egyes kutatások szerint a mai tizenévesek körében József Attila nem egyéb, csak egy szerencsétlen lúzer. Egy biztos: amit én erről gondolok, ahhoz nem szükséges a világ drasztikus megváltozásának minden stációján végigmenni. Én azt állítom, hogy a szüleim nemzedéke tizenöt éves korára érettebb, talpra esettebb, felnőttebb volt, mint a gyerekeim korosztálya, a mai harmincévesek. Azok a kamaszok tehát, akiknek még megadatott, hogy rajonghattak József Attiláért, Pilinszkyért, másokért, éppen a felnőtté válás bujtogató erőit, az emberi létezés szívdobogtató tétjét érezhették meg a költők, az irodalom által, ami azért nem teljesen ugyanaz, mint a mai slam poetry…  

 

 

– József Attila 21 évesen írta nővérének, Jolánnak levélben: „Még ajánlhatom azt is, hogy vedd elő pl. Balassi Bálintot (ő írta ezt a gyönyörűségesen szép 3 sort: Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje! Mindent egészséggel látogató ege, Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!) vagy Csokonait, Berzsenyit, akik nagyon nagy költők és írj róluk tanulmányt.” Mit üzen, hogy íme, József Attila is rajongott Balassiért?

 

Agócs Sándor: Tudtam, hogy József Attila is rajongott Balassiért, de ezt a levélrészletet sajnos nem ismertem. És sajnos Balassit sem ismerik az emberek… József Attiláról viszont annyi mindent mondanak, hogy eleve el kell osztani kettővel. Nekem Petőfi Sándor után ő volt „a költő”… Soros mélypontjaimon mindig hozzá, a verseihez fordultam, ma sincs ez másként. A munkahelyemen szinte naponta idézem egy-egy verssorát: „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, / hogy melegednének az emberek”, vagy „Le vagyok győzve, (győzelem ha van), / De nincs, akinek megadjam magam.” És kissé bővebben: „Mit oltalmaztunk, nincs jelen, / azt most már támadóink védik. / Elejtem képzelt fegyverem / mit kovácsoltam harminc évig, // És hallgatom a híreket, /miket mélyemből enszavam hoz. / Amíg a világ ily veszett / én irgalmas leszek magamhoz.” Az Édes hazám-kötetben ilyen mondatok nincsenek, sajnos. De bőven vannak olyanok, amelyeket idézni se érdemes. A Költészet Napján főleg ne!  

Szikra János:  Úgy tudom, a reneszánsz ember egyik eszméltető élménye volt az egyetemes újjászületés, s benne a természet évenkénti megújulása is. Pláne a nagyoknak… Pünkösd! A lelkek egymásra találása! Szerelem! Mindenható tavasz! Csak a fajankók és a halottak szíve nem moccan meg. Egy olyan kiváló tehetséggel megáldott-megvert ember, egy olyan mohó, a költeményekre igen korán „kihegyezett” elme, mint József Attila, aki ráadásul örökkön szerelmes („Költő szerelme szalmaláng, / azért oly sebes és falánk.” J. A.), persze hogy fölfedezi valódi elődeit, s ezzel meghatározza saját költői sorsát is. Ezért megfordítom a sort: ki nem rajongott a nagy utódok közül Balassiért? A költők „krémjének” kiváló vers-hallása van. Ki nem hallotta, ki nem hallja közülük a világirodalom olyan jeleseinek zengő muzsikáját, mint Balassiét, Csokonaiét, Berzsenyiét? Mit „üzen” József Attila? Olvasni kell őket, hogy lássuk a múltat, és – önmagunkat.

 

Léka Géza:  Számomra mindenekelőtt azt üzeni, hogy József Attilának a költői talentumán túl a minőségérzéke is kifogástalan volt. Nincs ebben szemernyi irónia sem, mert a dolog egyáltalán nem olyan egyértelmű, mint amilyennek talán tűnik. (Ma már beleláthatunk bármit, magyarázhatjuk bárhogy, attól a tény még tény marad: az a Németh László, aki maga is lángész volt, kezdetben hozzá se szagolt József Attila zsenijéhez.) De magam is ismerek igencsak jeles alkotókat, akikben ez a képesség jócskán elmarad műveik általános színvonala mögött, de persze a fordítottjára is akad példa. Mindenesetre az is jelez valamit, hogy e fogalmat még akár tíz esztendővel ezelőtt is csak alig-alig használtuk, mostanság pedig lépten-nyomon beleütközünk. Ami a kérdés érdemi részét illeti, nemcsak József Attila rajongott Balassiért, hanem nagyjaink egész sora. Hogy éppen ő miért? Magamban azt remélem, hogy pontosan azért, amiért Nagy László se tudott betelni vele.      „Szerelmese a teljes életnek: éppoly csodásan udvarol a hajnalnak, a harmattól súlyos lombnak, mint a pirkadatbőrű hölgyeknek, akiknek szájában a lelkét felejti.” Nem tudom elképzelni, hogy József Attila ne bólintott volna rá.

 

 

 

Altatnának az ébresztők

Miután az "Ébredj, Európa!" nevű európai polgári kezdeményezés (EPK) szervezői bejelentették, hogy visszavonták a "magyar kormány egyre önkényesebb politikája" miatt indított kezdeményezésüket, és befejezik az aláírásgyűjtést, a polgári akció és politikai lejárató kampány kudarcot vallott - jelentette ki Schöpflin György sajtóközleményében. A Fidesz európai parlamenti képviselőjének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. július 5.

 

- Képviselő úr,  Ön szerint a kezdeményezés visszavonásával "szemenszedett hazugsággal" lepték meg a szervezők Magyarország közvéleményét, nevezetesen, hogy soha nem volt célja a polgári kezdeményezésnek Magyarországot pellengérre állítani. Elmondható-e, hogy konkrétan kiknek, milyen célból, milyen - esetleg pénzügyi - érdekből volt feladata hazánk lejáratása?

 

- Konkrétan nem, mivel ez az információ nem áll rendelkezésemre. Nem konkrétan – tehát valami más építőanyagból –, az eléggé elterjedt bal-liberális ideológia aktivistáinak érdekében állt a PK – polgári kezdeményezés – elindítása.


- Ön szerint az eredeti szöveg pontosan Magyarország lejáratásáról szólt. Az európai polgári kezdeményezés intézményét ezentúl remélhetőleg eredeti céljának megfelelően használhatják az európai polgárok - mondta Ön. Annak idején, a kommunizmus összeomlásakor volt téma, hogy néhányan "visszaéltek" a demokráciával, noha azzal nem lehet visszaélni.

Van-e mégis a populizmusnak olyan fokozata, amely már mögöttes célú manipulációs szándékot jelent?

- Szerintem a demokráciával nagyon is vissza lehet élni: az úgynevezett „népi demokráciának” sok köze nem volt a (valódi) demokráciához, de a névvel sokan visszaélnek. Sőt, ma már senki se mondja magáról, hogy ő: zsarnok vagy despota. Ami a populizmust illeti, nép nélkül nincs demokrácia, azonban értékek nélkül sincs. A kettő közti egyensúly fenntartása jelenti a demokráciát.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Önök, európai parlamenti képviselők hogyan tudják a kontinens politikai elitjének tudtára adni, hogy Magyarország már a XV. század derekán demokratikusan választott király, a XVI. században pedig kiemelkedő európai költészet fénylett föl nálunk, tehát hazánk az európai értékek fenntartásában hatalmas tradícióval rendelkezik?

 

- Nehezen. A kultúra nemigen foglalkoztatja a MEP-eket, az Európai Parlament tagjait.

 

 

Lengyel szemmel a romboló izmusokról

 

"A globalizmus az utolsó száz év harmadik totalitárius rendszere – a kommunizmus és a nácizmus után –, amely a XX. század végén jött létre. Jelenleg igyekszik meggyengíteni és befolyása alá vonni a világ országait, főként az európai földrészt, így Lengyelországot és Magyarországot is" - írta Európa védelmezői és az Új Rend című cikkében Konrad Sutarski,  Magyarországon élő lengyel író, történész és nemzetiségi politikus. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. december 11.

 

- Az Ön elemzése szerint négy ponton támad a demokrácia ellen az Új Rend. Az egyik az úgynevezett washingtoni egyezmény (1989). Az ártalmatlannak tűnő neoliberális, globalista jelszavak: „liberalizáció, dereguláció és privatizáció” a piaci szereplőket, vállalatokat megszabadították azoktól a megkötöttségektől, amelyeket az állam jelenléte okozott." Ennek a célnak az elérésére az Új Rend hazánkban korrupt politikusokat bérelt föl, akik azt sulykolták, hogy "az állam a legrosszabb tulajdonos." Ma az ilyen, parlamentből kiselejtezett politikusok nagyvállalati leánycég vezetőségéből húznak pénzt havonta. Mennyire lenne kockázatos megnevezésük, és testület elé állításuk?

 

- A gazdaság működtetésével kapcsolatos – washingtoni konszenzus által javasolt – elveket olyan időszakban hirdették meg, amikor a hibás állami gazdasági alapokon nyugvó kommunista rendszer már szétesőben volt. Ezért a konszenzus neoliberális jelszavait (liberalizáció, privatizáció, dereguláció) csodaszernek kiáltották ki, amelyek gyakorlatba ültetése bármely ország gazdaságát ki tudja gyógyítani a bajaiból. Valójában azonban mindez – különösen a gazdaságilag gyengébb, fejlődő országokban – a vállalatok rabló módon történő privatizációja a nemzeti vagyon kiárusításához vezetett, elsősorban a nemzetközi nagytőke javára. Ugyanez a korábban még állami monopóliumot jelentő pénzkibocsátás jogának a magánosítására  is vonatkozott, amely a Világbank tagjává vált (az államtól függetlenített) Nemzeti Bank és a kereskedelmi bankok kezébe került. Az állam gazdasági szerepvállalásának és kontrolljának ultraliberális visszaszorítása a pénzügyi-gazdasági privatizációval párosítva együttesen képes volt egész országok eladósodását okozni, illetve tovább fokozni, s a nemzetközi pénzügyi-gazdasági elittől való függőségbe taszítani. Ez a – manapság már globálisan meghatározó, bár számszerűen  nagyon szűk körű – elit ritkán (és nem szívesen) fedi fel arcát és kilétét (e tekintetben talán csak a Rotschild család tagjai, illetve a világ egyik leggazdagabb embere, a tőzsdespekuláns Soros György képeznek kivételt). Például teljesen titkosak azok a Bilderberg csoport égisze alatt évente megrendezett találkozók, amelyeken a világ legfontosabb ügyeit vitatják meg a legnagyobb bankok és a legfontosabb (fegyvergyártásban és más gazdasági területeken érdekelt) konszernek vezetői, s amelyekre meghívják a világ vezető politikusait, közgazdászait és egyéb legbefolyásosabb személyiségeit (az eset aktualitása okán érdemes tudni, hogy az utóbbi években – többek között – Hillary Clintont is rendszeresen a vendégek között lehetett találni).  Az elit tevékenykedését széles körű – a földkerekség országainak elsöprő többségében kiépített – igen befolyásos kapcsolati háló segíti, amelynek tagjai (politikusok, közgazdászok és számos tudományterület tudósai – a neveket általában itt sem hozzák nyilvánosságra) komoly haszonélvezői az általuk nyújtott támogatásnak, továbbá a fősodrú média is minden megjelenési formájában az elitet erősíti. 

Az elit és köre nyomásának ellenállni, amely saját gazdagságát egész társadalmak rovására képes megsokszorozni, elsősorban az egyes országok nemzetpárti, tehát antiliberális és antiglobalista politikája képes ellensúlyozni. Ezt jól mutatja 2010 óta Magyarország vagy 2015 óta Lengyelország példája, és elmozdulások történtek ebbe az irányba más közép- és nyugat-európai országokban is, illetve – tekintetbe véve a megválasztott új amerikai elnök kampánybeli megnyilatkozásait – az Amerikai Egyesült Államokban is várhatóak. Egyes korrumpált és nemzetellenes politikusok felelősségre vonása csak csepp az eddigi, emberarcú Európán átcsapó tengerben.

 

- Említi a támadási pontok között a terrormigrációt is, ezt most hagyjuk, és megnevezi a következőt: "az egyház és az európai nemzetek keresztény értékei ellen való támadást." Nem nehéz felismerni a szabadkőművesség XIX. században néven nevezett ellenségeit, amelyeket ez a titkos szervezet meg akar semmisíteni: a katolikus egyházat, a nemzeteket és a családokat. Minthogy a leleplezett terv mára a Napnál világosabban végkifejlete felé halad, hogyan azonosíthatjuk az elkövetőket?

- A jelenlegi civilizáció és a technikai forradalom egykori bölcsőjének számító Európát (illetve ezen a szellemi táptalajon kifejlődött Észak-Amerikát is) immár legalább a XVII-XVIII. század óta az „emancipációs” filozófiák forrásaként is számon tartják, amelyek az egyént helyezik oda – hogy elbitorolhassa a helyét –, ahol korábban az ember Istent tudta. Ezek az előzmények vezettek a XX. század második felében az egoisztikus neoliberalizmus kialakulásához, amelyet a pénzügyi-gazdasági elit világszerte cinikusan ki- és felhasznál.

Ezt az elitet – illetve az általa támogatott  neoliberális ideológiát, amely az Isten helyébe lépni hivatott embert közgazdasági tárggyá, a fogyasztás eszközévé degradálta le – jelenleg már a társadalmi élet világméretű torzulása kiváltó okaként lehet feltüntetni. (J.E. Stiglitz amerikai közgazdász szerint: „2009-2010 között, az USA-ban a gazdasági >felélénkülés> éveiben a jövedelemnövekedések 93%-a a lakosság 1%-át képező  legnagyobb jövedelemmel rendelkezőkhöz került”.) A leggazdagabb emberek e csoportja (mondhatni kasztja) egyre több országban gazdasági, etnikai, vallási konfliktusokat gerjeszt, háborús konfliktusokat és véres társadalmi forrongásokat szít, mert ez folyamatosan lehetővé teszi a fegyvereladásokat a szemben álló felek számára, az ezzel összefüggésben lévő népvándorlásokat pedig szervezi és finanszírozza azzal a céllal, hogy megrendítse a jelenleg még fennálló társadalmi rendet. E titkos tevékenységek megbízottai és végrehajtói már a következő,  középszintet képviselik: ide egyes politikai és gazdasági struktúrákban akár állami, vagy államok feletti (pl. brüsszeli központú európai uniós) szervezetekben tisztségeket betöltő vezetők és szürke eminenciások tartoznak. Tekintve, hogy az elit a valódi céljait – a világszerte globálisan egységes kormányzás bevezetését – titkolja, és ennek érdekében össze akarja keverni a népeket, vallásokat és kultúrákat), a destruktív tevékenységeket pedig – filantróp indíttatásúaknak álcázva – „gazdasági támogatás”, „emberi jogi tevékenység”, „menekülteknek nyújtott segítségnyújtás” színében tünteti fel, illetve magasztos célokat hangoztató alapítványi tevékenységek leple alatt végzi, így számos jó szándékú ember naivan támogatja a jól hangzó jelszavakat, és az ő oldalukra áll. Az egyes személyekre való név szerinti mutogatás – mint például Európában Juncker, Schulz vagy Merkel – nem elegendő, mert ezek a politikusok mind csupán kiragadott bábok a hatalmas politikai sakktáblán, akiket a háttérbe húzódó, arctalan pénzügyi-gazdasági felső csoport mozgat. E helyzetben nem a személyek  megnevezése biztosít valódi védekezést, hanem szükség van olyan országokra, amelyeknek kormányzata, állami intézményrendszere még nem hódolt be a globalista ultraliberalizmusnak, amelyek gazdaságilag, társadalmilag és erkölcsileg még elég erősek és függetlenek. E feltétel nem csupán a kormányzati és állami hivatalrendszerre vonatkozik, hanem a kellő mértékben kiépített és megerősödött civil szerveződésekre is, amelyek a globalizmusellenes fellépés jegyében, mintegy az államhatalom politikai hátországát, támogatottságát biztosítva, képesek széleskörű társadalmi mozgalmat indítani, amelyre az állami intézményrendszer támaszkodhat. Éppen ezért nélkülözhetetlen az ő tevékenységük. E belső szimbiózis Magyarországon már létrejött, köszönhetően az országos kiterjedésű Civil Összefogás Fórumnak. Hasonló a helyzet Lengyelországban, ahol a jelenlegi – nemzeti hagyományőrző – kormányzatot a Gazeta Polska Klubhálózat (körülbelül 450 helyi klub révén) támogatja. Magyarország és Lengyelország között már az ennek megfelelő (az államhatalmi és a civil szervezetek közötti) együttműködés is kezdetét vette. Nagy szükség van ennek a folyamatnak a kiszélesítésére Európa több országára, élükön a Visegrádi Együttműködés másik két államára, Csehországra és Szlovákiára (a civil szervezetek ott még nem biztosítanak politikai háttértámogatást saját kormányaik számára), hiszen az ő működésüket is bizonytalanná teszi a nemzetközi gazdasági nyomásgyakorlás, az erkölcsi fogalmak viszonylagossá tétele, az idegen népek áradása (ami az etnikai, vallási és kulturális arányok felborulásához és a helyi népesség elnemzetietlenedéséhez vezet). A kisebb országok – mint példáu Magyarország –, de még a közepes méretűek – mint Lengyelország – sem lennének képesek egyedül, hosszabb távon, szembeszállni a globalizmus minden frontvonalon zajló támadásának.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Védelmet jelenthet-e ez a kontinentális mozgás az Ön által megnevezett ama támadási pont ellen, melyet így ír le: "kis esztétikai és intellektuális értékkel rendelkező univerzális tömegkultúra, amely a XX. század utolsó évtizedei óta támadja az Egyesült Államokból Nyugat-Európa országain keresztül a kontinens kelet-közép és keleti részét. A cél az, hogy a gyökerek nélküli multikulturalitás háttérbe szorítsa a nemzetek szellemi gerincoszlopának számító nemzeti kultúrát, hagyományokat és elfoglalja azok helyét"? 

 

- A nemzeti kultúrák háttérbe szorítása – tehát a nemzeti tudat rombolása – a globalizmus egyik részcélja. Ennek fontos eszköze a messziről kritikátlanul importált multikulturalizmus. Az amerikai (angolszász) kultúra divatként való behozatala is ennek egyik példája. Amennyire kívánatos a nemzeti kultúrák nyitottságának fenntartása más nemzetek kultúrái iránt, oly mértékben teljesen elhibázott az idegen kultúrszokások vak utánzása. Gyakran csak apróságokkal kezdődik az eltávolodás mindattól, ami nemzeti jellegű, ami a sajátunk. Észrevétlen torzulások a beszédünkben, a szokásainkban. Alattomos változások a kedvteléseinkben: hogy mivel szeretjük kitölteni a napot, mit csinálunk szívesen, – bár az emberek ennek fatális következményeit általában nem veszik észre. Jól példázza az amerikai-angolszász befolyást az idegen szavak (például „szuper”, „oké”) használata az anyanyelvi megfelelőik („kitűnő” illetve „jó”, „rendben”) helyett; a kartondobozokból való táplálkozás a "gyorséttermekben" (ez különösen a fiatalokra jellemző); a Valentin nap szerelmesek napjaként történő megünneplése, miközben a közép-európai kultúrkörben szent Bálint (Valentin) egyúttal a mentális betegségektől és az epilepsziától is védelmezi az embereket; október 31-én történik a „halloween” mulatozás, pedig mindenszentek és a halottak napja előestjén hagyományosan arra készülünk, hogy meglátogassuk a temetőben nyugvó közeli hozzátartozóinkat. A globalizmus terjedésével együtt jár az elnemzetietlenítő kultúra, a média által is támogatott – „szórakoztató ipar” virágoztatása, amely hatalmas arénákban fényorgiával és az emberi tűrőképesség határait próbára tevő hangerejű zenebonákkal kábítja az embereket. Ez egyik módja az emberek lealacsonyító módon történő uniformizálásának, arra tanításának, hogy ne egyénként, hanem tömegként, nyájként viselkedjenek és reagáljanak a koncertaréna keverőpultjának – egyúttal pedig a globális világ szellemi műhelyének – irányítása szerint. Ezek csak kiragadott példák, mert a társadalmak befolyásolására, szellemi szintjének a lealacsonyítására irányuló módszerek számosak.

Kellene, hogy a honi kultúra védelme a lesüllyesztéssel szemben elsősorban tudatos előnyben részesülésében, fontos értékei tudatos ápolásában nyilvánuljon meg. Ennek tanítását már kicsi gyermekkorban el kellene kezdeni a szülői házakban, és folytatni kellene az óvodákban, az iskolákban – egészen az egyetemekig és a közéletig bezárólag.

A válaszokat magyarra fordította: Sutarski Szabolcs

Kép: NAVA

 

 

Menekülés a rettegés birodalmából

Tim észak-koreai fiatalember tanúságtétele

 

Különleges alkalomra került sor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szentkirályi utcai dísztermében december 6-án. Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkársággal együttműködve az egyetem adott helyet annak az események, amelynek keretében egy Észak-Koreából szökött, ma Angliában élő keresztény fiatalember tartott előadást. Szuromi Szabolcs rektor bevezetőjében kiemelte: tanúságtétele arról szól – a hírek szintjén talán nem érezzük át ennek súlyát –, mit jelent, ha valakit napjainkban üldöznek vallási meggyőződéséért – és a vallásüldözés a világ több helyén erősödött az elmúlt időszakban. Az egyetem küldetéséhez hozzátartozik a keresztény alapértékek védelme és bemutatása, hangsúlyozta a rektor. Ezért döntöttek úgy, házigazdái lesznek az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság szervezésében annak a sorozatnak, amelynek keretében hátrányt szenvedett keresztények tanúságtévő vallomásai hangzanak el.

         Tim tanúságtételéből megismerhetjük – emelte ki Szuromi Szabolcs –, hitre találása mennyiben befolyásolta életét és gondolkodását. Hogyan formálódik az ember belső története, ha külső, kényszerítő okok miatt nem is élheti meg hitbeli szabadságát.

         Török Tamás helyettes államtitkár arra figyelmeztetett: ami a világ távoli vidékein történik a keresztényekkel, az a mi életünkre is hatással van. Az Open Doors nemzetközi keresztény segélyszervezet tizennégy éve Észak-Koreát nevezi meg az első helyen, ahol az emberi jogok eltiprása mellett kegyetlen egyházüldözés folyik.

 

         Tim szerény, megnyerő fiatalember. Tárgyilagosan beszélt tanúságtételében Észak-Koreáról és saját sorsáról, hitre ébredéséről. Koreában 1866-ban jelent meg a kereszténység, 1907-re már több ezer fős krisztuskövető közösség alakult ki. Ekkoriban Phenjant második Jeruzsálemnek nevezték Kelet-Ázsiában. A második világháború után a franciákkal, majd az amerikaiakkal vívott háború következményeként Korea kettészakadt, az északi részen Kim Ir Szen vezetésével kommunista rendszert építettek ki. Azóta is a Kim család uralja az országban a hatalmat, a mai diktátor, a „kedves vezetőnek” nevezett Kim Dzsong Un az alapító kommunista vezető unokája.

         Észak-Koreában – mint Tim elmondta – ma is napirenden vannak a kínzások, kivégzések. Gyermekkorában, kisiskolásként őket is kivezényelték két alkalommal, hogy végignézzék keresztények nyilvános kivégzését. Az ország területén politikai átnevelőtáborokat hoztak létre, de ennél is szigorúbbak a koncentrációs táborok. Tim családjából nagynénje – aki szökést kísérelt meg az országból – az egyik táborban sínylődik, ha egyáltalán még életben van, ugyanis semmit nem tudnak róla. A fiatalember édesapjának sikerült elmenekülnie az országból, ő Dél-Koreában él. A szűkebb családból így már senki nem tartózkodik a rettegés birodalmában.

         Kim Ir Szen az 1970-es években betiltotta a vallásokat, attól kezdve – magyarázta Tim – a helyzet egyre romlott, s ha lehet mondani, napjainkban még a korábbiaknál is kegyetlenebb egyházüldözés folyik. Nem is helyes egyházüldözésről beszélni, hiszen egyház nem létezik, minden olyan embert üldöznek, akinél a vallásos érzület leghalványabb jelét fölfedezni vélik. Ha valakinél például Bibliát találnak, főben járó bűnnek minősül: koncentrációs tábor vagy nyilvános kivégzés jár érte. Ha valakiről kiderül, hogy pap, kínzás és nyilvános kivégzés vár rá. Volt, aki a Szentírást a minden lakásban kötelezően falon függő kommunista diktátor képe mögé rejtette, ez mutatkozott a legbiztonságosabb helynek.

         Nem lehet megmondani, hány keresztény él Észak-Koreában. Tim – nemzetközi emberjogi szervezetek adataira támaszkodva – háromszázezerre teszi a számukat, közülük mintegy hatvanezren táborokban – politikai átnevelő, vagy ami még rosszabb, koncentrációs táborokban – raboskodnak. A fiatalember így fogalmazott: aki hitre tér, ezzel együtt elfogadja a halált.

         A kereszténységről azt tanítják Észak-Koreában, amerikai mételyező találmány, amelyet a NATO és az Egyesült Államok kényszerít rá a világra. Tim gyermek- és ifjúkorában csak ezt hallotta, fogalma nem volt a kereszténységről. Édesapja menekülése után mondta el neki, hogy Tim nagymamája mélyen hívő keresztény asszony volt. Az embereknek egymás előtt is szigorúan titkolniuk kell vallásos meggyőződésüket, mert ha ez kiderül, Tim szavaival borzalmas veszély leselkedik rájuk.

         A keresztény templomokat már a koreai háború óta következetesen rombolta a kommunista hatalom. Akkoriban azonban úgy állították ezt be, mintha az amerikaiak műve lenne. A további évtizedekben, 1970-után még elszántabban, a templomokat – és más vallások épületeit – lerombolták vagy állami célokra alakították át. Így ma Észak-Koreában nem található keresztény templom, kivéve a fővárosban, Phenjanban egy-kettőt, amelyek sajátos célt szolgálnak. Kizárólag a kevés számú külföldinek tartják fenn, koreai oda nem léphet be. A „papok” a szertartás után felöltik katonai egyenruhájukat, ők ugyanis valójában magas rangú tisztek, nincs közöttük felszentelt pap. Így néz ki az észak-koreai kirakatpolitika.

         Az 1990 utáni nagy éhínség idején – amikor milliók haltak éhen – nem engedték be a külföldi egyházi segélyszervezeteket. A kínai határvidéken – úgy tudni – húsz keresztény misszionárius tevékenykedik titokban, ők folyamatosan az életüket kockáztatják. Tim elmesélte a közelmúltbeli esetet: egy koreai származású, de kínai állampolgárságú misszionáriust agyonverve, feldarabolva találták meg a kínai határ közelében. „Egyike vagyok annak a harmincezer embernek, akiknek sikerült elhagyniuk Észak-Koreát.”         A nagy éhínség idején, nyolcéves korától vidéken élt a nagyszülőknél. Utána visszakerült a városba, de mivel a szülők elmenekültek, utcagyerek lett, bandába verődve élt, ott húzták meg magukat, ahol éppen tudták.

         Tizenhat éves korában ébredt benne a gondolat: mit keres ő ebben az országban? Addig úgy gondolta az agymosás következtében, hogy Észak-Korea a világ legcsodálatosabb országa. Ekkor azonban döntött: egyetlen lehetőségként Kínába menekül.

 Átjutott a határon, s azonnal megdöbbent. Olyasmit tapasztalt, amit addig nem:  a sok ételt, a színeket, hogy eltérő hajviseletet hordanak az emberek, a fiatal lányok szoknyát viseltek. Mindez hihetetlen volt számára az éhező, szürke, egyenruhás, egyenfrizurás koreai világ után.

         Kínában – magyarázta Tim – nem lehetett tudni, az ottani hatóságok visszaadják-e a menekültet, vagy nem. Ha igen, ez a koncentrációs tábort vagy a halált jelentette. Tim ezért egy keresztény misszionáriusok által fenntartott otthonban keresett menedéket. Amikor azonban bekopogott és megpillantotta a papot, kereszttel a nyakában, első gondolata az volt: bizonyára mindjárt megölik! Hiszen azt tanulta, a vallás az ördög műve, a papok meg az ördögök. Aztán arra gondolt, azért fogadják be, hogy majd éjszaka öljék meg, belső szerveit pedig eladják. Ettől való félelmében megszökött. Később mégis visszatért, szorongása oldódott, majd itt tanították meg idővel imádkozni. Lassanként egyre többet tudott meg a kereszténységről, Jézus Krisztusról. Arról, hogy a kenyér Jézus teste, a bor az ő vére. De még nem volt keresztény.

         Több hónap után néhány társával megpróbált Mongólia felé tovább menekülni. A kínai katonák azonban elfogták őket és visszaszolgáltatták Észak-Koreának. Börtönbe került, azonnal megkezdődött a kihallgatása: imádkozott-e, volt-e templomban? Tim elmondta: hazudott, letagadta, hogy bármi köze lenne a kereszténységhez. Ötvenen szorongtak egy kicsi cellában, aludni csak úgy tudtak, ha egymásra feküdtek. Reggelre az egyik alattuk lévő férfi megfulladt. Úgy bántak velünk, mint az állatokkal – fogalmazott. Vallatták: Kínában kivel tartott kapcsolatot? Megkínozták. Teljesen összeomlott, napokig sírt. Több hét után végül elengedték, de figyelték, hátha így más „ellenségnek” is a nyomára jutnak.

         Újra szökést terveztem Kínába – fogalmazott Tim, majd így folytatta: – Ekkor már valamennyire tudtam imádkozni.

         Átjutott a határon, el egészen Pekingbe. Ott találkozott nyolc, ugyancsak menekült észak-koreai nővel. Sanghajba folytatták útjukat, ahol sikerült bejutniuk az amerikai iskolába, amely amerikai felségterületnek számít, de a kínai rendőrök ennek ellenére elhurcolták őket. Ekkor – bár a keresztény hit már éledezett a lelkében – öngyilkosságot kísérelt meg.

         A sanghaji nemzetközi börtönbe került. Ott találkozott egy dél-koreai fiatallal, aki („bár gengszter volt”) imádkozni tanította. Bibliát adott a kezébe, de Tim ekkor még „unalmasnak” találta. Eszébe jutott azonban első szökése után a misszionáriusoknál hallott tanács: nehéz helyzetben próbálj meg imádkozni.

         A fiatal férfi megvallotta: mai fejjel még ekkor sem tudott sokat a kereszténységről. „Unalmában” olvasta a Bibliát a börtönben, s ekkor fogalmazódott meg benne: „Miért kérem az Urat, hogy mentse meg az életemet?” S így fohászkodott: „Ha ott vagy és létezel, add vissza a szabadságomat...”

         Imádkozott. Két hónapig egyre elszántabban, egyre mélyebben. Ekkor kiszólították a cellából. Első gondolata az volt: biztosan az észak-koreai követség emberei jönnek, hogy visszavigyék. A második szökés után nyilván halál vár rá. Nem volt magánál, amikor kitántorgott. Időbe tellett, mire fölfogta, a dél-koreai követség és egyesült államokbeli emberi jogi szervezet küldöttei előtt áll. Később tudta meg, nemzetközi tiltakozás hatására döntöttek úgy a kínai hatóságok, hogy szabadon engedik.

         „Imádkoztam, megint csak imádkoztam. Megköszöntem az Úrnak a szabadságomat!”

         A Fülöp-szigetekre deportálták – így szólt a hivatalos végzés –, de ez már a szabadságot jelentette. Onnan Dél-Koreába utazott. Később Angliába került, ahol politikatudományt, diplomáciai ismereteket tanult, ma nemzetközi biztonságpolitika szakon mesterképzésen vesz részt.

         2007-ben megkeresztelkedett. Azóta az istenhit hozzátartozik az életéhez, „ma már ez jelenti belső identitásomat”. Tanúságtétele végén kérte a hallgatóságot, imádkozzanak azért, hogy Észak-Koreában mihamarabb megszűnjön a diktatúra, s hazájában békében, lelkiismereti és vallási meggyőződésük szerint szabadon élhessenek az emberek.

Elmer István – PPKE

 

Gulág-túlélők a lágerek borzalmairól

 

Elkobzott életek címmel rendezett tanácskozást – egy vándorkonferencia részeként – a Fővárosi Örmény Önkormányzat Budapesten. A konferencia – melyet Esztergály Zsófia, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke szervezett és vezetett – képet adott a Szovjetunió teljes területét behálózó kényszermunka-táborokról, és a Gupvi, internáló, hadifogoly-átnevelő táborokról is. Az áldozatok és a diktatúra viszonyát mutatta be magyarországi és az erdélyi magyarok – örmény vonatkozással is kibővített – tekintetében. Esztergály Zsófiának tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. október 24.

- Elnök asszony, a Gulág fájdalmas történelmi tényanyaga még töredékeiben sem jutott el a mai fiatal nemzedékekhez. A civil szervezetek mellett kiknek kell még cselekedniük ahhoz, hogy a históriának ez a szörnyűsége ne ismétlődhessen meg?

 

- Addig kell leírnunk a múltat, amíg élnek azok a szemtanúk és áldozatok, akiket megfosztottak normálisnak mondható életüktől. A szovjet rezsim csatlósai kiragadták őket a megszokott közegükből, hogy elhurcolják, majd hazug, koholt vádak alapján ítélkeztek fölöttük. Megtettek mindent azért, hogy a szerintük rendszerellenes személyt átneveljék, lelkileg és testileg akár visszafordíthatatlanul megtörjék. A konferencia címe is ezt az igazságtalanságot hivatott kifejezni. A másik fontos üzenete mindennek, hogy nekünk, mindenkori állampolgároknak tudatosan és bölcsen kell élnünk. Meg kell tudnunk különböztetni a hazug, lelketlen és hatalomorientált politikai propagandát akár a valódi politikai értékektől, és utóbbit szem előtt tartva, keresztény értékek mentén kell élni életünket. Merni kell változtatni, ha azt igényli egy helyzet. Vitéz Békei Koós Ottó bátyám, aki 101 évesen is aktív, csodálatos ember, életével és próbatételeivel erről üzen. Nekünk pedig, „építkezőknek” hírül kell vigyük, hogy az is meghallhassa ezt az üzenetet, aki amúgy elsétál az információk mellett. A vándorkonferencia először Budapesten, majd Szamosújváron és Csíkszeredán emlékeztet a valós tényekre, az embertelen módszerekre, a fogolyéletre. Rávilágít arra, hogy kiszolgáltatottá válni nagyon könnyen megy, és ily módon szerencsések vagyunk, hogy mi tudjuk a múltbéli események által: nem adjuk a hazánkat, a családunkat és az életünket hazug, sötét politikai lobbyerők kezébe. Ennél a pontnál jelenik meg az, ami a mi feladatunk: minél többen halljanak a múltról, hogy értelmesen és tartalmasan választhassanak jövőt maguknak, családjuknak és hazájuknak egyaránt.  A budapesti konferencián sok fiatal volt, aminek nagyon örültünk. Jó volt nézni, ahogy tátott szájjal hallgatták

a jobbnál-jobb előadásokat. Meglepett az órákon át tartó őszinte érdeklődésük. Van igényük rá, ami alátámasztja elképzelésünket, miszerint a konferencia teljes anyagát a hazai, valamint az erdélyi magyar oktatási intézményekhez eljuttatjuk DVD-n. A jövőben pedig szeretnénk elektronikus könyv formájában létrehozni.  

- A szovjet diktatúrának áldozatai voltak örmény barátaink is. Hogyan érhetjük el, hogy a két nép közötti ősrégi kapcsolat – hiszen az aradi Tizenhárom között kettő magyar-örmény volt – elevenebb legyen, és mi, magyarok többet tudjunk az örmény Gulág-áldozatokról is?

 

- A két ország közötti kapcsolatot a politika határozza meg. Nemzetiségi elnökként nem az én asztalom, hogy megválaszoljam ezt a kérdést. Örményország nehéz sorsú, szintén a kommunista rezsim áldozata. Lassabban fejlődött az elmúlt évtizedekben, érződik még a posztszovjet hangulat is. Sztálin halála és a Szovjetunió felbomlása óta küzd Artszah-ért (Hegyi-Karabah), ahol bármikor kiújulhatnak a harcok a területért. Egyik fél sem adja alább tudniillik. Érthető, hogy ebben a helyzetben érzékenyen reagálták le a baltás kiengedését, de a valódi harc Örményország és Azerbajdzsán között zajlik, nekünk ebben nincs mit keressünk.

A hazai örmény nemzetiség a legrégebbi örmény diaszpórák egyike. Két részből tevődik össze. Örményekből – az ő számszaki jelenlétük párszáz –, valamint az erdélyi örményekből, avagy magyarörményekből (több ezer a lélekszámuk). Ahhoz, hogy megfelelően lehessen érteni a válaszom, bemutatom kicsit a helyzetet. Az erdélyi örmények önálló identitással bírnak, elmagyarosodtak a több száz év alatt, viszont egy nagyon életrevaló és tehetséges keveredés az övék. A legnagyobb magyarok között találjuk őket, magyarabbak a magyarnál. Kiss Ernő és Lázár Vilmos magyarörmény vértanú volt. Egyébként Czetz János tábornok, ahogy az 56’-os kapitány: Pongrátz Gergely is.

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő jóvoltából nem csak vándorkonferenciát tudunk szervezni munkatársaimmal, hanem elindítottam két kutatást is. A román titkosszolgálat anyagát kutatja éppen magyarörmény áldozatok okán egy erdélyi történész. Ebből reméljük megtudni, hogy Erdélyben a magyar áldozatok között, kik voltak és hányan magyarörmények.  Muradin János Gulág-kutató révén eddig jó néhány információval tisztába kerültünk, kíváncsian várom a folytatást. Emellett Becker Norbert történész, református lelkész is kutatást végez a táborokban fogolyként szolgáló lelkészek körében.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Hogyan emelhetjük a nemzet érdeklődésének fénykörbe a hősiességnek azokat a példáit, amelyeket a Gulág-túlélők – sokáig kényszerűen titokban tartott – emlékei őriznek, köztük a hős papok önfeláldozó bátorságát?

 

- Menczer Erzsébet a SZORAKÉSZ elnöke, sokat dolgozott már azon, hogy ne merüljön a feledés homályába az átkos időszak. Mint említettem, az állam támogatása nagyszerű lehetőséget adott nekünk is, mert önerőből sem a vándorkonferenciát, sem a kutatásokat nem tudtuk volna finanszírozni. Emellett jó volna, a felsőoktatási tananyagba beilleszteni a témát, a maga súlyának megfelelően. Hiszen rajtunk áll, hogy hogyan neveljük a jövő nemzedékét.

Hőseink pedig vannak, nem is kevés. Mutassunk példát velük és örökítsük meg azt, amit képviselnek. Az áldozatok többsége évtizedekig hallgatott. Még a saját családja előtt sem beszélt múltjáról. Ma is nehéz többüket rávenni a hangos emlékezésre. Szerencsére vannak azért kivételek. Mint Ottó bácsi, aki szemérmesen somolyog a bajusza alatt, hogy mindjárt sztár lesz itt a végén a régmúlt szenvedései okán. Becker lelkész úr mondta, és itt helye van: „Az igazi hősök nem kérkednek, hanem Istent képviselve élnek... Mint Ottó bácsi vagy a papjaink.”

 

Reformátorok szenvedélye - fél évezrede

 

A reformáció fél évezredes jubileumára készülve több értelmiségi szervezet rendezvényeket hoz tető alá. Az előadásokból kitűnik: a reformáció szellemi áramlatából könnyen örvényeket lehet kavarni. Bánó Attilának, történelmi könyvek szerzőjének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. december 4.

 

− Mester, noha a reformáció hatására készült magyar bibliafordítás nem az első, de az első, amely fennmaradt. Nyelvi hatásgyakorlása mind a mai napig tart. Micsoda mondat: "Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmaid..." A Szentírás magyar nyelvezete vélhetően elősegítette-e, hogy évszázadokkal később, 1844-ben a latin helyett a magyar legyen a hivatalos nyelv hazánkban?

 

− Károli Gáspár magyar nyelvű protestáns „Vizsolyi Bibliája” 1590-ben készült el. Ez a hosszú időn keresztül, széles körben használt olvasmány, az ezt követő Káldi György féle katolikus Bibliával együtt óriási hatással volt a magyar nyelv fejlődésére, illetve közvetve a későbbi nyelvújító, nyelvművelő törekvésekre. Megjelenésekor a magyarok még nagyon távol álltak attól, hogy saját királyságuk területén a nyelvüket hivatalosan is elismerjék. Nyelvünk megítélését még egy évszázaddal később is jól jelzi az a konfliktus, amely János Frigyes württenbergi herceg és gróf Pálffy János tábornok között robbant ki 1693-ban. A herceg Pálffy jelenlétében sértő megjegyzéseket tett a magyar katonák nyelvére, s az iránt érdeklődött, hogy a magyar „vadak” értik-e már a német vezényszót. Pálffy azt felelte, hogy felesleges érteniük, mert a magyarral jól boldogulnak. A herceg erre kijelentette, hogy eszerint értik a kutyaugatást. Pálffy azzal vágott vissza, hogy ezt akkor értenék, ha a herceg vezényszavait hallanák. E diskurzusból híres pisztolypárbaj kerekedett. A herceg kiváló lövő hírében állt, és övé volt az első lövés joga. A golyó átlyukasztotta Pálffy kalapját, de nem okozott sérülést. Ezután Pálffy lőtt, és a herceg holtan esett össze. A magyar tábornok ezután Lengyelországba menekült, így a bécsi haditörvényszék nem tudta felelősségre vonni. Lipót császár kivizsgáltatta a történteket, s ennek alapján megkegyelmezett Pálffynak, aki hamarosan visszatérhetett. Ám ugyanez a Lipót császár a török hódoltság alatti magyar országrészek felszabadítása után meghódított területként kezelte a Magyar Királyságot. A felszabadított földek jelentős részével saját, többnyire nem magyar híveit jutalmazta, a török ellen helytálló magyar végvári katonaság zömét elbocsátotta és helyükbe a magyarok adójából fizetett német katonaságot telepített. Uralkodása alatt a protestánsokkal szembeni vallási türelmetlenség drasztikus megtorló intézkedésekhez vezetett. Ebben a légkörben, amikor a nemzet legalapvetőbb alkotmányos és szabadságjogai kerültek végveszélybe, a kulturális – így a nyelvi – igények és törekvések háttérbe szorultak. Ezek csak a 18. század második felében erősödhettek fel, amikor az ellenreformáció legdurvább formái már eltünedeztek és a módszerek kifinomultabbak lettek.

 

− A reformáció sem szépségdíjas diadalmenet. Kálvin Jánost egyes elemzők „tömeggyilkosnak” nevezik mindazért, amit Genfben cselekedett. Az 500. évforduló alkalma lehet-e a vérengzések fölidézésének?

 

− Kerek évfordulók alkalmával eltolódnak a hangsúlyok, azonban történelmi személyek vagy események hiteles bemutatása nem történhet egyoldalúan, vagyis ez nem járhat együtt lényeges információk elhallgatásával. Kálvin János reformátori munkásságára kétségkívül árnyékot vetett az a fajta radikalizmus, amely a kortársak egy részét is megriasztotta, így például Szervét Mihály spanyol teológus megégettetése, ugyanakkor hangsúlyoznám, 

hogy lényeges különbséget látok a „genfi módszerek”, illetve a protestantizmus magyarországi térhódításának jellemző vonásai között. A 16. század végére Magyarország lakosságának túlnyomó többsége úgy vált protestánssá, hogy a folyamat a lutheránusok és a kálvinisták részéről nem járt együtt erőszakos eszközök alkalmazásával. A reformáció születésének 500. évfordulóján érdemes felhívni a figyelmet erre. Ugyanakkor arról is hangsúlyosan kell szólni, hogy az ellenreformáció ezt a helyzetet gyökeresen megváltoztatta. A protestantizmus életben maradása ez idő tájt csak hatalmas küzdelmek árán volt lehetséges, és hitükért nagyon sokan vállaltak szenvedést, illetve mártírhalált.

Az évforduló és a reformáció kapcsán azt is megemlíteném, hogy Lipót császár a törökök visszaszorítása után kétfrontos küzdelmet folytatott a magyarság és a protestantizmus ellen. Ezzel a magatartással tulajdonképpen kikényszerítette, hogy a reformáció hívei és a nemzet, ez a két megalázott és megtépázott tényező közelebb kerüljön egymáshoz. Nem véletlen, hogy az evangélikus Thököly Imre és a katolikus, ám a protestánsok sérelmeit is orvosolni kész II. Rákóczi Ferenc zászlai alatt nagy számban harcoltak lutheránusok és kálvinisták. Persze túlzás lenne azt állítani, hogy a protestánsok nagy részének nemzeti elkötelezettsége kizárólag a Habsburg abszolutizmus áldatlan tevékenységének köszönhető, hiszen a reformátorok már addig is előszeretettel használták a nép nyelvét, iskoláiknak kiváló, felkészült tanárokat adtak és korszerű oktatási rendszerek kidolgozásával megújították a képzést. És a képlet azért sem volt ilyen egyszerű, mert szabadságharcainkat elsősorban nem vallási szempontok motiválták (lásd a katolikus vallásúak részvételét), hanem az a szellemiség, ami Rákóczi zászlain fogalmazódott meg: Cum Deo pro Patria et Libertate.

 

− Fedezd föl saját kultúrád − hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Maga Balassi is érdekes példa: protestánsnak született, katolikussá lett. Ugyanez történt a talán máig legkiemelkedőbb magyar keresztény értelmiségivel: Pázmány Péterrel. Ez utóbbinak csodálatos vitázó írásai a nyelv kincsesbányái. A mai fiatal nemzedékeknek hogyan adhat fölemelő szellemi impulzust az egykori hitviták tüzének fölélesztése?

 

− A keresztények közötti nagy hitviták ideje talán elmúlt, de minden időben szükség van téveszméket eloszlató vagy eszméket jobbító vitákra. Érdekes példaként hoznám fel azt a Csokonai halálát követő eseményt, amelyet Árkádia-pör néven ismer az irodalomtörténet, s amely a nagy nyelvújító, Kazinczy Ferenc személyéhez kötődik. Az Árkádia-pör tulajdonképpen a Kazinczy által Csokonai síremlékéhez javasolt sírfelirat körüli vitából kerekedett. A javaslat a Hazai Tudósításokban jelent meg 1806. július 30-án, s a latin nyelvű felirat magyarul ezt jelentette volna: „Árkádiában éltem én is!” Ez a látszólag ártalmatlan mondatocska lendületet adott annak a szellemi küzdelemnek, amely Kazinczy és Debrecen városa között addigra már kibontakozott. Az elhunyt költő írásai körül bábáskodó, nagy nyelvújító ugyanis úgy vélekedett Csokonai műveiről, hogy azokban „sok kitörleni való van a sok csudálást érdemlő szépség mellett”, és nem titkolta, hogy kitörleni valók alatt a kálvinista hatású gondolatokat érti. Ez már bőven elég volt ahhoz, hogy a „kálvinista Róma” éberebb polgárai utána nézzenek, mit is jelent az az „Árkádia”. Valamelyik lexikonban ezt találták: „derék marhalegelő, kivált szamarakra”. Szerintük ezzel Kazinczy arra utalt, hogy Árkádia, ahol Csokonai élt, tulajdonképpen Debrecent, a szamarak földjét jelenti. Meg is bántódtak annak rendje s módja szerint, Kazinczy pedig ekként magyarázkodott: „Arkadia, igenis marhalegelő-tartomány volt, és éppen ezért, minthogy az volt, ottan virágzottak a múzsák mesterségei leginkább.” Kazinczy szerint az „Árkádiában éltem én is!” mondat ezt jelentette: „Egyike voltam hazám kedvelt énekeseinek én is, s boldog éltet éltem a mesterség szép régiójában.”

A jól hangzó magyarázat ellenére a Hazai és Külföldi Tudósítások című lapban folyó viták csak 1807-ben fejeződtek be. Addig viszont Kazinczy és a debreceni közvéleményt képviselő ellenfelei − Fazekas Mihály, a Lúdas Matyi szerzője, illetve Kis Imre, Csokonai műveinek kiadója − jókat csatáztak egymással a lap hasábjain. Ez a vitasorozat a későbbi nyelvújítási küzdelmeknek mintegy előjátéka volt, melynek végén a felek kibékültek. Kazinczy úgy vélte, hogy a nyilvános viták jól szolgálták a művelt olvasók igényeit, s a publikum tanult azokból. Csokonai Vitéz Mihály ily módon a halálával is hozzájárult a magyar nyelvújítás nagyszerű időszakának nyitányához.

Tudjuk, hogy a nyelv és a nemzeti identitás szorosan összefügg. Magyarországon ma az emberek nemzettudata erősebb, mint sok más népé Európában. A magyaroknak ez a vonása megmaradt, kiállta a történelem által támasztott kemény próbákat, a küzdelmes vitákat, a legújabb-kor identitásellenes megnyilvánulásait. Mondhatjuk, hogy ez az egyik közös szellemi kincsünk, függetlenül a vallási hovatartozásunktól. A másik a keresztyén-keresztény hitvilághoz kötődő öntudat, amely az ökumené jegyében jó ideje összekapcsol bennünket és történelmi egyházainkat. Legyünk büszkék ezekre az örökségekre.

 

 

A bormesterek maguk választják ászaikat

A Borászok Borászát felügyelő alapítvány kuratóriumi elnöke, dr. Prónay Bence felkérte az elmúlt évek Borászok Borászait, hogy állítsák össze 50 fős jelöltlistájukat a 2017-es Borászok Borászára, illetve nevezzenek egy főt a Borászok Barátja díjra. A szüret utáni őszi időszak sosem egyszerű a Borászok Borászainak, hiszen ekkor kell papírra vetniük annak az ötven borásznak a nevét, akit méltónak találnak arra, hogy csatlakozzanak az ő „elit klubjukhoz”. A díj alapítójának, Rókusfalvy Pálnak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. november 22.

 

- Rókusfalvy úr, miért hoz élénkebb pezsgést a hazai borközéletbe, ha egyre több, rangban egymással versengő díj ismeri el a minőségben egyre magasabb szintet elérő honi borászokat, bortermelőket?

- Bevallom, mi ezt az élénkebb pezsgést a Borászok Borászától vártuk és hála Istennek az indulás óta eltelt tíz év alatt tapasztaltuk is.  Azóta nem csak a mi saját meggyőződésünk, hanem a szakmai visszajelzések is igazolják, hogy ez a díj a választási mechanizmusát jellemző lényegre törő letisztultságával, a hitelességével képes volt kitűnni. 

Újdonsággal szolgált ez a díj azzal, hogy itt a korábbi évek díjazottjai jelölnek és maguk a jelöltek választhatják meg maguk közül a győztest. Gondoljunk csak bele, hogy milyen értékes az az elismerés, amelyet a saját kollégáinktól, sőt egyben versenytársainktól kapunk!

 

- A korábbi évek győzteseinek a joga, hogy papírra vessék annak az ötven borásznak a nevét, akit méltónak találnak arra, hogy csatlakozzanak az ő „elit klubjukhoz”. Ön mint díjalapító, aki felelős ennek a versenynek a tükrösségéért, hogyan éri el, hogy valóban a bor minősége, a borász tudása, lelkiismeretessége legyen a szempont, s ne az, hogy ki fizet jobb borvacsorát egy-egy grémiumnak?

- A Borászok Borásza hitelességének garanciája a már az imént említett választási mechanizmusban rejlik. Itt a korábbi évek győztesei, azaz a Borászok Borászai jelölhetnek és a jelöltek hozzák meg a döntést. Alapítóként teljesen kivontam magam, semmilyen módon nem befolyásolhatom a díj odaítélését, sőt a díjat felügyelő Vinum Praemium Alapítvány feladata is „csupán” a jogi keretek felügyelete és a választási folyamat szakszerű lebonyolítása. Az érintett borászokra tehát nagy felelősséget helyezünk, amely természetesen nagy bizalmat is követel, de azt gondolom, ez nem jelent kockázatot, jó kezekben van a díj.

 

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A magyar borműveltség fölfedezését hogyan segíti elő, hogy Önök meghirdették a Borászok Borásza Ösztöndíjprogramot, és a „Jövő Borásza” cím viselője többek között egymillió forintot kap féléves külföldi gyakorlatára, és hazai szüreti gyakorlatra is mehet a legjobb magyar borászok egyikéhez?

- A  Borászok Borásza Ösztöndíjprogram elindításával a magyar bor jövőjét kívántuk biztosítani, illetve azt elősegíteni. Úgy vélem, hogy talán nem is szükséges annak az előnyét ecsetelnem, ha ennek az ösztöndíjnak köszönhetően a jövőben sok fiatal borász szakmai fejlődését tudjuk nemzetközi szakmai tapasztalattal, szélesebb látókörrel erősíteni.

 

 

Érdektévesztés: nemzeti ügy vagy pártügy?

 

A Jobbik elnöke "olyanokat lép, amivel csúszik át balra, de ez képtelenség, amire ő is rájött. Vona Gábor jelenleg egy elképesztően nagy légüres térben van, és megmagyarázhatatlanok a lépései, amivel összezavarja saját választóit is" - fogalmazott sajtónyilatkozatában Tóth Gy. László politológus. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. november 18.

 

- Tanár úr, 2016. november 8-át sokan 2004. december 5-éhez társítják, a nemzetsorsrontó napok közé. Minthogy a Jobbik a parlamentben leadott szavazatával nem támogatta a magyar társadalom önvédelmét, elemzők szerint elveszítette létének értelmét. Csak politikusi infantilizmus volt e fejlemény mögött, vagy valamilyen - általunk eddig nem azonosított - mögöttes erő hatott?

 

- Nem hiszem, hogy ez a kérdés a Jobbik jövője szempontjából sorsdöntő lenne, de az kétségtelen, hogy itt a taktikai-stratégiai célokat  aktuál-politikai szempontok miatt mellőzték, ami  óriási hibának bizonyult. Meggyőződésem, hogy a Jobbik a nemzetállamok híve, éppen ezért nem lett volna szabad egy ilyen kérdést egy sokkal kisebb jelentőségű üggyel összekapcsolni. Az ilyen lépések összezavarják és elbizonytalanítják a szavazókat, amit a politikusok általában soha nem ismernek be. Hasonló hibákat minden párt elkövetett, de a Jobbik ebben az esetben egy nagyon fontos nemzeti ügyben hibázott, ráadásul ezzel gyengítette a miniszterelnök tárgyalási pozícióját Brüsszelben. Ugyanakkor nem gondolom, hogy a helyzet kialakulásában bármiféle titokzatos erő vagy szándék is szerepet játszott volna. A politikusok is egyszerű emberek, akik gyakran hibáznak.

 

- Nem egyetlen ember személyes tévedése volt a nemzetsorsrontó szavazás mögött, hanem egy teljes pártvezetőségé. Képtelenség, hogy jól fizetett parlamenti képviselők ne látták volna át azt, amit a párt egyszerű hívei azonnal megértettek. Elképzelhető-e, hogy egykori vérmes jobboldali politikusok mára ülepfürkésszé szelídültek?

 

- Nem tudjuk, hogy milyen belső viták és folyamatok zajlanak a Jobbikban, de az kétségtelen, hogy a párt új pozíciót szeretne elfoglalni a politikai térben. Ennek irányultsága és lényege számomra nem világos, mert egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat és álláspontokat vélek felfedezni a párt kommunikációjában. Nem világos, hogy a nemzeti radikalizmust felváltó néppártosodás mit is jelent valójában.

Sajnos a magyar politikában túl sok az indulat, a gyűlölködésig menő személyeskedés és a rágalmazás, emiatt a résztvevők sokszor tesznek meggondolatlan kijelentéseket.  A Vona Gábor személyét támadók ugyanolyan visszataszítóak, mint az Orbán Viktort rágalmazók, ugyanis ilyenkor nem elvek, és értékrendek számonkéréséről van szó, hanem személyiségek mocskolásáról, az emberi méltóság tagadásáról.

Az nyilvánvaló, hogy a Jobbik soha nem lesz baloldali párt, mert az az öngyilkossággal lenne egyenlő, ez ugyanis azt jelentené, hogy a párt cserbenhagyta a támogatóit és a szavazóbázisát. De az kétségtelen, hogy a párt átpozícionálása még mindig folyamatban van, ám ennek a végeredménye csak később lesz látható.  

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Vélhető-e, hogy a társadalom önvédelme a jövőben a művelődés terepén folytatódhat, s előkerülnek a XVI-XVII. századi értékek, amelyek között "török dandároknak könnyen kóborlását" panaszolta egy krónikás?

 

- Jól működő demokrácia és jogállam csak nemzetállami keretek között képzelhető el. A nemzetállamok létét csak saját nyelvük, kultúrájuk és az azonos történelmi múlttal rendelkező közösségek biztosíthatják. Korunk legveszedelmesebb törekvése a nemzetállamok felszámolásának, meghaladásának kísérlete. Az euroatlanti baloldali és liberális értelmiségi csoportok kozmopolita és többségellenes eszmeisége lényegében a multinacionális cégek anyagi érdekeit szolgálja. Ezzel szemben csak a stabil nemzeti identitással, a saját nyelvvel és kultúrával rendelkezők vehetik fel eredményesen a harcot. A civilizációk harcának, és a szuverenitás biztosításának egyik legfontosabb eleme a művelődés és az oktatás.

Aki megismeri a saját kultúráját, annak nincs szüksége az amerikai szórakoztatóipar visszataszító termékeire.

Kép: szegedma.hu

 

Szent György lovagjai 1956-ról

Tuzséron rendeztek 1956-os megemlékezést: ezen részletezték a forradalom nyíregyházi és tuzséri fejleményeit, személyes emlékeket idéznek föl, s megnevezték a november 4. után az országra törő "vörös ellenforradalom" helyi bűnöseit. A főszervezőnek, Klicsu Ferencnek, a Szent György Lovagrend tagjának tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. november 17.

 

- Főszervező úr, miért fontos, hogy az 1956-os forradalomról ne csak országos megemlékezések történjenek, hanem a helyi hőstetteket, majd  bűnöket is helyezzük fénybe a ma társadalma előtt?

 - Azért tartjuk fontosnak, mert az 1956-os események nem csak Budapesthez, a fővároshoz köthetőek, hanem a vidéki Magyarország számos településéhez is. A nép vidéken is forrongott, gondoljunk a téeszesítésekre, a padlássöprésekre, a kuláklistákra. 

Tehát a budapesti események híre eljutott vidékre is, így itt is megtörténtek azok a változások, amelyek illeszkedtek 56 izzó őszéhez.  Természetesen a forradalmat követő megtorlásokban a vidéki résztvevőket is számon kérték, s a mi megyénkben is megtörténtek sajnos ezek, és bizony halálos ítéleteket is hoztak magukkal! Fontosnak tartjuk a lokálpatriotizmust, s az országos eseményekbe helyezve ismerhetjük meg helyi, megyei eseményeket, résztvevőket.

 

- Tapasztalja-e, hogy bizonyos erők ma is nehezítik az 1956-os tények feltárását, bemutatását, és igyekeznek erkölcsileg alacsonyabb fokra illeszteni a forradalmat?

 

- Az 56-os forradalom és szabadságharc még a rendszerváltást követő negyedszázad után is megosztó eseménynek tekinthető. Mindkét fél részéről élénken él még ez az időszak. Sajnos azt érzem, hogy az igazi szenvedők azok voltak és még azok is, akiket a megtorlás követően hosszú-hosszú évekre bebörtönöztek, megbélyegeztek, megfigyeltek, zaklattak, s a többi. Ezek az emberek annak idején nem keveset kockáztattak, az életüket. Sok társuk elesett a harcokban, vagy végeztek ki vesztőhelyeken. Ők a sok évtizedes hallgatás, megaláztatás, a periférián való, életnek nevezett senyvedés után – a rendszerváltást követően – sem lettek megbecsült tagjai a társadalomnak. Sőt, a demokráciának nevezett „intézményben” azzal szembesültek, hogy azok, akik ellen harcoltak, azok sokasága került be 56-os szervezetekbe, intézményekbe. Ők különböző politikai előnyökért lassítják, tompítják a dolgok jobb megismerését, magát az egész eseménysort olyan kontextusban igyekszenek feltüntetni, mely nem a nemzeti vonalat erősíti, hanem elbagatellizálja a hősi tetteket. Elég, ha csak néhány résztvevőre gondolok, például Tóth Ilonára, Mansfeld Péterre, de valójában a 90-es évek hazakerültjeit, Pongrácz Gergelyéket sem tették arra a helyre, ami méltó lenne ehhez az eseményhez.      

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Tamási Lajos verse, a Piros a vér a pesti utcán az egyik legendás költemény 1956-ból, ám számos más mű is keletkezett. Tuzséron törekszenek-e arra, hogy helyben alkotott vagy használt 1956-os tárgyak, plakátok, esetleg nóták kiemelkedjenek a feledés homályából, és a mai fiatalok is megismerjék ezeket? 

 

- Sajnos ez nálunk nem releváns. Itt nem történt semmi olyan, amikből relikviák maradhattak volna, vagy művészeti alkotások születhettek volna.

 

 

Konyhaművészeti csúcs a Hegyalján - Mád

 

Az év étterme díjat adták át a mádi Gusteau Kulináris Élményműhely vezető séfjének, Horváth Gábornak a GaultMillau Magyarország étterem- és borkalauz 2017-es kiadványának bemutatóján és a GaultMillau idei díjátadóján Budapesten, a Laurus Rendezvényközpontban 2016. november 15-én. A kitüntetett konyhaművésznek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. november 19. 

- Gábor, miért fontos, hogy a Hegyalján a világ legjobb borai mellett egyre több és jobb eredeti ételköltemény is várja az országjárókat?

- Ismerjék meg, tudják meg, szokják meg az emberek, hogy igazán jót enni és hozzá finom furmintot inni olyan komplex élményt tud adni, mint egy szép komolyzenei koncert vagy egy színházi előadás. 

 

- A GaultMillau Magyarország étterem- és borkalauz 231 hazai étterem és 569 bor tesztjét tartalmazza, bemutat továbbá 163 borászatot és 244 felsőkategóriás szállodát. Mi az a leírható fortély, amelynek köszönhetően az Önök élményműhelye emelkedett 230 étterem fölé?

- Nincs fortély és titok, és nem gondolom, hogy a többiek fölé emelkedtünk. Tettük a dolgunkat éveken át megalkuvás nélkül a tulajdonosok teljes támogatásával, háttérbe szorítva minden mást. 

Ajánlom a díj rám eső részét azon chefeknek és csapatuknak, akik hasonló alázattal teszik a dolgukat nap mint nap, ugyanúgy , mint mi, de elkerülte őket a hangos ünneplés.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamatjelmondata. Mádon, ahol a tizedik Balassi-kard borseregszemlét tartották 2014-ben, és 14 hatputtonyos

aszú közül a Dereszla bora, Bai Edit főborász remeklése lett a Balassi-kard Aszú, nos Mádon hogyan lehet elérni, hogy a Kárpát-medencén kívül, Nyugat-Európában is ismert, a világjárók sokasága számára célpontként jegyzett éttermek sorakozzanak?

- Egyszerű. Mád kiváló adottságait kihasználva finomakat kell főzni, fine dining, bisztró, street food,teljesen mindegy.

Szeressük, amit csinálunk, a vendég érezze, hogy itt minden a jó értelemben vett hedonizmusról, az életigenlésről szól.

Kép: MTI Fotó: Mohai Balázs

 

„…viharokra emelt nyárderű…”

 

Pilinszky János 95. születésnapját üljük ebben a hónapban. A költő alakját Cs. Varga István irodalomtörténész professzorral idézi fel Molnár Pál, a Présház Hírportál főszerkesztője.

2016. november 1.

 

– Tanár úr, üdítő fölidéznünk, hogy Pilinszky nem ismerte el az urbánus és népi elkülönülést, kártékony ellentétezést. Ebben azért maradt-e hatástalan, mert akarata ellenére őt is besorolták az egyik táborba?

 

– Pilinszky személye és költészete beskatulyázhatatlan, felette állt az áldatlan, önsorsrontó népi-urbánus megosztottságnak. Életműve kimeríthetetlen irodalmi, szellemi-lelki, esztétikai örökség. Ha minden ismeret a lélek ismerete, akkor minden kultúra az emberi lélek alkotása. Pilinszky a szó megélhetést, foglalkozást jelentő értelmében még költőnek sem tekintette magát. Lélekgyötrő vívódásai ellenére, megszenvedett, mélységes hittel, az írástudók felelősségével alkotott. Élete bármennyire is a fővároshoz kötődött, sok helyen, vidéken is jól érezte magát. Különösen a Kőszeg melletti Velemben szeretett időzni.

Pilinszky – jeles elődök, például Kazinczy, Kölcsey… nyomán, – egész lényével, habitusával tanúsította: az ember ‘szellemi’ lény, de szellemisége biológiai megalapozottságú. Művének fogadtatására érvényes igazság: amit befogadunk, mindig a befogadó módján fogadjuk be. (Quidquid recipitur, recipitur per modum recipientis.)

Értő kutatói közül most csupán Kuklay Antalra, és A kráter peremén című, oknyomozó, titokfejtő, több kiadást megért könyvére utalok, amelyből a költői alkotásokról, de az írói felelősségről is sokat lehet tanulni. Ez a különleges, egymáshoz rendelt idézetekből, tömör, mélyenszántó értelmezésekből komponált opus az olvasókra bízott, a választás és döntés jogát is biztosító meditatív, intertextuális összevetéseken alapszik.

A nagy ívű, analógiás-komparatív szemléletű könyv sikeréhez Kuklay Antal személyében egy hitéhez, egyházához hű, 1956 miatt börtönviselt, ezért hivatásától eltiltott pap, és egy széles látókörű, műveltségben, nyelvtudásban is kvalitásos művészettörténész fogott össze. Hiszem, hogy Kuklay Pilinszkyvel való sárospataki találkozása nem a véletlen műve volt, hanem a Jóisten mosolya: vigasza, inkognitója. A költő és kutatója között pedig a megértés aranyhídját létezésük „perem-helyzete”, a mélységesen megélt mysterium passionis, a szenvedés misztériuma képezte.

 

– Pilinszky azt vallja, hogy „nem különbözni” akart. Két nemzedék között jelöli ki helyét születésének dátuma. Számos folyóiratban publikált, például a népi írók sokan hangsúlyozzák Pilinszky „újholdas” voltát, valójában ő irányzatok, nemzedékek, csoportosulások fölött állt. A Válasz három évvel a népi írók debreceni zászlóbontása után indult el, ugyancsak a cívisvárosban. Az első főszerkesztő, Németh László gondolata volt a lapalapítás, ő írta az előszót is, amelyben a folyóirat célját bejelenti: „A világ szorongat, nógat, faggat. Az országban lappangó életakarattól függ, hogy lehet-e folyóiratunkból száj, amelyen át a magyarság válasza végre felszakad.”

– A Válasz szépirodalmi és társadalompolitikai folyóirat – a népi írók és a szociográfiai irodalom legfőbb fóruma – 1934 májusa és 1938 júniusa között látott napvilágot. Szerkesztői: Fülep Lajos, Gulyás Pál, Németh László, Németh Imre, Sárközi György. 1935-ben Sárközi György vette át a főszerkesztői stafétabotot. Folytatásokban közölte Illyés Puszták népe című szépirodalmi, szociográfiai remekművét. A népi írók mellett például Hamvas Béla, Szentkuthy Miklós írásait is közölte. A Nyugat és a Válasz szerzői részben azonosak voltak. 1937-től a Márciusi Front orgánuma lett, egészen a megszűntéig.

A Válasz Illyés Gyula főszerkesztésével indult újra, 1946 októbere és 1949 júniusa között jelent meg. Másodvirágzását Sárközi György özvegye, Sárközi Márta nagylelkűen támogatta, munkatársi gárdáját baráti-szellemi körbe fogta-tartotta össze. A Kodolányi János, Németh László, Szabó Pál, Veres Péter írásait, Jékely, Sinka, Szabó Lőrinc, Vas István, Weöres, Lator László verseit közlő Válasz karolta fel Pilinszkyt is. Bibó István, Gyapay Gábor, Kosáry Domokos, Orosz László, Cs. Szabó László, Szentkuthy Miklós tanulmányokat, recenziókat írt a folyóiratba. A Választ az állampárti dogmatikus politika szűntette meg 1949-ben, amikor a „fordulat/felfordulat” évében betiltott minden polgári lapot.

Pilinszky és Németh barátsága nem volt ismeretlen és hatástalan az írótársadalomban.

Többedmagukkal azt példázzák, hogy népiek és urbánusok között nem csak árkok és szakadékok voltak, hanem szellemi-lelki összekötő hidak is. Pilinszky hit és vallás dolgában zsinórmértéket jelentett Németh számára. Hozzájárult ahhoz is, hogy kiváló katolikus papok mindmáig evangéliumi mércével mérjék Németh etikumra emelt minőségeszményét, életét és műveit. Barátságuk történetéből ma is, pártállástól függetlenül is, egyaránt tanulhat hívő és nem hívő. Németh óriásműve szorosan összefonódik életével. Pilinszky életműve is csak sorsának,

lelkialkatának, világlátásának mélyreható ismeretében érthető meg. Igaz, a sokoldalú, sokrétű megközelítés sem képes felfedni a misztériumot, behatolni a remekmű szívébe, viszont kutatóit, olvasóit közelebb viheti Pilinszky-mélység és magasság titkainak, emberség és magyarság, magyarság és európaiság időszerű kérdéseinek megfejtéséhez.

Nemes Nagy Ágnesnek az Újhold első számában megjelent kritikája a pályatárs Pilinszky Trapéz és korlát (1946) című kötetéről az egyik legelső, lényeglátó vallomás: „Mert Pilinszky verseinek szinte egyetlen tárgya a szenvedély. Vagy pontosabban: Minden tárgy felé fordulásának belső formája, értelme, igazolása. A tárgyak szűkmarkúan mért jelek csupán, arra valók, hogy vázlatos formáikon megtörjék vagy tükröződjék a szenvedély fénye. Természetes, hogy ilyen szinte önmagáért való, de sosem önelégült, sőt lendületében is szigorú érzelmi erő mindig a végső »tárgyat« keresi méltó megnyilatkozásul.”

Itt az ideje, hogy az irodalomtörténészek a pártállami hivatalos kánonból, irodalomtörténetből sokáig kitagadott, sőt litterae abdicatae, vagyis kiátkozott irodalomnak minősülő kötői életművek valós és helytálló értékeit is feltárják. Szénási Zoltán, az ifjabb kutató-nemzedék egyik kiválósága mutat rá az egyik legjelentősebb bizonyítékra: „Pilinszky (aki a katolikus irodalom programjáról értekezve nem számolja fel a korábbi, Sík és Rónay György által lefektetett értelmezési alapokat) azzal, hogy ’evangéliumi esztétikájában” minden műalkotás létmódjává és a befogadás antropológiai alapjává az evangéliumi létértelmezést teszi, egy új kezdet lehetőségét is felvillantja.”

Az Ama kései című, Németh Lászlónak ajánlott négysoros Pilinszky egyik legszebb, miniatűr remeklése. Dimenziókat, világokat fog át, a legmagasabb művészi fokon őriz valami maradandót Németh eszmekatedrálisából, tanulságot és intelmet a háromnegyed századot átívelő életéből, szellemi örökségének sorsáról, a históriában ember és Isten ellen legnagyobbat vétő XX. századról. Pilinszky 1965 végén, szilveszterkor, Simone Weil műveinek francia nyelvű válogatásával ajándékozta meg idősebb íróbarátját. Németh közelgő, 65. születésnapjára a címlapra dedikációként és köszöntésképpen ezt az enigmatikus tömörségű négysorost írta: Ama kései / Németh Lászlónak Ama kései, tékozló remény / az utolsó, már nem a földet lakja / mint viharokra emelt nyárderű / felköltözik a halálos magasba. Ez a vers képezi barátságuk gyémánttengelyét. A vers sugárzó központja a viharokra emelt nyárderű, egy Németh-esszéből vett, jelöletlen vendégszöveg, Erdély-metafora, amely Bethlen Gábor fejedelemségének, Erdélynek az aranykorát jelöli.

 

– Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Pilinszky fölfedeztetésével miként segíthetjük a mai ifjú nemzedékeket azzal, hogy megvilágítjuk: Pilinszky János a mintakövető izmusok századában mintaadóvá tudott válni költészetével…

– Kuklay Antal szerint Pilinszky életműve modell-értékű, amely révén a magyar irodalom először került szinkronba a világirodalommal: mintakövetőből mintaadóvá vált. Ez az egyéni tehetségen túl magának a nyelvnek, a nyelvi kifejezési lehetőségek fejlődésének a kérdése is, egy nyelvtörténeti folyamat eredménye. Pilinszky költői megmunkálásra örökölt egy nyolcszáz vagy háromezer éves kincset. Ki tudott lépni a Nyugat harmadik nemzedékének soraiból, a francia líra vonzásából, és ösztönös biztonsággal szelte át a csatornát és az óceánt. Eljutott a tárgyilagos, képközpontú angol líra eredményeihez, sőt meghaladta azokat. Ezt odaát a legjobbak azonnal észrevették.

Ted Hughes (1930–1998), világhírű angol költő – nyersfordítás segítségével, maximális hitelességgel – egész kötetre valót fordított Pilinszkytől. Egyik monográfusa szerint a költő-műfordító Hughes önmagát vetíti Pilinszky egyéniségébe, mert különben megmagyarázhatatlan az a lelkesedés, amivel erről a közép-európai költőről ír. Pilinszky halála után, a Covent Gardenben rendezett, egyik nemzetközi költői esték sorozat alkalmával a magyar költő portréját nyomtatták a műsorfüzet címlapjára. Ilyesmi addig nem történt meg, sőt elképzelhetetlen volt.

A Szálkák kötetben, a Monstrancia ciklusban található Pilinszky Juttának című szakrális vers hitvalló összegezés: „Latrokként – Simone Weil gyönyörű szavával tér és idő keresztjére / vagyunk mi verve emberek.” Elalélok, és a szálkák fölriasztanak. / Ilyenkor metsző élességgel látom a világot, / és megpróbálom feléd fordítani a fejemet.

Minden ismeret, minden kultúra az emberi lélek alkotása. Az ember szellemi lény, szellemisége biológiai megalapozottságú… Pilinszky műve a magyar és az európai irodalmi, szellemi-lelki világörökség része. Kuklay Antal jogosan hangsúlyozza: a huszadik század derekán a költő a Trapéz és korláton magasba lendült, az irodalomtudománynak pedig sok tennivalója van még, hogy Pilinszky nyomába szegődve eljusson az óceán túlsó partjára. A klasszikus modernséget, avantgárd modernséget, posztmodernséget és posztmodernség utáni modernséget korszakmegnevezésként használó akadémiai irodalomtudomány korában Pilinszky életműve a ketté, majd további részekre hasadt-szakadt, kánonokba szorult magyar irodalom nagy vigasza: az irodalom nem kánonokban, hanem művekben él.

Kép: ujember.hu

 

 

Püspöki szavak: gondtanyára öröm

 

„Örömet hozzak, hol gond tanyázik” címmel e napokban kerül a boltokba dr. Beer Miklós váci megyés püspök és Réti József újságíró új könyve. A mű közvetlen hangon, derűvel felel a ma emberét foglalkoztató kérdésekre, több személyes történetet tartalmaz Váctól Esztergomig, Budapesttől Pilismarótig. Réti Józsefnek tett föl kérdéseket Présház Hírportál.

2016. november 16.

 

- Szerkesztő úr, immár második közös kötetük beszél a lelkiismeretről. A lelkiismeret az egyik legemberibb érték, megléte sokszor terhet jelent az egyéni sorsformálásban, hiánya - a pszichopaták, szociopaták esetében - a társadalomra leselkedő legnagyobb veszélyek egyike. Miért fontos köznapi nyelven írni róla olyan könyvben, amelyet vélhetően csak lelkiismeretes emberek olvasnak majd?

 

- Lelkiismeretünk a mindennapi cselekvéseinket határozza meg, ennek ellenére nagyon kevés szó esik erről a témáról. Pedig kivétel nélkül mindannyiunknak szüksége van arra, hogy folyamatosan ápoljuk, finomítsuk a "belső hangot". A lelkiismeretes emberek ezzel nagyon is tisztában vannak, és éppen ezért igénylik a világos, egyértelmű útmutatást a hiteles emberektől, így például Beer Miklóstól. Püspök atya szavai nagyon elgondolkodtatóak. „Az egyik legnagyobb tragédia, ami egy embert érhet: a gőg. Az elbizakodottság. A hideg magabiztosság. Ezzel áll szemben a legnagyobb ajándék, amit egy ember kaphat: az Úristenre hagyatkozó teljes és feltétlen bizalom.”

 

- A talán legemberibb vallásban, a kereszténységben is számos tabunak bizonyuló kérdés feszül, ezek egyike - noha a vallás dogmarendszerét egyáltalán nem érinti - a papi nőtlenség. Beszélni ugyan lehet róla, ám feloldása lehetetlennek látszik, annak ellenére, hogy az Egyház fennmaradását is kérdőjelessé teheti. Egy-egy baráti, derűs könyv közelebb segítheti-e a megoldást?

 

- Miklós püspök többször elmondta már: számára nem létezik tabu, mert ha a kényes kérdéseket megkerülné, az azt jelentené, hogy nem kezeli felnőttként a híveit. Az pedig mindig a megoldást hozza közelebb, ha a döntéshozók mernek beszélni egy-egy témáról, ha ütköztetik az érveiket. 

Beer Miklós szavai a megoldáskeresést segítik, az indokai pedig világosak. Egyébként mindig hangsúlyozza: csupán a „kötelező” cölibátus eltörlésének megfontolását javasolja, azaz egyáltalán nem szüntetné meg a papi nőtlenséget. Sőt, a választhatóvá tétellel voltaképpen felértékelné a cölibátust.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamatjelmondata. Gonddal tanyázott helyekre hozhat-e örömöt, ha februárban a Duna-kanyar is bekapcsolódik az európai Balassi-folyamatba, és rendezvényeken idézik föl azt a poétát, aki négy évszázada több mint húsz gyönyörű istenes verset alkotott?

 

- Szellemi örökségünk vállalása, ápolása révén épp úgy gazdagszunk, mint amikor időt szánunk a ma élő bölcsek meghallgatására. Ezt kívánja segíteni ez a könyv is, melyben püspök atya nem csak vallásos témákban és nem csak hívőkhöz szól. Külön öröm számomra – ezt jelezte a könyv első részének fogadtatása –, van igény a józan szavakra.

Tóth László felvétele

 

 

Évezredes értéket ismer el az íjdíj

 

Veszprém-gyulafirátóti íjkészítő, Kommendánt Endre kapta a Magyar Íj Alapítvány által először átadott Az év magyar íja díjat Sümegen - közölte az alapítvány kuratóriumának társképviselője az MTI-vel. Borbély László elmondta: a díjat azért alapították, hogy a 2015-ben hungarikumnak nyilvánított 9.-11. századi magyar íj készítőit ismerjék el évente egy alkalommal. Borbély Lászlónak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. november 11.

- Társképviselő úr, Önök evvel a díjjal szeretnék ösztönözni a hazai íjkészítőket arra, hogy minél hitelesebb, a régészeti leleteknek megfelelő, természetes anyagokból készült szarus-inas íjakat készítsenek. Miért fontos a hitelesség ezen a területen is?

- A hitelesség az élet minden területén fontos. A Magyar Íj Alapítvány számára különös jelentőségű a IX-XI. századi Magyar Íj, hiszen kultúránk ezer évvel ezelőtti időszakához kötődő, általunk legfontosabbnak ítélt eszközről és annak készítéséhez szükséges tudásról van szó. Bár ma már több közösségben folyik íjkészítő kézművesség – sőt a Kárpát-medence olyan zugaiban is készítenek szarus-inas íjat, amelyekről fogalmunk sem volt –, a tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy a szakmai alap nem minden íjas mester számára világos és egyértelmű.
Nem szeretnénk uniformizálni a magyar íjat, de azt kötelességünknek tartjuk, hogy az eddig előkerült íjmaradványok által egyértelműen meghatározható és behatárolható keretek között, azokat figyelembe véve készüljenek a régi íjak mai utódai. Éppen ezért foglaltuk dokumentumba a legfontosabb és bizonyítható paramétereket, hogy ennek segítségével támpontot adjunk azoknak a mai kézműveseknek, akik büszkeségre okot adó, hiteles munkákat szeretnének kiadni a kezükből. Ez a dokumentum lett az alapja a hungarikum beadványunknak, és ez az alapja AZ ÉV MAGYAR ÍJA elismerés odaítélésének is.

- Önök Az év magyar íja elismerés mellett tanúsító védjegyet szeretnének bejegyeztetni a szabadalmi hivatalnál azoknak az íjkészítőknek, akik nem hagyományos anyagokat használnak fel, hanem laminált műanyag vagy üvegszálas íjakat készítenek, de a 

hungarikumnak minősített 9-11. századi magyar íj paraméterének megfelelő méretben és arányban. Hogyan próbálják sikeres piaci termékké fejleszteni a magyar íjat a Lajtán túl is?

 

- Tudni kell, hogy egy szarus-inas íj elkészítése megközelítőleg  egy évig tart, s nem tartozik a tömegcikkek közé. Már csak azért sem, mert az ára százezer forint felett van. Számos íjkészítő dolgozik azonban hazánkban, akik modern anyagokból készítenek elérhető áron magyarnak nevezett íjakat. Sajnos ezek túlnyomó többsége nem felel meg a fent említett hiteles paramétereknek, s mivel több mint kilencven százalékban ezek láthatók a Kárpát-medence magyar hagyományőrzői kezében, ezért szakmai szemmel nézve igen torz a kép.
Ezen próbálunk segíteni a Tanúsító védjeggyel, mely jelöléssel szeretnénk kiemelni, megkülönböztetni a megfelelő méretű, részleteiben is a magyar íjra jellemző formát mutató íjakat, illetve azok készítőit. Biztosak vagyunk abban, hogy a védjegy elterjedésével a vásárlók azon többsége, akik nem engedhetik meg, hogy szarus-inas íjat vegyenek maguknak és családjuknak, előnyben fogják részesíteni a védjeggyel ellátott, magyar íjformát mutató modern anyagú íjakat. 
A magyar íj egyébként fogalom. A magyar íjat "Magyar Bow" néven jól ismerik szerte a világon szakmai körökben. Sőt, néhány magyar íjas mester neve is jól cseng a Lajtán túl, de még inkább tőlünk keletre, számos íjfeszítő nép körében egészen Szingapúrig.
A magunk részéről nem végzünk sem gyártói sem kereskedelmi tevékenységet, de igyekszünk a magyar íj történetét, feltárásával kapcsolatos tudnivalókat, rekonstruálásához szükség információkat, és a kísérleti régészet segítségével szerzett tapasztalatokat továbbadni mind honlapunkon, mind vetítéssel egybekötött előadásaink alkalmával, itthon és határainkon túl egyaránt.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A Magyar Íj Alapítvány miként kapcsolódik be a jövő évi Bálint napi Balassi-fesztiválba?

- A Balassi-fesztivál szervezőivel eleddig nem kerültünk kapcsolatba, de ami késik, nem múlik... Szívesen működünk együtt minden olyan szervezettel, amely a magyar hagyomány és kultúra érdekében tevékenykedik.

 

 

Protestáns nagyjaink - a reformáció fél évezrede

 

Bemutatták a ferencvárosi Bibliás könyvesboltban a Protestáns hősök című kötetet. A kiadvány a magyar történelem elmúlt fél évezredének ötven kiemelkedő protestáns személyiségéről ad áttekintést, a mű a reformáció jövőre esedékes ötszázadik évfordulója alkalmából készült. A kötet szerkesztője Faggyas Sándor Táncsics Mihály-díjas újságíró. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. november 15.

- Szerkesztő úr, a reformáció a mai napig tartó folyamat, s a magyar történelmet nem lehetne a protestáns értékek, eszmék és nagy személyiségek nélkül elbeszélni. Biblia-fordítás, peregrináció, hitviták - csupa szellemi impulzus művelődésünkben. Kölcsey, Petőfi, Ravasz László... Ezekkel a fényes értékekkel hogyan adhatunk lendületet mai kulturális fölemelkedésünknek?

 

- A reformáció kezdetének 500. évfordulója kiváló alkalom arra, hogy mi magyarok egyenként és együtt is magunkba szálljunk, számot vessünk azzal: kik vagyunk?, honnan jöttünk?, hová tartunk? Meggyőződésem, hogy a protestantizmus olyan lelki, szellemi, kulturális értékekkel, képességekkel, tudásokkal gyarapította a magyar nemzetet, amelyek ma is érvényesek, elevenek, erőt s erényt adnak korunk új kihívásai és veszélyei közepette. Ahogy a református Bethlen István miniszterelnök mondta nagy kálvinista elődjéről, a gyalázatos „őszirózsás forradalom” nyitányaként megölt, mártírhalált halt Tisza Istvánról: „Az élő generáció erénye letűnt nagy emberek kultuszából táplálkozik.” Kultusz és kultúra összefügg, ezért a mai fiatal generáció elé olyan példaképeket kell állítanunk, akik – mint Arany János mondta Fáy Andrásról, a nemzet mindeneséről – megérdemlik, hogy „a jelesebb honfiak pantheonjában mint buzdító példa állandó helyet foglaljanak el”. Ez azért fontos feladatuk a mai tudásközvetítőknek – legyenek pedagógusok, írók, újságírók, művészek, tudósok –, mert posztmodern, értékrelativista, zűrzavaros korunk egyik legveszedelmesebb népbetegsége a gyökértelenség, a múltból örökölt hagyományok, szokások, értékek elfelejtése, elvetése. A huszadik század egyik legfontosabb gondolkodója, az etológus Konrad Lorenz már majd’ fél évszázada a civilizált emberiség egyik halálos bűnének nevezte, hogy az új, felnövekvő nemzedék egyre kevésbé kész és képes átvenni szüleitől a generációk által felhalmozott kulturális hagyományt. Szüleik, nagyszüleik életfelfogását, életformáját, erkölcsi értékeit, műveltségét, szokásait idegen és nemkívánatos ócskaságnak tartják, s ez tömeges méretű deviáns magatartásformákhoz, súlyos társadalmi zavarokhoz és dezintegrációs folyamatokhoz vezet. Nemzeti himnuszunk költője, Kölcsey már 190 éve azt írta: „Jaj neked! a meg nem hálált örökségen átok fekszik…” Vegyük komolyan unokaöccsének írt figyelmezetését!

 

- Bod Péter a Magyar Athenas című irodalomtörténeti lexikonjában írta le: „Arra a' végre intéztetett ez az Írás, hogy a' két Hazában, Erdélyben és Magyarországban az elött élt tudós embereket, kivált a' kik valami Világra botsátott Munkájok által emlékezeteket fenn hagyták, régi eltakartatott megavult hamvokból megelevenítse, és ujjonnan világra hozza." Önök tizenheten több hazából - a Felföld, a Délvidék és Burgenland tájain is - kereshették protestáns nagyjainkat. Hogyan sikerült egyensúlyt tartani?

 

- A kötetünkben olvasható félszáz portré meg sem közelíti Bod Péter több mint ötszáz lexikoncikkét – de mi, vele ellentétben nem törekedtünk, nem is törekedhettünk teljességre, már csak terjedelmi okokból sem. Az volt a tervünk, hogy az elmúlt öt évszázadból, a történelmi Magyarország és Erdélyország különböző területein élt tíz-tíz – így összesen ötven – olyan kiemelkedő, kivételes szellemű és jellemű protestáns személyt mutassunk be, akik a hit által, a hit erejével éltek, küzdöttek, szolgáltak, használtak, alkottak a közösségi élet különböző területein és küzdőterein. A kötetben szereplő írók, prédikátorok, pedagógusok, tudósok, költők, politikusok, állami vezetők valamennyien hősök: a hit hősei, tanúságtevői. A róluk szóló életrajzi portrék és a munkásságukból összeállított rövid szemelvények bepillantást engednek életükbe és életművükbe, egyúttal annak a kornak a szellemébe, viszonyaiba, „nagy kérdéseibe”, melyben ezek a hithősök éltek és munkálkodtak.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Mai fiataljainknak miért fontos fölfedezniük például Erdély utolsó kancellárja, Bethlen Miklós életteljesítményét?

- A mai fiataloknak igazi kalandot, felfedezőutat kínál ez a könyv, hiszen a közismert régi politikusokról, írókról, költőkről is újszerű, a gondolataikba és lelkivilágukba bevilágító, személyüket megelevenítő, élményt nyújtó portrékat írtak mai protestáns írók, irodalomtörténészek, történészek.

Rajtuk kívül pedig számos, már elfeledett történelmi személy életéről, életművéről is olvashatnak a fiatalok, a diákok tanulmányaik során hasznosíthatják ezeket az írásokat. Például a háromszáz éve elhunyt Bethlen Miklós grófnak sokan már a nevét sem ismerik, holott Bod Péter 250 éve közzétett irodalomtörténeti lexikonában az „erdélyi Szolón”-nak nevezte, Szerb Antalt Saint-Simon hercegre, a 18. századi híres emlékiratíróra emlékeztette a hanyatló Erdély utolsó nagy államférfiúja, az első modern, magánjellegű önéletrajz szerzője. Féja Géza szerint Bethlen elméjének fénye nemcsak Erdélyt világította be, hanem nemzeti sorsunkat is merőben új, minden eddiginél emberibb megvilágításba helyezte. A több nyelven tudó, enciklopédikus műveltségű erdélyi magyar arisztokrata – távoli rokonához, Bethlen Gábor fejedelemhez hasonlóan – a 17. század második felében „két pogány közt” küzdött hite, hazája és nemzete szabadságáért. Amikor a Habsburg-császári csapatok visszafoglalták a töröktől Magyarországot és Erdélybe is bevonultak, főként Bethlen érdeme volt, hogy olyan jogi formába öntött politikai kompromisszumot tudott kicsikarni Lipót császártól, amely tizennyolc pontba foglalta Erdélyország közigazgatási, gazdasági és művelődési önállóságát a Habsburg-birodalom keretei között, megtartva a szabad vallásgyakorlat hagyományos rendszerét is. Ez volt a híres Diploma Leopoldinum, amely Magyarországhoz viszonyítva kedvezőbben határozta meg Erdély helyzetét a Habsburg-birodalmon belül, elvileg belső autonómiát biztosított, és lényegében 1848-ig az ország alkotmányának számított. Bethlen tragédiája az volt, hogy a Rákóczi-szabadságharc kitörése után erdélyi kancellárként hiába próbált egyensúlyozni a labancok és a kurucok között, a császári főhadparancsnok, Rabutin tábornok felségárulás vádjával letartóztatta, a nagyszebeni országgyűlés pedig fej- és jószágvesztére ítélte. Mégsem végezték ki, hanem Bécsbe szállították, ottani börtönében írta meg Önéletírását, a 17. század végi Erdély viszonyainak páratlan tanúságát, amely egyúttal az újkori magyar nyelvű emlékirat-irodalom etalonja. Önmagáról, istenhitéről, protestáns vallásáról, erkölcsi felfogásáról, személyes tulajdonságairól, temperamentumáról, hajlandóságairól, érzéseiről, egészségéről, betegségeiről, étkezési szokásairól, gyermekkoráról, tanulmányairól, utazásairól, parázna kalandjairól, házaséletéről olyan őszintén és mélyen vall, hogy mint Szerb Antal írta róla, a magyar történelemnek talán nincs még egy alakja, akiről annyi intimitást tudnánk, mint róla. Bethlent a bécsi különbíróság végleges ítélete és III. Károly király rendelete alapján végül szabadon bocsátották, de a császárvárost soha többé nem hagyhatta el. A bécsi udvar államérdekből nem engedte meg, hogy az Erdély önálló létéért egész életén át küzdő, nemzetközi hírű magyar politikus hazatérhessen. Az utolsó nagy erdélyi államférfi hetvennégy éves korában Bécsben 1716. október 27-én hunyt el, s utolsó kívánsága ellenére koporsóját sem vihették haza. Úgy vélem, ez is bizonyítja, hogy a rég elfeledett Bethlen Miklós a mai magyar fiatalok példaképe lehet, s ehhez bízvást jó bevezetés a kötetben róla olvasható portré.

 

 

A hazai állatorvoslás tünetei

 

A Magyar Állatorvosi Kamara részt vesz az állatorvosképzés, szakképzés, szakmai továbbképzés követelmény-szintjének kialakításában. Dr. Horváth Lászlónak, a MÁOK főtitkárának tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. október 29.

 

- Főtitkár úr, a magyar állatorvoslásnak nagy nemzetközi tekintélye volt már a múltban is. E tekintetben az Európai Unió nyugati fele nekünk ismeretforrás a fejlődéshez, vagy ellenkezőleg: tőlünk tanulhat a Lajtán túl tevékenykedő szakma?

 

- Az utóbbi években az állatorvos-tudomány az egész világon elsősorban a társállat-gyógyászat tekintetében hatalmas fejlődésen ment keresztül. Magyarországon a kollégáink nagy része ezeket a modern ismereteket hasznosítja a napi munkája során, európai színvonalon végezve a tevékenységét. Természetesen bizonyos gyógyító eljárások és különösen az eszközök alkalmazásának határt szab azok beszerzési ára, hiszen a magyar szolgáltató állatorvosok vállalkozási alapon tevékenykednek és sok esetben a szolgáltatási áraikban nem tudják megjeleníteni a legkorszerűbb eszközök, műszerek beszerzési árát.

 

- Néhány évtizede még tízmillió sertés hízott e hazában, ma ennek töredéke a hízók száma. Azt közvetíti-e ez az adat, hogy a hazai állatorvosoknak lényegesen kevesebb munkafeladatuk akad, vagy teendőik más jellegűek, és számosak továbbra is?

 

- A kapitalista termelési módra való áttérés, a rendszerváltás után hazánkban az élelmiszertermelő állatok és gazdasági haszonállatok létszáma rendkívüli mértékben csökkent, állatfajtól függően a rendszerváltás körüli szint mintegy felére-harmadára.

Hazánkban az állatorvosi ellátottság szerkezete, az állatorvosi szolgáltatás területenkénti megoszlása az elmúlt 26 évben jelentős mértékben átalakult. Az egyensúly a gazdasági haszonállat-orvoslás irányából a kisállat-orvoslás felé tolódott el. Egyre több állatorvos a kisállatokkal – kutyával, macskával és egyéb kedvtelésből tartott állatokkal – összefüggő tevékenységből próbál megélni. A vidéki aprófalvas térségek állatorvos-megtartó képessége jelentősen csökkent. Az ország egyes részein kifejezett állatorvoshiány alakult ki az utóbbi években. Vidéken gyakran előfordul, hogy egy-egy szarvasmarha vagy sertés állatorvosi ellátása érdekében az állatorvosnak több 10 kilométert kell utaznia, s ennek költségeit az állatorvos nem tudja beépíteni a munkadíjába.

 

- Magyar fortély: világszínvonal - hangzik a Made in Hungary-stratégia jelmondata. A magyar állatorvosok közössége mit tehet azért, hogy a magyar lakosság jól ellenőrizhető, kiváló minőségű hazai előállítású húst fogyaszthasson, s visszaszoruljon a kétes eredetű, egészségügyileg kockázatos import aránya?

 

- Az állatorvosok korszerű és hozzáértő szakmai munkája nélkül nem létezhet élelmiszer-biztonság, modern mezőgazdaság és közegészségügyi biztonság. Az élelmiszerek importjára, annak feltételeire a Magyar Állatorvosi Kamarának nincs közvetlen ráhatása.

 

 

Forradalom 1956-ban - áramszünet nélkül

 

Hősi teljesítményt nyújtottak a hazai áramtermelés és –szolgáltatás szakemberei 56-ban a forradalom napjaiban, majd a szabadságharc heteiben. A harcok alatt ugyanis az áramszolgáltatás folyamatosan fennállt. Hogyan emlékezik erre Dr. Járosi Márton, aki 1956-ban műegyetemista, a rendszerváltozás után pedig 1994-ig a Magyar Villamos Művek egyik vezetője volt, jelenleg az Energiapolitika 2000 Társulat alapító elnöke.

2016. október 28.

 

- Elnök úr, mi alapozta meg a magyar villamosenergia-szakma pszichés erejét akkor, amikor fővárosunkban és máshol – például Mosonmagyaróvárt – sortüzek döreje keltett félelmet, november 4. után pedig szovjet lánckerék taposta utcáinkat?

 

- Az együttműködő villamosenergia-rendszer (VER) a nemzeti, közösségi összetartozás egyik fizikai megtestesítője; létrehozása, építése és működtetése pedig a magyar (villamos) energetikusok szocializációjának, identitásának része. Ezt alapozta, erősítette a Lévai professzor úr által létrehozott szellemi iskola is. Ebből ered az ösztönös ragaszkodás ehhez a közösségi fizikai/szellemi tulajdonunkhoz, a közösségi együttműködés igénye, felelőssége. Ez a közösségi energiapolitika egyik fontos, az aktuális politikai kurzustól független vonása. A villamosenergia-iparág identitása egyetlen szóba sűrítve: az együttműködés; a közösségi (nemzeti) tulajdonú együttműködő villamosenergia-rendszer fejlesztése, működtetése, a közjó érdekében. Ez mutatkozott meg természetes módon 1956-ban is a közösségi tulajdonú villanyszolgáltatásban, amely az egész iparág érdeme volt. Élve az alkalommal fontosnak tartom megemlíteni, hogy 1956-os helytállásukért politikai okokból sokakat meghurcoltak a villamos iparból. A rendszerváltozás után, 1992-ben tartott rehabilitációs iparági megemlékezésen nyolcvanöt sérelmet szenvedett munkatársunknak nyújtottunk erkölcsi elégtételt. Nem tudok róla, hogy más iparágban ilyen megtörtént volna.

 

- Az 1994-es politikai restauráció térfoglalása után az akkor kormányra lépő két bolsevik típusú pártban félelmet keltett-e az, hogy – amint Ön fogalmazott – a villamosenergia-rendszer a nemzeti, közösségi összetartozás egyik fizikai megtestesítője?

 

A Horn-Kuncze garnitúra az iparág jelentős részét — a közösség megkérdezése nélkül — külföldieknek, gyakran, noha „privatizációt emlegetett, külföldi állami cégeknek értéken alul, magas profit garantálása mellett elkótyavetyélte. Sokan emlékezhetnek a hamis jelszavakra: „az állam nem jó tulajdonos”, „a privát tulajdonosok tőkét hoznak, fejleszteni fognak”. Ezzel szemben a vagyonvesztés mellett, a képződött százmilliárdos nyereséget kivitték az országból, elmaradtak a fejlesztések, az iparág leépült. A privatizálást követően a villanyárak az egekbe szöktek. Az ellátás biztonsága veszélybe került. Korábban a közösségi, állami szolgáltatót ellátási kötelezettség terhelte, a tarifákban a legkisebb költség elvét kellett érvényesítenie, vagyis a közjót kellett szolgálnia.

- Ma, a kótyavetyélő privatizáció rombolása után mi lehet a szerepe a szakma – 1956-ban fölfénylett – hazaszeretetének, a nemzet iránt érzett és viselt felelősségének?

- Az ellátásbiztonságnak két összetevője van. Megfelelő szintű erőművi kapacitástartalék, és az emberi tényező, az üzemeltetési, társadalmi felelősség. A kapacitástartalék azért kell, hogy egy erőmű, vagy egy egység kiesése esetén legyen tartalék. Ezek a tartalékok mára elfogytak. A rendszert az állami, MVM tulajdonban maradt erőművek és a teherelosztó (ma MAVIR) tartották/tartják életben. A privatizációt követte a liberalizáció, az új tulajdonosok érdekeit szolgáló törvénymódosításokkal megszüntették az ellátási kötelezettséget, a villanyt közönséges árúvá degradálták, a piaci szolgáltatás célja a legnagyobb profit lett. A kapacitástartalékot a liberalizált piac — természeténél fogva — nem honorálja, nem fizeti meg. Ezért nem épülnek privát erőművek, az elhasználódott erőműveket nem pótolják. A liberalizált energiapiacok kiszolgáltatottsága a megbízhatóan bevethető energetikai tartalékok leépülésével egyre nő, a villamosenergia-piac összeomlásának kockázata valós eseménnyé erősödhet akár a közeli jövőben is. Ma az unió villanypiacain a kaliforniaihoz hasonló hazárdjáték folyik. Ezért a felelős állam állampolgárai érdekében kénytelen az ellátáshoz nélkülözhetetlen kapacitásokat létrehozni; ezért bővítjük a Paksi Atomerőművet is.

 

 

Digitális gazdaság - klikkelés előtt...

 

A következő években 50-100 milliárd forint áramlik digitáliseszköz-beszerzésre az oktatásba - hangzott a Digitális gazdaság: kihívások a munka világában címmel megrendezett konferencián. A Munkástanácsok Országos Szövetsége elnökének, Palkovics Imrének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. október 12.

- Elnök úr, nem csupán az a cél, hogy a mainál többen jelentkezzenek az informatikával összefüggő szakokra, hanem az is, hogy az informatikai cégek ne csábítsák el tanulmányaik közben a diákokat, hanem ők fejezzék be tanulmányaikat és magasan képzett szakemberekké váljanak. Ebben hogyan tud közreműködni a munkavállalói érdekvédelem?

- A "félkész" digitális szakemberek kirángatása az iskolákból a befektetők által, nehezen megakadályozható folyamat. Azért mert mind a két fél rövidtávú érdekei által vezetve cselekszik. A fiatal, tanulmányait be nem fejező veszít persze többet, mert eljön az idő amikor már az alacsony képzettség gátja lesz a szakmai karrier folytatásának, de addigra rendszerint nehezebb lesz a képzettségi szint megemelése.

Szakszervezetek ráadásul a fiatalok körében nincsenek jelen, közvetlen tanácsot nem tudunk adni, de minden eszközzel próbálkozni kell belátóbb magatartásra rávenni a fiatalokat, mert a jövőjüket adják el. Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy mindenki törekszik a jobb anyagi feltételek mielőbbi elérésére, önálló egzisztencia kialakítására.


- Százezer szám keletkeznek olyan munkahelyek, amelyeket digitálisan jól képzett emberekkel lehet csak betölteni, de szükség van a kis- és középvállalkozások digitális fejlettségének erősítésére is. A szakszervezet hogyan tudja elérni, hogy a magyar társadalom erre a buktatókkal teli kihívásra győztes, megerősítő választ adjon?

 

- Köztudott adatok a kérdésre adandó válsz előtt: ma hazánkban kb. 22 ezer képzett digitális szakember hiányzik a gazdaságból. E mellett kb. 200 ezer alacsonyabb képzettségű informatikai munkavállalót tudna felvenni a piac pár éven belül. 100 ezer ember születik kb. évente ebből 3-4 ezer ember választja az informatikai szakokat. Teljesen világos, hogy felnőttképzés nélkül nem lehet a munkaerő igényeket kielégíteni ebben az ágazatban. Ennyit a többszázezer keletkező digitális munkahelyről és talán még annyit, hogyha sikerül megsokszorozni az újonan képzett informatikusok számát akkor az e téren létre jött globális munkaerőpiac megsokszorozva szívja el őket a nálunk elérhető globális szinten alacsony bérek többszöröséért.

A KKV szektor vállalkozásainak a digitális gazdasági folyamatokba történő bekapcsolódása sajnos nem úgy alakult eddig, hogy a fősodorhoz közelítenénk. Bár vannak nagyon dinamikusan az élvonalban jelenlévő vállalkozások, de ezek a digitalizáció terén tevékenykedő vállalkozások főleg a nyílt hozzáférésű szoftver gyártói piacon, ami maga a digitális gazdaság. 

A szakszervezeteknek korlátozott lehetőségei vannak a társadalmat szembesíteni a digitalizált gazdaság kihívásaival, de a konferencia amit a témában tartottunk ezt a célt szolgálta. A kormány az a tényező aminek van esélye e téren. Ezért hívtuk meg Deutsch Tamás miniszterelnöki megbízott Urat, hogy ismertesse meg a kormány e téren kialakított stratégiáját. Azt tapasztaltuk, hogy átfogó programon dolgozik a kormány, aminek középpontjában az ember áll. Mi szakszervezetek az embert mint munkavállalót képviseljük ebben a folyamatban és a munkavállalói létében előforduló kihívásokra próbáljuk felkészíteni. Olyan kihívásokra mint a helytől és időtől függetlenedő munkavégzés, a számítógépen elvégezhető munkák tömeges kiszervezése a világ minden részén elérhető szolgáltatókhoz, az ott éhbérért dolgozó digitális rabszolgák tömegeihez. Ahol nincsenek munkajogi szabályok, nincsen minimálbér, nem különíthető el a magánélet és a munkaidő.

Az így felszabaduló munkabérköltségek pedig tovább növelik a befektetői profitokat, amelyek mindennemű társdalmi felelősség és közteherviseléstől mentesek. A negyedik ipari forradalom következményei kiszámíthatatlanok szinte. Remélni tudjuk csak, hogy nem olyan társadalmi küzdelmek árán 150 év alatt lehet olyan jogilag szabályozott szociális biztonságot léterhozni, mint a klasszikus ipari forradalmat követően sikerül, mármint a fejlett nyugati részén a világnak.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A sok évszázadra visszatekintő magyar munkakultúra hogyan szolgálhat erőforrásként ahhoz, hogy az embertől a gép által átvett munkafolyamatokban is megjelenjen az etika, a határozott értékrend, és a "jó munka" - József Attila által is az égi csillagjáráshoz hasonlított - fogalma?

 

- Nos a fentiekből látszik, hogy ezt a célt lesz elérni a legnehezebb. Ennek illusztrálására az osztrák flozófus Konrád Paul Liessmann nyilatkozatát hozom:

Az ÖVP (Osztrák Néppárt) legutolsó kongresszusán egy figyelemre méltó előadásban az osztrák filozófus, Konrad Paul Liessman a következőt nyilatkozta erről a témáról: „De egy dolgot biztosan el tudunk mondani: mi egy olyan társadalom felé haladunk, és azt mondanám, hogy ez egy hatalmas előny, amelyben tulajdonképpen, mivel olyan sok tevékenységet a gépek végeznek, amelyben tulajdonképpen szabadabbak vagyunk, bőkezűséget nyerünk, és képesek kellene legyünk a fokozott kényelem és szabadidő kiélvezésére. És felteszem Önöknek a kérdést: Miért nem érzünk ebből semmit? Miért nem érezzük azt, hogy az ipari termelési folyamatokat automatizáltuk, hogy végtelenül sok kreativitást folyattunk a gazdaságunkba, ez a célja az automatizációnak, a gépesítésnek. Ez volt a polgárság elképzelése is, a gazdasági polgárság ötlete. Elejétől fogva az volt az elképzelés, hogy az emberről levesszük a munka terhét. Tehát akkor most miért nem hallunk egy, az egész társadalmat átszelő megkönnyebbült sóhajt, hogy most a technikai termelékenységünknek köszönhetően több lehetőségünk van arra, hogy az élet tényleg fontos oldalaival, a létünkkel, foglalkozzunk.”

Kép:  MTI Fotó: Soós Lajos

 

 

Széchenyi, az időszerű európai

 

Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából megkoszorúzták a legnagyobb magyar bécsi szülőházát és ünnepi megemlékezést tartottak a bécsi magyar nagykövetségen. Buday Miklós, a Széchenyi Alapítvány elnöke a megemlékezésen elmondta: Széchenyi az életműve alapján érdemelte ki a legnagyobb tiszteletet, hiszen egész életben Magyarország felemelkedésén munkálkodott. Buday Miklósnak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. október 4.

- Elnök úr, Széchenyi személye nem osztja meg a magyarságot. Mi állhat a mögött, hogy 1848 és 49 hőseinek emlékét tiszteljük, Széchenyi István emlékét pedig tiszteljük és szeretjük is?

- Én nem állítanám, hogy Széchenyit szeretjük is. Nem zárom ki, hogy vannak olyanok, akik szeretik, de abban már nagy eltérések lehetnek, hogy ki mit is szerethet Széchenyiben. Lehet az a kinézet, a gazdagság, a habitus, a hazafiasság, bármi. Inkább arra keresném a választ, hogy mi az az érzés, ami a Széchenyi-ismeret bővülésével magával ragadhat minket? Erre rövid választ nem tudok adni, mert ez a téma tanulmányt igényel. A személyiségfejlődésre (önismeret) és társadalomismeretre van jelentős hatással. 

Azt lehet röviden megállapítani, hogy azok a személyek, akik találkoznak a Széchenyi-életművel, akiket megérintenek Széchenyi gondolatai, azok valamiféle jutalomban részesülnek, szerencsésnek tartják magukat, és saját területükön tevékenységüket áthatja Széchenyi szellemisége.

- Széchenyi szellemi hagyatéka hungarikum, cselekvő hazaszeretete minden magyar számára példaértékű. Akadémiát alapított, hidat vert, közösségeket vonzott egybe. Gyakorlatiasságából elsősorban mit tanulhatunk Tőle?

- Széchenyi utilitárius filozófus volt (lásd például a Lovakrul című művét), de elméleteinek gyakorlati megvalósítása miatt az előtérben inkább a művek (például: Lánchíd, hengermalom, Duna-szabályozás, dunai/balatoni hajózás, selyemhernyó-tenyésztés), mint az azokat megalapozó elméleti tételek szerepelnek. A könyvei – mai szóval – megvalósíthatósági tanulmányok. Például a Hitel, a Világ és a Stádium a reformkor megvalósíthatósági programjának egyre konkrétabb fázisai voltak. Megtanulhatjuk tőle például, hogy a jól megválasztott célok véghezvitele érdekében a hasznot, az egyesülést, a legjobb szakemberek igénybevételét, a financiális feltételek biztosítását és a folyamatos ellenőrzést tartotta szem előtt. Javaslatait komplexen kezelte, fáradhatatlanul és ügyesen kereste a támogatókat, érvelt, levelezett: „Gyertek emelni azon kincset, mellyel magunk nem bírunk, s mely addig tán elenyészik vagy másoktól vitetik el, míg erősödve magunk is elbírnánk. Fogjatok velünk kezet, hogy egyesült erővel annál előbb s annál hathatósabban mozdíthassuk elő a közjót s egyúttal saját hasznunkat is.” (Selyemrül, Előszó).

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamatjelmondata. Hogyan érhetjük el, hogy a fiatal magyar nemzedékek is jellemformáló élményeket kapjanak Széchenyi nagyszerűségéből?

- E kérdésre évtizedek óta keressük a választ, hiszen a Széchenyi Alapítvány egyik kiemelt célja, hogy az ifjúság körében növeljük a Széchenyi-ismeretet. Generális válasz nincs, változatos formákat alkalmazunk a társ szervezetekkel együtt (Országos Széchenyi Kör, Széchenyi Társaság) ún. vetélkedők, kiállítások, előadások szervezése, a Széchenyi iskolák diákjainak díjazása (Diákok Széchenyi Díja), pályázatok, a gyűjtő-, kutatómunkára szóló buzdítás, Széchenyi-olvasótáborok szervezése és támogatása, könyvkiadás, tájékoztató anyagok készítése. Munkánk eredményét – ahogyan a pedagógus sem – mi sem tudjuk mérni, de jóleső érzéssel tölt el, amikor azt tapasztaljuk például, hogy a 25 évvel ezelőtti „Kortársunk Széchenyi” középiskolai vetélkedő (melynek szervezésében és zsűrizésében is részt vettem) egyik győztese ma miniszter.

Másrészről célunk, hogy hozzáférhető és az ifjúság számára is értelmezhető, éréket hordozó forrás legyen a Széchenyi-életmű. E cél érdekében írtuk át például mai magyar nyelvre Széchenyi fő művét a Hitelt.

 

 

Gyökeret ereszt itthon is az amerikaifutball

 

A magyar amerikaifutball-válogatott megszerezte fennállása első győzelmét: Grátz Vilmos együttese szombaton a lengyelek ellen nyert 23-22-re. A kapitánynak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. szeptember 29.

- Kapitány úr, miért fontos, hogy hazánkban az amerikaifutball is tért hódítson?

- Ahogyan az egész világon, úgy hazánkban is nagyon népszerű lett a sportág. Az NFL közvetítések az egyik legnézettebb műsorok a SportTV-n, rengeteg rajongót szereznek maguknak, akiknek a száma folyamatosan emelkedik. Természetesen az elején nem könnyű megérteni a szabályokat, de ha ezen túlesik valaki, gyorsan "magába szippantja" a játék összetettsége, intenzitása és látványa. Mi, a sportág hazai szerelmesei is ezeket az erényeket szeretnék megmutatni a magyar sportbarátoknak. Azt gondoljuk amatőr körülmények között is jóval élvezetesebbek a mérkőzéseink, mint ami sok hazai "profi" sportágban tapasztalható. A nézőszámokat elnézve úgy vélem jó úton járunk, meg tudjuk szólítani a szurkolókat, de persze sok még a tennivaló.

 

- Elsősorban milyen képességeket fejleszt fiataljainkban az amerikaifutball?

- Az egyéni fizikális képességeknek kulcsszerepük van, ezen kívül az egymásra utaltság jelenik meg minden egyéb sportnál intenzívebben a játékban. Mivel lényegében sakkjátszma folyik a pályán, nagyon fontos a játékosok taktikai felkészültsége, egy-két gyengébb teljesítményen, egyéni hibán gyorsan elmehetnek a mérkőzések. Viszont a játékosok nem mennek semmire társaik nélkül, kizárólag csapatként tudnak eredményesek lenni. A fegyelem is fontos kérdés, elvégre 50-60 játékost csak akkor lehet megfelelően irányítani, ha mindenki tisztában van a feladatával és végre is hajtja azt. Nem járunk messze az igazságtól, ha egyfajta "katonai képzésként" tekintünk a sportágra, persze azért van játékos és vidám oldala is a dolognak, a feszültséget is tudni kell megfelelően levezetni. Összetetten fejleszti a jellemet a sportág, megtanít küzdeni egyénileg, csapatban és az elérendő közös célokért mindent alárendelni, fegyelmezetten dolgozni. 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Önök mit tesznek azért, hogy - miként a labdarúgásba, az ökölvívásban, a röplabdában és a több sportban egy évszázada történt - az angol kifejezések magyar megfelelőt is kapjanak. Miként annak idején a les, a szöglet, a fedezet, a partdobás és a többi, most a touchdwon, a drive, a td-passz és sok más is magyar rokonértelműhöz jusson, amiként a "jutalomrúgás"-sal ez már - hála Istennek - megtörtént?

 

- Hasonló törekvések megjelennek a sportágban, de a számtalan angol szakkifejezést nehéz mind megfelelően fordítani. A szakma többsége inkább elutasító a fordítások kapcsán, de személy szerint jobbnak gondolom magyarosítani azokat a kifejezéseket, melyek könnyen használhatók és jól érthetők anyanyelvünkön is. De sok idő kell még ahhoz, hogy ez igaz legyen a szakzsargon nagyobbik részére, egyelőre apróbb lépésekkel haladhatunk ebben az egyébként kívánatos irányba. Elvégre a nézők számára megkönnyítené a játék pontos megértését a több magyar kifejezés.

 

 

Rajtol a Regejáró fesztivál Nagymaroson

 

Világzene, versének, táncház, hagyomány... E nemes értékeket ötvözi a XV. Regejáró Misztrál Fesztivál. A találkozót július 15-én és 16-án tartják Nagymaroson. A jubileumi alkalomról Heinczinger Miklóst, a Balassi-érmes Misztrál együttes alapító tagját, énekest, zeneszerzőt kérdezte a Présház Hírportál.

2016. július 13.

 - Művész Úr, miért fontos, hogy a verséneklésnek is ünnepe legyen hazánkban?

- Nagyon sokféle zenét lehet hallani a médiumokban. Magyarország a fesztiválok országa. Mégis, igen csekély azon fesztiválok száma, hol ezen muzsikák nem csak tölteléknek vannak ott, hogy tessék, ennek a zenének mi is teret adunk, hanem ezen muzsikákra épül fel egy egész fesztivál. A Regejáró Misztrál Fesztivál egy ilyen találkozó közönség és előadó között.

- Muzsikás együttes, Tolcsvay Trió, a Tinódi-lantos Kátai Zoltán, a Bajdázó is föllép a Duna-kanyarban, sőt csángó dallamok is hangot kapnak Petrás Mária révén. Ad-e ihletést, hogy maguknak a művészeknek is élménydús baráti találkozó a Regejáró?

 

- A magunk nevében tudok csak beszélni. Nekünk, a szervezőknek mindig egy ünnep, mikor találkozunk a muzsikus barátokkal. Ihletést, megértést, elfogadást, örömöt nyújt.

 

- Maga Misztrál milyen különlegességgel készül, kirukkol-e ősbemutatóval?

- Minden évben szeretnénk meglepni a közönséget valami újjal, valami szokatlannal. Sokszor kérdezték már, hogy miért mindig halott költőkkel értünk szót. Örömmel adhatom tudtul, hogy egy teljesen új dallal, s két igen friss dallal rukkolunk elő. Mindhárom dal szövegét kortárs költő jegyzi. Az új dalok mellett egy igen szokatlan pluszt is adunk a közönségünknek. Aki nem tud részt venni valami oknál fogva a Fesztiválon, az interneten, élő adásban követheti az eseményeket.

Kép: Szeidl Mariann felvétele

 

Ha a választott vezető lelkileg megbetegszik...

 

"A keletiek negyven éven keresztül a szocializmus kísérletének szomorú és védtelen alanyai voltak. Az egykori kísérleti nyúl – kémiai kísérletekben maga is jártas –, nem tudván elszakadni élete alaptapasztalatától, mintha saját népével és egész Európával úgy kísérletezne, ahogy ezt korábban vele tették. Egy nagyhatalmi vezető tudatalattijának eksztatikus bosszúja a történelem erői fölött? Pszichiátriai eset? Hol vannak ilyenkor a demokrácia németországi változatának kiegyenlítő- és védekező mechanizmusai?" - írja cikkében Boros János filozófus. Neki tett föld kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. május 27.

 

- Tanár úr, ha egy demokráciában törvényesen megválasztanak négy évre egy vezetőt, ám ő egy év múlva meghibban, kell-e, hogy legyen demokratikus mód az eltávolítására, vagy a társadalomnak meg kell semmisülnie a további három évi ámokfutás miatt?

 - A demokráciát mint a morált is mentálisan egészséges emberek tartják fönt. Mentális betegségben szenvedők nem tölthetnek be hivatalokat. Ha egy hivatalviselő mentálisan megbetegszik - népi szóhasználattal megbolondul -, akkor őt el kell helyéről távolítani. Könnyű az elvet megfogalmazni, annál nehezebb a végrehajtás. Elméleti és gyakorlati orvostudományi, törvényalkotási és végrehajtási nehézségeket kellene megoldani, ami szinte lehetetlen folyamat. Mit értünk mentális betegségen, mely esetek tartoznak alá, hogyan állapítható meg egy konkrét személynél, mi tekinthető a betegség esetének és mi pusztán kezelhető pszichiátriai-pszichológiai zavarnak? E kérdésekre minden szakember más vagy legalább is nagyon eltérő válaszokat fog adni. A törvényhozó, majd a törvény végrehajtója melyik szakember véleményét vegye figyelembe? Ha elindítanak egy tényleges vizsgálatot, meddig fog tartani? Mentális betegség teljes feltárása akár évekbe is kerülhet -- addigra pedig a megválasztott hivatalvezető ideje lejár és újat lehet választani. Ki fogja a vizsgálatot, milyen alapon kezdeményezni, ki fogja lefolytatni, miközben a szakértők véleménye is teljesen el fog térni? Megoldhatatlannak látom jelenleg ezt a problémát. 

Egészen biztos, hogy orvosoknak, jogászoknak, politológusoknak, pszichológusoknak, filozófusoknak kellene erről véleményt nyilvánítani. De itt is felmerül újra a kérdés, ki fogja, milyen szempontok szerint a vitát értékelni, a következtetéseket levonni?

 

- "A Time magazin Merkelt az év emberének nyilvánította. A huszadik században egykor saját állampolgárait és Európa egyes népcsoportjait szisztematikusan elpusztítani szándékozó német politika most ellenkezőleg jár el: mindenkit befogad, aki az ajtaján kopogtat" - írja Ön. Sajnos téved. Berlin ugyanis az EU tagországokra akarja erőltetni az általa meghívott vendégeket. Mi lehet egy igazi demokrácia válasza?

- Sajnálom tévedésemet. Berlin egyetlen tagországra sem tudja akaratát ráerőltetni, ha az nem engedi.

 

- "Csalódott, hogy pártja és népe nem követi, de még egyszer sem reagált arra a kritikára, hogy a nagy szavak mellett elfelejtette a befogadás technikai, gazdasági, infrastrukturális és személyi feltételeit biztosítani." Tipikus diktátori magatartás. A mi történelmünkben például egy Metternich kormányzott az orvosi kezelésre szoruló, diktátori hajlamú király helyett. Azaz még a királyságban is volt megoldás a bajra. Mire jogosíthatja fel Európát az elemi önvédelem?

 

- Európa csak mint demokratikus-jogi entitás tudná magát megvédeni. Ilyenként azonban nem létezik. Nincs erős felhatalmazású kormánya, melyet demokratikusan választottak volna meg. Ennek feltétele lenne többek közt az európai nyilvánosság, azaz, hogy az európaiak egy közös nyelvet beszéljenek és egymást megértsék nyelvileg és kulturálisan is. Ettől távol vagyunk, mi magunk sem teszünk ezért eleget. Hány magyar ember tesz arra erőfeszítést, hogy legalább angolul közel anyanyelvi szinten tudjon beszélni, azaz véleményt formálni, vitatkozni, törvények szövegezéséhez javaslatokat tenni. Félek, hogy sok magyar ember ezt még magyarul sem tudja megtenni. Kicsi országunkban még a honi nyilvánosság sem működik igazán, de ez több más országban is így van. Ha nincs közös nyilvánosság, véleményalkotás és akaratképzés, akkor Európa nem létezhet demokratikus politikai egységként -- vagyis erős döntéshozóként és cselekvőként nem tud fellépni, megvédeni sem tudja magát. Ha Európa nem képes az önvédelemre, akkor kisebb közösségeknek kell ezt megtenniük, jelenleg a nemzetállam a legnagyobb olyan egység, amely önvédelemre képes, ha ezek nem maradnak fönn, mert széteszi őket a korrupció, a belső ellenségeskedés, akkor vagy kisebb államok alakulnak ki, vagy a családoknak, városoknak kell önmagukat megvédenie. Ám ezek a kis egységek korábbi történeti korszakokban ideig-óráig védhetők voltak, viszonylagos önállóságukat fenntarthatták, ma már erre nyilván nincs lehetőség. Maradnak a nemzetállamok és azok értelmes szövetségei, ám ezek mindig ingatagok, erőtlenek maradnak. Európa jelenleg nem tudja önmagát megvédeni, de én ebben nem mutogatnék másra, hanem magamtól kérdezném: mit tettem az európai nyilvánosságért, milyen szorgalommal tanultam meg legalább egy másik európai nyelvet, mennyire akartam megérteni a portugál, az olasz vagy az olténiai román ember mindennapi problémáját?

 

 

Ötvözet a világot jelentő deszkákon

 

Az Omega legnépszerűbb slágereinek segítségével egy szerelmi csalódáson átesett lány történetét meséli el az Experidance tizenhatodik egész estés produkciójában, A gyöngyhajú lány balladájában. A látványos produkció egy fiatal lány történetét meséli el, aki egy szerelmi csalódás után véget akar vetni az életének, azonban egy misztikus alak és annak segítői ebben megakadályozzák. Pozsgai Zsoltnak, a darab írójának tett föl kérdéseket a Présház  Hírportál.

Az Omega zenéje azonban kamaszkorom meghatározó eleme volt, és örülök, hogy most vissza adhatok valamit a színpadon abból az érzésből, lelkesedésből, amelyet annak idején éreztem. Az akkori együttesek nagy része ma is aktív, rendszeresen koncerteket tartanak, és ezeken nagyon sok mai fiatalt látni. Valamit tudtak, ami ma is hiányzik. Különben nem telnének meg a stadionok, sportcsarnokok. Generációk kézfogása egy-egy ilyen koncert. Az Omega most a színházba is bekerült, talán ugyanilyen, generációkon átívelő igénnyel. És nem lehet ráfogni, hogy olcsó zene lenne, közönséghajhászás. Ezek a dalok akkor is, ma is felrúgnak minden konvenciót. A szövegek misztikusak, költőiek, a dalok zenei felépítése is teljességgel rendhagyó.

 

- A gyöngyhajú lány balladája nem klasszikus musical, hanem újszerű produkció, amelyben a táncosok mellett Szomor György, Fésűs Nelly, Koós Réka, Gergely Róbert, Lux Ádám, R. Kárpáti Péter, Simon Panna Boglárka, Békefi Viktória musicalszínészek és egy négyfős zenekar is színpadra lép. A musical és a táncszínház ötvözése elsősorban milyen közönség érdeklődését óhajtja felcsigázni?

- Az Experidance előadásai mindig telt házzal mennek itthon és a turnékon is.  A közönség összetétele pedig nagyon vegyes, ami az életkorokat és az érdeklődési területeket illeti. Most Román Sándor úgy érezte, hogy komplexebb színházi estét kell létrehozni, ezért is találkoztunk. Hoztam a történetet, a színházi dramaturgiát, a drámai helyzeteket - ő pedig hozzá álmodta a tánc világát. De a tánc és a zene a prózai jelenetekben is ott bujkál. És fordítva. Sőt, olykor a színész is táncra perdül, és egy szép jelenet erejéig két táncos is prózai szerepet játszik. És ezzel a produkcióval valóban újabb területeket lehet bevonzani, ami a közönséget illeti. Aki a táncszínházat szerette meg, most kicsit többet kap. Aki pedig a zenés színházat szereti, megkapja a táncjátékot is. Szerintem ez egy szerencsés párosítás. Ráadásul az előadásban új értelmezést kapnak a régi dalok, egészen más összefüggésben szólalnak meg, mint ahogy azt várnánk. Ezért is nézünk rendkívül izgalmas estének elébe.

 

- Román Sándor, az Experidance megálmodója, atyja kezdettől törekszik arra, hogy Európa nyugati felén, sőt a tengerentúlon is vonzerőt gyakoroljon minél nagyobb közönségre a magyar gyökerekből szárba szökkenő produkcióval. Omega, Pozsgai, Román... A gyöngyhajú lány balladája ebből a szempontból sugall-e sajátos üzenetet?

 

- Az Omega volt a maga idejében a legexportképesebb magyar zenekar. Már amikor kiengedték őket. Német, cseh, lengyel, orosz területeken ma is nagy népszerűségnek örvendenek. A történet pedig nemzetközi, ilyen élethelyzet bárhol előfordul. És a misztikumra is egyre nagyobb igény van. Amikor a körülöttünk levő világ kezd eldurvulni, és olyan negatív erők mozdulnak meg, amelyekre nem tudunk személy szerint közvetlen hatást gyakorolni - gyakran menekülünk pár órára a mese, a misztikum világába. Ez a zene mindig is egyfajta gyógyszer volt, és nagyon úgy tűnik, nem járt le a szavatossága. Ma is gyógyít.

2016. március 6.

 

- A történet kibontakozását többek közt olyan dalok segítik, mint a Tizenhat évesen, az Egy lány nem ment haza vagy Az éjszakai országúton című Omega-slágerek. Ezek a négy-öt évtizedes zenedarabok kritikái-e a mai könnyűzenei életnek, vagy nem, mert nem retróról, hanem örökzöld alkotásokról van szó?

 

- Ez a három dal inspirálta bennem a történetet, de végül is egyik sem került az előadásba. Román Sándor úgy válogatta ki a dalokat, hogy közük legyen a történethez, ugyanakkor táncolhatók is legyenek. Látványosak és lendületesek. Van viszont Gyöngyhajú lány, Nyári éjek asszonya, Addig élj, Petróleumlámpa és még rengeteg dal. Sőt, akad olyan is, amelyet nem őrzött meg az idő valamiért, pedig kiváló zene, és most bekerült a musicalbe. Hogy kritikái-e a mostani könnyűzenei életnek? Nem tudom, nem igazán ismerem.

 

 

Etyek. Bor. Márton

Aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik. Aki Márton napján újbort nem iszik, az egész évben szomjazik.” Az etyekiek nem szeretnék, ha miattunk éhezne és szomjazna egész évben bárki is, ezért november 12-én, szombaton, a Libadalom alkalmával 10.00 órától libakülönlegességekkel és újborral várják az érdeklődőket Etyeken. Rókusfalvy Pál kezdeményezőnek, főszervezőnek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. november 8. 

- Rókusfalvy úr, másfél évtized alatt eleven hagyománnyá érlelődött  a Szent Márton napi újborünneplés. Mi állhat a különleges szinergia mögött:  Szent Márton emlékét még élőbbé tette a bor, az újbor ünnepét még nemesebbé pezsdítette Szent Márton?

- Nehéz az Ön kérdésében rejlő mondatnál jobb választ adni, valóban erről lehet szó. Ezek az alkalmak élővé teszik a hagyományokat azzal, hogy az Etyekre látogató emberek testközelből tapasztalhatják meg a vidéki élet szépségeit. Mindig is azt mondtam, hogy attól érdekesek, egyediek és hitelesek ezek a rendezvények, hogy itt az érdeklődők nem csak egy kiállítói sátorral találkoznak, hanem konkrétan azt a helyet tekinthetik meg, ahol az alkotás zajlik: bepillanthatnak a pincébe, ahol a bor készül vagy ellátogathatnak a sajtkészítőhöz, aki megmutatja, hogyan dolgozik, sőt ki is lehet próbálni például a 

vajköpülést. Ezek élő, valós élmények, amelyek felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt izgalmasak.   

- Etyeken új hagyományok emelik az újborünneplés hangulatát, az idén  november 12-én 11  órakor kezdődik a már emlékezetessé vált Libafuttatás, amelynek érdemes a „versenykiírásába” beleolvasni: „Nevezz saját tuninglibáddal vagy válassz a szervezők által hitelesített szérialibákból, és tereld végig a szőlőtőkék határolta Etyekringen!”  Miért lényeges a jó hangulatot tréfás innovációkkal is fokozni?

- Ez a kérdés nagyon szervesen kapcsolódik az előzőhöz. A hagyományokat nem csak megőrizni és megmutatni kell az embereknek, hanem ápolni is. Ezt pedig úgy tudjuk megtenni, ha a korábbiak mellé azokat tiszteletben tartó és azokkal harmonizáló újakat is teremtünk. ez azonban nem egy erőltetett dolog, ezek természetesen következnek egymásból, ettől élő egy hagyomány. Meg kell nézni egy ilyen libafuttatást, hogy a gyerekeknek ez milyen örömet okoz és, hogy milyen szeretettel terelgetik a libákat. Persze fontos nekik a verseny, győzni szeretnének, de látszik rajtuk, önmagában az állatokkal, a természettel való kapcsolat mennyire boldoggá teszi őket. Abban bízunk, hogy olyan élményeket tudunk nekik adni, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy ők is olyan felnőttek legyenek majd, akik ismerik és tiszteletben tartják a tradíciókat.

 

- Konyhaművészet jó borral házasítva… Olvasva a Libadalom háttérhíreit, ezt látjuk:  Pirított lecsós libamáj tört burgonyával, libazsírban sült kacsamájas kenyér lilahagymával, fürjtojásos házi tészta;  Székely tárkonyleves libatepertős galuskával, brassói libamellcsíkok; ú  Kakukkfüves libatepertős pástétom;  Etyeki borkülönlegességek és székely égetett pálinka;  Töltött libanyak „coleslaw” salátával, sült libacomb lilakáposztával, Lúdláb torta… Milyen vadonatúj ételek kitalálását és finomítását érte el eddig a Libadalom?

 

- Ezek, amelyeket a kérdésében említ mind jó példák erre. Tényleg nagy öröm látnom, hogy az etyeki Gasztrosétányon lépten nyomon valamilyen különleges kulináris élvezetbe lehet botlani, mindenki próbál újdonsággal is szolgálni. Az Ön által felsorolt ételek pedig mind megkóstolhatók lesznek a november 12-i Libadalmon az etyeki Gasztrosétányon. Remélem, hogy minél több érdeklődővel találkozom majd ott.

 

 

Terrorista támadók - civil védekezők

 

Biztonsági szakértőként a médiumokban nyilatkozó értelmiségiek már hónapokkal ezelőtt lehetségesnek mondták, hogy a nyugat-európai terrorcselekményekhez hasonló véres rombolások hazánkban is bekövetkezhetnek. Tóbiás Mátyásnak, önvédelmi coach-nak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. október 26.

 

- Tanár úr, a terrorcselekmények áldozatai váratlanul, gyanútlanul kerülnek tragikus kockázatú helyzetbe. Mégis: föl lehet-e ilyenekre készülni valahogyan?

- Először is köszönöm szépen az ismételt interjúlehetőséget a Présház Hírportálnak!  A kérdés összetettebb, mint gondolnánk. Igyekszem megvilágítani. Összefogásra van szükség: a; polgárok, b; a kormányok, c; a média és d; a bankszektor részéről. Haladjunk szépen sorrendben.

Polgárok: Elsősorban a polgároknak kell/kellene elfogadni a lehetőségét annak a ténynek, hogy: 1; ezen esemény velünk vagy szeretteinkkel is megtörténhet, 2; hamarosan, 3; ez ellen felkészüléssel védekezhetünk.

A felkészülésről: Mentális felkészülés és környezettudatosság! Ez a két szó fejezi ki legjobban mire is van ma szükségünk. Kiemelkedő fontosságú hogy valódi szakértőre bízzuk magunkat. Egy példát mondanék. Gondoljunk csak az autónk szervizeltetésére... Ott is profihoz megyünk, előtte tájékozódunk szakértői mivoltjáról, jó, ha valaki esetleg ajánlotta; és nem kísértjük a sorsot: "szimpatikusnak tűnt a weblapján és nagyon olcsón dolgozik..." A minőséget itt is meg kell fizetni.
Számos jó küzdősport és kiemelkedő eredménnyel rendelkező oktató érhető el ma Magyarországon. Én mégis azt javaslom először, hogy alaposan tájékozódjon az érdeklődő, válasszon olyan oktatót, akinek ellenőrizhető referenciái vannak, és nemcsak maximum egy-kéthetes "instruktori tréningen" bukdácsolt át; jó esetben. (Hallottam már 3 napos instruktori képzésről is); majd megtéveszti a hozzá nem értő jó szándékú jelentkezőket.Másodszor pedig nem hagyhatjuk figyelmen kívül hogy változó kihívásokkal állunk szemben; sokszor összehangolt terrortámadások történnek, amelyek eddig még példa nélküliek Európában. Lehet, hogy 20 éve még nyugodtan sétált hazafelé valaki egy jó karateedzésről, vagy 5 évvel ezelőtt egy Krav Maga tréningről, de az már a múlté. Általában az oktatók a saját rendszerük korlátain belül gondolkodnak, és azt igyekeznek ráerőltetni minden szituációra; még ha az nem is hatékony. Az általam vezetett foglalkozásokon azonban mindig az aktuális problémákkal foglalkozunk. Rendkívül nagy hangsúlyt fektetek a valósághű forgatókönyvek modellezésére stressz alatti képzéseimen; a környezettudatosságot pedig folyamatosan fejlesztjük. Tanulóim szájról szájra ajánlásokkal nap mint nap hozzák el barátaikat. Mindennapi éberség nélkül a legjobb módszer sem működik.
Kormányok: Benjamin Netanjahu arra is rámutatott már 1995-ben, miként terjed át ez a terrorizmus Nyugatra, és miként következhet be az a pillanat, amikor a terroristák a fennálló demokratikus rendet veszélyeztetik. Új eleme a terrorizmusról való gondolkodásnak az, hogy a kétpólusú világrendszer megszűnésével a terrorizmus globális gonddá vált, ezért is igényel az ellene való küzdelem világméretű összefogást. Szerinte a demokratikus világnak minden eszközzel, még az egyéni szabadságjogok korlátozásával is fel kell lépnie a terrorizmus ellen.
2001. szeptember 11. megrendítette a világot, és egy új történelmi korba taszította a társadalmakat; tovább már nem titkolható az a tény, hogy akár a Föld egyik legerősebb országára is képes rendkívül súlyos csapást mérni egy maroknyi erősen motivált, jól felkészült és képzett terrorista. Azóta számos sokkoló terrorcselekményt végrehajtottak a szabad világ demokratikus társadalmai ellen; sajnos igen sikeresen. Több  száz halott, számtalan súlyos sebesült és jelentős az anyagi kár. Alapjaiban rengették meg a demokratikus rendet, és érték el sokkoló hatásukat a békés lakossággal szemben. A legsikeresebb katonai és financiális akciók ellenére is folyton a hidraproblémával kerülnek szembe a terror ellen küzdő szervezetek. Egy levágott fej helyére mintha azonnal, kettő nőne.

Média: A modern terrorizmusnak szüksége van a tömegmédiára, terrortámadásai pusztítását fokozza, nemzetközileg is sokkoló hatást érve el az emberek tömegein. A média döntően segíthet a terrorizmus elleni hatékony fellépésben. Átgondolt központosított média stratégia révén csökkenthető a terroristák által elérni kívánt médiahatás. 

 Bankszektor: Talán a legeredményesebb módja a modern terror elleni harcnak a financiális csapás; ellehetetleníteni a pénzügyi forrásokat; azok feltöltését, hozzáférését és tulajdonosi hátterét.

- Nyugat-Európában olyan terroristák követtek el vérengzést, akik – vallási buzgalomból – önmaguk életét is önként feláldozták. Ilyen ellenséggel szemben lehetséges-e okos taktika?

- Súlyos árat fizethet bárki (!!!), aki a ma terroristáit lenézni; hollywoodi filmekben ábrázolt fejkendős ordítozós, ostobán lövöldözős figuráknak tekinteni. Az a korszak már elmúlt. Magasan motivált, kiválogatott, jól képzett, komoly szervezeti háttérrel rendelkező (kiképzési-ideológiai-gazdasági) intelligens; általában egyetemet végzett személyek vagy sejtszintű csoportok, amelyek gyakorta állami támogatást élveznek.

Bízom benne hogy vezetőink a nemzetközi összefogásban résztvevőként megtalálják az orvosságot modern korunk pestisére, a terrorizmusra. Budapesti polgárként és oktatóként pedig a felkészülésre és a környezettudatosságra helyezem a hangsúlyt. Milyen szépen mondja Vegetius: "Si vis pacem, para bellum" "Ha békét akarsz, készülj a háborúra"  európai szemmel fogalmazhatnánk úgy is mint: mindennapi éberség.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Hazánk történetében bőven felbukkantak a váratlan – noha valamennyire előre sejthető – tragikus kockázatok. A végvári harcok másfél évszázadában a katonák mindennapi életének része volt a halálközeliség. Ezzel együtt jól is tudták érezni magukat  ("vitézek közt ülvén kedvem ellen sincsen jó borral teli pohár" – írta a költő), s fontos értékük volt az önfeláldozást is magában foglaló bajtársiasság. Ehhez hasonló jellemvonásokat kifejleszthetünk-e magunkban mai tréningekkel?

- A vak biztonság érzése és arra való hagyatkozás, hogy "úgysem történik semmi, majd más megoldja...", ez olyan luxus, amelyet csak egy őrült engedhet meg magának. Nem szükséges végvári vitézi életet élni, elég ha megértjük azt az egyszerű tényt hogy a világ változik körülöttünk, és bizony nem árt, ha komolyan vesszük. Felkészülünk a kihívásokra azok előtt járva, és elkerülhetjük a későbbi búslakodást. Ismételni tudom csak: mindennapi éberség és környezettudatosság. Szívesen segítek bárkinek, aki a kapcsolatot felveszi velem és szeretne még idejében felkészülni.

Kép: youtube.com

 

A győzelem ünnepe október  huszonharmadika

 

"Balosok robbantották ki, balosok verték le" - így értékelte egy korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő az 1956-os Forradalmat a napokban egy parlamenti találkozón. Salamon Konrád történésznek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

20166. október huszonharmadika

 

- Professzor úr, az 1956-os forradalom győztes napjaiban, így október 23-án valóban nem hangzottak el kommunizmusellenes vagy szocializmusellenes követelések: a "Vesszen az Ávó", vagy a "Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába" és még néhány jelmondat inkább a szélsőségek elleni tiltakozást jelezte, ám senki nem akarta például a Horthy-rendszert helyreállítani, annak ellenére sem, hogy a kormányzó ekkor még Portugáliában jó egészségben élt. Ebből levonhatjuk-e azt a következtetést, hogy "56-ot balosok robbantották ki"?

 

- Nem! 1956-ot a kommunista önkényuralom ellen fellázadt értelmiségiek, egyetemisták robbantották ki, s mint az általuk megfogalmazott követelések is mutatják (14 illetve 16 pont): egy szocializmus valódi eredményeit megőrző, tehát mai szóval szociálisan érzékeny nemzeti demokráciát akartak. S ehhez a programhoz csatlakozott szinte az egész magyar társadalom.

 

- Maguk a folyamatot elindító szegedi egyetemisták is - többek közt rádiónyilatkozatban - elismerik, hogy taktikusan fogalmaztak a követeléspontok megfogalmazásakor, tudták, hogy a nyílt kommunistaellenesség vagy szocializmusellenesség azonnal alapot adna a véres elfojtásra. Ezt az érthető óvatosságot most, utólag miért használják ki extrém ellenzők arra, hogy azt sulykolják: "tulajdonképpen baloldali felkelés" volt 56?

 

- 1956 a világ első győztes antikommunista forradalma, tehát a dicsőségből a mai baloldal sem akar kimaradni. Ugyanakkor az 1956-os forradalom azért tudta napok alatt megdönteni az addigi kommunista önkényuralmat, mert a magyar társadalom egységesen a forradalom mögé állt. A forradalom az egész magyar társadalom közös győzelme volt. Így érezte ezt akkor mindenki. A forradalom ugyanis csodát művelt, mert a közös siker egyesítette és megbékítette az önmagával 1919 óra súlyosan megosztott nemzetet. Ezért beszélt Németh László emelkedő nemzetről, amelynek kezdete visszanyúlt a két háború közti időszakra, de a forradalomban érte el csúcspontját. S ezért hangsúlyozta, hogy a forradalom vereségét mindenáron meg kell akadályozni. S ezt azoknak kell megtenni, „akik látjuk, hogy mit lehet itt elveszíteni. Az alól, 

hogy szóljunk, felmentést csak a halál, vagy még az sem adhat. A magyarság akkori szellemi vezetői tehát tisztában voltak a tét nagyságával, ha ez sem sikerül, az a magyarság végét jelenti. S ezt fogalmazta meg Illyés Gyula 1957 január végén: „Atlantisz sorsára jutottunk”. Azaz elsüllyedünk, s e folyamat napjainkban a szemünk előtt zajlik.

 

- Noha sokan tragédiának állítja be a Forradalmat, az október 25-ei Kossuth téri sortűzig - az addigi halálos áldozatok ellenére - győzelmi folyamat zajlott, így indokolt-e, ha október 23-án győzelmet ünnepelünk?

 

- Mindezek és az általam elmondottak ellenére is október 23-át győzelmi ünnepnek kell tekinteni, mert a forradalom győzött. A forradalom szovjet eltiprása utáni szörnyű megtorlás és a három évtizedes Kádár-féle vörös ellenforradalom a pusztulás szélére sodorta a magyarságot, de még mindig lehet remény arra, hogy 1956 példáján létrejöjjön egy olyan nemzeti egység, amely megmenthet bennünket. Ehhez mind a jobb-, mind a baloldalnak kölcsönös gesztusokat kellene tennie. Ezt ugyan nehéz elképzelni, de e nélkül nem kerülhetjük el a pusztulást. Egy gyűlöletben élő társadalom ugyanis nemcsak az alkotásra, de már az önvédelemre is képtelen.

Kép: Résztvevők az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának évfordulóján tartott fáklyás felvonuláson Csíkszeredában 2016. október 22-én. MTI Fotó: Veres Nándor

 

Szent László a rockopera színpadán

A szeretett király rockoperában fénylik fel a kilenc évszázaddal későbbi hívek előtt. Urunk, László! Téged áldunk! címmel október 22-én az Újpest Színház a Nagyszínpadon mutatja be az új alkotást: Szűts István és Virág László művét. A rockoperát a Felvidéki Rock Színház adja elő. A kezdés: 19 óra. Szűts István zeneszerzőnek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. október 21.

 

- Mester, hogyan ad ihletést egy legendás Árpád-házi király a XXI. század muzsikusának?

 

- Nagyon homályban van Szent László. Belőle nem lett „sztár király”, mint Istvánból vagy Mátyásból az utóbbi évtizedekben. A néphagyományban, a mondák világában, a legendákban, viszont nagyon eleven ma is.

Sok helység – mintegy negyven – neve őrzi Szent László alakját szerte a kárpátmedencében. Számos templomunk védőszentje, és freskókat, szobrokat őriznek róla. Több városunk kiemelt helyen ünnepli Szent Lászlót: Győr – ott őrzik hermáját –, Kisvárda – a közelben vívott nagy csatát a a kunokkal – Nagyvárad – végső nyughelye  –, Somogyvár – először ott temették el – s a többi. Ezenkívül a törvényei is emlékezetesek aranypénzt veret, védi a határokat, kemény erős hadsereget hoz létre, adómentességet ad a földműveseknek egy időre, és középkori szigorral védi a magántulajdont. Nem érdemtelenül énekelték róla évszázadokkal később is:  „Az igazságnak voltál bírája, nem volt idődben gonoszul tevő.”

 

- Szent László körül gyönyörű zeneművek vibrálnak: a gregorián kórusművektől a népdalokig. Az Ön rockoperáját mi módon dúsítják ezek a dallamok?

 

- Magam is nagyon szeretem a népdalokat és számos dallam felhangzik a műben is. A jellemeket is a dallamok segítségével és persze a harmóniákkal próbálom megsegíteni. 

Nem egy történelmi rockoperát írtunk, hanem a legendáiból, mondáiból gyűjtöttük össze.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A rockopera közönségét miként avatja be az előadás a magyar művelődés ősi titokzatosságába?

 

- Azt gondolom, ma is aktuális gondolatok merülnek föl művünkben. Barátság, szeretet, megbecsülés, hatalmi vágy, cselszövés, ármány, szerelem, s a többi. Sajnos az emberi kapzsiság már akkor is jelen volt, ma sincs máshogy. Volt egy "ember", egy nagy formátumú királyunk, Szent László, aki a nemzetért a hazáért élt és cselekedett, és nem volt hatalommániás. Szeretnénk a mai embereket valamennyire felrázni, és rávezetni, hogy a történelmünkben igenis voltak nagy és értékes alakjaink, akik példaképeink lehetnek. És megpróbáljuk az érdeklődésüket Szent Lászlóra fokuszálni, érzékeltetve, hogy ma is fénylő értékek, gondolatébresztő izgalmak vannak történelmünkben.

Kép: kormoranfolk.hu

 

 

 

 

Élményszüret Etyeken - konyhaművészeti csúcs

 

Az októberi ünnepi hétvégén Etyeken Élményszüret várja a bor barátait, Márton-nap környékén a már hagyományossá vált Libadalom következik, végül karácsony előtt adventi hangulatban nyitott pincét a helyi kézműves vállalkozók kínálnak élményt az Etyek-Budai borvidék szívében. Rókusfalvy Pál kezdeményezőnek, főszervezőnek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. október 20.

- Rókusfalvy úr, házi sonkakrémes kenyér, szüreti rakott káposzta és zúzapörkölt tarhonyával, két évig érlelt, sóban pácolt, levegőn szárított sonkakülönlegességek, szüreti vörösboros vadragu körettel, roston csirke őszi salátával - olvasom az Élményszüret helyi pincék által összeállított kínálatában, és még sorolhatnánk az innovatív remekléseket. Érzékelhető-e, hogy éppen borrendezvények hatására az etyeki konyhaművészet jelentősen fejlődött, gazdagodott, színesedett az utóbbi években?

 

- Minden bizonnyal: igen. Általában jelentős fejlődést érzek a magyar gasztronómiában, hála Istennek nem csupán a komoly, prémium éttermek léptek ebben előre, a haladás lassan, de biztosan „átszivárog” a vendéglátás minden régiójába. Például a street-foodban is egyre több előremutató, izgalmas dologgal lehet találkozni, és ami rendkívül fontos, hogy a vendégek is sokkal igényesebben választanak ma már, ami tovább ösztönzi a fejlődést. Etyeken, a Gasztrosétányon is azt látom, hogy a helyi, kézműves vállalkozók egyre több időt és energiát fektetnek abba, hogy minél izgalmasabb gasztronómiai kínálattal készüljenek a látogatók számára, amit pedig különösen fontosnak tartok az az, hogy egyre több a helyi, sőt saját termelésű alapanyag.   

 

- Márton napi Libadalom a Sétányon... Hogyan fényezi föl szakrális érték az idei Márton napot - Szent Márton évében?

 

- A szakralitás az alapokban, a hagyományokban fedezhető fel. Azt gondolom ugyanis, hogy amíg az emberek ezeket az ünnepi alkalmakat választják arra, hogy közösségteremtő programokat szervezzenek, addig ezzel tevékenyen ünneplik meg egyik vagy másik keresztény ünnepet; amíg pedig az emberek ilyen összetartó, családias módon tartják ezeket az ünnepeket, addig rend van a világban.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Egy, pohárral a kézben vezetett rendhagyó pincetúrát - friss must- és murcikóstolóval, borkorcsolyákkal - miként gazdagít a borversekben is gazdag magyar irodalmi kincstár?

 

- Bevallom, borversek nem szoktak elhangozni egy-egy ilyen pincetúrán, de az ötlet nem rossz. A „Pohárral a kézben” attól rendhagyó, hogy nem egy egyszerű borkóstolóról van szó, hanem arról, hogy a limitált számú érdeklődőt végigkalauzoljuk a feldolgozó pincén, és megismerkedhetnek a szőlőfeldolgozás és a borkészítés folyamatával, kicsit bepillantást engedünk a kulisszák mögé, ami azt gondolom, egyrészt nagyfokú bizalom a vendég irányába, másrészt egyfajta bizonyítéka a hitelességnek, hiszen pontról pontra megmutatjuk, hogy mi hogyan dolgozunk. Már csak egy ilyen túra miatt is érdemes kilátogatni az etyeki Gasztrosétányra akár október 22-23-án az Élményszüretre vagy november 12-én a Márton-napi Libadalomra, esetleg az Adventi Nyitott Pincékre december 3-án.

 

 

Divatba hozzák a színházba járást

 

Színházba mentem! jelmondattal kampányt indít a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) a színházba járás népszerűsítéséért. Céljuk a színházba járás népszerűsítése a fiatalok körében, és a kíváncsiság felkeltése azokban is, akik nem, vagy csak ritkán választják ezt a szórakozási formát - mondta Szabó László, az MTT titkára. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. október 14.

- Titkár úr, 12 művész, sportoló, népszerű közéleti személyiség vállalta a feladatot, hogy a színházba járást népszerűsítse. A népszerűsítő kampányban különböző eszközökkel - köztük hat kisfilmmel, köztéri hirdetésekkel, rádiós bejátszással - hívják fel a figyelmet a színházi évadra. Hogyan sikerült felvillanyozni a színház körül segítőkészséget, alkotóerőt? 

- A kampány a 2016/17-es évad indulásával, most ősszel indul el. Az Ön által említett marketingelemek fontosak, hiszen a televízióban és online terjesztett kisfilmek, az országosan elhelyezett citylight plakátok és a rádió szpot által sok emberhez el tudjuk juttatni az üzenetet: Színházba járni jó: menjünk minél többen, minél gyakrabban. A program célja a színházba járás népszerűsítése a fiatalok körében és a kíváncsiság felkeltése azokban is, akik nem, vagy csak ritkán választják ezt a szórakozási lehetőséget. Ennek érdekében elkészült a Színházba mentem! mobil applikáció, mely az első olyan színészkereső alkalmazás, ami több ezer színészről és előadásaikról informál. A Színházba mentem! kampány a mobil applikáción belül két játékra invitál minden színházszeretőt.

- A kampány kisfilmjeiben és falragaszain többek közt Szarvas József, Száraz Dénes, Járai Máté színművész, Szente Vajk színművész, rendező, Kiss Gergely vízilabdázó, Kovács András Péter humorista és Kristóf Krisztián zsonglőr szerepel. Miből gondolja, hogy a színház műfajához egyfajta összművészeti - sőt a sportnak is rajtot vezénylő - "letámadás" lehet eredményes?

 

- A színház jó dolog! Ezért egy ilyen társadalmi kezdeményezés mellé könnyű megnyerni ismert arcokat. A kampányban hat színész és hat nem színházi személy vesz részt, akik lelkesen és örömmel vállalták a feladatot. Általuk nem csak a színház, hanem a sport, a költészet, a humor, a zene és a cirkusz világa is megjelenik. Azok, akik szeretik őket, figyelik a munkásságukat, biztosan felkapják a fejüket. Arcaink által is arra törekszünk, hogy minden korosztály megszólítsunk, és elérjük azt, hogy minél többen menjenek színházba, részesei legyenek az élménynek, melyet ez a művészeti ág ad.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Maga Balassi is alkotott - itáliai mintára - egy színművet, s alapvetéseket is megfogalmazott hozzá. Mennyire szavatolja a kezdeményezés - elsősorban a fiatalok körében való - tömegességét, hogy eddig 52, magyar nyelven játszó színház csatlakozott, köztük vidéki, budapesti és határon túli teátrum, s Önök programjaikkal a szakmát is megszólítják: a kampány részeként rendezik meg a Színházat vegyenek! és a Foglaljon helyet! című konferenciát is?

 

- A Színházba mentem! kampány lényege, hogy nem egy-egy színházat reklámoz, hanem magát a színházba járást. Nem teszünk különbséget az egyes színházak között, hiszen itt most nem az a lényeg, hogy hova, hanem hogy menjenek el minél több színházi előadásra. A színház szakmai vonalat nemcsak a két korábban már sikerrel megrendezett konferencia folytatása szavatolja, hanem a hdtb.hu színházi adatbázis is. A jelenleg épülő weboldal célja, hogy egy összetett információs hátterű portálként szórakoztatva informálja a közönséget, komplex adatbázist nyítva a magyar színházi világról.

 

 

Professzorok fényezte tükrös borkötet

 

Borkultúra kettős tükörben címmel írt könyvet egy vegyész és egy irodalomtörténész professzor. Az egyik szerzőnek, Dr. Rácz László főiskolai tanárnak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. szeptember 26. 

- Tanár úr, borhoz az összetéveszthetőségig hasonló folyadékot vegyi üzemben is elő lehetne állítani - vélhetően a világ egyes részeiben ezt meg is teszik -, Ön mint kémikus mégis miért vallja azt, hogy a bort a Teremtő műhelyében: a domboldalas kertekben, homoki ültetvényekben termett szőlőből, kiváló borászok nemes fortélyaival kell megalkotni?

– A kérdés első részére a bor összetételének ismertetésével tudok válaszolni. A boralkotók (főbb komponensei a bornak): víz, alkoholok, savak, szénhidrátok, polifenolok és tanninok csoportja, vitaminok, stb. A szakirodalom szerint a kutatók már több mint 3000 féle molekulát, alkotóelemet azonosítottak a borban. Mivel az emberiség sok mindenre képes, össze tudná „pakolni” a 3000 molekulát – gondolja az, aki csak felszínesen, „lélek nélkül” gondolkodik, csak a számok világát ismeri.

Az írók és költők a kezdetektől jó barátságban vannak a borral. Márait is megihlette az egri pincék élményvilága, különösen az Eged-hegy szőleje és leve, így fogalmaz: „… a bornak nemcsak íze, illata és szesztartalma van, hanem mindenekelőtt szelleme is. Mintha a nép, mely termeli és issza, átadna lelke titkos tartalmából valamit a hazai bornak.”

A bor összetételéről el kell mondanom, hogy a 3000 féle alkotó elem koncentrációja más és más érték, sőt még ez az évjárattól és a szőlő fajtájától is függően változik. Nagyon „ráérősnek” kellene lenni az analitikus vegyésznek, hogy minőségi bort tudjon előállítani. Nem beszélve az „önköltségi árról”, ami – még forintban számolva is – a tíznek valamilyen nagyszámú hatványkitevős értékét mutatná. Szemünk előtt mindig ott lebeg az érett bor harmóniája, bukéja. Mi egy másforma közelítéssel tudjuk biztosítani a minőséget: nem a laboratóriumban kell szintetikusan előállítani, hanem a borász nagy gyakorlati borkészítési technika alkalmazásával a PINCÉBEN, a Teremtő műhelyében.

Ha az előzőeket szakszavakkal írom le, akkor kijelentem, hogy amit a laboratóriumban elő lehet állítani, az nem kolloid, csak borhoz hasonló anyag. Minden természetes bor egy kolloid rendszer – és a kolloidokra pedig a határfelületek kémiája vonatkozik, míg a másiknál egy „egyszerű” oldategyensúllyal állunk szemben. (Ami hasonló, az nem azonos – a kérlelhetetlen matematika törvényei szerint sem.)

- Miért lényeges, hogy a magyar borbarátok ne csak meg tudják állapítani, hogy adott bor tükrös, zamatos, hosszú, netán túl savas vagy kevéssé tanninos, hanem valamennyire átlássák ennek szakmai hátterét is?

– A borkultúra stúdiumunkat 20 év óta hirdetjük és tartjuk meg az egri Eszterházy Károly által megálmodott egyetemen – a szakmai háttér folytonos jobbítását megcélozva. Csak két kiragadott példával érzékeltetem ezt:

Ne műanyag pohárból fogyasszuk, és ne műanyag pohárral próbáljunk másokat borivásra bírni! Diákjaink jól megtanulták azt is, hogy a borkóstoláshoz a megfelelő körülmények 

elengedhetetlenek, és munkába kell állítanunk minden érzékszervünket - szemünket, fülünket, orrunkat és a szánkat, de még az eszünket és szívünket is. Az egyik diákomtól idézek, aki ma az egyetemünk docense, (... József), tökéletes választ adott erre a kérdésre: „Tanár úr! Most már, ha egy pohár bort megiszunk, nemcsak leöntjük, hanem kóstolgatva-fogyasztva élvezzük is azt.” Véleménye a munkánk eredményét is mutatja.

 

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A költő vélhetően egri élményeit elevenítette föl, mikor leírta: Vitézek közt ülvén kedvem ellen sincsen (a) jó borral teli pohár. Ön kémikusként hogyan látja: borbaráti körben házasítani kell-e a vegyi és a művészeti ismereteket?

- Balassi Bálint a Borivóknak való című költeményében a borívást a végvári élet létfontosságú, közösségteremtő erejének tartja: Ily jó időt érvén Isten kegyelméből, / Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szívből, / Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetből!

A bor Isten ajándéka, az emberi tudás és szorgalom gyümölcse, a Mindenható kegyelméből, Jézus Krisztus rendelése szerint az Eucharisztiában, a legszentebb áldozat bemutatásakor az oltáron Krisztus vérévé változik át. Alázatos lélekkel történik a kenyér és bor felajánlása: „Felajánljuk neked, mint a föld termését és az emberi munka gyümölcsét. Ebből lesz számunkra az élet kenyere.”

Ha pedig a konkrét vegyi ismereteket helyesen végzi a pincemester vagy az, aki a kurzuson aktívan vett részt, és kitanulta a mesterség alapjait, akkor a művészeti ismeretekkel bővülten már a kulturált borfogyasztást tartja illőnek és méltónak. (A konkrét vegyi beavatkozás a kén-dioxid (kénessav) megfelelő mértékű felhasználása, és esetleg egy indifferens agyagásvány, mint derítőszer(föld) szerepelhet, mint vegyi anyag a bio borkészítés során is.)

Szerzőtársam, Cs. Varga István az agykutató Vizi E. Szilveszter akadémikusra szokott hivatkozni: a bor egy egész kultúrát fog össze, a zsidó-keresztény kultúrkört. A Genezis feljogosítja a természettudományok művelőit, tudósait, a kémikusokat is, hogy kutassák a világ dolgait, fürkésszék, értelmezzék titkait. A „tudományos” fontos minősítés, lényege az igazolt, bizonyított ismeretek rendszere. A kereszténység mindenki számára lehetővé teszi, hogy érdeklődésének megfelelően próbálja megoldani kutatási feladatait, annak tudatában, hogy a tudós is mindig csak részigazságokat képes feltárni.

A borkultúra végtelenül gazdag kérdés- és problémakörében a természettudományos „igazság” kutatása és megtalálása, feltárása elsősorban a tudósok, a kutatók feladata, a bor és az irodalom sokrétű kapcsolatának, szépségeinek, jellemzőinek, az emberre gyakorolt sokféle hatásának a megmutatása, megjelenítése, kifejezése pedig elsősorban a művészeké. Az emberiség kultúrájának dimenziójában gondolkodó Baudelaire szerint: „a bor olyan, mint az ember: sem nem ördög, sem nem angyal”.

A könyv ajánlásában Dr. Kállay Miklós emeritus professzor, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke így fogalmaz: „A megoldás tehát az ember kezében van, a BOR sohasem hibás! A kiadvány, melyet az olvasó közelesen a kezében tarthat, éppen ezekre a kérdésekre irányítja rá a figyelmet alapos, feltáró kultúrtörténeti vonatkozásaival.

Jóllehet a borral kapcsolatban nincsenek abszolút igazságok, mégis: In vino veritas – Borban az igazság”.

 

A kótyavetyélő privatizáció szakmai segítői...

 

A nemzet elleni bűnök soha nem évülnek el címmel adott ki nyilatkozatot az Energiapolitika 2000 Társulat. Ebben egy másik civil szervezetre utalva így fogalmaznak: az adott társaság vezetői/veteránjai társaságuk eredeti célkitűzéseivel szemben az energiaprivatizáció támogatásával elárulták a nemzeti energiapolitika eszméjét, hamis „szakmai” alapot hirdetve félrevezették a közvéleményt, s mindezzel a külföldi privatizátorok kiszolgálóivá váltak: hozzájárultak a magyar energetika szétveréséhez. Járosi Mártonnak, az Energiapolitika 2000 Társulat elnökének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

 

- Elnök úr, Önök meghívást kaptak az itt meg nem nevezett civil szervezet 25 éves fennállásának ünnepélyére. Önök emlékeztetnek rá: "A korábbi évfordulókon a nevünket sem említették, most közös emlékezésre hívnak bennünket." Értelmezhető-e ez úgy, hogy a veteránok most nyilvános önkritikát gyakorolnak?


- A szóban forgó szervezet ünnepségére mint egykori alapítók többen meghívást kaptunk. Sajnos nem gyakoroltak eddig önkritikát. Ezért kellett nyilvánosan egyértelművé tennünk, hogy nincs alap a közös emlékezésre mindaddig, amíg nem határolódnak el múltjuktól. Csak ez lehetne a 25 éve általam kezdeményezett szervezet igazi ünnepe, egy újrakezdés esélye. A sok veszteség után csak így lenne valódi a kormány által folytatott, újból nemzeti érdekű energiapolitika szolgálata. A meghívás elfogadása hamis összeborulás lenne, a 

szervezet felelősségét eltakarná, az önvizsgálatát késleltetné. Ehhez mi nem segédkezünk, bűnrészességet utólag sem vállalunk.

- Önök úgy látják, hogy "minimális követelményként a múltat, a nemzeti energiapolitika elleni árulással elkövetett bűnt személyekre bontva nevesíteni és nyilvánosan be kellene vallani, az árulásban résztvevőknek le kellene mondani." Csakhogy a stratégiai közvagyont nem a civil szervezet kótyavetyélte el, csúsztatta idegen kézbe. Ez a mozzanat a Horn-Kuncze garnitúra országlása alatt történt, konkrét privatizációs miniszterek hajtották végre. Az ő nevüket agyon kell hallgatni?

 

- Nem hallgattuk agyon, számtalan cikkben és állásfoglalásban bíráltuk a privatizációs minisztereket. Ők a történelem süllyesztőjébe kerültek. Mi azért a szervezet felelősségét kérjük számon, mert ők az energiaprivatizáció támogatásával elárulták a nemzeti energiapolitika eszméjét, hamis „szakmai” alapot hirdetve félrevezették a közvéleményt, s mindezzel a külföldi privatizátorok kiszolgálóivá váltak: hozzájárultak a magyar energetika szétveréséhez. Ma viszont rutinszerűen, a nagypolitikai átmentőkhöz hasonlóan, úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi; az aktuálpolitikához alkalmazkodva ők is nemzeti színben igyekeznek tetszelegni.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata: Hogyan érhető el, hogy a fiatal nemzedékek megismerjék a kiárusító privatizáció legfontosabb tényeit, annak végrehajtóit legalább erkölcsileg vonják felelősségre, s megakadályozzák, hogy az egykori kótyavetyélők, akik most luxusvilláikból, páholyaikból nézik a fejleményeket, újra felbukkanjanak, s kioktassák a demokratákat, sőt, visszaólálkodjanak a hatalom közelébe?


- A fiatal nemzedéket fel kell világosítani. Ez értelmiségi felelősség, a mi társulatunk is kiemelt küldetésének tartja. A mostani nyilatkozatunkkal is ezt, az újabb generációk tisztánlátását szeretnénk segíteni. A múlt ismerete, feltárása, a tapasztalatok hasznosítása nélkül nem lehet eredményesen építeni a jövőt. Nyilatkozatunk szerint a szervezet nyilvános bűnbánata, bocsánatkérése nélkül a közvélemény és a jóhiszemű újabb generációk előtt rejtve maradnak a hamis gyökerek. Hiába működtetnek ifjúsági tagozatot, hitelesen építkezni csak igaz alapokra lehet. A tisztánlátást segítjük azzal is, hogy honlapunkon közzétettük a szervezet alapításának és meghasonlásának dokumentumokkal alátámasztott hiteles leírását.

 

Közös kincsünk a kereszténység

 

Szent Márton élettörténete, példája és a hozzá kötődő legendák ihlették azt a kortárs képző- és iparművészeti kiállítást, amely Kortársunk, Szent Márton címmel csütörtökön nyílt meg a Szombathelyi képtárban. A tárlatot Kostyál László művészettörténész nyitotta meg, aki a címben rejlő ellentmondást feloldva rámutatott: az 1700 évvel ezelőtt Savariában, a mai Szombathelyen született Szent Mártont ugyan nem lehet kortársunknak nevezni, a kiállító művészeket a szervezők mégis arra inspirálták, hogy olyan alkotásokat készítsenek, amelyek szerintük Szent Mártonnak azokat az üzeneteit hordozzák, jelenítik meg, amelyek a ma emberét is megszólíthatják, számunkra is jelentéssel bírnak. Ilyen üzenetek, örök értékek szavai szerint a hit, a szeretet és irgalmasság, amelyről a kiállított művek is szólnak. Kostyál Lászlónak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. szeptember 17. 

- Tanár úr, az alkotók közül többen is annak a legendának az ábrázolását választották, amely szerint Szent Márton megosztja köpenyét a koldussal, ez a momentum megjelenik több kiállított festményen, szobron és textilen is. Már a középkor mesterei is ezt a mozzanatot festették meg, faragták szoborba, a mi korunkban borcímkén is megjelenik a jellegzetes kép. Miért lenne fontos, hogy a Szent István-i Szent Márton-kultusz ma idehaza ennél elevenebb színt kapjon?

 

- A köpenyének felét a koldus számára elhasító Szent Márton ábrázolása az irgalmasság erényének ikonográfiai toposzává vált, ami napjainkban különösen is aktuális mondanivalót hordoz. Ez azonban csupán egyetlen kiragadott mozzanat a szent életéből, ami ennél jóval több példaértékű vonatkozást kínál. Szent Mártont joggal tarthatjuk az irgalmasság szentjének, de ha csak ezt látjuk benne, a kép egyoldalú lesz. Voltak más példaadó eseményei is életének, amelyek üzenetének megszívlelése ma inkább nehezünkre esik, mint mondjuk némi aprópénzt adni egy kunyeráló hajléktalannak. Legendájának ismert jelenete, mikor a püspöki kinevezés elől elbújt Mártont a libák gágogása árulta el, azonban a szerénység propagálása és különösen megélése sajnos a lépten-nyomon visszhangzó szolidaritásnál jóval távolabb áll a mai gondolkozásunktól. A vadkutyákat lecsendesítő, vagy a világi előkelőkkel szemben a hite mentén kiálló Márton üzenete szintén kevésbé kényelmes, bár megszívlelése rendkívül fontos lenne. A szentnek a legendájából megismerhető élettörténete az emberileg tartalmas, keresztény szemléletű életre törekvők számára valóságos kincsesbánya. Ha nem aknázzuk ki, mi magunk leszünk szegényebbek. A szombathelyi kiállítás éppen arra hívta meg a művészeket, hogy e bánya kincseit a napvilágra hozzák és a művészet eszközeivel számunkra bemutassák.

 

- A  XX. század európai művészete már tele volt vallásellenességgel, a vallásos művészet a templomok falai közé szorult, Magyarországon ennek a kényszernek csak a rendszerváltás vetett véget – Ön szerint. A valóság azonban az, hogy a magas színvonalon dolgozó művészek – például a Szent Márton-díjas, egyben M. S. mester-díjas Rieger Tibor, vagy a Munkácsy-díjas Mihály Gábor ma is kireked az állami elismerésekből. Rendszerváltozás ide vagy oda: a szakrális művészet elismerése civil szférába szorult. A mostani Szent Márton-évforduló miképpen hozhat fordulatot?

 

- Amikor a művészeti életben zajló folyamatokat próbáljuk megvilágítani, nem szabad csupán egyes művészek elismeréseiből vagy el nem ismeréséből kiindulni. Természetesen én is tudok olyan vallásos szellemben dolgozó alkotókat mondani, akik szerintem megérdemelnék az állami elismeréseket, mint ahogy egyébként az említett Mihály Gábor esetében a Munkácsy-díj éppen ilyen volt. Abba itt nem érdemes belemenni, hogy kik és kiknek adják ezeket a kitüntetéseket. A szakrális művészet lassú, de folyamatos erősödése Magyarországon érzékelhető valóság, és nem elismerésektől függ, hanem a meggyőződésüket mind bátrabban műalkotásokba fogalmazó művészektől. Az elismerés ugyan fontos a legtöbb művész számára, de ha csak ez inspirálná, nem kötődne szorosan e területhez. A keresztény művészet izmosodása távolról sincs szoros korrelációban az e területet érintő kitüntetések számával.Nem hiszem, hogy a Szent Márton-év látványos fordulatot hozhat e téren. Komoly jelentőséggel bír ugyan, hogy a keresztény művészet iránt a művészetpolitika is mintha nagyobb figyelmet fordítana, azonban az aligha várható, hogy olyan domináns szerephez jusson, amely a mai mainstream, alapvetően individuális szemléletű művészeti gondolkozással szemben hasonló súlyú alternatívát képez. 

De nem is ez az elsődleges célja, hanem egyrészt a gyökereink, másrészt spirituális távlataink hangsúlyozása. Más megközelítésben úgy is mondhatjuk, hogy a horizontalitásra koncentráló okosság helyett a vertikalitást előtérbe helyező bölcsesség felé mutat utat számunkra, és ennek jelentősége akkor is óriási, ha nem válik központi trenddé.

 

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Hogyan juttathatja fölfedezésekhez a fiatal magyar nemzedéket a templomi szakrális művészet, amely közösségi művészet, amely olyan spirituális tartalmakra irányítja a figyelmet, amelyek a közösséghez, a gyülekezethez szólnak, s melyekben nem az ÉN, hanem a MI dominál?

- Jól látható, hogy napjaink Európájának talán legnagyobb problémája, a migráció mögött – a politikai és a gazdasági okokon kívül – a vallási ellentétek állnak. Nem kis részben ideológiai-szellemi fegyverekkel támadó ellenféllel kell felvennünk a harcot, amire mi egyáltalán nem vagyunk felkészülve. Meggyőződésem, hogy kereszténység az európai civilizációnak az a közös kincse, amely identitását megteremtette, és sikereinek alapjául szolgált, dacára az aprópénzre váltása során mutatkozó rengeteg gyarlóságnak. Ha nem vértezzük fel magunkat a vele kapcsolatos ismeretekkel, ha nem tanulunk meg a segítségével spirituális dimenziókban gondolkozni, ha nem fogadjuk el létünk közös alapjának, saját magunkat fosztjuk meg fegyvereinktől. Gondolkozásmódunkban és hétköznapi viselkedésünkben számos esetben tudnunk kellene előtérbe helyezni a „mi”-t az „én”-nel szemben. A spirituális élmények közös megélése ennek talán leghatékonyabb útja. Ilyen kontextusban a szakrális művészet és az általa közvetített narratíva lehetséges – és szükséges – szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni.

 

Rieger Tibor remeke a Hess András téren

 

Szobornak is beillő emléktáblát avattak a Budai Várban a  Magyar nyelv és könyv ünnepének megnyitásakor. Rieger TiborM. S. mester-díjasszobrászművész alkotta a Hess András tér új díszét, a tér nevét adó nyomdászt fölidéző emléktáblát, kőből. Az eseményen történelmi háttérismertetést Farkas Gábor Farkas könyvtáros mondott. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. szeptember 11.

​​

- Könyvtáros úr, miért fontos, hogy számos emléktáblától díszlő Várnegyedben egy újabb is megjelenjen, és Hess András alakjára emlékeztesse az arra sétálót?

- Magam nem vagyok az emléktáblák nagy híve, de megörültem a hírnek, mikor kiderült, hogy az I. kerületi önkormányzat emléktáblával szándékozik tisztelegni Hess András előtt. Nincs miért szégyenkeznünk, András mester igen korán, 1473 június 5-én jelentette meg a Budai Krónikát nagyjából azon a helyen - talán pár méter választhatta el -, ahol most az emléktáblája áll, ezzel vitathatatlanul a legfejlettebb európai nemzetek közé emelkedtünk.

- Miért jó, hogy Hess András alakjátszokványos emléktábla helyett egy kiemelkedő művész, az M. S. mester-díjas Rieger Tibor különlegesen szép mesterműve idézi fel? 

- Nem tudok nagy ívű esztétikai elemzést mondani, egyszerű

arra járó polgárnak nagyon tetszett, szellemes megoldás, gyönyörű kivitelezés. Nekem úgy tűnik, hogy a két mester egymásra talált azon a szombat délután: Rieger Tibor méltó módon tisztelgett Hess András előtt.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Miért kell a mai ifjú nemzedékeknek is tudni, hogy már fél évezrede, a Mátyás király indította lendülettel Hess András révén újabb sodrást kapott a magyar szellemi fejlődés, és Európa élvonalában haladtunk?


- Hess úgy fogalmazott az előszavában, hogy "sok napot igénylő munkát vállaltam magamra, tudniillik Pannónia Krónikájának kinyomtatását, tehát olyan munkát, amely hitem szerint minden magyar ember számára kedves és kellemes. Ugyanis mindenki a szülőföldjét szereti elsősorban, többre tartja a földkerekség más tájainál..." Kell ennél szebb hitvallás?

Kép: kozterkep.hu

 

Zenetörténeti oral history írva is, digitálisan is

 

Kocsis Zoltán zongoraművész lesz a vendég a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában - a  Vörösmarty utca 47/A-ban, a Mikszáth-teremben - szeptember 17-én, szombaton délután 3 órai kezdettel. A művésszel beszélgető Juhász Előd zenetörténésznek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. szeptember 15.

 

- Tanár úr, miért fontos, hogy a televíziós, rádiós műsorok mellett meghittebb, szűkebb közönségnek szóló beszélgetések is művelődési, művészeti élményt adjanak az erre vágyó közönségnek?

- A zenei hídépítés érdekében minden "hangszeren" játszanunk kell, ha erre lehetőség van. A szűkebb, kamara-jelleg meghittebb atmoszférát ad, ilyenkor a művész is jobban megnyílhat, és közvetlenebb kapcsolat alakulhat ki vele; sőt, a hallgatok olykor még kérdéseket is feltehetnek a találkozón.

- A régebb óta fiatal emberek emlékeznek arra, hogy a pártállam lebontásának évében Ön éppen Kocsis Zoltánnal folytatott beszélgetést az állami - akkor még nagyközönségű - televízióban, s e diskurzus a végén a politikára kanyarodott, még bizonyos kockázatot is felizzított az akkori 

Grósz-kormány idejében. Ez a mostani MUOSZ-beli beszélgetés alkalmat kínálhat-e arra, hogy ilyen epizódokat is fölelevenítsenek?

- Ezekből az immár negyvenöt (!) éve folytatott nyilvános beszélgetéseinkből már napvilágot látott egy kötet: Kocsis Zoltán Juhász Előd mikrofonja előtt címmel (Nap Kiadó, 2011), és jövő tavasszal vendégünk 65. születésnapjára tervezzük megjelentetni ennek a folytatását - az elmúlt öt év vele kapcsolatos eseményeiből, reflexióiból, nyilvánosság előtti beszélgetéseinkből válogatva. Az újabb sajtóházi délután is ennek része lesz.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Az Ön zenetörténészi tevékenységének mennyire fontos része az a pódiumbeszélgetésben megformálódó oral history, amely csak részben foglalkozik a múlttal, az elevenebb fényt a jelenre és a tervekre vetíti?


- Azt hiszem, egy történésznek - de nemcsak neki, természetesen - a vérében van annak tudata, hogy a jelen: a jövő múltja. Mindig együtt igyekeztem bemutatni - népszerűsíteni, megszerettetni - a mi kis világunkat, a saját kultúránkat - a nagyvilággal. Ebben a folyamatban a zenével ilyen-olyan módon foglalkozóknak kitüntetett szerepe van, hiszen zenében - zenei életben, muzsikus-tehetségekben: -  mi abszolút "dobogósok" vagyunk! 

 

 

Vincellér: jó évjárat

 

Mennyiségileg vegyes, de minőségileg jó évjárat lehet az idei bor a szüret első tapasztalatai, a szőlős gazdák és borászok várakozásai alapján. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a hegybírók által beküldött termésbecslési adatok összegzését követően az idei szőlőtermés volumenét országosan 385 ezer tonnára becsüli. Ez 2,7 millió hektoliter seprős újbornak felel meg. Molnár Tibor, a Vincellér borászat ügyvezetője is optimista az idei évjáratot tekintve. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. szeptember 7.

 

- Bormester úr, Önök szeptember 10-15. körül  kezdik majd a bornak való zenit szüretét. Milyen új tervük van ezzel a magyar nemesítésű fajtával?

- Az első jövevényünk a Zöldike fantázianévre hallgató pasztörizált must már el is készült. A második termékünk egy zenit primőr fehér lesz, amely az Első gólya fantázianevet viseli. Picit későbbi szüreti időpont megválasztásával prémium, fahordós fehérbort készítünk. A fajta ez évi utolsó szereplése a pincénk specialitása a késői szüretelésű zenit édes borkülönlegesség lesz. 

- Ültetvényeiken a kékszőlőket október eleje előtt semmiképp sem szedik le. A tavaszi fagy a fertőbozi és a kópházi területeiket károsította - 60-70 

százalékban -, de a termés bizonyos mennyiségben reprodukálta magát. A térség híres kékfrankosát milyen házasításokkal teszik még izgalmasabbá? 

- A kékszőlők esetében abszolút előnyt élveznek a Kárpát-

 medencei, Közép-Európai fajták, mint a kékfrankos és az osztrák Zweigelt. Termőterületi adottságaink, hagyományaink és a piaci igények is ezen fajták népszerűségét segítik elő.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamatjelmondata. A Vincellér borászat milyen programmal éri el, hogy a Bálint napi Balassi-fesztivál az ifjabb nemzedékeket is beavassa a magyar borműveltség titkaiba?

- Lényeges a  folytonosság elvének követése. A kisebbeket a mustjainkkal varázsoljuk el. Ez az ő "gyerekboruk". A fiatal felnőtt korba lépett jövő fogyasztóit illatos, gyümölcsös fehér és rosé borainkra szoktatjuk. Innen egyenes az út a testesebb, tartalmasabb, kisfahordózott fehér és vörös borokig, amelyeket valószínűleg picit korosodva keresnek majd a vásárlóink. 

 

 

Európa ma is hálás lehet a magyar végváraknak

 

Buda török elfoglalása valódi jelentőségénél sokkal kevésbé él a nemzet emlékezetében, pedig Trianonhoz hasonló igazi sorsforduló volt. Erre hívta fel a figyelmet az a konferencia, amelyet Buda 1541. augusztus 29-i elestének 475. évfordulóján rendeztek néhány napja Budapesten. Pálffy Géza, az MTA kutatóintézetének történésze és kutatócsoport-vezetője azt emelte ki: Buda elestéhez a mohácsi vereségen keresztül vezetett az út, ez az eseménysor pedig mintegy „első Trianonként” a magyarság történelmét mind a mai napig meghatározó sorsfordulóvá vált. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. szeptember 8.

 

- Tanár úr, évszázadokig nem volt a magyarságnak olyan saját fővárosa, amely úgy ösztönözhette volna a politikai, gazdasági és kulturális fejlődést, ahogy az más országokban megfigyelhető. Pozsony koronázóvárosként még Balassit is mint juhásztáncost a figyelem fénykörébe emelte, Nagyszombat Pázmánynak köszönhetően egyetemi központtá emelkedett, később Bécs a testőr költőket pallérozta. Ez mennyire enyhítette a magyar főváros hiányát?

- Sajnos csak részlegesen. Buda 1541. évi eleste ugyanis azért tekinthető valóban tragikus sorsfordulónak, mert a késő középkori főváros sokrétű szerepkörét ezt követően nem egyetlen magyar főváros, hanem számos város együtt vette át. Mégpedig nem csupán átmeneti időre, hanem – bár ezt általában nem mérjük fel kellő súllyal – hosszú évszázadokra! Mivel Buda elvesztével a történeti magyar állam területe 150 évre három részre szakadt, mindhárom új országban az egykori főváros szerepét új városok örökölték. Egyrészt: a török hódítás miatt kifli alakura fogyó Magyar Királyságban Pozsony és Bécs. Míg az előbbi az ország „első fővárosa” és belpolitikai központja lett (ahol a 19. század közepéig az országgyűlés és a Magyar Kamara ülésezett), az utóbbi egészen 1918-ig uralkodói rezidencia és kül-, pénz- és hadügyigazgatási központ, azaz „második főváros” maradt. Noha Pozsony szerepét a 18. századtól fokozatosan részben Buda, majd az 1867. évi kiegyezés után végleg a komoly fejlődésnek induló Pest-Buda vette, ennek ellenére a Magyar Királyság két fővárosból történő központi igazgatása a 16. század közepétől egészen 1918-ig fennmaradt. Másrészt az újonnan létrejött Erdélyi Fejedelemségnek is természetesen új fővárosa lett, nevezetesen Gyulafehérvár. Végül az Oszmán Birodalom részét alkotó török hódoltság fővárosa másfél évszázadig Isztambul volt, miközben Buda igen tekintélyes korábbi gazdasági szerepkörét nyugaton elsősorban Bécs, délkeleten pedig Belgrád vette át.

Összességében tehát Buda 1541 után évszázadokra elveszette a késő középkorban Közép-Kelet-Európában betöltött kiemelkedő politikai, gazdasági, kulturális és művészeti szerepköreit. Mindezeken hosszabb távon az említett majd fél tucat város (Bécs, Pozsony, Gyulafehérvár, Isztambul, Belgrád, sőt még Zágráb és részben valóban Nagyszombat is) osztozott. Úgy érzem, ez a névsor önmagáért beszél, hiszen e városok között öt mai főváros szerepel. Az önálló magyar főváros és – rögtön tegyük hozzá – az önálló magyar királyi udvar politika, gazdasági és kulturális szerepkörének hosszú távú kiesését utólag már csak részben, teljességgel pedig sohasem tudtuk pótolni. Így véleményem szerint 1541 kapcsán nem túlzás egyfajta „első Trianonról” beszélnünk.

 

- Ha a Magyar Királyság egy balkáni államszervezetű ország lett volna, ahol nincsen például erős rendiség és jól működő államigazgatás, az oszmán haderő eljuthatott volna nyugatabbra is annál, mint ameddig végül is eljutott. Ez alátámasztja-e azt, hogy végvári vitézségünk akkora jelentőségű volt, amekkorának gondoljuk?

- Úgy gondolom, egyértelműen! Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy 1526/41 előtt Magyarország 500 éven át meghatározó politikai elittel, viszonylag jól működő államigazgatással, szilárd társadalmi keretekkel rendelkező keresztény állam, sőt bizonyos időszakokban közép- vagy nagyhatalom volt. Mivel Buda eleste után a Habsburgok vezette Közép-Európa – ugyan természetesen érdekből, de mégis – segítségünkre sietett, ez a magyar rendek és nemesség vezetése alatt lehetővé tette e struktúrák jelentős részének megmaradását. Így a Magyar Királyság még az oszmánok világbirodalma számára sem volt olyan könnyen legyűrhető, mint a Balkánon Albánia, Szerbia vagy éppen Bosznia. Így lettünk a 15. századi Európában előbb a kereszténység egyik legfontosabb védőbástyája, a 16. században pedig Közép-Európa törökellenes védőpajzsa. S nem ütközőállama vagy Ha a hagyományosan női házimunkát egyenlően kell megosztani, akkor viszonossági alapon a hagyományosan férfiak által otthon végzett, sokszor nehéz fizikai 

gyepűje, mint sokan mind a mai napig vélik, hiszen Európának mindvégig szerves része maradtunk! E védőbástya katonaságát valóban a többségében magyar, kisebb részt horvát, szerb és német végvári katonaság adta. A sok tízezer végvári katona másfél évszázados küzdelme és kitartása döntő szerepet játszott mind államiságunk, mind a keresztény Közép-Európa megmaradásában. Idén, Zrínyi Miklós 1566. évi szigetvári hőstettének 450. évfordulóján így az ő helytállásukra is érdemes emlékeznünk. Óriási szerepük volt ugyanis abban, hogy Nagy Szülejmán világhódító tervei (köztük Magyarország teljes megszállása, sőt „második fővárosunk”, Bécs elfoglalása) szerencsére sohasem váltak valóra.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A mai fiatal nemzedékeknek fontosat üzen-e az a történelmi tény, hogy az 1541 tavaszán Budát ostromló több tízezres Habsburg-sereg lovasságát egy magyar főúr, Perényi Péter vezette, míg a Budát védő Szapolyai-párti, török segítségért folyamodó erők egyik vezére Török Bálint volt. Nem sokkal később Perényit a Habsburg-uralkodó vetette fogságba, miközben Török Bálint az isztambuli Héttorony rabjaként hunyt el?

- A mohácsi csata egyik legsúlyosabb következménye az volt, hogy a korábban mindvégig egységes törökellenesség a magyar politikai elitben véget ért. Sőt, a két új király (Szapolyai I. János és Habsburg I. Ferdinánd) megválasztásával, majd megkoronázásával – akik, hangsúlyoznám, mindketten törvényes uralkodók voltak – hamar eljött a magyar bel- és polgárháború, illetve a török orientáció időszaka. Ez igen komoly törést jelentett a késő középkorhoz képest. A három részre szakadó történeti Magyarország területén a polgárháborús állapotok kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen az 1711. évi szatmári békéig tartottak. Ezt akkor is szomorúan rögzítenünk szükséges, ha ma már reálisan látjuk, a három részre darabolódás elkerülhetetlen volt: az erdélyi területek nem úszhatták meg az oszmán gyámkodást (azaz a vazallusi státuszt), a nyugatiak számára ugyanakkor a Habsburgok monarchiájához való csatlakozás jelenthette az egyedüli kiutat.

Az 1526 utáni évtizedekben a sokféle kényszerpálya és útkeresés közepette azonban számos köpönyegforgató és gátlástalanságok sorára képes politikus is akadt – miként például az említett Perényi Péter vagy a Gárdonyi Géza csodálatos regényében, Az egri csillagokban ritka kivételként rosszul ábrázolt Török Bálint. A történelem mégis igazságot szolgáltatott. A politikai kalandorokat és végletesen félrecsúszókat ugyanis a 16–17. század folyamán a nagyhatalmak előbb-utóbb kiiktatták az ország életéből: miként Perényi Pétert vagy az osztrák Hans Katzianer főkapitányt a Habsburgok, Török Bálintot vagy utóbb Thököly Imrét pedig az oszmánok. Ha a történelem valóban az élet tanítómestere, e példák talán még napjaink politikusai számára is tanulságokkal szolgálhatnak…

 

 

Irodalmi főváros a Hegyalján

Hordó-díjat kapott az idei Tokaji Írótáborban Bertha Zoltán irodalomtörténész. Az egyetemi tanár már a rendszerváltoztatás előtt kirukkolt bíráló elemzéssel: A szellem jelzőfényei című könyvvel. Tagja volt - MDF-esként - a kommunizmust félig leváltó parlamentnek, politikai kalandjait Arcvonalban - A közélet színterein 1980-1994 címmel tette közkinccsé. Neki szegezett kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. szeptember 6. 

 

- Professzor úr, miért jó nekünk, magyaroknak, hogy négy évtizedes irodalmi hagyomány házasítja a bort a literatúrával?

 

- A magyar kultúrában a bornak Hamvas Béla óta bölcseleti távlatokban megfogalmazott jelentősége: vagyis filozófiája, metafizikája van. De ezt a jelentőségét a többi író- és költőóriásaink is sok évszázada hirdetik, Balassi, Vörösmarty, Petőfi, Ady és mind a többiek. A magyar irodalom fővárosa lesz a Hegyalján Tokaj (s a szellemi értékek özönét sugárzó környékével együtt is), amikor csaknem félévszázada minden nyáron itt tartják a kortárs magyar irodalom jelesei a legautentikusabb hagyományokra épülő Tokaji Írótábor rendezvényeit. A borkultúra éppúgy átszellemít, mint az irodalom, legigazabb emberségünkre, magyarságunkra tanít és vezet. Őseink, elődeink lelke hősiességért s a szent magyar szabadságért hevült a bor segítségével is – amiként híres bordalában Áprily Lajos is zengi (Pataki bor), lelkesítve mindnyájunkat: „Nézd azt a kéklő, kúpos hegykaréjt: / itt ősi korban tűz formált talajt. / A városvégre hajló dombokon / a venyigében vulkán lelke hajt. // Baráti szívek közt, a hegy tövén / ízlelgetem borát, a csodajót. / varázsa múltat kápráztat felém, / borozgató nagyokról víziót. // Ifjú Balassa Bálint itt mulat, / sűrűn koccan s kondul az ón-pohár, / kemény táncos lábak dobbantanak / s szilaj daloktól cseng a régi vár.”

        Mert honfoglaló táj ez; Móricz írja a Bodrogról: „öt folyó összeszakadásából veszi eredetét: csupa ősmagyar vezéri nevek: Ung, Ondava, Laborc, Latorca és Tapoly. Mintha a honalapítók első dolga lett volna a Bodrog ősanyáit megkeresztelni. De ez a folyó mintha valósággal szimbóluma lenne az ezer évnek: ezt az egyesített ősmagyar szellemet hozza”. (A honfoglalók – tehetjük hozzá – Anonymus szerint is „kimondhatatlanul megszerették” ezt a földet.) Hegyalja, Patak, Tokaj vára, Abaúj és Zemplén, Munkács, Kassa s a többi városok és falvak, szőlősdombok és borvidékek, ezeréves vagy annál is régebbi tárgyi és szellemi emlékek, törökkori és kuruc nóták, kesergők dallama, tárogatóhang és bujdosóének, de büszke szabadságharcos érzület és rebellis igazságtevő indulat is, a Rákócziak, Kossuthék, Bessenyei, Kazinczy és Csokonai nemzedékének, Erdélyi János és Tompa Mihály, majd a népi írók reformakaratának, forradalmas-protestáló világjobbító törekvéseinek öröksége tehát: mind-mind felmérhetetlen gazdagságban árad mögöttünk, és így kötelez bennünket a múlt, e vidék, a magyarság és a nemzetsors történelmi üzenete, az értékőrző hagyományvállalás és a folytonosan megújító kultúrateremtés parancsa.

        A tokaji írótábor a hetvenes évek eleje óta – a de a negyvenes évek népi íróinak tiszaladányi találkozóinak nagyszerű tradícióját is folytatva – a magyar megmaradás sorskérdésein töprengett. Fekete Gyula (sárospataki öregdiák) egyik vezéregyénisége („spiritus rectora”) volt a tanácskozásoknak, s számára a magyar nép demográfiai megőrzése számított a legsúlyosabb feladatnak és a legfontosabb célnak. Lét vagy nemlét – ez itt a legfőbb magyar sorskérdés! Ha Tokaj fellegvára testi, lelki, szellemi értelemben – a borból kisugárzó remény által is –, meg az irodalom hiteles üzeneteiből fakadó élniakarással táplálja ezt az érték- és nemzetmegtartó elszántságot, akkor a nemes nedű és a literatúra összekapcsolódása közösségi azonosságunk kiteljesítéséhez járulhat hozzá – erővel, egészséggel, bátorsággal! És mutatis mutandis a Balassi-féle vitézséggel, virtussal, bátorsággal is édes hazánk fennállásához szolgáltat bőséges spirituális energiákat.

 

- A Hordó-díj a szellemi teljesítmény elismerése mellett jó adag barátságkifejezést is tartalmaz. Örült-e ennek a nemes aromának?

- Természetesen igen nagy megtiszteltetés és öröm ettől a szellemi-baráti közösségtől kapni ezt az elismerést (csak az utóbbi évtizedben is Serfőző Simon, Jókai Anna, Mezey Katalin, Oláh János, Kiss Benedek, Vári Fábián László, Szilágyi István, Ilia Mihály, Tőkés László, Lezsák Sándor és mások sorában, s most Ködöböcz Gábor volt debreceni egyetemista és egri folyóirat-főszerkesztő barátommal is együtt), szóval hatalmas megbecsülést jelent ez számomra – hálás is vagyok érte. Ráadásul én földi is vagyok, idevalósi a hegyaljai szülőföldre. Édesapám, Dr. Bertha Zoltán az ősi Alma Materben, a sárospataki református kollégiumban volt a harmincas években teológus diák, majd utána évtizedekig lelkész-, tudós- és (festő)művésztanár ugyanott. Diákkoromban már hallottam a felnőttektől, mi történik a tokaji írótáborban, aztán vagy harminc éve valóságosan is idetartozom. A pataki szellem átfogja a hegyeket és völgyeket – meg a történelmi kincseket. Mert a Tokajban is eleven kurucos-szabadságharcos hagyomány e szellem egyik döntő összetevője: együtt a plebejus forradalmiság, a demokratikus nemzeti elkötelezettség, az európai műveltségeszmény humanitásának legnemesebb értékdimenzióival. A függetlenség, a feltétlen nemzeti szuverenitás eszméjével. Erre nevelnek errefelé (s a „Bodrog-parti Athénban”, a „szabadság oroszlánjainak” városában is persze) a kövek és a falak is, s a szakrális magasságszférák igézetében nemzedékek hosszú során keresztül átörökített tanítások: a Rákócziakhoz kapcsoló intelmek, hogy Istennel a hazáért és a szabadságért! Cum Deo pro Patria et Libertate! Hittel és tudással, bátorsággal és erkölcsi tántoríthatatlansággal. Az anyanyelvi-kulturális nemzeti együvétartozás trianoni határokon átívelő szemléletének és felelősségérzetének jegyében. (Közel a vezérlő fejedelem szülőhelyéhez, a Borsi kastélyhoz, amelyet száz éve egy másik ország területéhez szakítottak.)

Mindenki mással együtt Patakon én is ilyen egyszerre elidegeníthetetlen személyiségméltóságon és közösségelvű moralitáson, igaz nemzethűségen és népszereteten alapuló lelki-szellemi útravalót kaptam. A gimnáziumban ma is látható édesapám Mányoki Ádám festménye nyomán készült Rákóczi-portréja, illetve olyan műve, amely a XVII. század elején a pataki iskola számára törvényt alkotó Lorántffy Zsuzsannát és I. Rákóczi Györgyöt (a legfőbb patrónusokat) ábrázolja, vagy a híres fizikatanár Simándi Istvánt, amint egyik különleges szemléltető eszközét II. Rákóczi Ferencnek bemutatja. S két szintén nagyméretű képének egyikén a Lengyelországból hazaérkező és a szabadságharcra kész Rákóczit köszönti kitörő lelkesedéssel a nép, a másikon pedig már mint egy (Ady keserű látomását is idéző) „Magyar Messiás” feszül szimbolikusan a keresztre. – Számomra mindezek az összeforradó személyes és történelmi élmények, emlékek, érzületek jelentik e szülőtáj legmélyebben gyökerező csodáit.

 

Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. A költő öccse, Ferenc vicekapitány volt a tokaji várban. Maga az európai költőóriás többször átlovagolt a Bodrog- és Tisza-parti településen. Miért fontos, hogy Tokaj szellemi udvarába beragyogjon a balassiság fénye?

 

- Balassi példája félezer éve ragyogja be a magyar történelmet és kultúrtörténetet – állandóan fénylő csillag marad ő egész Európa, egész Kárpát-hazánk, s azon belül a kisebb tájhazák egén is. Végvárak, őrbástyák, kilátótornyok – földrajzi és kulturális védvonalak közelében. Mi csak továbbadni szeretnénk, amit tőle is örököltünk hűség és hitvallás, nép- és hazaszeretet, ember- és Isten-szeretet, erkölcs és reneszánsz életöröm terén. Ő is, mi is ilyen lelkülettel barangoljuk be a Hegyalját, élvezzük a hegyek zamatát és „borivóknak való” páratlan levét, s közben megvitatunk, komolyan (humanitás és hazafiasság, szellemi honvédelem jegyében) összevetünk múltat, jövőt, jelenkort, ahogyan más klasszikusoktól tanultuk, a tokaji szőlővesszők csepegtette nektárt kóstolgatva, s elmerengve sorsunkon, esélyeinken, elszánjuk magunkat: igen, csak tovább ezen az úton és hatni, alkotni, gyarapítani! Hogy a haza fényre derüljön! – Egyik bajvívó kuruckori énekünkben „kiált Tokaj vára, jajgat Patak vára”, egy másik verses krónika viszont vígan meséli: „Löknél áltolkelek, megyek Tokaj felé, / Keresztúrban szállok bíró háza mellé, / Estvére ballagok én fel Liszka felé, / Ott háltam, és reggel mentem Bénye felé. // Itt az jó borokkal katanáson élek, / Régéc puszta vára alott elléptetek, / Göncruszkára hálni, vacsorára megyek, / Hernádon egy vendégfogadónál kelek.” Hát így járunk-kelünk mi is Tokajban és környékén, gondban és vidámságban, szabadon és otthonosan – és hitben, reményben, szeretetben. Mert (Tamási Áron szállóigéje szerint is) „miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk; s a föld, melyen élünk és meghalunk.”

Id. Bertha Zoltán művésztanár - az irodalomtörténész édesapja - festménye

 

 

Somló vonzerejét a juhfark fokozhatja

 

Az elmúlt évek legjobb juhfarkjait mutatják be Somlón. Fiolában árusított orvosság, a nászéjszakák bora, az egyik legősibb, és ma is sikert sikerre halmozó magyar fajta: ez mind a somlói juhfark. Olyan bor, amely mindig tartogat valami újat, mert nagyon arca van. Szeptember 24-én egy nagyszabású sétáló kóstolón az elmúlt évek legjobb juhfarkjait mutatják be 16 borász részvételével. A rendezvény címe: Somlói Juhfark Ünnep.  Andrásnak,  a pincészet ügyvezetőjének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. szeptember 4. 

- Bormester úr, a juhfark Magyarország egyik legősibb fajtája. Sok arca van, lehet friss, reduktív, lehet maradék cukros, sőt édes (!), és lehet több évig hordóban tartott, hatalmas testű bor. Somló pedig az egyik legizgalmasabb magyar termőhely: talaja, fekvése és mikroklímája egyedülálló ízvilágú borokat kínál. Mit kell tenni ahhoz, hogy mindezt az eddiginél jóval többen - az államhatáron túl is - megtudják? 

- Az érdekesség az, hogy a Juhfark és „A” Somló sikere külföldön nagyobb, mint Magyarországon. Egész egyszerűen azért, mert az erre fogékony és igényes vásárlóerőt a különlegességek jobban vonzzák.

 Jelenleg Magyarországon a már jól bevált termékek és márkák védelme zajlik. A piac itthon lassan mozdul, de a hatalmas érdeklődésből is látszik, hogy a Juhfarknak kellett már egy rendezvény, hiszen ez a szőlőfajta és a Somlói borvidék annyi érzelmet ébreszt az emberben, amennyit más borvidék nem tud.

- A Nagy Juhfark Ünnepen 16 somlói pincészet mutatja be 30 féle juhfarkját. A sétáló kóstoló mellett mesterkurzusokra, pincetúrára és a Somló hegyen vezetett vándorlással egybekötött kóstolóra is sor kerül. Az ízeken, aromákon túl mi az, amit a bormesterek személyesen is hozzátesznek az alkalomhoz?

- Ők maguk! Itt nincs köntörfalazás! Tessék feltenni a következő kérdéseket: miért abból, miért akkor, miért most, miért abba a hordóba, miért addig tartotta hordóban? Minden bor maga a bortermelő: a személyisége, a komolysága, az igényessége, a jövőbe látása...

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Somlóról nemes irodalmi, képzőművészeti alkotások keletkeztek az utóbbi évszázadokban. Mit tesznek azért, hogy ennek fénye a fiatal nemzedékekre rávillanjon?

- Nem csak rávillan, hanem folyamatosan világítjuk őket. Legjobb példa: a Somló legjelentősebb termelője a Tornai Pincészet évente kettő egyetemista diákot fogad gyakorlatra az egyetemi tanulmányok mellett, szakiskolák fix programja egy üzemlátogatás náluk. És akkor még nem beszéltünk az egész évben látogatható múzeumunkról, a vezetett túrákról. Több könyv, film és fesztivál patrónusai, szerzői vagyunk. Folyamatosan érkeznek felkérések a fiatal generáció soraiból, amelyekben kérik felvételüket a Pincészethez. Mi ez, ha nem a jövő nemzedékébe vetett bizalom?!

Ökológiai megtérés az alakor búzával

A Tatabányai Múzeumban látható a Metamorfózis – Ember és természet kapcsolata az Által-ér völgyében című kiállítás. A múzeumi tárlók egyikében lelhető az emberiség legősibb gabonafajtája, az alakor búza. Számtalan előny kötődik az ősi kenyérgabonához, amely ma még lehet, hogy nem a rekordszintű termésátlagaival szerez egyre több hívet, hanem az egészséges táplálkozást segítő tulajdonságai révén. Czumpf Attila agrármérnök, humánökológus, a Természetes Életmód Alapítvány elnöke kezdeményezte, hogy a kevésbé ismert gabona megismertetésével párhuzamosan a térségben élő ember táplálékai között az is kapjon helyet. Ahogy a szakember fogalmazott, az alakor az „ökológiai megtérés búzája”. Neki, a Gerecsei tájvédelmi körzet vezetőjének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. augusztur 23.

- Elnök úr, az emberek az úgynevezett termékeny félhold övezetben, a mai Szíria, Jordánia, Törökország és Irak térségében fedezték fel ezt a tápláló növényt mintegy tízezer évvel ezelőtt. Miért fontos nekünk itt, Közép-Európában?

- Az alakor korunk újra felfedetett búzája. A diploid, pelyvás alakor (Trilicium monococcum subsp. monococcum) a világ és egyben a Kárpát-medence legrégebbi kultúrbúzája. A Közel-kelet „termékeny félhold” területén vették háziasításba a Kr. e. 8. évezredben, majd az aratónépesség kultúráival került hazánk területére a Kr. E 6. évezredben. Mintegy négyezer éven át a Kárpát-medence egyik meghatározó gabonája volt, amint azt az ásatásokon talált alakor szemek és cséplési maradványok bizonyítják. A római kortól kezdve a ma általánosan termesztett nagyobb hozamú, de jóval magasabb agrikultúrát és gondoskodást igénylő csupasz és emiatt könnyen csépelhető közönséges, más néven vetési búza fokozatosan kiszorítja.

Valóságos genetikai erőforrás. Előnyös természeti tulajdonságai: igénytelensége, gyomelnyomó képessége, szilárdsága, kórokozókkal és a kártevőkkel szembeni nagyfokú ellenálló képessége lehetővé teszik vegyszermentes termesztését. Magyarországról a 19. század végén tűnt el, míg Erdélyben egészen a 20. század végéig fellelhető volt. Beltartalmi vizsgálatok bizonyítják, hogy magas nyersfehérje és értékes aminosav tartalmánál, gazdag mikroelem-összetételnél, alacsony gliadin- és szénhidrát-tartalmánál fogva a reformkonyha eszményi gabonája elehet.

- Mintegy másfél évtizede Erdélyből hozott anyagból sikerült vetőmagot szaporítani. Ebből jutott a tatai medencébe is: először a Fényes rétek mögött kezdték el a termesztést. Az eredmények mekkora reményre jogosítanak?

 

- Az Erdélyből hozott mag megtalálása dr. Gyulai Ferenc archeobotanikus, egyetemi tanár tanszékvezető (Szent István Egyetem, Gödöllő) érdeme, aki ezt még kiegészítette a termékeny félhold területéről származó anyaggal, valamint a még fellelhető 

öt géncentrum anyagával. Ezt az alakor keveréket, amely genetikájában azonos, csak habitusában tér el egymástól, nevezzük el Bözödi alakornak. Összességében ezt a termékeny  félhold népességének a Kárpát-medencéig tartó kétezer éves vándorlási útvonalán összegyűjtött ősi maggyűjteményt vetettünk el először Tatán, majd az ország különböző tájain. Ebben együttműködők a Bözödi Alakor Társaság néven alkotnak szellemi és termesztési közösséget, és évek óta sikerrel termesztik a negyedszázada elsüllyedt falu határából származó alakor fajtát. Azóta óriási tapasztalatot szereztünk a termesztésére, feldolgozására vonatkozóan. Tartamkísérleti vetésünk Tata, Héreg, Ócsa és Badacsony települések közelében találhatók. Termésátlagaink hektáronként 1,8-3.9 tonna között mozognak, középarányosan 2.5 tonnával lehet számolni.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Hogyan segítheti a magyar fiatalok jövőépítését, ha megismerkednek az alakor búzát körülvevő szellemi értékekkel?

- A gabonatermesztés napjainkra elvesztette élményszerűségét. A jövedelemorientált nagyüzemi intenzív gabonatermesztés önálló iparággá vált. A minőséget felülírja a mennyiség. A növényápolás élménye a kiskertekre redukálódott.

Számos járulékos, ma még csak nehezen körülírható betegség okaként feldereng a nagy mennyiségű műtrágyázás, a növényvédőszer-maradékok állandó jelenléte, a túlzott mértékű növénynemesítés és génmanipuláció, továbbá a termékekben lévő adalékok mennyisége és összetétele. Olyan ökológiai megtérésre van szükség, amely szakít az eddigi gyakorlattal, hogy a „külső sivatagok” ne „belső sivatagokká” váljanak. Ennek eléréséhez vissza kell térnünk a gyökerekhez.

Az alakor egy egészségesebb táplálkozás forrása: közösségteremtő s egyben élményt szerző termesztése, a hozzá kapcsolódó archeobotanikai – növénytermesztés történeti – és etnobotanikai ismeretek felkutatásával messze túlmutat minden eddig megszokott cselekvésen. Így válik az alakor az ökológiai megtérés gabonájává és a „természettel ápolt egészséges kapcsolat, mint a személy teljes értékű megtérésének dimenziójává”.

Kép: Duna Televízió

 

 

Szigetvári Zrínyi-ünneplés - törökökkel együtt

Ostromnapok elnevezésű ünneplést rendeztek Szigetváron a Zrínyi-emlékév keretében, a várostrom 450. évfordulójára emlékezve. Éppen 450 éve történt, hogy Szulejmán szultán seregével megérkezett a Szigetvár alá és megindult a törökök ostroma. Dr. Vass Péternek, Szigetvár polgármesterének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. augusztus 19.

- Polgármester úr, az Ostromnapok keretében a várban lovas színházi műsor is várta a közönséget: megelevenedett Szulejmán szultán érkezése és hadainak seregszemléje. Nekünk, magyaroknak miért kell az egykori ellenséget dicsőítenünk?

- Ha az 1566 augusztusa és szeptembere között történt eseményeket a történelemnek megfelelően szeretnénk felidézni, akkor kötelességünk úgy „eljátszani” az eseménysorozatot, hogy az megfeleljen az akkori valóságnak. 

Mi nem dicsőítjük az ellenfelet, hanem leírjuk, valljuk és eljátsszuk a történelmet 450 év távlatából. Nemzetközi tudományos konferenciával, illetve szobor- és emlékműavatásokkal ünneplik Szigetváron és Pécsett Zrínyi Miklós és bajtársainak hősies helytállását.

- Hogyan vonják be a fiatalokat is az élmény- és ismeretszerzésbe?

. Szigetváron hosszú évek óta várünnepély keretében a Zrínyi rock operát – Moravetz Levente rendezésében – játsszák a várban. Az idei évben a szokásos két előadás helyett négyet, ebből az első kettőben pécsi, szigetvári és környékbeli diákoknak biztosítunk jegyeket. Továbbá a hagyományőrzőink és az ország hagyományőrzőinek a hatvan százaléka fiatalokból áll. Az iskolákban már bevett szokás, hogy a szigetvári várat és a kiállítást a várban mindenkinek kötelező megnézni, szembesülni történelmünkkel. Minden nyáron „apródtáborokat” indítunk a várban, valamennyi csoporttal a várban „hadi bemutatókkal” próbáljuk közelebb hozni történelmet, az akkori fegyverekkel  és szokásokkal.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamatjelmondata. Városuk mit tesz azért, hogy a hősökről szóló irodalmi kincseket is fénybe állítsa?

- A várban a idegenvezetők történelmi vénával megáldott emberek, többek között Varga Zoltán alpolgármester úr is. Valamennyi csoportot, amelyek a várba látogatnak, ezek az emberek kalauzolnak, és minden alkalomkor megemlítik: Zrínyi Miklós „Szigeti veszedelem” című eposzát. Alpolgármester úr szerkesztette a „Zrínyi Miklós élete és öröksége című könyvet, az Zrínyi-emlékév keretében pedig a MANK – Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. – által kiadott:  Zrínyi Miklós: ”A szigetvári hős” című kiadványt. Dr. Borsos Kinga által szerkesztett „Szigetvár és vidéke” című könyv, valamint Sarlós Endre: „Szigetvár ostroma – 1566” történelmi képregény szintén az ifjúság számára készült kiadvány.

Kép: szigetvar-zrinyi1566.hu

 

Az Európai Unió jövője: sodródás

 

Az Európai Unió pénzügytörténetére utalva Lóránt Károly szakértő cikkében emlékeztetett arra, hogy az eredeti szerződések, például az 1957-es római paktumot tanulmányozva feltűnhet: kifejezetten előírták a fizetési mérlegek egyensúlyban tartását, ami megakadályozta, hogy adós-hitelező viszony alakuljon ki a közösségen belül. Nos, ez ma az unió egyik legnagyobb problémája. Lóránt Károlynak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. augusztus 8.

 

- Szakértő úr, a neoliberális téveszmék európai uralomra jutásával a reális megközelítés feledésbe merült, az uralkodóvá váló téveszmeáramlat úgy tartotta, hogy a piaci viszonyok önműködően meg fognak oldani minden gondot, ezért is helyeznek akkora súlyt az áruk, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke szabad áramlására. Miután ez a rögeszme katasztrofálisan megbukott, a politikai szféra hogyan oktatható ki valóságismeretből?

 

- Sajnos sehogy. Még a hazai tapasztalatokból hadd mondjam, hogy amikor az 1970-es évek végén kiderült, hogy a négy évvel korábbi jelentős hitelfelvétel katasztrofális tévedés volt, én, aki a valamikor Tervhivatal munkatársaként a végsőkig elleneztem a hitelfelvételt, azt gondoltam, hogy most majd megbuknak azok a közgazdászok, akik az átgondolatlan hitelfelvételt javasolták. De nem ez történt, hanem az ellenkezője, még magasabb pozícióba kerültek és ők vezényelhették le az egy második Trianonnal felérő rendszerváltást. A politikusok persze a végén megbuktak, de maga az ostoba gazdaságpolitika nem, a rendszerváltó pártok töretlenül folytatták.

 A politikusokat, közgazdászokat nem lehet észérvekkel meggyőzni, változás akkor lehet, ha más koncepcióval rendelkező politikusok és közgazdászok kerülnének vezető pozícióba, ám ez legfeljebb forradalmi úton mehet végbe, mert ehhez az erőviszonyoknak is meg kell változniuk. Hogy mennyire lehetséges megváltoztatni egy politikát, az most az amerikai elnökválasztáson jól lemérhető lesz. Ami már eddig is kiderült az az, hogy a nem az establishmentből származó jelölttel szemben párthovatartozástól függetlenül az egész establishment összefog.

- A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az unió a következő évtizedben a 2008-tól kialakult séma szerint fog sodródni az alapvető problémák megoldása nélkül (lásd bevándorlás) egészen addig, míg valamilyen forradalmi változás valamilyen formában be nem következik, például, hogy a szélsőjobb (kisebb eséllyel szélső bal) nagy államokban hatalomra kerül, vagy maga az unió darabjaira hullik. A jelenlegi fősodrú (jobb, vagy baloldali, egykutya) pártok alkalmatlanok a fennálló gazdasági és politikai problémák megoldására (és valójában nem is bal- illetve jobboldaliak, hanem liberálisok, mely ideológiát az európaiak legfeljebb 5-10%-ka fogadja el).

- Az euró bevezetésekor feltételezték, hogy a fizetésimérleg-problémák – amelyekre a Római Szerződés oly nagy hangsúlyt helyezett – megszűnnek. Ezzel szemben a valóságban az unió adósok és hitelezők ellenérdekelt

csoportjaira esett szét. A pénzügyi hasadék áthidalható-e újabb liberális populizmussal?

 

- Nyilvánvalóan nem. A megoldáshoz vagy az kellene, hogy a meglévő adósságokat egyszerűen leírják, vagyis áthárítják az egész közösségre, vagy még inkább azokra a centrum államokra, amelyek haszonélvezői voltak a rendszernek, és a jövőben a John Maynard Keynes által még az 1930-as években javasolt módon egy olyan mechanizmust hoznak létre (nemzetközi klíring unió), amely eleve biztosítja, hogy ne alakulhasson ki egyensúlytalanság. A másik megoldás az egységes, vagy szövetségi állam, egy olyan hatalmas, a GDP 15-25%-át kitevő költségvetéssel, amellyel az egyes országok közötti egyensúlytalanságok pénztranszferrel megoldhatók. Ez azonban az utópia világa, Merkel ki is jelentette, hogy szó sem lehet transzfer unióról, ez esetben pedig egységes, vagy szövetségi államról sem.  

Itt még megemlíthető, hogy Európa egésze ki van téve az olcsó ázsiai termékek versenyének, amivel természetesen nem tud versenyezni, innen a munkanélküliség. Itt sem lehet szó érdemi változásról, mert a munkahelyek hazahozása árszínvonal növekedéssel jár, amit persze a lakosság nem fog támogatni. Trump is bajban lesz, ha megnyeri a választást és ígértéhez híven haza akarja hozni a Kínába kitelepített munkahelyeket.



- Magyar termék: világszínvonal - hangzik a Made in Hungary-stratégia jelmondata. Az unió csúcsvezetőinek szellemi mélyrepülése módot kínál-e számunkra arra, hogy az őáltaluk keltett zavarosban halászva magyar érdekeket érvényesítsünk?

 

- Módot ugyan kínál, de azzal nem fogunk tudni élni. Egyrészt az unió eléggé korlátoz, tehát például tiltja az állami támogatást, holott minden ország és az unió jelenlegi vezető országai is támogatták saját gazdaságukat és ezen belül iparukat felzárkózásuk idején (a britek például kétszáz évig az úgynevezett hajózási törvényükkel). Állami támogatás nélkül szinte lehetetlen a gyengébb, tőkeszegény országok közös piacon való terjeszkedése.  

Másrészt a gazdaságtörténet bizonyítja, hogy a gazdaságilag felzárkózó országok évtizedeken keresztül azonos célok mentén alakították gazdaságpolitikájukat, aminek alapja az volt, hogy a politikai rendszerek, illetve a kormányok sem változtak. Természetesen egy diktatúra még nem garancia a felzárkózásra, de az biztosan kijelenthető, hogy ha egy országban gyakran változnak a kormányok és egy következő kormány első dolga, hogy az előző intézkedéseit megsemmisítse, sőt egy kormányzati cikluson belül sincs egységes koncepció, nem beszélve az államapparátus folyamatos átszervezéséről, akkor biztosra vehetjük, hogy az az ország nem fog felzárkózni.  

Végül egy személyes megjegyzés. Engem évtizedek óta számos elmarasztalás ért, hogy túlságosan pesszimista vagyok, pedig semmi mást nem csináltam soha, mint a valóságot elemeztem és abból vontam le következtetéseket. Ez a gondolkodásmód következik abból, hogy az alapképzettségem villamosmérnök és dolgoztam is négy évet a szakmában. Egy mérnök nem beszélhet félre, mint egy politikus, vagy közgazdász, mert a berendezés, amit fejleszt, vagy gyárt, vagy működik, vagy nem és ezt objektív módon, műszerekkel mérik. Utólag általában kiderült, hogy a valóság rosszabb lett, mint az én pesszimista előrejelzéseim. A feleségem is sokszor korholt előadások előtt, mondván, hogy ne keserítsem el az embereket. Én nem elkeseríteni akarom az embereket, hanem rádöbbenteni a valóságra, amivel, mert az kellemetlen, senkinek sem akaródzik szembenézni (nem csak a politikusoknak). Ha ezen a mentalitáson nem tudunk változtatni, akkor egy dolgot tehetünk, példát venni a Titanic zenészeiről, méltósággal viselni, hogy Európa és benne Magyarország is elsüllyed, eltűnik a történelem színpadáról.

 

A tengelic éve - társadalmi örömforrás lehet

 

A legtöbb szavazat a tengelicre érkezett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület internetes szavazásán, így a tengelic nyerte el 2017-re az év madara címet. A civil szervezet ennek a madárnak, illetve élőhelyének védelmével foglalkozik kiemelten a jövő évben. Bajor Zoltánnak, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület elnökének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. augusztus 3.

Orbán Zoltánnak, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivőjének tett föl kérdéseket az európai művészeti hírportál.

 

- Szóvivő úr, az év hátralévő időszakában az MME szakmai stábja elkészíti a tengelicet bemutató anyagokat, illetve kidolgozza azokat az ajánlásokat, amelyekkel a lakosság, a közterületi zöldfelületeket kezelő állami és önkormányzati szervezetek, cégek segíthetik a fészkelő állomány védelmét különösen a lakott területeken. Gyönyörű madár - ezt láthatjuk a képeken. Szépsége mellett mi indokolja még, hogy védjük, sokasodni segítsük?

 

- Sokak számára akár meglepőnek is tűnhet a válasz, mely szerint a tengelic védelmének legnagyobb nyertese maga a városlakó ember. Ha törődünk a fajjal: télen etetjük, egész évben itatjuk, tavasszal és nyáron fészekanyagot helyezünk ki, illetve nyíratlan foltokat hagyunk a gyepeken, akkor gyönyörködtetve bennünket egész évben ott jönnek mennek az ablakunk előtt.

 

- A tengelic kertek, parkok, fasorok gyakori költőfaja. Évente két-három fészekaljat is nevel, alkalmanként 4-5 tojást rak. Szinte mindig csapatosan látni, a madáretetők gyakori vendége. Azok a kerttulajdonosok, akik a fák, virágok, bokrok mellett tengeliccel - és 

annak hangjával - is szépíteni akarják pihenőhelyüket, mit tegyenek első lépésként?

- Az itató kihelyezését javaslom. Erre a célra egy kb. 40-50 cm átmérőjű, műanyag virágalátét jelenti a tökéletes és olcsó megoldást. Egy ilyen méretű itatótálcában a madarak fürdeni is tudnak, akár csapatosan is. Ha pedig az itató mellet kezdjük a téli etetést, a madarak a már jól ismert helyen gyorsabban kezdik kihasználni ezt a lehetőséget is.

 

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. "Berkek, hegyek, völgyek mindenütt zöngenek sokféle madárszókkal" - írta a költő. Költészetünk is segíthet-e abban, hogy az MME által 1979-ben elindított Év madara program sikeres legyen, s visszhangra találjon olyan fajok és élőhelyük társadalmi szintű bemutatása, amelyek védelmében a lakosság egészének fontos szerepe van - illetve lehet?

 

Mindenképpen, és ezt gyakorlati példa is igazolja. Herman Ottó, a madárvédelem társadalmasításának egyik vezető XIX-XX. századi magyar képviselője és elindítója sok más mellet írt egy elemző-összefoglaló munkát "Arany, Tompa, Petőfi és a népköltés madárvilága címmel". De ebbe a körbe sorolhatóak azok a nép- és műmesék, illetve rigmusok, mondókák, melyek segítségével a magyar gyerekek az anyanyelvet tanulják szüleiktől.

- Elnök úr, miért fontos, hogy az Önök szervezete a szélesebb társadalmat is - például egy világhálós véleménynyilvánítással - bevonja a madarak megvédésének, a hasznos madarak sokasításának ügyébe?

- A madarak az állatvilágon belül talán a legnépszerűbb csoport, hiszen színesek, repülnek és énekelnek, emiatt legtöbbjüket szeretjük, ezért még a laikusok is sok fajt ismernek közülük. Ráadásul sokuk választotta az emberi településeket lakhelyül, mint fecskéink, vagy fehér gólyáink. Ezért ezen az állatcsoporton keresztül talán a legegyszerűbb megszólítani a társadalmat és ráirányítani a figyelmüket egy-egy kiválasztott fajon keresztül a természet sérülékenységére, a fajokat veszélyeztető tényezőkre, védelmük helyzetére és saját felelősségünk fontosságára. Ha a társadalom az adott évben kiválasztott fajon keresztül többet találkozik természetvédelmi kérdésekkel, van esély, hogy egyre többen váljanak érzékennyé e témakör iránt és reményeink szerint ezáltal hosszú távon növekedni fog az élővilágunk iránt felelősséget érző emberek száma.


- Az év hátralévő időszakában az MME szakmai stábja elkészíti a fajt bemutató anyagokat, illetve kidolgozza azokat az ajánlásokat, amelyekkel a lakosság segítheti a fészkelő állomány védelmét különösen a lakott területeken. A madár gyönyörű, hiszen az egyik legszínesebb pintyféle. Várható-e, hogy az eddig madárvédelemmel nem foglalkozó polgárok, közösségek bevonása szélesebb értelemben is javítsa a mindennapok hangulatát hazánkban? 

- Ebben reménykedünk minden évben, amikor megszervezzük és elindítjuk az adott évre vonatkozó Év madara-szavazást. Hiszünk benne, hogy a madarak védelme és megfigyelése a

legtöbb emberben olyan érzelmi feltöltődést eredményez, amely hozzájárulhat az emberek jókedvéhez, öröméhez az élményeken és az érdekességeken keresztül, amelyet megfigyelésükkel bárki megszerezhet.

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. "Mely keserven kiált fülemile, fiát hogyha elszedi pásztor, Röpes ide-s-tova, kesereg csattogva bánattal szegény akkor" - írta a költő. Az MME által 1979-ben elindított Év madara programja színesíthető-e irodalmi rendezvényekkel is, hogy évről évre több ember gyönyörködjön abban, ha kikeletkor az sok szép madár szól?

- Természetesen igen, sőt számos alkalommal volt már példa arra, hogy a madárvilágot, a madarakkal kapcsolatos eseményeket kulturális rendezvényekkel összefonva rendeztük meg. Életre hívtunk így már koncerteket, kóruselőadásokat, illetve irodalommal összefüggő eseményeket is. Utóbbira jó példa, hogy Budapesti Helyi Csoportunk egyik előadásában megjelent a daru mint madár szerepeltetése a magyar költészetben, ami véleményem szerint kifejezetten jól példázza, hogy madaraink nemcsak mindennapi, rutinszerűen élt életünkre vannak pozitív hatással, hanem irodalmunk számára is kimeríthetetlen forrást jelentenek.

Kép: wekerletelep.hu

 

 

Megfogyva bár, de... Magyar, világ, szövetség

 

Bemutatták Bakos István  Nemzetépítő kísérlet - a Magyarok Világszövetsége kronológiája 1989-2000 című könyvét Budapesten.  Az Antológia Kiadó gondozásában megjelent 460 oldalas mű a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) sorozatának 17. kötete, amely a Magyarok IV. Világkongresszusának 20. évfordulója alkalmából jelent meg. A szerzőnek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. augusztus 2.

 

- Szerkesztő úr, a Magyarok Világszövetsége jelentős szerepet vállalt a rendszerváltásban, annak szellemi előkészítésében és kivitelezésében. Mára az állam részéről valamennyire kialakult a kapcsolat a Kárpát-medencei magyarsággal és a nyugati diaszpórával, de nincs megfelelő kiterjedésben civil képviselet, noha sokan - a Szent György Lovagrendtől a Balassi Kard Művészeti Alapítványon át a Bethlen Gábor Alapítványig - nagy erőfeszítéseket tesznek. A határon túlról kell-e elevenebb viszonzás?

 

- A Nemzetépítő kísérlet című könyvemben hézagpótló munkára vállalkoztam. Nemcsak az MVSZ rendszerváltoztató évtizedének (1989-1999) kronológiáját állítottam össze, hanem ennek bevezetéseként a magyar világszervezet létrehozásának, működésének rövid krónikáját is megírtam. Ebből a kettős rendszerváltás – az országé és az MVSZ-é – kölcsönhatása kiderül. A Magyarok Világszövetségéről monográfia eddig nem készült, de számos tanulmány, könyvrészlet, emlékirat, vitairat és "jelentős" dokumentum szól a magyar világszervezet történetéről, működésének egyes periódusairól, sorsáról. A krónikában jelzem, hogy a Szövetséget a trianoni békediktátum okozta súlyos károk és kórok orvoslása, a magyar-magyar kapcsolatok éltetése, a széttagolt nemzet összefogása, a magyar megmaradás és a revízió érdekében hozták létre és működtették alapító elődeink.

Az amerikai magyarok kezdeményezésére 1929-ben Budapesten rendezett első magyar világtalálkozóra a világ 24 országának nyolcvan – a Kárpátok övezte óhazán túli – magyar szervezete küldte el képviselőit. Az amerikai magyarság mintegy félszáz intézményét képviselő 128 küldött fontos szerepet játszott az augusztus 22-24 között ülésező kongresszuson, amely fordulópontot jelentett az óhaza és a külhoni magyarok közötti kapcsolatok fejlődésében. Ennek jegyében hozták létre a Magyarok Világkongresszusa Állandó Szervezeti Irodáját, amelynek fő feladata a második Világkongresszus előkészítése és a Magyarok Világszövetsége létrehozása volt. A Világkongresszusi Iroda az ország legfontosabb nemzeti szervezeteinek képviselőit, jeles személyiségeit tömörítő Magyar Nemzeti Szövetség keretében működött, amely a magyar-magyar kapcsolatok újjáélesztésével, a maradék ország külföldi reputációját, nemzetpolitikáját, Trianon békés revízióját is igyekezett elősegíteni. A Világkongresszusi Iroda számba vette a világban szétszóratott nemzet tagjait, közösségeit. Egyik kiemelt feladata és tevékenysége volt, hogy a rászoruló külhoni kolóniákba magyar papokat, tanítókat küldjön az Óhazából, akik magyarságmentő missziót láttak el mindenütt.  Csaknem egy évtizedbe tellett, amikorra az Iroda fő feladatát teljesíteni tudta. 

Az utolsó békeévben, 1938 augusztusában hívták össze a Magyarok II. Világkongresszusát. Az augusztus 14-21 között Budapesten rendezett magyar világtalálkozóra, amelyen 26 országból érkezett, 950 külföldi magyar szervezetet képviselő küldött és nyilvános programjain összesen kétszázezer vendég vett részt.

A két alapító atya, gróf Teleki Pál VKM miniszter, báró Perényi Zsigmond koronaőr és a külhoni küldöttek, 1938 augusztus 16-án létrehozták a Magyarok Világszövetségét.

Megválasztották a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) első elnökségét, választmányát és tisztikarát, amelyben arányos képviseletet biztosítottak a történelmi hazán túli szórványban élő külhoni magyarok, s a velük együttműködő honi intézmények küldötteinek.

Az MVSZ első elnöke báró Perényi Zsigmond, társelnöke leveldi Kozma Miklós lett, tíz tiszteletbeli elnöke közül négyen az USA (Pittsburg, Bridgeport, Washington, Toledo), ketten Dél-Amerika (Buenos Aires, Rio de Janeiro), négyen Európa (Párizs, Berlin, Róma, Bécs) magyarjait képviselték. A Választmány tagjai között gyakorlatilag ott voltak a történelmi hazán túl élő kivándorolt, vagy menekült magyarok képviselői majd' minden országból Bolíviától kezdve Kínáig, Egyiptomtól Kubáig, Törökországtól Ausztráliáig, Belgiumtól Dél- Afrikáig, Norvégiától Kanadáig és sorolhatnám tovább. Az elfogadott Alapszabály szerint a 

világszervezet legfontosabb célja: "... támogasson minden olyan munkát, amely arra irányul, hogy a külföldön élő magyarok között a magyar nyelvet és kultúrát megőrizze és fejlessze, az összetartozást ápolja, az Óhaza és a külföldi magyarság közötti kapcsolatokat erősítse, a külföldi magyarok életét és külföldön elért eredményeit állandóan figyelemmel kísérje. " (Asz. 2§)

A Magyarok Világszövetsége megalakulása utáni békés területrendezés örömünnepei, a Kárpát-medencei magyar revízió csodái közepette kitört a II. Világháború, amelyből hazánk nem tudott kimaradni. Ennek nemzetpolitikai hatása – s a trianoni határokon túl, valamint a nyugati szórványban élő magyarokat sújtó következményei – miatt,  a világszervezet külföldi működését csak erős korlátok között kezdhette el, és sokhelyütt csupán átmenetileg folytathatta. A háború alatt elszenvedett  német, majd az azt követő szovjet megszállás után már úgy sem.

A Magyar Királysággal együtt, a Magyarok Világszövetsége is háborús áldozattá vált...

A pártoktól, kormányoktól – korábban – függetlenedett magyar világszervezet autonóm működését 1948-tól végleg fölszámolta a szovjet megszállás, a vasfüggöny, a kommunista önkényuralom. Eredeti hivatását megcsúfolva; tagságát, képviseleti rendszerét megszüntetve, nevét kisajátítva  –  zömmel a Külügyminisztérium keretében –, nemzetellenes pártállami szervként működtették a Kádár-korszak végéig.

Az MVSZ Kronológiában a rendszerváltozás során újra- és újjászerveződő Magyarok Világszövetsége önépítő, nemzetépítő kísérletét; a III.- IV. Világkongresszust megelőző ill. azt követő néhány év fejleményeit – a tágabb politikai környezet ideható eseményeinek említésével –, időrendben mutatom be. Az MVSZ alapítói a hajdani Magyar Királyság területén élő magyarok sorsának alakítását a mindenkori magyar államvezetés feladatának tartották, amely külföldön élő magyarok esetében a civil szervezetek, egyházi közösségek alkotta Szövetség közreműködésével segíti, végzi a nemzetépítés korszakos feladatát.

1992-ben, a rendszerváltó III. Világkongresszuson irányváltás történt; az összmagyarság érdekeinek képviselete – a mozaikjaira töretett nemzet darabjainak összegyűjtése, újraépítése –, került az MVSZ küldetési nyilatkozatába.

Az újjáéledő MVSZ első évtizedéről – a "rendszerváltó sűrű évektől" az ezredfordulóig –, szélesebb kontextusban, röviden közlöm a dokumentált eseményeket. A számos forrásból gyűjtött tények, programok vázolják az MVSZ nemzetépítő kísérletét, amelyben 1994-től 1999-ig, magam is közreműködtem, egyik vezető képviselője voltam.

Az MVSZ nemzetépítő kísérlete az ezredforduló táján megfeneklett, de addig az Ön által említett civil szervezetek, egyesületek zöme az MVSZ keretében, (esernyő-szervezeti) támogatásával valósította meg határainkon túlnyúló programjait. Ma az állami támogatás dominál a magyar-magyar kapcsolatokban, a civil érdekképviseleti rendszer összehangolatlan.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Az Ön könyve most összekapcsolja a Magyarok Világszövetségének aranykorát, azaz az 1990-es éveket a világmagyarság akkori sorsával. Az akkor nekilendült Kőrösi Csoma Sándor-program, amely a diaszpóra-magyarság identitásának erősítését támogatja, valamint a diaszpóra magyarsága könyvtári emlékeinek összegyűjtését célzó Mikes Kelemen-program, illetve a Julianus-program, amely a magyar emlékhelyek nyilvántartásán dolgozik, nos mindez a hatalmas érték miként ébreszthet kedvet az ifjú nemzedékekben a kezdeményező szellemű közös munkához?

 

- Az MVSZ Kronológia áttekintésekor minden olvasó érzékelheti az "európai Balassi-folyamat" jelenlétét az MVSZ országos tanácsai, tag-és társszervezetei programjaiban. Megtalálja óhaját, javaslat-tervezeteit, csíráit a Kőrösi Csoma Sándor-programnak, a Mikes Kelemen- programnak, a Julianus programnak és a kettős állampolgárságnak is a Szövetségi anyagokban. Azokat azonban ténylegesen az Orbán-kormány dolgoztatta ki, terjesztette elő, nevezte el, foglalta törvénybe, fogadtatta el és folyamatosan valósítja meg, ahogy a körülmények engedik. Köszönet érte. Ahogy hallom és tapasztalom, e programokba pályázat útján bekerülő ifjú nemzedékek képviselői, főleg a Kőrösi Csomások lelkesen, elkötelezetten vesznek részt, akár a KMCSSZ képviselői az ifjúsági munkában. Aggasztó a számomra az, hogy a rendszerváltás óta félmillió magyar ment el a Kárpát-medencéből - munkavállalónak, telepesnek, diáknak, családtagnak  - Nyugatra, de róluk nincs valós képünk. Az általam ismert életképes, jól működő nyugati magyar szervezetek vezetői is tanácstalanok. Kérdéses, hogy ők részei maradnak-e nemzetünknek, résztvevői lesznek- e az "európai Balassi folyamatnak"?... Bizakodóbb lennék, ha működne a civil szférán alapuló, pártfüggetlen, nemzetépítő MVSZ...

 

- Számosan azt remélik, hogy néhány éven belül újjászülethet a Magyarok Világszövetsége. Ehhez miképpen adhat lökést az idén augusztusban rendezendő Magyarok IX. Világkongresszusa?

 

- A Magyarok Világszövetsége az ezredforduló után másfél évtizeddel csak árnyéka régi önmagának. Megállapítható, hogy az MVSZ hajdani erőforrásait eltékozolták; ma már nincs hatása, tekintélye a magyar közéletben. Nem létezik immár a világ magyarságát reprezentáló szervezetrendszere, érdekvédelmi testülete sem. Az alapítása 60. évfordulóján 1998-ban még egymillió főt számláló Szövetség tagságának és több mint félezer tagszervezetének – az IX. Világkongresszusra –, csekély töredéke maradt meg. Zömük kilépett, illetve új szövetségeket alapított – Nyeomszsz, Lamoszsz  s a többi –, csaknem tízezer egyéni tagja zömének nyomát sem leljük, ahogyan az MVSZ vagyonának sem. Másfél évtized alatt a világszervezetnek csak a neve maradt meg. Hivatását nem tudja betölteni. Azt remélem, hogy a Magyarok IX. Világkongresszusa és tisztújító küldöttgyűlése képviselői ezt a helyzetet felismerik. E könyvemmel is szeretném "megvilágosodásukat" elősegíteni. Akkor talán kezdődhet a tisztújítás, az ifjú nemzedékek térhódítása és változást erjesztő hatása. A nemzetépítő MVSZ újjászületésére égető szüksége lenne a pártpolitikai harcokban vergődő, fogyó és szórványosodó nemzetrészeknek a Kárpát-medencében, s az új telepesek gyarapította nyugati magyar szórványnak is. Ha régi gyökerén megmarad épségben Európa, s ha a magyar ifjú nemzedék  közös felelősséget érez és vállal a nemzet jobb jövőjéért, akkor Trianon századik évfordulójára kialakítható Magyarország kormányának méltó civil partnere, a világmagyarságot képviselő MVSZ. Hajrá magyarok! 

Kép: nemzetiforum.hu

 

 

Debrecen európai perspektívája

 

A TISZAI NYÁR EGYIK LEGSZÍNVONALASABB, LEGLÁTOGATOTTABB PROGRAMJA A TISZAFÜREDI HALAS NAPOK. Ez országunk egyik legpatinásabb rendezvénye, már 1978-ban is több ezer ember ünnepelte itt a Tisza értékes kincsét, a magyar halat. Az eseményen megjelenő dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere, az egykoron városával szomszédosnak tekinthető Tiszafüreddel 2015-ben megkötött testvérvárosi szerződésről beszélt, jelezve, hogy Debrecen városa Tiszafüred vendéglátási fejlesztéséhez hatékony segítséget tud adni. Dr. Papp Lászlónak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. július 22.

- Polgármester úr, az országjárás hazánkban hosszú távon gazdaságunk húzóágazata, a közösségek egymást támogató fellépésére és sok hagyományos, magyarságunkról, értékeinkről szóló rendezvényre van szükség. Debrecen hogyan képes a város határain túlnyúlva a térségi vonzerőt fokozni?

- Folyamatosan erősítjük a kapcsolatot a régióban lévő más településekkel annak érdekében, hogy az érdeklődők számára minőségi térségi kínálatot tudjunk felmutatni. Talán említenem sem kell Debrecen és Hortobágy együttműködését ezen a téren, amely együttműködés szerencsére már több éves hagyományra tekint vissza. De ezen túl is kitekintünk a turizmus területén: egyrészt Nyíregyházával fűzzük egyre szorosabbra a viszonyunkat, másrészt Tiszafüreddel. Bár a határ elválaszt bennünket, a történelmi hagyományok összekötnek, így élő a kapcsolatunk Nagyváraddal is. A Debreceni Virágkarnevál néhány virágkocsija az utóbbi esztendőkben rendszeresen szerepel Nagyváradon is. A Debrecen legnagyobb turisztikai rendezvényének számító virágkarnevál mellett népszerűek az év közben, több alkalommal megrendezett, különböző tematikájú gasztronómiai fesztiváljaink, s országos hírűvé vált immár a fiatalságot megszólító Campus Fesztivál is. Mindezeken kívül természetesen nagy turisztikai vonzerőt gyakorolnak Debrecen olyan hagyományos, de az utóbbi években megújított értékei is, mint a Déri Múzeum, a Református Kollégium Múzeuma kiállításai, vagy a Nagytemplom, mint újragondolt turisztikai célpont. A megújult Nagyerdei park az év minden szakában várja a látogatókat, ahol a Nagyerdei Szabadtéri Színpad és a Békás-tó is új formát és nagyobb „teret” kapott. Számos új látványossággal is bővült a megszépült park, így például a Nagyerdei Stadion szomszédságában található, Magyarországon egyedülálló, multimédiás szökőkút – más néven Ködszínház – nyújt különleges élményt tavasztól őszig. Debrecen turisztikai régióban gondolkozik. A város turisztikai fejlesztési programjában fontos a Debrecenen kívüli, a keleti, valamint az észak-magyarországi régióba fellelhető turisztikai értékek is, mint például a Tisza-tó, az egri vagy a tokaji borvidékek. Együttműködésre törekszünk a régió valamennyi, a turizmusról hasonlóan gondolkodó településével.

- Világhírű a magyar konyha és a magyar vendégszeretet. Debrecen mit tesz azért, hogy a magyar konyhaművészet folyamatosan megújuljon, s ezzel együtt a vendéglátás nívója emelkedjen?

- A debreceni páros kolbászt 2015 októberében hungarikummá nyilvánították. Tizenketten - köztük a város önkormányzata, a Debreceni Értéktár Bizottság és a Debrecen Gasztronómiájáért Alapítvány képviselői, valamint kilenc étteremtulajdonos - írták alá az úgynevezett Debreceni Páros Kolbász Kódexet, akik vendéglátóhelyük kínálatába felvették a páros kolbászt.  A kódex a hagyományoknak megfelelően készítendő páros kolbász minőségi feltételeit rögzíti.  A debrecenit népszerűsítő egyik esemény az immár hagyományosan megrendezésre kerülő Debreczeni Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztivál minden év őszén, a másik pedig a 2016 nyarán első ízben vendégeket fogadó Debrecziner Gourmet Fesztivál. Ezen felül rendeztünk már a debreceni pároshoz kötődő gasztronómiai eseményt például Bécs belvárosában, de Brnoban, Münchenben és Milánóban is népszerűsítettük már a méltán híres debrecenit. Az elmúlt években – nem kis részben az önkormányzat ezt ösztönző törekvéseinek eredményeként – sorra indultak a városban a gasztronómiai vállalkozások a street foodtól a fine dining kategóriáig, ahol a hagyományos ízeket újragondolva alkotnak különleges és finom ételeket. Debrecenben nyílt meg az ország második séfakadémiája is, ahol látványkonyha keretein belül világbajnok séfektől tanulhatnak az érdeklődők – nem csak a helyiek, hanem a turisták is.

- Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata.  Az Ön városa hogyan segíti elő, hogy a Debrecenben rejlő művelődési, művészeti kincsek a teljes magyar fiatalságra vonzerőt gyakoroljanak: Székelyudvarhelytől Kismartonig, Lévától Magyarkanizsáig érkezzenek az országjáró ifjak a cívisváros legendás helyeire?

- Debrecen város közgyűjteményei a helyi közösségi emlékezet legfontosabb letéteményesei. Intézményei átgondoltan gyűjtik, megőrzik, feldolgozzák és bemutatják kultúránk muzeális értékű tárgyi és szellemi kincseit, az egyetemes művelődéstörténet emlékeit. Nemcsak tudományos, hanem közművelődési intézmények is. Közülük is kiemelt jelentőséggel bír a Déri Múzeum, mely az ország egyik legösszetettebb, történetileg és földrajzilag a Föld legtávolabbi pontjait összekötő gyűjteményével rendelkezik, különös tekintettel a Kárpát-medence hagyományainak néprajzi, tárgyi kultúráját illetően. A rendezvényeink körül a Simonyi Napok programsorozata minden alkalommal Simonyi József huszár ezredes, valamint a Magyar Honvédség emlékei és hagyományai felelevenítését és megismertetését szolgálja. Hagyományápolás, nemzeti értékek, közösségi művelődés, néphagyomány – mindezek fontos részét képezik a Nemzetközi Betlehemes Találkozónak, ami már évtizedes múlttal rendelkezik Debrecenben. A seregszemlére advent idején betlehemes csoportok érkeznek a Kárpát-medence minden magyarlakta szegletéből, így – az anyaország mellett – a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Partiumból és a Délvidékről is. Az 1995 óta kétévente megrendezett Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázattal a kiíróknak az a céljuk, hogy lehetőséget teremtsenek a Magyarországon és az ország határain túli magyar nyelvterületen élő, a hagyományos kézműves tevékenységekkel foglalkozó fiataloknak a bemutatkozásra, a megmérettetésre, illetve hagyományápoló tevékenységük továbbfejlesztésére. A Szomszédolás Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon az ország különböző régiói mellett a határainkon túlról érkező magyar csoportokkal együtt összesen mintegy ötszáz gyermek táncol. A színvonalas bemutatók, táncházi és játszóházi programok a szórakoztatás mellett lehetőség van a néphagyományok befogadására, aktív művelésére. A fesztivál programjai azt a célt szolgálják, hogy az ideérkező és a helyi gyermekek számára örömteli élményeket nyújtson a néphagyományok szépségeinek felismerésére, művelésére. A Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozónak Debrecen városa 2016-ban immáron hetedik alkalommal volt a házigazdája. A fesztiválra a hazai gyermekszínjátszó csoportok mellett minden esetben meghívást kapnak az adott évben legjobb határon túli magyar gyermekszínjátszó csoportok is. Ebben az esztendőben 20 hazai mellett 5 határon túli csoport képviselte a Felvidék, Erdély, a Muravidék és a Vajdaság gyermekszínjátszóit. A freshART pályázati felhívást 8. alkalommal hirdette meg 2015-ben a Debreceni Művelődési Központ pályakezdő fiatal művészek, kezdő képző-, ipar- és fotóművészek számára. A pályázat eredményhirdetése, a díjak átadása és a kiállítás megnyitása 2016. január 22-én, a magyar kultúra napján volt a Belvárosi Galériában. Partnereink a Városok-Falvak Szövetsége, a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ – Kassa Megye Kulturális Intézménye. 2016. február 12-28. között a Balassi Intézet stuttgarti Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központjában, 2016. március 31 – április 30. között a kassai Bástya Galériában volt látható az anyag. A város fejlesztési stratégiája a következő években, évtizedekben meghatározza Debrecen fejlesztési irányait, fejlődésének ütemét, lendületét, volumenét. Célunk, hogy egy modern, innovatív, kulturális, egészségügyi, oktatási, kutatás-fejlesztési, emellett gazdasági téren is erős, nemzetközi régióközpont lehessen. Ennek egyik nagyon fontos elemeként Debrecen benyújtja pályázatát a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre, mellyel a  szándékunk az, hogy megmutassuk magunkat Európának, megmutassuk magunkat a világnak. A város már meglévő kulturális terei jó alapot adnak a pályázathoz. A címért folyó verseny legalább hat évvel a cím viselése évének kezdete előtt indul meg.

Kép: civishir.hu

 

 

Először: kiáltsunk!

 

„Lényegtelen, hogy milyen veszélyhelyzetből adódó stresszhelyzetben vagyunk, hogy az lövöldözés, betörés vagy terrortámadás, a civilek rendszerint nincsenek annak a mentális és fizikai felkészültségnek a birtokában, hogy kezeljenek egy ilyen helyzetet. Így az első, és legfontosabb, amit tehet, és lehetősége van rá, hogy ne fagyjon le, hanem meneküljön, tehát szeparálja magát a problémától” – mondta Tóbiás Mátyás önvédelmi oktató a sajtónak nyilatkozva. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. június 23.

 

- Tanár úr, a világfolyamatok szerint Magyarországon az eddiginél egyre több energiát kell fordítani a testi önvédelemre. Az évtizedes kényelemben elpuhult ember hogyan tudja felpörgetni magát a kellő fordulatszámra?

 

- Fel kell vagy kellene ismernünk a társadalmi és urbanizációs fejlődés miatt létrejött változásainkat, amelyek elvezettek az fizikai/szellemi elpuhulásunkhoz; amíg nem késő. Sajnos ez világszinten zajlik és nemcsak az Európai Unió társadalmaira jellemző. Elsődlegesen a szándék a legfontosabb; utána az első lépések már könnyebben mennek. Hetente kétszer egy-másfél órát mindenki megengedhet magának. A rendszeres önvédelmi foglalkozás kedvezően hat az egészségünkre is, nem csak a személyes biztonságunkra, esetleg szeretteink megvédésére szükséghelyzetben.

 

- A békés állampolgár váratlanul kényszerülhet életvédő utcai harcra. Ha már többen körülállták, s ütik, létezhet-e még bölcs taktika?

 

- Foglalkozásaimon különösen fontos szerepet kap a környezettudatosság elsajátítása és szinten tartása. Ha idejében észleljük a kialakulható konfliktust akkor elkerülni olcsóbb, mint belemenni egy kétes szituációba. Először igyekezzünk elmenekülni és ne kreáljunk ego-problémát belőle. Semmi értelme. Ha képtelenek vagyunk menekülni, csak akkor küzdjünk. Mikor nem tudok elmenekülni? 1. ha zárt térben vagyok: tömegközlekedési járművek, lift, szoba; 2. ha van velem valaki: családtag, ismerős, munkatárs; 3. ha van velem valamilyen csomag: nehezebb bőrönd, munkahelyi dokumentációk; 4. ha már sérült vagyok: ütést szúrást kaptunk amitől szédülünk vagy képtelenek vagyunk elfutni; 5. ha munkaköri kötelességem ott lenni: mentős, tűzoltó, rendőr, security alkalmazott.

Hogyan védjük az életünket? Először kiáltsunk, hogy felfigyeljenek ránk, lehetséges hogy segítséget kapunk! Lehetőség szerint használjunk fel valamilyen eszközt pajzsként, például táskát, könyvet, laptopot, sportfelszerelést. Ha életünket veszélyeztető a támadás – késes támadások – improvizáljunk fegyvereket mindennapi tárgyainkból például toll, esernyő, csavarhúzó, kulcscsomó; összetekert újság. Csak végső esetben vállaljuk fel a konfliktust puszta kézzel egy eszközös támadó ellen!!!

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamatjelmondata.Találhatunk-e olyan művelődési, művészeti kincseket, amelyek mentálisan készítenek föl bennünket, s tartanak készenlétben az egyre agresszívabb környezet elviselésére, a zord kihívásokra adandó válaszokra?

 

A magyarság mindig küzdött, akár elismerik a történészek akár nem; a történelmi tényekkel kár vitába szállni. Zord kihívásokkal és sokszor igazságtalanságokkal is szembe kellett szálljon nemzetünk. Ha megvizsgáljuk gyökereinket... amelyekre büszkék kell legyünk; ott megleljük minden nehézségre a választ. Hiszem, hogy csodálatos kulturális és történelmi emlékeink között felleljük a magyarságunk kincseit ezen a téren is! Gondoljunk csak a bölcs Árpád-házi királyaink korának krónikáira; a magyar népmesék lebilincselő tanúságaira és tanulságaira. Ne feledkezzünk meg a magyar vitézek hőstetteiről küzdelmes történelmünk során. Nem utolsó sorban említeném meg a magyar szájhagyományt is. 

 

 

A regejárás immár nemzeti örökség

 

Magyar Örökség Díjat kapott a Misztrál együttes: a kitüntetést június 18-án az Akadémia Dísztermében vette át. A zenekar e napokban a hagyományos évi, a Duna-kanyarban égbolt alá kerülő verséneklő ünnepére készül. Másfél évtized alatt az egyik különleges hazai hagyománnyá vált a regejárás. A Misztrál együttes XV. Regejáró Misztrál-fesztiválja következik július 15-én és 16-án Nagymaroson. Többek közt a Muzsikás, a Tolcsvay Trió, valamint Kátay Zoltán lép föl a Duna-kanyarban. Török Máténak, a Misztrál együttes egyik alapítójának tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. június 17.

 

- Művész úr, a regejárás nemcsak tükrözte a Misztrál fejlődését, hanem kisebb-nagyobb mértékben alakította is azt. Mi adott nagy ihletést e fesztiválokon?

 

- Maga a fesztivál ötlete és annak eddigi életútja szorosan összefügg a Misztrál pályájával. Megtapasztalhattuk, milyen házigazdának lenni egy zenei eseményen, milyen együtt muzsikálni az általunk meghívott barátainkkal, s tapasztalatot adott a nagyszínpadi jelenléthez. Amikor az első fesztivált megrendeztük, még csak 5 éve létezett a Misztrál, így mondhatjuk, hogy együtt nőttünk fel a fesztivállal. Az elmúlt 15 esztendőben rengeteg olyan élményt kaptunk a fesztiválokon, amit életünk végéig magunkkal hordozunk.

 

- Önök verséneklők, s ugyanez elmondható Kátai Zoltán énekmondóról is. A Tolcsvay és a Muzsikás azonban nem feltétlenül régi költeményekre von dallamot. Miért nemes mégis az így felfénylő ötvözet? 

 

- A fesztivál fő irányvonala a versének, de a kérdés felmerül, hogy valójában nem versének-e minden olyan muzsika, aminek a szövegére érdemes odafigyelni? A magyar népzene bennünk gyökerező létforma, amelyből táplálkozik a mai zenésznemzedék is, s fontos feladata ennek a fesztiválnak ezt közvetíteni. A régmúlt idők históriás énekei, a több száz éves egyházi dallamok pedig segítenek eligazodni a jelen, a múlt és az eljövendő idők fontosságában.

Emellett szervezünk táncházakat, egyszemélyes szólókoncerteket az éjszakában, vásárt, s templomi hangversenyeket is. 

- Nagymarosra Párizsból hoznak gitárművészt, Laurent Boutros - térfásan Kőszikla Lórántnak is lehetne nevét fordítani - várhatóan latin hangulatú dallamokkal ad zsongást a találkozónak. Az ilyen különlegesség miért fontos a XV. Regejáró Misztrál-fesztiválhoz?

 

- Mindig kerestük azokat a lehetőségeket, amelyek új zenei stílusokat hoznak el a fesztivál idején Nagymarosra. Szabó Sándor gitárművészt kerestük meg, hogy az általa szervezett Akusztikus Gitár Fesztivál fellépőiből válogasson egy csokorra valót az idei Misztrál fesztiválra a templomba. Nagy érdeklődéssel várjuk mi is ezeket a koncerteket, hiszen tudjuk, hogy olyan produkciók érkeznek így mihozzánk, amelyet a közönségünk ritkán hallhat.

 

Pünkösdi néptánc a Matyóföld peremén

Három dél-borsodi település, Tiszakeszi, Mezőcsát és Szentistván ad otthont immár hatodik alkalommal a Pünkösdi Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fesztiválnak. A Mezőcsát Népművészeti Egyesület szervezésében a pünkösdi hétvégén húsz együttes mutatkozik be - mondta Zelei Ferenc néptáncpedagógus, művészeti vezető. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. május 14.

 

- Művészeti Vezető úr, a három napon bemutatkozó húsz együttes között lesz a székelyudvarhelyi Rozmaring Néptáncegyüttes, a miskolci Szinvavölgyi Ifjúsági Néptáncműhely, a Tiszafüred Néptáncegyüttes, Szentistvánból a Karító Néptáncegyüttes, a házigazda Mezőcsát Népi Együttes, de a fesztivál vendége lesz egy fúvószenekar Szihalomról és a tiszafüredi Pipás zenekar is. Miért fontos, hogy az államhatáron túlról - noha a nemzethatáron belülről - is érkezzen csoport Dél-Borsodba?

 

- A fesztivál kezdeti szándéka az volt, hogy színteret adjunk a környék településein működő amatőr, népművészettel,  néptánccal foglalkozó csoportoknak, megismertessük a közönséget a helyi hagyományokkal. Fontosnak tartjuk azonban azt is, hogy kitekintsünk szűkebb környezetünkből, és távolabbi, külhonból érkező csoportokat is vendégül lásson fesztiválunk, gondolok itt a Székelyudvarhelyről érkezett Rozmaring néptáncegyüttesre. Erdélyben még a mai napig is olyan élő a népművészet, a népi kultúra, oly nagyon vigyáznak magyar gyökereikre, hogy ez példa lehet az itthoni magyarság számára is. Az évek alatt olyan tartós, éltre szóló barátságok alakultak ki a vendéglátók és az erdélyi csoportok között, mely az egyik legnagyobb vívmánya fesztiválunknak.

 

- Most Szentistván az egyik helyszín, korábban Tard is bekapcsolódott, ezáltal kap-e matyó színeket a Pünkösdi Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fesztivál?

 

- Természetesen az egyik cél, hogy Dél-Borsod egymástól nem túl messze élő települései többet tudjanak meg egymásról, és kölcsönösen vigyék el méltán híres népművészetüket a különböző fesztiválhelyszínekre. Szentistván ebben kiemelt szerepet játszik, hisz a település matyó hímzéshagyománya a kulturális világörökség reprezentatív listáján szerepel. Ennek a csodálatos matyó örökségnek a bemutatása fesztiválunk egyik kiemelt célja.    

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Hogyan szerezhetnek életre szóló 

élményeket azok a művelődési, művészeti kincsek, amelyeket az utóbbi évszázadok alatt fényezett áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje?

 

- Mi, akik ezt a fesztivált szervezzük, úgy érzékeljük, egyre nagyobb igény mutatkozik nagyon fontos nemzeti értékünk, a tiszta hagyományos népművészet irányában. A műsorban fellépő amatőr művészek által megismerhetjük az évszázadokon át csiszolódott gyönyörű magyar nyelvet és dallamvilágot csodálatos népdalaink által, a hagyományos mozdulat örömét, a számunkra örökbe kapott népi kultúrát és az ezzel kapcsolatos szokásokat. A műsorokban megjelennek a csodálatos viseletek, a szemet gyönyörködtető hímzések, melyek szoros kohézióban vannak a zenével, és tánccal. Úgy gondoljuk, Pünkösd ünnepe méltó keretet ad fesztiválunk mondanivalójának.

 

 

Nyelvünk jövőjét most kell megalapozni

Korbuly Péter bemondó, műsorvezető, beszédtanár, az MTVA Montágh Testületének elnöke is átvehette az idén a szép magyar beszéd népszerűsítéséért, az anyanyelv ápolásáért odaítélt Kazinczy-díjat. Az elismerést az 51. Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjének záróünnepségén adták át Győrben. Korbuly Péternek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. május 2.

 

- Tanár Úr, miért fontos, hogy a magyar nyelv szépségét és fontosságát fél évszázados múltú díjjal rangos testület kifejezze?

 

- A magyar nyelv a mi hazánk. Ettől vagyunk magyarok. Szétszórtan élünk a világban, és 9-10 milliónyian a megmaradt országban - nincs más, ami összeköt és testvérré tesz minket, mint a magyar nyelv.

 

- A díjhoz kapcsolódó Szép magyar beszéd versenyen százhatvan diák vett részt, közülük harmincan az államhatáron túlról érkeztek. Miért lényeges, hogy a magyar nyelv szépségét és fontosságát a Lajtától a Berecki-havasokig, Székelykevétől Nedecig, azaz ne csak az államhatárig, hanem a nemzethatárig - sőt azon túl is - érzékeljék a magyarok?

 

- Ki más vinné tovább nyelvünket, több évezredes kultúránkat, mint a fiatalok? És a határokon túl bizony élet-halál harcot folytatnak a nyelv megmaradásáért.

 

- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamatjelmondata. Mit tehet a civil Magyarország 

avégből, hogy nyelvünk különleges szépségeit minél több magyar fiatal fölfedezze, és akarjon magyarul szépen beszélni, írni?

 

- Erre már kitalálták rég a receptet: a szülői házban, az iskolákban a médiában újra "fel kell fedezni" Arany Jánost, Petőfit, Móra Ferencet és a többi gyönyörűen mesélő írót; meg kell becsülni a világos, tiszta beszédet; és példát kell mutatni.

Kép: activetudio.hu

 

 

 

Találmányvédelem: kilépés a 22-es csapdájából

A szegények szabadalma lényege, hogy anyagi okokból egyetlen magyar - önmagában életképes - találmánya se jusson ebek harmincadjára. Nekirugaszkodó vállalkozások, egyetemi oktatók, bérből élők, nyugdíjasok és sok kreatív magyar számára nehézséget okoz az a sok-százezer forint, amely egy jó szabadalmi bejelentés elkészítéséhez szükséges. Rossz szabadalmi bejelentés viszont - még ha meg is kapná az oltalmat - könnyen megkerülhető, ezért nincs sok értelme. Pintz Györgynek, európai szabadalmi és védjegy ügyvivőnek, a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület elnökének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

2016. április 25.

 

- Elnök Úr, ha egy okos tőkeszegénynek nincs pénze jogi védelmet vonni találmánya fölé, befektetőt keres. Ám a találmány ismerete nélkül egyetlen befektető sem fog pénzt áldozni szabadalmaztatásra. Szabadalmi bejelentés nélkül viszont nagy kockázat kiadni féltett titkainkat. Egyfajta 22-es csapdája – ki lehet-e emelkedni belőle?

 

- Valóban így van, sokan, és okkal tartják 22-es csapdájának a jelenlegi helyzetet. Talán ez is közrejátszik abban, hogy 50 éves mélypontra süllyedt a nemzeti innovációvédelem legfontosabb mutatója, a szabadalmi bejelentések száma (633 db/2015-ös év). Az ötször nagyobb Koreában ez a szám 214.000. Pedig nem kevésbé kreatív egy magyar feltaláló. Fontos lenne ezért mind a feltaláló, mind a kockázati tőkés és mind a társadalom számára, hogy az eddigieknél nagyobb biztonsággal indulhassanak be a sikeres fejlesztések. Ezért is indítottuk útjára a „Szegények szabadalma” programot, a tőkeszegények elektronikus szabadalmi ügyvivőjét. Jelenleg akár egymillió forint is lehet egy komplett szabadalmi dokumentáció elkészítése. Hiányos, amatőr bejelentésnél viszont a találmány oltalma sérülhet.

A „Szegények szabadalma” egy olyan szoftveralkalmazás, amely titkosított felületen tesz fel kérdéseket a találmánnyal kapcsolatosan, majd az 

ezekre adott válaszokból gyártja le a komplett szabadalmi bejelentési anyagot, annak minden segédletével együtt. A dokumentációt csak a feltaláló láthatja, akinek nincs más dolga ezek után, mint a szabadalmi bejelentést eljuttatja az illetékes szabadalmi hivatalhoz. Mindez ingyenesen elérhető a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesületen (www.mszte.com) keresztül. A szabadalmi bejelentés után már bátrabban kereshet befektetőt, akinek segítségével a szabadalmi bejelentés - immár szabadalmi ügyvivő közreműködésével - véglegesíthető. Így csak annak kell szabadalmi ügyvivőre költenie (és annak is kevesebbet), akinek a találmánya átesett egy piaci szűrőn, azaz valaki érdemesnek tartotta arra, hogy pénzt fektessen bele.

 

- A szabadalmi bejelentést követően már új műszaki tartalom nem vihető be a dokumentációba, ezért a szabadalmi oltalom mozgástere a bejelentési anyagra szűkül. Csakhogy egy ötlet kibontásakor új műszaki tartalmak is keletkeznek. 

- Ötletet önmagában nem lehet szabadalmaztatni. Mindenképp szükség van arra, hogy a feltaláló ennél előrébb tartson, és legalább általános elképzelése legyen a találmány megvalósításának részleteiről. A találmányról kiviteli példát is be kell mutatni. Itt nem prototípusról van szó, hanem annak illusztrálásáról, hogy a találmány valóban megvalósítható, iparilag alkalmazható. A szabadalmaztatás csak ezután kezdődhet. A „Szegények szabadalma” igyekszik kihúzni a feltalálóból minden olyan információt, amely szükséges a sikeres szabadalmaztatáshoz. Ezzel lehetővé válik, hogy később ne kelljen új műszaki tartalmat bevinni. Ugyanakkor a már bevitt műszaki tartalom később is módosítható, pontosítható.

Valóban előfordulhatnak olyan esetek, amikor új műszaki tartalmak is keletkeznek. Ilyenkor új szabadalmi bejelentést kell tenni. Ezen új bejelentésnél, ha lehet, korábbi bejelentés elsőbbsége is igényelhető az átfedett műszaki tartalomra. Az új szabadalmi bejelentés azonban újabb jelentős költséggel jár. A „Szegények szabadalma” persze ezt is megkönnyíti.

 

- A Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület hogyan ébreszt bizalmat az okos tőkeszegényekben?

 

- Azt hiszem, hogy az az érdekvédelmi tevékenység, amelyet az egyesület eddig kifejtett, magáért beszél. Lelepleztük a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának visszaéléseit, például azt, hogy a szabadalmi titkokat nem tudták megőrizni. Kezdeményezésünkre az ombudsman tömeges alkotmánysértésben marasztalta el a hivatalt, a szabadalmi ügyvivői kamara és az SZTNH elnökének a botránnyal kapcsolatos közös megnyilvánulását pedig alkalmasnak ítélte a közigazgatásba vetett bizalom megingatására. Nem lehet talán azon sem csodálkozni, hogy a kamara vezetői nem lelkesednek a „Szegények szabadalma” iránt. Azt hiszik, hogy ettől ők lesznek szegényebbek. Ennél előrébb kéne látniuk, különösen akkor, amikor a magyar innováció szinte védtelen, és a magyar K+F hasznosulása forog veszélyben.

Az ügyvivői díjak csökkentésén túl a szabadalom fenntartási díjak csökkentésén is fáradozunk. Ez az igazságügyi miniszteren múlik. Európában a magyar kkv-kkal fizettetik ki a legtöbb fenntartási díjat, 10 év alatt közel egymilliót. Ez közel a duplája a 2. helyezettnek és háromszorosa az átlagnak.

 

 

 

Ma már kockázatos a tények elhallgatása, torzítása

A magyar sajtó napja alkalmából elismeréseket adtak át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában Budapesten. 

Komlósi Gábor, a MÚOSZ elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy a szervezetnek már ebben az évben 45 új tagja van, egyre fiatalodik a MÚOSZ, már 4 százalék a 30 éven aluli tagok száma. Az elnöknek tett föl kérdéseket a Présház Hírportál. 

2016. március 31.

 

- Elnök Úr, hazánkban - és a földkerekségen is - a médiumok száma magas, a világháló fölpörgette új sajtótermékek létrejöttét, s ezeknek a változásokra való reagálását. Ez a lehetőség mennyire emeli a demokrácia színvonalát?

 

- A demokráciát nem lehet sem rőfben, sem sajtótermékek vagy akár weblapok számában mérni. Sőt, a mennyiség néha épp igénytelenségbe csap át. Nem az a baj, hogy boldog-boldogtalannak eszébe juthat hírt adni magáról. Ez még egészséges is lehet. A gond az, hogy ezt néha olyan színvonalon – mondjuk ki: igénytelenül – teszik, ami nemcsak az adott nézetnek, mozgalomnak, irányzatnak, szervezetnek, vagy tömörülésnek kínos, hanem az újságírást is lejáratja, olykor méltatlan a szakmánkra nézve.
Másfelől a hagyományos médiánál tágabban értett nyilvánosság, az internet gyorsan és olcsón elérhető kommunikációs csatornája fontos, demokratikus érték. Óriási kockázat a tényeket elhallgatni vagy torzítani akaró politikusok és újságírók számára.

 

- A média ma Magyarországon "nem közügy" - fogalmazott Ön. Tekinthetjük-e ezt jónak is? A média természetes módon végzi munkáját, tájékoztatja és értelmezésekkel segíti a társadalmat: az általa közvetített témák váltak fontossá, s csak kevéssé a közvetítő. 

- Gizi néni portréfotóját nézve senkinek nem jut eszébe a fényképészt is megemlíteni. S ez így is van rendjén. De, ha a portréról nem a „drága Gizus” jut az ember eszébe, hanem egyből a fotós felmenőit kezdi emlegetni, akkor már gond van. Mert annyira homályos, torz vagy akár csak előnytelen a kép, hamis a beállítás, hogy sért, megtéveszt, befolyásol. Azzal a legkisebb baj sincs, ha az újságíró, a riporter, a szóvivő nem válik főszereplővé, hanem az általa képviselt ügyek kerülnek előtérbe. Csakhogy ma már nemcsak a médiáról mondhatjuk el, hogy politizálódott, hanem a politikáról is, hogy mediatizálódott. S olykor – nem is ritkán – csupán felhasználják a sajtót, kihasználják a médiamunkásokat. Nem feltétlenül azért torzítja valaki a képet, mert nem tudná a valós helyzetet is elénk tárni. Tudatosan szépít. Vagy épp befeketít. Vagy csak az egyik oldalról mutat be valamit. Ezért aztán, valljuk be: csökkent a média megbecsülése, erősen visszaesett a szakmánk elismertsége. S ezért mindannyian felelősök vagyunk. Hagytuk, hogy torzuljon a kép. S a politika sem tett sokat ez ellen. Nem mindig volt ellenére… Nem mindig tekintette közügynek a nyilvánosságot…

- Ön azt is megjegyezte: "fáj, hogy nem mindegyik újságíró-szövetséget" kérdezték meg, hogy kit jelöljenek "az elvben legrangosabb hazai médiakitüntetésre, a Táncsics-díjra". Noha az idén 120 éves MUOSZ nagy múltú, de mégis "csak" civil szervezet. Önmaga is ad át díjakat, és vannak más, nagy múltú civil újságíródíjak is. Ezek rangját nem központi testület, hanem a társadalom ítéli meg. Vélhető-e, hogy a demokrácia épp ebben az irányban fejlődik: az állam és a civil világ egymásra figyelve ugyan, de a szó legjobb értelmében: FÜGGETLENÜL alakítja a jövőt?

 

- A Táncsics-díj állami díj. Mindig is az volt. De korábban a hatalom minden esztendőben kikérte a szakmai szervezetek véleményét, a kitüntetésre javaslatot tevő bizottságba meghívták a MÚOSZ képviselőjét is. Ez a konszenzusra törekvő rendszer az elmúlt években kisiklott. Nem tartom helyesnek, ha az állami díjak elveszítik szakmai legitimációjukat. Ez a leértékelésükhöz vezet, ami senkinek nem lehet az érdeke, különösképpen méltatlan a korábbi díjazottakkal szemben.